Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)
2001-07-28 / 204. szám
I 2001. Júuus 28., SZOMBAT BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Engedély nélkül rontják a városképet Szakhatósági engedély nélkül építik be többen erkélyeiket, lodzsáikat megye- szerte, bírságok kiszabása azonban nem jellemző. A városképet romboló építmények további tömeges megjelenését elkerülendő, helyi szigorítások bevezetését szorgalmazzák a közös képviselők. Szerintük az önkormányzatoknak fokozottabban kellene felügyelniük ezeket az átalakításokat. Pécs-Komló-Mohács Építési engedélyköteles a ház homlokzatának bármiféle megváltoztatása; a közös képviselők tapasztalatai szerint az erkélyeiket, lodzsáikat beépítő lakók közül ezt sokan nem tudják, Vagy egyszerűen nem törődnek az előírásokkal.- Az sem ritka, hogy az építési engedélyt az épület lakóinak átalakításhoz való hozzájárulása nélkül adják ki, jóllehet a tulajdonosok többségének beleegyezése nélkül a beruházást nem kezdhetnék meg. Ezenkívül a változtatásra az épület tervezőjének is rá kellene bólintania - emelte ki Nagy Emil, a Lakásszövetkéze- tek és Társasházak Szövetségének Baranya megyei elnöke. A lakók beperelhetnék az adott lakás tulajdonosát, erre azonban még nem volt példa, a hosszadalmas procedúrát nem vállalják a társasházak. A lakóterület megnagyobbításával a közös költségek is emelkednek, a különbözetet azonban - ami nem több havi 100 forintnál - általában nem hajlandók kifizetni az érintettek, és ez szintén ellentéteket szül. Nagy Emil hangsúlyozta, a pécsi közös képviselők szerint az építési engedélyek kiadására jobban kellene felügyelnie az önkormányzatnak. Az egységesnek korántsem nevezhető építmények - annak ellenére, hogy hasznosak, hiszen nyáron a hőség ellen védelmet jelentenek, télen pedig jobban szigetelnek - elcsúfítják a városképet, ezért helyi szabályok bevezetésére lenne szükség. Bagoly Attilától, a pécsi önkormányzat műszaki osztályának vezetőjétől megtudtuk, ha az erkélyeket redőnnyel, reluxával, vagy esetleg kivehető üveggel fedik be, építési engedély nem szükséges, hiszen ezek bármikor elmozdíthatók. A megyeszékhelyen a belvárosban és a Tettye környékén kell külön hatósági hozzájárulást kérni az ilyen átalakításokhoz. A város más területein hasonló szabályozás bevezetését egyelőre nem tervezik. Ha azonban a homlokzat végleges megváltoztatásáról van szó, azaz ha például a lodzsát befalazzák, az építési engedély mindenütt kötelező. Ellenkező esetben több százezer forintos bírságra számíthatnak a mulasztók. Bagoly Attila azt is elmondta, hogy a lodzsáikat beépíteni szándékozóknak javasolni szokták, hogy minden lakásban, egységesen kezdjék meg az építkezést, hiszen így nem csak szebb lesz az épület, de a tervezés is olcsóbban megúszható. A szakhatóság szabálytalanságokra csak akkor bukkanna, ha a lakók ezt bejelentenék, ilyenre azonban nemigen volt még példa. Komlón is több százan építették már be erkélyeiket, a hatósági főosztály munkatársának tájékoztatása szerint „előfordult már, hogy valaki kérte az engedélyt”. Bírságot azonban nem szabtak ki, lakossági bejelentések nem jellemzőek. Mohácson hasonló a helyzet, erkélybeépítés miatt ez idáig egyetlen engedélyt sem kértek, és bírság kiszabására sem került még sor. ___________________________________WALD KATA Mé g várni kell a támogatásra Valószínűleg idén sem kapnak a kistérségek uniós segélyt Három éve vár Magyarország a SAPARD uniós pályázat kiírására. Előreláthatólag jövő tavasszal már