Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)
2001-07-28 / 204. szám
. 2001. Júuus 28., SZOMBAT HAZAI TŰKOR ÁLL A HÍD. Esztergom és Párkányi között a Mária Valéria híd utolsó elemét is beemelték. A két várost és a két országot összekötő hidat a háború idején robbantották a Dunába. Másfél emberöltőt kellett várni arra, hogy ismét végig lehessen ipenni rajta. A pillanatot Bakai Márton utcazenész klasszikus zenével köszöntötte az esztergomi bazilika északi kapujából. fotó: europress/24 óra Hírek KÖNYÖRGÉSEK. A kisgazdák - a történelmi egyházak előzetes elzárkózása ellenére - országszerte megtartják a könyörgéseket a termőföld védelme érdekében augusztus 15-én. Kiszivárgott hírek szerint nem központilag, hanem helyi szinten próbálnak egyeztetni a plébániákkal és a templomi kenyérszentelés kapcsán tartott beszédekben esik majd szó a termőföldről. FRADI. Egy magánszemély feljelentése nyomán az ügyészség megindította a büntetőeljárást Bognár László MIÉP-alelnöknek a Fradi eladása kapcsán minap tett nyilvános kijelentése miatt. Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség szóvivője sem a feljelentő személyazonosságát, sem a feljelentés tartalmát nem kívánta ismertetni. HASTÁNC. A Végvári vigasságok keretében pénteken rendezték meg az I. Egri Hastáncfesztivált. Az együttesek és szólótáncosok káprázatos produkciókkal lepték meg a nagyérdeműt, a török, az arab és a balkáni kultúra egyaránt felelevenedett a színpadon. Képünkön Myra szólótáncának egy mozzanata. ÁRVÍZVESZÉLY. Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Hernádon, az Encs, Méra, illetve az országhatár és Hernádcéce közötti szakaszon az esőzés miatt. CIGÁNY PÁRTOK. Választási koalíciót hozott létre Cigány Pártok Szövetsége néven három roma párt: a Magyarországi Roma Egységpárt, a Demokratikus Roma Párt és a Magyarországi Roma Párt. 176 választókerületben kívánnak önálló képviselőjelöltet állítani. HIV-FERTŐZÖTT PROSTI. Vádemelési javaslattal továbbította az ügyészséghez a BRFK annak a HIV-fertőzött homoszexuális prostituáltnak az ügyét, aki partnerei elől eltitkolta betegségét. A fiú senkit nem fertőzött meg. __________________________■ Ut olsó kisgazdaszög Az utolsó szöget ütötték saját koporsójukba a kisgazdák a Reform Kisgazdapárt alapításával - vélekednek a politológusok. Török Gábor szerint a Liebmann-Lányi viszály rontja parlamentbe jutásuk esélyeit, ugyanakkor erősíti a torgyánista oldalt. Addig tartott a kisgazdapártból kilépettek egysége, amíg Torgyán Józseffel szembe kellett fordulni - véli Török Gábor politológus -. Igaz, ezek a csoportok akkor is csak alulról súrolták az 5 százalékos parlamenti küszöböt. A Reform Kisgazdapárt alapítása körüli viszály azonban most oda vezetett, hogy egyáltalán nem látni az új szervezet támogatottságát. Mindenesetre ezzel az „akcióval” az utolsó szöget ütötték a saját koporsójukba a kisgazdák. Az FKGP szétforgácsolódása biztossá teszi, hogy a párthoz kötődő három csoportosulás közül egyiknek sincs esélye a parlamentbe való bejutásra. így csupán egy kérdés maradt: külön- külön megszerzik-e azt az 1 százalékos választói kört, amellyel már állami támogatás jár. Az is tisztán látható, hogy a kisgazda miniszterek nevével fémjelzett Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsége már nem érdekelt ja Torgyán-ellenes egység létrehozásában, mivel azt szeretnék elérni, hogy a Fidesz oly módon emelje be őket a hatalomba, mint a mandátumhoz jutó MKDSZ-t. A Liebmann nevével fémjelzett új, Reform Kisgazdapártnak ugyanakkor kevés az ideje a bá- zisépitésre, ráadásul kevés az ismert politikusuk is. Ha Lieb- mann nem húzza ki Lányi alól a pártot, akkor ez a szervezet tölthette volna be a kisgazdák centrumszerepét. így oda jutottunk, ahonnan elindultunk: a kisgazdák közül a Torgyán vezette párt lehet a legjelentősebb a 2002. évi választásokon. (CSERNYÁNSZKY) Fiatalító kísérletek Budapest Előkészítés alatt áll az a magyarországi kísérlet, amelynek során a szelén és a Q10 koenzim fiatalító, betegség- megelőző hatását próbálják igazolni az orvosok. Dr. Svend Mortensen dán profesz- szor szerint a megfelelő táplálékkiegészítők szívproblémákra és más krónikus betegségek megelőzésére is jó hatásúak. Dr. Fehér János, a Semmelweis Egyetem belgyógyász professzora lapunknak elmondta, hogy a hatósági engedélyek beszerzése után várhatóan az ősszel, több száz önkéntes bevonásával megkezdődhetnek