Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)
2001-07-17 / 193. szám
4. OLDAL T Ü KÖR 2001. Július 17., kedd ÜiH BARANYA Azonos munkáért eltérő juttatás A köztisztviselői állomány szűkítése feszültségeket okozhat A megye minden településén dolgoznak olyanok, akik megszenvedik a köztisztviselői jogszabály július elsejétől érvényes változását. A munkaterületen belül a dolgozók között feszültségek várhatók, a munkáltatónak pedig sokkal nagyobb hatalma lesz alkalmazottai fölött. Baranyai körkép Az ország 105 ezer köztisztviselőjéből 25 ezret, a megyében 3900-ból 600-at érint az a döntés, amely munkaszerződéses jogviszonyba helyezte július elsejétől az ügykezelőket és a fizikai alkalmazottakat. Többek között hivatalsegédek, gépírók, titkárnők, iktatók, gépkocsivezetők az érintettek, a polgármesteri hivatalok, körjegyzőségek dolgozói, valamint az államigazgatási területi szervek (a megyében 21 ilyen intézmény működik) alkalmazottai - tudtuk meg dr. Aradi Pétertől, a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal főosztályvezetőjétől. A pécsi városházán például 70, az adóhivatalnál 29, a Közigazgatási Hivatalnál pedig 15 emberről van szó. Továbbra is köztisztviselők maradnak az ellenőrzési, irányítási, felügyeleti döntéseket hozó és kiadványozó közép- és felsőfokú végzettségű személyek. A kikerülőkre ezentúl a köztisztviselőkre hozott speciális szabályok nem vonatkoznak, csak a Munka Törvény- könyve rendelkezései. Korábban megszerzett* vényben határozzák meg, illetményeiket ezután is megkapják, de ha itt rögzítik az illetményala- munkahelyet változtatnak - például egy má- pót, amelyet az elmúlt hásik államigazgatási szervnél ugyanezt csinálják - már nem jár meg nekik a pluszjuttatások sora (lásd a mellékelt táblázatot). Ugyancsak nem járnak ezek az illetmények a július elseje után alkalmazásba kerülőknek, vagyis az azonos munkakörökben egymás mellett dolgozók eltérő anyagiakért végzik majd tevékenységüket. Tény, hogy a munkaszerződéses jogviszony is megad néhány korábbi juttatást, de néhány fontos tételt nem. A 25-40 éves munkaviszonyért járó jubileumi jutalmak például 2-5 havi bért jelentenek, a ruházati költségtérítés minden esztendőben a köztisztviselői illetményalap (pillanatnyilag 30600 Ft) 150 százaléka, s az arcképes vasúti igazolvány is tetszőleges számú félárú utazást biztosít. A köztisztviselők külön jutalmazását egyébként azért vezették be 1992- ben, hogy az alkalmazotti bérek versenyben maradjanak a vállalkozói szféra értékrendjével. A köztisztviselők pénzét minden évben a köztisztviselői törrom évben 26 500, 28150, és 30 600 forintban állapítottak meg, műidig az adott év inflációjának megfelelően emelve az összeget. A különböző végzettség és a munkaviszony időtartama pedig meghatározza azt a szorzót, ami a havi fixet eredményezi - a maximumot felsőfokú végzettségűeknél a 37 év feletti munkaviszonnyal rendelkező vezető főtanácsos kapja hatszoros értékkel, míg a középfokúak közül a főmunkatársnak 4,4-szeres szorzó a csúcs. Most a köztisztviselői kör szűkítése az uniós normákhoz való igazodás jegyében történt, de egyértelmű, hogy a munkáltató sokkal nagyobb hatalmat kapott alkalmazottai felett, hiszen a dolgozókat a céghez ' kötik korábban szerzett juttatásaik. Legfeljebb az adhat némi vigaszt számukra, hogy a köztisztviselői jogállásban is történtek szigorítások. Ezentúl az állomány minden tagjának vagyonnyilatkozatot kell