Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)
2001-07-19 / 195. szám
10. OLDAL 2001. JÚLIUS 19., CSÜTÖRTÖK H|| RIPORT Ahol látszik a bor rózsája A borivásnak Villányban külön rítusa van. Az itallapokon a legkönnyebb változattól a legtestesebbig eljutni hosszú az út, de érdemes egyszer a zamatok ösvényén végighaladni. Annál is inkább, mert a helyi bortermelők aratnak az országos borversenyeken, legyen az cuvée, vagy barrique változat, vagy éppen sima kékoportó. Minden borosgazdának nagy dicsőség az évenkénti első bora, a rosé, amelyet már egy nap után leengednek a szőlő héjáról - emiatt marad fehér és vörös közt a színe. Ez a fiatal, könnyű bor 10-12 napig forr, majd azonnal hordóba kerül, később fehér palackokba, s egy-két esztendőnél azokban sem öregszik tovább - vezet be a borászkodás és pincéje rejtelmeibe Molnár Lajos. A topóból elsőként 12-14 Celsi- us-fokos rosé pezseg a pohárba - ezt a bort kell a leghidegebben fogyasztani. A rosé az utóbbi esztendők divatbora, mert tíz esztendeje csak elvétve lehetett találni efféle nedűt a Villányi-hegységben, de napjainkra ittarosé-borverseny az egyik legnagyobb esemény, mert itt technológiai felkészültségtől, profi hordóktól függetlenül minden résztvevőnek van esélye a győzelemre. Errefelé három kategóriába sorolhatók a borosgazdák - tudom meg, miközben már a bíborszínű, testesebb sillert kortyolgatom. A siller ősi villányi bor (a rosé és a testes vörösborok között van félúton), de kicsi a kereslet, ritkán lehet rábukkanni a pincékben. A borászatokat a művelt terület nagysága minősíti. A borgazdaságok (Villányi Borászati Rt., Vylyan Rt.) mellett a négy legnagyobb pincészet a Bock, a Gere, a Polgár és a Tiffán, amelyek külön- külön legalább 20 hektár szőlővel rendelkeznek, és évente több ezer hektó bort készítenek. A 14-16 Celsius-fokos oportót ízlelgetve kiderül, hogy a kisebb pincéknek még az oportóbor készítésében van esélyük lépést tartani a nagyokkal. A kicsiknek ugyanis hús- vétra el kell adni a borukat, hogy a gazdaság életképesen működjön. A testes, öreg borok készítéséhez szükséges plusz beruházást pedig csak kevesen engedhetik meg maguknak. A négyek mellett további nyolc olyan termelő van, aki 300-800 hektós éves hozammal számolhat, s a mennyiség egy részét évekig hordókban érlelgetheti. Rögtön mintát is kapok egy üyen karakteres italból, Cabemet-t töltenek a pohárba. Hőfoka 18 Celsius. A jó Cabemet-hez nemcsak idő, szaktudás és profi technológia kell, de jó pince is. És még sok egyéb összetevő. A jó bor titMolnár Lajos két évjárata is dobogós lett a legjobb borok között FOTÓ: M. A. Villányi nyertesek a millenniumi bormustrán Vörös csúcsborok: Bock József: Cabernet Sauvignon és Franc Cuvée 1997- es és 1998-as évjárat Gere Attila: Kopár 1999. Molnár Kft.: Cabernet Sauvignon Barrique 1997 és 1998- as évjárat Polgár pincészet: Villányi Cuvée Barrique 1997. Weninger és Gere Kft.: Cabernet Sauvignon 1997. Fehér csúcsborok: Malatinszky-Kúria: Siklósi Chardonnay Barrique 1999. kaként minden borász a fenti ismérveket említi, de más fontossági sorrendben. Hogy melyiküknek van igaza, azt a borversenyek hivatottak eldönteni. A villányiak két nagy vetélkedést tartanak számon. Az egyik a sajátjuk, amikor április első szerdáján a térség gazdái egymás borát kóstolgatják, s úgy tartják, ez az ország egyik legkeményebb versenye. A másik a Millenniumi Pannon Bormustra. Ez a közelmúltban lezajlott fővárosi összemérés külön kezeli az édes (tokaji és muskotályos jellegű), a fehér és a vörös csúcsborokat. Erre a találkozóra minden ismert hazai borász elküldi legjobb „alkotását”, s a top-húszba kerülni a legnagyobb dicsőség. Nemzetközi a zsűri, a borokat kódszámok alapján különböztetik meg, végig nagy a titoktartás, mégis rendre ugyanazok a nagy pincészetek lesznek a befutók, de időnként a középkategóriások közül is betörnek néhányan az élvonalba. Ezt tette most Molnár Lajos is Cabemet Sauvignon Barrique-jával s rögtön két évjárata is dobogós lett a legjobbak között. A vörösborok között egyébként a lista kétharmada rendre villányi, idén tovább javult a helyzet: az első ötből négy innen került ki. Rácz lovastanya Orfű - Abaliget között Programjaink között szerepel a lovaglás, a terepkocsikázás, a sétakocsikázás, rex és billiárd, valamint tenisz, lengőteke, kerékpározás, fürdőzés és egyéb