Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)
2001-07-28 / 204. szám
2. OLDAL VILAGTUKOR 2001. Július 28., szombat Hírek AZ EURÓPAI UNIÓVAL folyó csatlakozási tárgyalásokon Magyarország haladást ért el a belügyi és igazságügyi kérdések témájában, és jó remény van arra, hogy a következő forduló során, ősszel ezt a fejezetet sikerül is lezárnunk, elsőként a tagjelölt országok közül - mondta a pénteki tárgyalási forduló után Juhász Endre nagykövet, a magyar küldöttség főtárgyalója. AZ EURÓPA TANÁCSTÓL, az Európai Uniótól, és szükség esetén az ENSZ-től kér segítséget három vajdasági párt a tartomány autonómiájának helyreállításához - közölte Kasza József szerbiai kormányfőhelyettes, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Nenad Canak vajdasági parlamenti elnök, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnöke és Miodrag Isakov, a Vajdasági Reformisták (RV) elnöke. Követelték, hogy a DOS elnöksége legkésőbb jövő péntekig tárgyaljon a Vajdaság autonómiájáról. ' A CISZJORDÁNIAI Rámái láhtól északra az izraeli, hadsereg harckocsi-lövedékekkel romba döntötte péntekre virradóra a Jasszer Arafat palesztin elnök személyes testőrségeként nyilvántartott 17-es Erő (Force 17) három állását, amely a Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló területen volt. „Az akciót azért hajtottuk végre, hogy megértessük: a hadsereg az általa megfelelőnek tartott módon és időben reagál az izraeli katonai és polgári célpontok ellen végrehajtott merényletekre” - mondta az izraeli hadsereg egyik szóvivője, ezzel utalt arra, hogy egy 17 éves zsidó telepest csütörtök este lelőttek Givat Zeev közelében. Jasszer Arafat közben Rámalláhban a rendezésről tárgyalt Miguel Angel Moratinosszal, az Európai Unió közel-keleti közvetítőjével. AZ EGYIPTOMI vallási ügyek minisztériuma úgy döntött, hogy lefordítja a Koránt héber nyelvre, így akadályozva meg az iszlám szent könyvének helytelen értelmezését, mondanivalójának elferdítését. Mahmud Hamdi Zakzuk egyiptomi vallásügyi miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a minisztériumon belül különbizottságot állítanak fel a fordítási munka elvégzésére. TÖBB MINT 13 ezer rendőr és katona - köztük a különleges és antiterrorista egységek mintegy 3000 tagja - fogja biztosítani a rendet Prágában a NATO jövő novemberi csúcsértekezletén. A cseh hatóságok elemzik a hét legfejlettebb ipari ország és Oroszország (G8) genovai csúcstalálkozójának biztonsági és tömegoszlatási tapasztalatait is, s ezek alapján az a céljuk, hogy erős kordont építsenek majd ki a konferencia színhelye és a város többi része között A SZÁSZORSZÁGI nemzetközi hőlégballonos népünnepély, a legnagyobb ilyen jellegű európai rendezvény alkalmából a lipcsei Silbersee partján összesen 80 színpompás, kivilágított gömb emelkedett a magasba. ___ ■ Bi ztosan kilép az MKP A magyar státustörvény humánusabb, mint a szlovák A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) augusztus második felében kilép a kormánykoalícióból - közölte pénteken Duray Miklós, az MKP alelnöke. Tusnádfürdö Duray, aki részt vesz a 12. Bálványosi Nyári Szabadegyetem munkájában, hangsúlyozta: a szlovákiai magyarok számára hátrányos közigazgatási törvény elfogadásával nyilvánvalóvá vált, hogy az 1998-ban megalakult szlovák kormánykoalíció már csak papíron létezik.- Ehelyett a parlamentben egy olyan politikai tábor, vagyis koalíció állt össze, amelynek a mozgatórugója a magyarellenes- ség - szögezte le. A szlovákiai magyar politikus kitért arra, hogy a határokon túli magyarokról szóló törvénnyel szembeni hivatalos szlovák ellenérzést furcsa fénybe állítja az a tény, hogy Szlovákiában már régen elfogadtak egy hasonló jogszabályt, 1997-től pedig szlovák igazolványt kaphatnak a határokon túl élő szlovákok.