készítenie, valamint teljesítményértékelés készül mindenkiről, a személyre szabott feladatok végrehajtásáról évente számot kell adni. MÉSZÁROS B. ENDRE ALKALMAZOTTI ILLETMÉNYEK B Köztisztviselőként járó- étkezési hozzájárulás- önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj- üdülési hozzájárulás- illetményelőleg- lakáshoz jutási kedvezmény (milliós értékű)- félárú arcképes vasúti igazolvány- jubileumi jutalom- ruházati költségtérítés- munkaruha- 13. havi fizetés- albérleti hozzájárulás- családalapítási támogatás Munka Törvénykönyve szerint adható- étkezési hozzájárulás- önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj- üdülési csekk- fizetési előleg (OMB)- lakáshoz jutási kölcsön (többnyire 2-300 ezer Ft)- évi egyszeri félárú vasúti jegy Hírcsatorna TARLOTÜZEK. Kozámisleny és Vajszló határában is tarló égett tegnap mintegy öt hektáron. A lángoló részt senki sem árkolta körbe, ráadásul nem is őrizték, a tűz tovaterjedését az időben érkező tűzoltók akadályozták meg. (cs) CSERKÚTI közösségi munkák. A fiatalok az átadás előtt lévő fut- ballpályán nemrég rendezték a terepet. Ugyanekkor a tervezett millenniumi emlékparkban humuszt terítettek és ebbe virágokat ültettek a faluszépítők több mint ötszáz négyzetméter felületen. Az átadás augusztus 19-én lesz. (cs) A DRÁVA ökoturisztikai lehetőségeiről Barcson tegnap megkezdődött a II. Európai Ifjúsági Vízügyi Kongresszus magyar, horváti francia, német, cseh és portugál fiatalok részvételével. A háromnapos esemény eredményeit és megállapításait egy dokumentumban összefogóvá a tervek szerint átadják az ország- gyűlésnek. (cs) TÜZEK PÉCSETT. Nincs kizárva, hogy szándékos gyújtogatás történt annál a tűznél, amely során vasárnap a Tettyén lévő turistaház fatárolója leégett. Egyelőre nem tudják a tűzoltók, hogy hétfőn mitől égett egy autó motortere a Nagy Lajos király útja egyik parkolójában. Az sem derült ki, hogy szintén tegnap a Vörösmarty út egyik többszintes épületének lakásában hogyan gyulladt ki az ágy- és a ruhanemű kora reggel. (cs) AZ ERDÉLYI Gemyeszegre és a környékbeli falvakba ma 50 fős küldöttség indul Baranyából a dél-zselici kistérségi társulás szervezésében azzal a céllal, hogy turisztikai, vendéglátói és cserevadászati kapcsolatot alakítsanak ki. A küldöttségben nemcsak zselici falvak képviseltetik magukat, de Magyarmecske, Magyarhertelend, Szentlászló és Csebény községvezetősége is. A zselici helységek romániai testvérközségeibe szervezett út egy hétig tart. (cs) HARKÁNY BORA. A nemrég megtartott nyolcadik ftifdőfeszti- válon bemutatták a Tollas-pincében készülő városi bort, amely az Ördögvér nevet viseli és háromféle borféleség keveréke. Van benne Kékfrankos, Zweigelt és Pinot- Noir. (esi Dolgoznak a helyettes szülők Siklós A családsegítő szolgálatnál a napokban megérkezett engedély alapján megkezdhették tevékenységüket a helyettes szülők. Miként dr. Gorbai Erzsébet - akit a korábbi vezető lemondását követően júniusban nevezett ki öt évre a képviselő-testület - a szolgálat vezetője elmondta, az összesen 34 település gondjaival foglalkozó intézménynél kilenc helyettes szülő biztosítja a gyermekekkel való személyes gondoskodást. A munkatársakat a szolgálat pályázaton nyert pénzből képezte ki. Közülük a legtöbben Villány, Vokány körzetében tevékenykednek, míg Siklóson és Alsószentmártonban egy- egy fő látja el ezt a feladatot. A helyettes szülői ellátást többek között azok a