a hazai kísérletek. Augusztus 13. után családorvosi beutalóval a budapesti II. számú Belgyógyászati Klinikán fogadják a módszer iránt érdeklődők jelentkezését. NÉMETH ZSUZSA Csak mozgássérülteknek! Szigorúbbak a súlyosan mozgáskorlátozottaknak járó közlekedési támogatás feltételei. A cél: a kedvezménnyel visszaélők kiszűrése. A mozgáskorlátozottak közlekedésének támogatására jelentős az igény. Somogybán például 160 autóra több mint ezren várnak. A támogatás a gépkocsi árának hatvan százaléka, legfeljebb 300 ezer forint. Az így megvásárolt gépkocsit három évig nem adhatják el tulajdonosaik. Dr. Hegedűs Lajos, a Mozgás- korlátozottak Országos Szövetségének elnöke elmondta: nem kérhető méltányosság a támogatás visszafizetésének elengedésére. Az elnök szerint ösztönözni kellene az új autók vásárlását, hiszen a támogatottak mindössze 3 százaléka tud új kocsit venni. DIPLOMA KATONÁKNAK. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kibocsátó ünnepségén 264 hallgató vette át a diplomáját. Képünkön az egyik frissen végzett tiszt, Szalai Tibor százados kisfiával, Gáborral. fotó: europress/diósi imre Politikussorsok: feledni kell Kegyetlen világ a politikusoké - állítja Lengyd László politológus, aki Kis magyar bestiárium című, könyvpiaci slágernek tekintett könyvében a politikusok számos személyiségjegyét az állatokéval rokonította. Azt mondja, mindez azért van, mert nincs visszavonulási lehetőség. A politikai értelemben való halál egyenlő a civil halállal. Alig látni olyan politikust, akinek sikerül visszatérnie a civil életbe azzal, hogy vállalat- vezető, bankár, tanár vagy orvos lesz. Ha tetszik, visszatér eredeti hivatásához vagy a politikuspályának olyan ágára vált, amelynek megvan a kifutása, mondjuk országgyűlési képviselőből elmegy polgármesternek. Magyarországon szinte lehetetlen a visszavonulás. Azonnal erkölcsi hullának minősítik, környezete bukott embernek tekinti, akinek azonnal el kell felejLengyel László politológus teni a telefonszámát, a lakcímét, többé nem teniszeznek, nem golfoznak vele. Érdemes lenne megnézni, hová jutottak például az Antall- kormány miniszterei és politikusai, hová jutottak a Hom- kormány miniszterei és politikusai, és megkockáztatom: hová fognak jutni az Orbán-kor- mány miniszterei és politikusai. Ha csak azokat nézzük, akik a legutóbbi kormányból kerültek ki, már látjuk: nincs igazán civil lehetőségük, ha csak a kormány nem szerez nekik egyet, vagyis egy díszsírhelyet nem készítenek elő számukra. A magyar társadalomban azonnal megjelenik az ítélet - ami részben előítélet -, mely szerint az, aki „lebukott” a miniszterségből, képviselőségből, a politikusi magaslatról, az feltehetően nem ért a szakmájához, használhatatlan. És még valami: nem vállalhatjuk vele a közösséget, mert lehet, hogy ártani fog intézményünknek. Elvégre azért bukott lefelé, mert politikai ellenfelei győztek, vagy mert megsértődött rá a miniszterelnök. Hogy fogunk tárgyalni a jövőben támogatásért, ha nálunk dolgozik? Hogy fogjuk felhívni az utódját, a másik minisztert? Hiszen Magyarországon mindenki azon az alapon tart kapcsolatot egy politikussal, hogy használ-e neki, ki tud-e járni valamit, vagy nem. Kegyvesztett, menesztett embernek nem szabad állást ajánlani. Összeállításunk készítésekor megkerestük a rendszerváltó kormány - az Antall-kor- mány - minisztereit, s azt tudakoltuk, miként alakult életük, mit csinálnak most. Valamennyien 1990. május 23-án ültek be a bársonyszékbe, de nem egy időben távoztak onnan. Hivatalba lépésük óta már több mint - vagy még csak - tíz esztendő telt el. S az idő kemény ellenfél. Antall József miniszterelnök és Rabár Ferenc pénzügyminiszter már nincs közöttünk. Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter. A pécsi egyetemen néprajzot tanít, Hosszúhetény- ben él. Kis kertjében kedvenc gyümölcsfáit műveli. Az MDF tagja ma is, de csak közvetve politizál. Mint néprajzkutató, de mint állampolgár is a kisiskolák fenntartásáért, illetve a művészeti nevelés elmélyítéséért harcol. Für Lajos honvédelmi miniszter. Teljesen visszavonult a közéletből. Távozása után ismét a történészi hivatásnak szentelte életét a Magyar Demokrata Fórum egykori vezéralakja. Dolgozott a Református Zsinati Levéltárban. Jelenleg a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem és az egri főiskola tanára. Jeszenszky Géza külügyminiszter, majd a Magyar Atlanti Tanács elnöke. 