- Ez az igazolvány majdnem állampolgári jogokat nyújt tulajdonosának - mondta. Duray arra is kitért, hogy a szlovák törvény a magyar jogszabálytól eltérően kirekesztő jellegű, mivel az igazolványt kizárólag származás alapján állítják ki, tehát az esetleg más nemzetiségű családtag ilyen igazolványt nem kaphat. Ennek példájaként említette: Romániában volt olyan eset, hogy szlovák nemzetiségű férfi azért mondott le a szlovák igazolvány kéréséről, mert román nemzetiségű feleségének nincs joga az igazolványra. Bűnüldözés határok nélkül Ausztria és az EU-tagjelöltek közös fellépésre készülnek Már a schengeni határok kialakításának és védelmének jegyében a szervezett bűnözés és az embercsempészet elleni harc fokozásában állapodott meg pénteken hat közép-európai ország, köztük Magyarország belügyminisztere. Salzburg A szlovén, a cseh, a szlovák és a lengyel belügyi tárca vezetőjét, valamint Pintér Sándor magyar belügyminisztert osztrák kollégájuk, Emst Strasser látta vendégül az egynapos fórumon, amelynek záróaktusaként a miniszterek nyilatkozatot írtak alá. A dokumentum szerint a szervezett bűnözés és az embercsempészet elleni harc erősítésén kívül a résztvevők egyetértettek a menekültkérdésben való fokozottabb egyeztetés szükségességében is. Ami a konkrét lépéseket illeti, a miniszterek célul tűzték ki a rendőri hatóságok közötti együttműködés erősítését, különös tekintettel a határok ellenőrzésére. A vendéglátó, Ernst Strasser a tanácskozást értékelve egyfajta biztonsági partneri viszonyról beszélt, amely szavai szerint lehetővé teszi a szervezett bűnözés „legbrutálisabb üzletágai” elleni harc hatékonyabbá tételét.- Ha azt akarjuk, hogy Európa nagyobb legyen, nemcsak arról kell gondoskodnunk, hogy a ház ajtaja biztonságosabb legyen, hanem arról is, hogy az egész ház szilárd alapokon álljon” - jelentette ki az osztrák belügyminiszter. Hasonló szellemben nyilatkozott a tanácskozáson részt vevő Antonio Vitorino, az Európai Unió belügyi és igazságügyi biztosa is. Vitorino szerint a Unió kibővítése akkor lesz sikeres, ha eredményesen veszik fel a harcot a határokon átnyúló szervezett bűnözés ellen. ■ Merényletek Spanyolországban Pénteken két bombamerényletet követtek el különböző terrorszervezetek, amelyek hasonló támadásokat helyeztek kilátásba más üdülőhelyek ellen is. Barcelona - Vitoria Péntekre virradó hajnal Barcelona központjában, a Caixa bank egyik fiókja és a katalán nyelvű La Vangardía című napilap közelében robbantottak. A környező épületekben lévő üzletek kirakatai és a lakások ablakai betörtek, az üvegcserepek három férfit megsebesítettek. A rendőrség feltételezi, hogy egy katalán szélsőséges csoport követte el a tettet. Pokolgép robbant pénteken a baszkföldi Vitoria városában, a spanyol szárazföldi hadsereg egyik tisztének lakása előtt is. A robbanószerkezetet a ház negyedik emeletének pihenőjén helyezték el. A detonáció következtében a ház több lakója nem tudta elhagyni lakását, mert megsérültek az ajtózárak. A főhadnagy, akinek a lakása előtt a pokolgép felrobbant, a merénylet időpontjában nem tartózkodott otthon. A rendőrség feltételezése szerint a robbantást a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár szerve- zet tagjai követték el._____________________■ A mentők az egyik barcelonai sérültet ápolják fotó: europress/epa LEF0NAU0N! OSSZA MEG VELÜNK VELEMENYET! Torgyán József szinte az összes kisgazda minisztert és frakcióvezetőt kizárta már pártjából. Ezek után... k ... ÖN SZERINT MELYIK ÁLLÍTÁS IGAZ? SZAVAZATI ARANY 1. Müköfjij^ég a Fidesz-MDF-Kisgazda koalíció 06-90-230-940 2% 06-90-230-941 55% 06-90-230-942 i% 06-90-230-943 06-90-230-944 42% m 5. Már most is csak a Fidesz és az MDF kormányoz Amelyik választ helyesnek tartja, tárcsázza az annak megfelelő telefonszámot! Lapunkban naponta közöljük a szavazás állását. A hívások nincsenek névhez kötve, bármennyiszer lehet telefonálni. Egy hívás ideje kb. 20 másodperc, ára max. 40 Ft +áfa (120 Ft/perces díjszabás alapján) + kapcsolási dij. ÁLLÁSPONT KERCZA IMRE Cipőszorító aratás A nap ma megint süt, és újra indulnak a kombájnok is. Július végén. Akkor, amikor évekkel korábban már az aratás végéről szóltak a híradások. Most viszont arról, hogy az elmúlt napokban még a termés-fele kint volt a földeken, és ázott. Közben pedig romlott a minősége. A gazdák ma attól félnek, hogy a viharok döntötte gabonatáblákon gyorsan csírázni kezd a túlérett mag. Bebizonyosodott: nemcsak megtermelni nehéz a kenyérnek és a takarmánynak valót, hanem be- és megtakarítani is. Öregek - jórészt még a téesz-időkből valók a betakarító gépek, és kapacitásuk egyre kevésbé felel meg az igényeknek. A gabonatáblákon kár származott az elmúlt napok esőiből. A kár mindannyiunké. A költségeket pedig csak növeli az elhúzódó aratás. A reményeket viszont csökkenti. Tapasztalattal is szolgál: azzal, hogy a mezőgazdaság átalakulása sok feszültséget is magával hordoz. Az a géppark, amely a