családok kérhetik, akik önhibájukon kívül kerültek hátrányos helyzetbe. Az ellátás időtartama két héttől fél évig terjedhet, illetve az további 3 hónappal meghosszabbítható. Mint az intézményvezető elmondta, a helyettes szülői hálózat kialakítását az önkormányzatoknak a törvény szerint ez év végéig meg kell valósítani, Siklós gyakorlatilag elébe ment a dolgoknak. Már most látható, hogy a város esetében az egyszemélyes ellátás kevés lesz. Az indulás óta eltelt pár nap alatt már eddig több család kereste fel az intézmény irodáját, s kérte a helyettes szülői gondoskodást. (Háttér: www.dmantulinaplo.hu) KÓTÁNY J. Lemondanak a képviselők? Palotabozsok Elképzelhető, hogy időközi választásokat kell kiírni a faluban. A román munkások szabálytalan foglalkoztatása miatt a héttagú testületből öt képviselő ugyanis lemondását helyezte kilátásba, amennyiben a polgár- mester a posztján marad.- Az öt román szabálytalan foglalkoztatása kapcsán tartott munka- biztonsági és munkaügyi felügye- lőségi vizsgálat eredményéről múlt hétfőn számolt be nekünk a polgármester - mondta lapunknak a testület egyik, nevének elhallgatását kérő tagja. Mint mondta, a polgármester korábban említést tett ugyan arról, hogy dolgoznak a megbízásából, de ennek törvényességét firtató kérdéseinkre kitérő választ adott. A települést megosztotta a botrány. Többen kiállnak Schütz József polgármester mellett, mivel a munkák síirgetőek voltak, és - vélik - az elöljáró csak spórolni akart a településnek. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik ezek után nem szívesen lámák a poszton. Hétfő este nyolc órára két képviselő nem hivatalos megbeszélést hívott össze az ügyben a helyi tsz irodájába. Információink szerint nincs kizárva, hogy amennyiben a polgár- mester önként nem hajlandó megválni posztjától, úgy a héttagú testületből öt, a megbeszélésen is megjelent képviselő lemond. A két hiányzó képviselő közül egy betegsége miatt maradt távol a megbeszélésről. Bár a képviselők nem kívántak lapunknak beszámolni az elhangzottakról, valószínűleg először tárgyalás útján próbálják majd meggyőzni Schütz Józsefet arról, hogy mondjon le. A polgármestert elvben fegyelmivel is le lehetne mondatni, de úgy tudjuk, erre nem hajlanak a képviselők. A közigazgatási hivatalban megtudtuk, amennyiben négy vagy annál több képviselő lemond, akkor a testület döntésképtelenné válik, és időközi választásokat kell kiírni, amelynek költsége akár hétszámjegyű is lehet. (Háttér: www.drniantuKnaplo.hn) Sorozatbetörőket fogtak Vajszló-Siklós Több, az Ormánságban elkövetett betöréssel gyanúsítanak két férfit a Siklósi Rendőrkapitányság vajszlói őrsének munkatársai. Egyikük szabadlábon védekezik, míg társa máris börtönbüntetését tölti. Őt korábban jogerősen elítélték, ám büntetésének letöltését csak később kezdte volna meg - tudtuk meg Pásztor Férendő!, az őrs vezetőjétől. Tájékoztatása szerint a páros Mailáthpusztánál a tó melletti ví- kendházak betörésével kezdték meg sorozatukat, majd utóbb a pincékre „szakosodtak”, s Babarcszőlőstől Diósviszlóig látogatták a présházakat. A gyanúsítottak soha sem tétlenkedtek, egy-egy alkalommal 2-3 pincét is feltörtek - kedvelt BAJATOL MOHÁCSIG. pihenő után készült. A vizek szerelmesei közül sokan választják túrájuk helyszínéül a Dunát. Felvételünk egy dunaszekcsői vacsoraFOTÓ: TÓTH L Vádemelés a bélyegritkaság ügyében Pécs-Szekszárd A Tolna Megyei Főügyészség határozatával