labdajátékok. Fallabda, szauna. A tanyán magyaros étInformáció: Tel./fax: 72/498-459 termet, kerthelyiséget, valamint borospincét üzemeltetünk, melyek nagyobb rendezvények lebonyolítását is lehetővé teszik. Vendégeinknek szállást 2-4 ágyas szobákban biztosítunk. győztes, barikolt Cabemet Sauvi- gnonját gusztáljuk. És valóban, a pohárban meglötyögtetett ital az üvegfalon rózsasziromszerű mintákat rajzolva állapodik meg. De ez nem a barikolás eredménye, minden jó bornak megvan ez a tulajdonsága. A barikolás olyasvalami, mint amikor a pipadohányt whis- kyvel, vagy konyakkal ízesítik. Magashegyi kocsánytalan tölgyből készült hordókat belül különböző mértékben kiégetnek, s ebben tárolják egy-három esztendeig a testes borokat, amelyek így vaníliás, kókuszos, enyhén füstös zamatot kapnak. A hordók csak háromszor használhatók, nem csoda, hogy csak a legjobb borokat választják ki Villányban a minőségi bortermelést serkenti a piac - ezt már Polgár KataUntól tudjuk meg, aki férjével a föld mélyében múzeummal, laboratóriummal, palackozóüzemmel ellátott borkészítő gyárat alkotott, mindössze 10 év alatt. Mint kiemelte, a szőlőterület alig változik már a térségben, a kistermelők közül néhányan befejezik a művelést, de mindig akad vásárló, aki folytatja a munkát. Nem valószínű, hogy itt valaha a külföldiek teret nyernének, hiszen minden tulajdonos élvezetből csinálja ezt a munkát, csaknem az összes pincének saját cuvée bora van már, finomítják, javítgatják az emberek a termésüket. Ahol még van fokozni való, az a vendéglátás. Ma már egy villányi borásznak ideje harmadát ilyen célokra kell szánnia. A Polgár-pince mindenesetre igyekszik úttörő lenni, most egy olyan éttermet épít, ahol minden borfajtához a hozzávaló magyaros ételeket kínálják majd. Nem csak a külföldiek, de a fehér szőlők térnyerése sem várható - jelenleg 10 százalék alatti az arányuk. Sőt, mindinkább vörös fajtákkal oltják be a rizlingtőkéket. A mennyiség nem, csak a minőség változik évről évre. Mert Villányban nincs annyi jó bor, amit ne lehetne eladni. MÉSZÁROS B. ENDRE Molnár Lajos a jó villányi bor legfontosabb titkaként a jó fajtakiválasztást, majd a klímát tartja. A hagyományokat, a szakértelmet illetően lényeges a tárolóedényzet minősége. És csak ekkor következik a szakmai felkészültség. Persze döntő az is, hogy melyik dűlőben terem a szőlő, valamint a talaj, amely Villányban mészkő alapú, vörösagyagos, humuszos, löszös. Fontos még, hogy a borász tudjon kóstolni, mikor kell fejteni, deríteni, mikor van itt a palackozás ideje. Villányban a vörösborból kell megélni, s a termelt mennyiségnek alig harmada fogy el külföldön. Konkurenciaharc mégsincs a településen, a kereslet nagyobb, mint a kínálat. A minőségi borokat többségében magyarok veszik, a pincéktől megrendelve. Az ilyen évekig érlelt borok nem jutnak el az üzletekbe, 10-20 palackonként vásárolják meg a borínyencek a termelőtől.- Sose hagyja figyelmen kívül, hogy van-e rózsája a bornak - mondja Molnár Lajos, miközben a VOJTEK VILMOS Villányi borosgazda pincéjéből minőségi termelői borok nagy választékban palackos és kannás kiszerelésben kaphatók. ^Pécsett a Búza téri piac belterületén Nyitva: K-P: 7.00-15.00 Szó: 7.00-13.00 Orfü, Vadász u. 25. szám alatt Nyitva: H-V: 16.00-21.00 Tel: 20/916-1500 *90576* TAKACS-TANYA ÍT', ,< S- rt, < * *s ' < T- X EUEREM Gyönyörű tájon 60 fős panzióban, 200 fős reprezentatív étteremben várjuk a pihenni vágyókat! Progran\)ainh: lovaglás, oktatással is, pónizás, lovaskocsizás, íjászat. Fogadások, tréningek, esküvők, családi rendezvények szervezését kedvező árakon vállaljuk! MAGYARSZÉK, SIKONDA-LOVARDA Tel./fax: 72/483-037 Á pH MECSEK TOURS CiS Panoráma Kemping Orffi, Dollár út 1. Tel.: 72/378-501, fax: 72/378-434 E-mail: info@mecsektours.hu Az ország egyik legkellemesebb, háromcsillagos kempingje a többhektárnyi domboldalon fekvő Panoráma Kemping 18 db 2-Pl ágyas, fürdőszobás, teraszos faházzal, kiépített lakókocsi- és sátorhellyel várja az üdülni vágyókat. Árak: faház 2 főre: pótágy: sátordíj: szállásdíj: lakókocsi díj: telepített lakókocsi: 6.000 Ft/éj 1.800 Ft/éj 800 Ft/éj 600 Ft/fő/éj 1.400 Ft/éj 1.600 Ft/éj Szeretettel várjuk kempingünkben J GRIZZLY IRANS Építőanyag rendelés és szállítás 0-24 tonnáig 0-24 óráig Orfű, Mecsekrákosi u. 2. Tel.: 72/498-263, 20/911-8337, 20/443-0000 » i \