igényelhetik a kistérségek a fejlesztési támogatásokat. A települések egy részén nem kezdik meg a beruházásokat, amíg nem kapják meg az uniós pénzeket, de van, ahol egyéb forrásokból finanszíroznak. Baranyai körkép Tavaly január elsején kellett volna életbe lépnie a SAPARD uniós előcsatlakozási segélyprogramnak, mely keretében az Európai Unió a társult tagországokat a tagságra való felkészülésben kívánja segíteni. Vida Balázs, az Ormánság Fejlesztő Társulás vidékfejlesztési menedzsere lapunknak elmondta: Magyarország valószínűleg azért nem kapta meg az ígért támogatást eddig, mert a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által készített pályázatban a szerkezeti Mi a SAPARD? felépítésben a megyei szintek is szerepeltek, az unió viszont csak Tolvajok járnak a gyümölcsösökben VlLLÁNYKÖVESD-SlKLÓS Baracktolvajokat fülelt le tegnapelőtt egy vülányköves- di gazda, az önkéntes gyümölcsszedők közül azonban csak egyet sikerült elfogni. Bár négy társával rokoni kapcsolatban áll a gyanúsított, elmondása szerint ő nem vett részt a tolvaj- lásban, azt kizárólag az elszaladt emberek követték el, mondták a siklósi kapitányságon. A rendőrök hiszik is meg nem is a mesét, viszont tény, az elvinni kívánt, több mint 14 ezer forint értékű barackot nem ebéd utáni desszertként szerette volna a társaság elfogyasztani. A rendőrök elmondták, a terménylopás szinte egész évben zajlik, mindig az érő gyümölcsöt viszik el. Ezekben az ügyekben - a tettenérésen kívül - nagyon nehéz a bizonyítás. _________________K. J. a régiókat ismeri el. A kistérségeknek eddig egy tervezetet kellett készíteniük arról, mennyi pénzt szeretnének kérni támogatásként, és milyen beruházásokra. Azt mindenesetre tudni, hogy akik a SAPARD-program segítségével akarnak beruházni, azok vállalkozóként ötven százalék, civil szervezetek esetében hetvenöt százalék uniós támogatásra számíthatnak. Az ormánsági kistérség az elmúlt hetekben kapott a szaktárcától normatív támogatást, ami esetükben három millió forint. Ez az összeg attól függően váltoPÉCS Az Ágoston téren már egy kisebb esőzés után is szinte akadálypályává alakul át az úttest. A bokáig érő sártengerben gyalogsán is nehéz a közlekedés. Az Ágoston tér lakóinak és az arra közlekedőknek gyakran meggyűlik a bajuk egy csapadékosabb napon a környék útviszonyai miatt, mivel a Tettye meredek lankáin összegyűlt hordalék az eső segítségével szinte teljesen beborít mindent. A környékbeliek azt mondják: az ár elvonulása után napokig a megszáradt sárban kell autóval közlekedniük, ami még balesetveszélyes is. A Kálvária út és a tér felújításától megoldást reméltek, ám csalódniuk kellett. Az sem ritka, hogy a tér közepén álló templomot is elönti a víz. zott területenként, hogy mennyi önkormányzat tartozik a kistérséghez. Vida Balázs elmondta, a pénzt a településeknek a SAPARD- programra való felkészülésére kell fordítaniuk. Az Ormánságban a kapott összeget legnagyobb részben a programmal foglalkozó iroda működési költségeire és a leendő pályázók részére rendezett fórumok szervezésére költik. A Zengőalja kistérség már tavaly megkapta a minisztériumtól a SAPARD-program felkészülésére nyújtott támogatást. Szeibert Edéné vidékfejlesztési menedzser elmondta, az uniós pályázati tervben alternatív jövedelemszerzésre - mint például kisebb vállalkozások fejlesztésére, ezen belül műhelyépítésre, gépkocsivásárlásra - és a falusi turizmus kiszélesítésére - egyebek mellett a meglévő szálláshelyek fejlesztésére, komfortfokozatuk emelésére - kérték volna a támogatást. Ez utóbbi beruházást egyéb pályázatokból, többek között a vidékfejlesztési célelőirányzatból, és vállalkozók segítségével próbálják megoldani. A fejlesztések kisebbek lesznek a tervezettnél, mivel kevesebb pénzből kell megvalósítani azokat. A Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt. álláspontja szerint hozzájuk tartozik a terület útburkolatának tisztántartása, ám ők esküsznek rá - a lakók véleményével ellentétben -, hogy a nagyobb esőzések után maximum két napon belül mindenképpen eltávolítják a felhalmozódott hordalékot. Véleményük szerint a gond eredendően a csatornázás hiányosságaiból eredhet, ám a tervezés hiányosságai sem zárhatóak ki. Kelemen György, az önkormányzat osztályvezetője elmondta lapunknak, hogy tervezik a terület zárt csatornarendszerének teljes kiépítést. Az eredeti elgondolások szerint már idén el kellett volna ennek készülnie, ám a pénzhiány miatt biztos, hogy nem fog egyelőre megvalósulni. Jövőre talán elkezdődhetnek a munkálatok. (Háttér.www..dunantulinapb.hu) SOMLAI A. Parkolót kémek Siklós A temetőhöz járművel érkezők részére megfelelő parkoló kialakítását kérték a helybeliek az önkormányzattól. A végtisztesség megadásakor sokszor bedugul a Deák Ferenc utca, a járművek a református temetőtől a katolikusig az út két oldalán, a családi házas porták bejáratánál, illetve zöldterületen állnak. Valódi várakozóhely - igaz füves területen - csak a köztemető előtt található pár gépkocsinak. Egymillió forintból lehetne kialakítani aszfaltozott parkolót a köztemető bejáratánál, valamint az izraelita és a katolikus temető bejárata között. További várakozóhelyek alakíthatók még ki a Deák és Berzsenyi utca kereszteződésénél, az övcsatorna mentén. A mozgáskorlátozottak amiatt emeltek szót, hogy - szemben az országban másutt, köztük Pécsett is tapasztalhatókkal - nem biztosítanak számukra hetente egy napot, amikor járművel tudnak bemenni a temetőbe. k. j. Hírek KAPOSVÁRON élnek azok a külföldiek, akik a Dél-Zselicben komoly földbirtokokkal rendelkeznek. Német farmerek dolgoztatnak például Mozsgó és Szulimán határában, osztrák birtoktestek sorakoznak Czegléd-pusztán, míg Vásárosbécen, Széplakon, Hedrehelyen és Hencsen holland földtulajdonosok a munkáltatók. (cs) MAGYARTELEKEN a temető síremlékeit újrafeliratozza saját vállalkozás alapján Ceglédi József és Demeter Károly. A kövek letisztítása után ismét olvashatóvá kívánják tenni a sírhelyeket. Regisztert is készítenek a régi sírkövekről, hiszen a munkálatok során már eddig is bukkantak több mint százötven éves emlékhelyekre. (sa) SIKLÓS külterületén tegnap tarlótűz tombolt, közel tíz hektárnyi terület égett le. Mánia külterületén nyolc hektár égett le hasonló okokból. (sa) PÉCSETT egy Skoda személy- gépkocsi motortere égett ki tegnap délután a Maiéter Pál utcában. Személyi sérülés nem történt, a kár kétszázezer forint. ISA) A SAPARD magyar fordításban „különleges segélyprogram a mezőgazdaság és vidékfejlesztés számára”. A PHARE és az ISPA mellett egyike a csatlakozásra való felkészítést segítő uniós támogatásoknak. Sajátossága, hogy kötelezően előírja a nemzeti költségvetésből történő társfinanszírozást. Ennek aránya a program-, valamint a segély formájától függően változik. Magyarország az uniós csatlakozásig évi harmincnyolcmillió euró vissza nem térítendő támogatást kapna. A mértékeket az Európai Bizottság határozza meg. Balesetveszélyes tér? Hűvös díszterem, heves viták után Komló Már több mint egy hónapja tartja kellemes, állandó hőmérsékleten a városháza dísztermét az új klímaberendezés, de az indulatok még most is magas hőfokon izzanak. Sokan kérdezik: hogyan jut pénz a képviselők kényelmére, amikor szinte napi, filléres gondokkal küszködik a település.