felülbírálta a dombóvári ügyészség határozatát, s ezek szerint mégis vádat emelnek a „Szigetvári-provizórium” ügyében. vélből álló dédapái hagyatékból származhat. Ezért kérték előbb az árverés elhalasztását, majd mivel ezt nem tudták elérni, feljelentést tettek a rendőrségen. A bélyeg világritkaság, a becsült értéke 3,5 millió forint. A bélyegből - melyet 1870 körül hamisított az akkori szigetvári postamester - mindössze néhány példány maradt fenn, eredeti borítékon pedig mindössze kettő isA lapunkban megjelent írásból értesültek az örökösök arról, hogy egy világritka bélyeg árverésére kerül sor rövidesen a Hungarofila aukcióján. Azt is megtudták, hogy a bélyeg egy olyan levélen van, melyet egy Stettner-elődnek címeztek Daruvárra, ami bizonyította számukra, hogy a levél és rajta a bélyeg csakis a sok ezer lemert. Az egyik egy svájci magángyűjtőt boldogít, a másik pedig Dombóváron van - lefoglalva. A Szigetvári-provizóriumot árverésre bocsátó neves pécsi fila- telista, aki a család egyik tagjától szerezte meg a bélyeget több más bélyeggel együtt, tagadja, hogy bűncselekmény útján jutott volna hozzá. Mint azt megírtuk, az idén tavasszal a Dombóvári Városi Ügyészség a vele szemben indított büntetőeljárást megszüntette, ám a dombóvári határozat ellen panasszal éltek az örökösök. Himmelné dr. Ökrös Magdolna főügyészségi ügyész, sajtószóvivő lapunkat arról értesítette, hogy a panaszt a Tolna Megyei Főügyészség megalapozottnak találta és ezért hatályon kívül helyezte a Dombóvári Városi Ügyészség nyomozás megszüntetéséről szóló határozatát és egyben a városi ügyészséget a filate- listával szemben jogtalan elsajátítás vétsége miatti vádemelésre utasította. A vádemelés a Dombóvári Városi Bíróság előtt megtörtént. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) módszerük az ajtókifeszítés, illetve az ablakrács felfeszítése volt -, szerencsére azonban a zsaruk gyorsan fülön csípték őket, így a sorozatnak rövid idő alatt vége szakadt, a betörések száma alig több egy tucatnál. Miként Pásztor Ferenc elmondta, a gyanúsítottak főként színesfémre - Kémesen például egy alumíniumtároló tetejét bontották meg, s az összehajtogatott fémet pár száz forintért adták el -, illetve szerszámokra, használati tárgyakra utaztak, ugyanakkor olyan eset is előfordult, hogy „csak feltörték” a pincét, ám nem vittek el semmit a helyszínről. Ebből adódóan a rongálási kár meghaladja az eltulajdonított javak értékét. A sorozatbetörés ügyében a vizsgálat folyamatban van. k.j. Felújítják a védett épületeket Sellye-Vajszló Felújítják az Ormánság helyileg védett épületeinek többségét egy több mint 30 millió forintos, uniós támogatásnak köszönhetően. Sellyén négy családi ház homlokzatának rendbetétele a közelmúltban befejeződött, a beruházás költségei meghaladták a négymillió forintot. A polgármesteri hivatal tetőszerkezetének korszerűsítése jelenleg is zajlik, az építkezés november végére befejeződik. Vajszló szintén részt vett a pályázaton, a Kodolányi Múzeum átalakítása három héten belül elkészül, a megújult épületben helytörténe- ti kiállítás kap majd helyet, w.k. Lottónyeremények 28. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 3,15, 39, 67, 76 Joker: 576446 Ötös Négyes Hármas Kettes 97 785 946 Ft 489171 Ff 7917 Ft 614 Ft Joker: nem volt Hatos lottó Nyerőszámok: 10,13, 21, 28, 33, 34 Pótszám: 29 Hatos nem volt 5+1 10 596 047 Ft Ötös 136108 Ft Négyes 2 764 Ft Hármas 590 Ft 1