1994-ben kilépett az MDF-ből és 1996-ban átigazolt a Magyar Demokrata Néppárthoz. A szocialista kormányzás idején az MDNP színeiben országgyűlési képviselő. A Fidesz hatalomra kerülésekor 1998-ban nevezték ki washingtoni nagykövetnek. tésén fáradozik. Balsay István igazságügy-miniszter, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja. 1994-ben már a Fidesz színeiben szerzett képviselői mandátumot. 1998-ban ismét országgyűlési képviselővé választották. 1998-tól 1999-ig a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára volt, jelenleg az MDF frakcióvezetője. Gerbovits Jenő tárca nélküli miniszter. Reumatikus fájdalmak gyötrik, de felülkerekedik rajtuk. A somogyi Zicsen él, kertészkedik, gazdálkodik, küzd a kártevők ellen. Mindig új dolgokon - most éppen intenzív cseresznyetelepítésen - gondolkodik. Természetesen politizál, az 1930-2000 Kisgazdapárt fűződik a nevéhez. Kádár Béla a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok minisztere. Az elmúlt években közgazdászként különféle tisztségeket töltött be. 1998-1999 között a Magyar Export-Import Bank Rt. elnöke volt. Jelenleg Párizsban, az OECD központjában a nemzetközi gazdasági együttműködések fejleszBod Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter. A neves jogászprofesszor egyebek mellett az MTA hivatalának munkatársa, az ELTE tanára és a Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója is volt. 1996-tól a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöki tisztét töltötte be. 2000 augusztusában a parlament államfővé választotta. Nagy Ferenc József földművelésügyi miniszter: - Amikor a kisgazda- párt bomlásnak indult, a parlamenti 36-okat kizárták, közöttük voltam én is. Időm nagy részét szülőfalumban, a Baranya megyei Kisharsányban töltöm, itt van egy kis szőlőm. A tavaly novemberben megalakult 1930-2000 Kisgazda- párt elnöke vagyok. Péter Ákos ipari miniszter. Bankelnökként nevéhez fűződik a „pénzreform”: az új bankjegyek bevezetése. 1997 végéig Magyarország, Csehország, Szlovákia és Horvátország képviselője az EBRD-ben, ma tanszékvezető tanár. Azt mondta, az olykor kifejezetten kényelmetlen bársonyszékbe nem vágyik vissza. Győriványi Sándor munkaügyi miniszter. Nyugdíjasként feleségével együtt Adyligeten él. Ilyenkor nyáron Balatonszárszón pihen. Nagyon szeret úszni, s feltehetően ennek is köszönheti jó egészségét. A kisgazdapárt legrégebbi tagja mára elszakadt a napi politizálástól. A millenniumi rendezvényeket szervezi. Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és terület- fejlesztési minisztere volt. Az 1994-es választásokon is elindult, ám nem sikerült képviselői mandátumot szereznie. A kudarc után visszatért eredeti szakmájához, 1995-ben őt választották Észak-Dunántúl főépítészévé. 1997 óta a magyar Urbanisztikai Társaság alelnöke. Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter. Ezt követően egy évig a MÁV Rt. elnöki székében ült. 1994-től a GYSEV Rt. műszaki vezérigazgató-helyettese, a szocialista kormányzás után pedig a Malév Rt. igazgatóságának elnöke lett. 2000 májusáig töltötte be ezt a posztot. Lapzártáig nem sikerült elérnünk. Boross Péter tárca nélküli, majd belügyminiszter. Antall József halála után miniszterelnök lett. Az MSZP kormányzása idején egy budapesti választókörzetből kerül be a parlamentbe, a nemzetbiztonsági bizottság elnökeként tevékenykedett. Jelenleg a miniszterelnök főtanácsadója, munkahelye a Miniszterelnöki Hivatal. Horváth Balázs belügy-, majd tárca nélküli miniszter. Magánügyvédként folytatta. A Fidesz hatalomra kerülésekor Veszprém megyei képviselőként foglalt helyet a parlamentben. Jelenleg is Veszprémben él, az MDF frakcióvezetőhelyettese, illetve az alkotmány- és igazságügyi bizottság tagja, aktívan politizál. Kiss Gyula tárca nélküli miniszter, majd 1991 és 1994 között munkaügyi miniszter. 1994-től újra ügyvédként kezdett dolgozni. 1993- tól 1996-ig az FKGP alelnöke volt, ám 1996-ban kilépett a pártból. 1997 óta a Magyar Demokrata Fórum tagja, a munkaügyi szakkollégium elnöke. 1999-től az országos választmány tagja. Surján László népjóléti miniszter. 1994 után ellenzéki politikusként tevékenykedett. A Kereszténydemokrata Néppárt szétesését követően független lett, majd a Fidesz- MPP képviselője. Az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke. Az Európa Tanácsban végzett munkája miatt sokat utazik külföldre is.