téeszeket kiszolgálta, elsősorban a nagytáblákra készült. Ma több az apró parcella, lassabb a munka. A munkát az is lassítja, hogy öregek, ezért gyakrabban romlanak el a gépek. És azt is mutatja, hogy a volt miniszter által jelentősnek ítélt támogatások ellenére nem igazán tudott előrelépni technikailag (sem) a mezőgazdaság. Amikor agrárstratégiáról esik szó, akkor nem csak a tulajdonviszonyok rendezésére kell gondolni, hanem a működés feltételeinek megteremtésére is. Igaz, ez elsősorban tulajdonosi feladat. Csakhogy a tulajdonos is abból választhat, amit kínálnak neki. A mezőgazdasági gépek ára jóval gyorsabb ütemben emelkedett, mint az átlagos infláció. A mezőgazdaság nyereségtermelő képessége viszont csökkent. Ennek az idén az elhúzódó aratás miatt látjuk a kárát. De mi lesz az ősszel a kukoricabetakarítás időszakában? És mi lesz jövőre, meg az azt követő évben? A kérdésekre ma még nincs megnyugtató válasz. Igazán válasz sincs. BÍRÓ FERENC Családbarát strandok Száz éve, a balatoni fürdőkultúra hajnalán nem tűrték a meztelenséget. A férfiak térdig érő ujjas trikóban, a nők tetőtől talpig felöltözve, fekete klottból készült fürdőruhában, vászoncipőben, kalappal a fejükön mentek a vízbe. Már az is nagy engedmény volt, hogy a férfiakkal egy vízben lubickolhattak. Még 1929-ben is csak az akkor már szép számú fürdőegyesület kezdeményezésére engedélyezték, hogy az üdülők fürdőruhában megjelenhessenek a hajóállomáson. Ezekben az ártatlan években a part nádasok szabdalta fövenysávokból állt. S bár akkor már meg-kezdődtek a víz menti kövezések, ezek csak á part- és árvízvédelmet, valamint a hajózás fejlesztését szolgálták. Csak az ötvenes évektől vált a korszerűsítés szinonimájává a betonozás. Minden partfeltöltés és kövezés a természet megzabolázásának tetszett. Eladdig, hogy néhány évvel később már csak elvétve akadt olyan hely, ahol fövenyen sétálhattunk be a tóba. Tizedére zsugorodtak a hajdan a víz természetes szűrőjét, a halbőség titkát jelentő nádasok is. Ekkor már nem szúrt szemet a bikini, sőt megtűrt volt a monokini is. Egyre nyilvánvalóbban változtak azonban a balatoni fürdővendégek strandolási idényei. Főként a kisgyermekes családok a még meglévő apró fövenysávokon zsúfolódnak ösz- sze, s elkerülik a „korszerű” betonstrandokat. Nem kevés külföldi turista már csak akkor foglalt szobát, ha garantálták, hogy a közelben a kicsiknek biztonságot nyújtó, s a felnőttek természet iránti igényét is kielégítő fövenystrand lesz. Nosza, megkezdődött a fél százada - mai áron - milliárdokért megépített betonsivatagok feltörése, az újrafövenyesítés. Néhány balatoni üdülőhely, köztük Boglár, Szemes, Zamárdi és Siófok épp fövenystrandja révén tett szert előnyre a turistákért folyó ádáz versenyben. A siófoki fövenystrandra Tihanyból hordják a jó minőségű homokot, de megéri, mert ez a német vendégek kedvence. Már csak néhány milliárd forint kell, és a Balaton ismét olyan lesz, mint az első fürdőegyesület megalakulásakor, 1892-ben. Jégkorszak a Marson Tudósok a „kis zöld emberkék” nyomában Minden lehetséges eszközzel - kamerákkal, kőzetminták elemzésével, szenzorokkal - próbálkoznak a NASA szondái, hogy vizet leljenek a vörös bolygón. Sikerrel - írja a Die Welt című német napilap. Egyetlen csöpp víz is meghozza a kívánt utalást ahhoz, hogy a Marson van vagy legalábbis lehetséges az élet - így a tudósok. A teória igazolásához a kutatók számára a megfagyott víz is elegendő, s a legfrissebb eredmények szerint való igaz: a Mars túlélt egy jégkorszakot. A Nature című jeles tudományos szakfolyóirat olyan fotókat közölt, amelyeken a bolygó felszíne leginkább fűrészporos tapétához hasonlít, néhány helyen ujjlenyomatra emlékeztető bemélyedéssel. A geológusok elemzése szerint mindez egy hatalmas jégpáncél maradványa, amely mintegy százezer évvel ezelőtt párolgott el. A mélyedésekben pedig porrá száradt iszap maradt vissza - ez kétségtelen bizonyíték. Számítások szerint a Marson annyi vízmaradvány található, amely a földi óceánok két ezrelékét töltené ki. Márpedig az élet - mint azt a tudomány bebizonyította - a vízben keletkezett, ezért a vérmesebb kutatók azt remélik, hogy a kiszáradt medrekben életképes, tovább tenyészthető molekulákra, mikrobákra is rábukkannak, erősítve feltételezésüket, hogy az életkezdemények a Marson a jég foglyává váltak. _________________ IQY. Z.I i l