- Éppen öt hete annak, hogy a nemzetközi gyermekkórus-fesztivál záró fogadásán először nem kellett izzadniuk a magyar és külföldi vendégeknek. Végre a találkozó magas színvonalához méltó módon, a nemzetközi protokoll szabályai szerint tudtuk lebonyolítani a záróünnepséget - nyilatkozta lapunknak dr. Somogyi Károly jegyző. - Hosszú évek óta volt téma a képviselő-testület ülésein, hogy nincs megfelelően temperált, reprezentatív fogadóterme a városnak. Ezért nem volt kérdés, ebben az évben a tavasz- szal megszavazott döntést végrehajtjuk annak ellenére, hogy az előterjesztett javaslatban a testületi üléseken használatos székek, asztalkák cseréjéről volt szó. Az önkormányzat áprilisi ülésén került immár sokadszor szóba, hogy a költségvetésben tervezett irodafelújítási keretből állandó hőmérsékletűvé kell tenni a nagytermet. Az érvek sorában elhangzott a gyermekkórus-fesztivál, a város 50. születésnapjának méltó ünneplése, de az is, hogy a házasságkötések színtere szolgálja a helyiek örömét, a boldogító igent ne ingujjban, vagy hidegebb teleken éppen nagykabátban kelljen kimondani. A jegyző szerint a legkevésbé a képviselők kényelmére tervezett dísztermi átalakításra más forrás híján az irodafelújításra szánt költségvetési pénzt használták fel. Az önkormányzat hosszas keresgélés után talált olyan kivitelezőt, amelyik, belátva a város fizetési gondjait, év végéig, részletekben engedi megtéríteni a bruttó 4,64 millió forintos beruházást. __ DEÁK GÁBOR DI NNYEDÖMPING. A jó idő nemcsak a kínálatra volt hatással: a dinnyebőség egyben tetemesen levitte a piaci árakat is. FOTÓ) MÜLLER A. BŰN - KRIMI- REND ZSEBTOLVAJT FOGTAK. Egy pécsi hölgy tett feljelentést a minap a rendőrségen, ugyanis a reggeli órákban a 2-es buszon észrevette, hogy egy ismeretlen megpróbálta a táskájából ellopni az értékeit. A központi rendőrőrs munkatársai a bejelentést követő 5 percen belül már le is csaptak a 48-as téren egy férfira, akire ráillett a hölgy leírása. Az 50 éves román állampolgárságú V. M. ellen alapos a gyanú, hogy ő próbálta meg elkövetni a zsebtolvajlást. A férfit a kihallgatás után őrizetbe vették. (ns) KÖRÖZÖTT FÉRFIT FOGOTT. Szolgálaton kívüli rendőr segítségével sikerült elfogni a napokban egy körözött személyt Pécsett. A kertvárosi őrs munkatársa a városban felismerte K. Attila 40 éves pécsi lakost, aki ellen a Pécsi Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya adott ki körözést lopás miatt. A kertvárosi zsaru az előírásoknak megfelelően szolgálatba helyezte magát, majd a elfogta a gyanúsítottat. (ns) A FŐVÁROSIAK KERESTÉK. Mohácsi közlekedési járőr fogta el a minap azt a hajdúböszörményi férfit, akit korábban rablás miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság keresett. A 36 éves L. Andrást átadták a BRFK rablási osztályának. (ns) HAJLÉKTALAN TOLVAJ. A pécsi kertvárosi járőrök kapták el csütörtökön késő este azt a hajléktalan férfit, aki ellen a Pécs Városi Bíróság adott ki elfogatóparancsot lopás miatt. A 36 éves R. Lászlót a Németh László utcában fogták el, majd őrizetbe vették. (ns) NYITOTT ABLAKON jutott be egy gödrei lakásba egy ismeretlen elkövető csütörtök este. Az ott lakóknak 19 ezer forint készpénze bánja a leleményes tolvaj akcióját._____________________(kz) 4