Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)
2001-07-17 / 193. szám
£Í 2001. Július 17., kedd BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Hírcsatorna PÉCSETT a napokban elkezdik a szakemberek a városháza teljes rekonstrukcióját. A százmillió forintos beruházás a tervek szerint még a tél előtt befejeződik, rosz- szabb esetben azonban akár a következő tavasz első néhány hónapjáig is elhúzódhat. (mb) MOHÁCSON az önkormányzat tervbe vette a majdan emelendő mohácsi hídhoz vezető út megépítését. A beruházás teljes költsége 122 millió forint, ennek húsz százalékát saját forrásból biztosítják, a hiányzó csaknem 98 millió forintot pályázat révén kívánják előteremteni. (mb) BECEFA 2 millió forintot nyert pályázaton a helyi orvosi rendelő és a kultúrház rendbetételére az állami költségvetési alapból. Az önkormányzat 50 ezer forintos önrésszel szállt be a két intézmény felújításába, amelynek munkálatait szeptemberben kezdik meg. (sza) SZIGETVÁR 420 ezer forintot biztosít költségvetéséből 16 közhasznú munkás továbbfoglalkoztatásához: a munkások bérének 10 százalékát az önkormányzat, 90 százalékát pedig a megyei munkaügyi központ állja. Az augusztustól november végéig tartó program résztvevői többek között parkgondozási, területrendezési feladatokat lámák majd el. (sza) SÁSDON kihelyezett önálló csoportot hoz létre a mozgáskorlátozottak megyei egyesülete, alakuló ülésüket július 23-án tartják. A jövőben a tagok a szervezet hatáskörébe tartozó ügyeket helyben intézhetik majd, a legfrissebb információkról gyorsabban értesülhetnek. (wk) SELLYÉN a szociális bizottság ma délelőtt tartja havi soros ülését. A megbeszélésen egyetlen napirendi pont szerepel, a beérkezett segélykérelmekről döntenek a bizottság tagjai. (wk) POLLENJELENTÉS. Az ÁNTSZ mérései szerint az elmúlt héten az ossz szállópollen mennyisége közepes volt. Egész héten jelen volt a nagy allergizáló hatású pázsitfű, és az igen nagy allergizáló hatású lorom és liba- topfélék virágpora. Hétfőtől szerdáig nőtt, majd a hét végéig csökkent a füvek által kibocsátott allergén virágpor mennyisége. A levegőbe található össz- pollen döntő részét a csekély allergén hatással bíró csalán vi- rágpora adta. ____________ibi Re ndbe hozzák a régi temetőt Sásd Nem tervezték, ám a halaszthatatlan döntések kényszere miatt rendkívüli önkormányzati ülést tartottak Sásdon. Több olyan beruházást kezdenének meg ugyanis a városban, amelyek nem nélkülözhetik a testületi engedélyt. Néhány pályázat már sikeres volt, néhánnyal most szeretnék megtoldani a helyi költségvetést a városban. Többek között erről is szó esett azon a tegnapi testületi ülésen, amelyen egy iskolai tornaterem 5,5 milliós rekonstrukciójáról, a vendéglátó-ipari szakiskola tankonyhájának 6,5 millióba kerülő bővítéséről és az 1975 óta lezárt öregtemető rendbetételéről döntöttek. Az utóbbi - melyről szerződést kötött a katolikus egyházzal az önkormányzat - régen várt lépés, ugyanis a közel nyolcezer négyzetméteres és városközpontban lévő öregtemető meglehetősen elhanyagolt. A növényzet rendbetétele, az utak felújítása és tujasorok ültetése közel kétmillió forintba kerül. k. f. Gyanúsított lett a gombaszedő Továbbra is súlyos állapotban van az a két kislány, aki gyilkos galócát evett Gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki a gombamérgezést okozó gyilkos galócát szedte. Továbbra is súlyos állapotban van az a két kislány, aki az ételből fogyasztott, egy másik férfit pedig még mindig keresnek, mivel nem tudni, ő is evett-e az ételből. Pécs A tegnapi információkkal ellentétben feltehetően nem négy, hanem csak három ember evett pénteken Pécsett a gyilkos galócából készített pörköltből. Két kiskorú lányt és egy 21 éves nőt kellett kórházba szállítani. Vasárnap Herke Maliid városi tíszti főorvostól lapunk még úgy értesült, hogy feltételezhetően egy férfi, bizonyos Lehőcz Tamás is evett az ételből. A gyilkos galóca Dr. Kertész Gábor, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hétfőn gyanúsítottként kihallgatták B. J. 42 éves pécsi lakost, aki az elmúlt héten István-akna környékén gombát szedett egy 21 éves nővel. A hölgy és két kiskorú lány ettek a gombából készült ételből. B. J. és Lehőcz Tamás - aki azóta eltűnt - állítólag nem nyúltak az ételhez. A rendőrség B. J.-t gon- daüanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértéssel gyávái gombák jellemzői A gyilkos galóca fiatal .állapotában fehér, tojásszerü, a kifejlett példány 5-15 cm átmérőjű, színe olajbama, zöldessárga, olajsárga, olykor fehér. Júniustól októberig terem, húsa puha, hófehér, fiatalon szagtalan, az érettebb példányok azonban kellemetlen szagúak. A világító tölcsérgomba 1-2 óra lappan- gási idejű mérgezését erős hányás jellemzi. Tölgyerdőben, farönkön, tuskón, talajon júniustól a fagyokig egyaránt terem. A sárguló csiperke a legenyhébben mérgező a gombák közül, erdőszélen, füves helyeken terem, a mérgezés gyomor- és béltünetekkel jár együtt. núsítja. A férfi azzal védekezett, hogy eddig mindig megmutatta szakértőnek a gombát, csak most nem. A továbbiakban szabadlábon védekezhet. Az eltűnt személyt az ÁNTSZ szintén szeretné megvizsgálni, ezért keresik, és kérik, hogy saját érdekében jelentkezzen. A gombamérgezések gyanújánál a gyomor tartalmából vett mintát toxikológiai vizsgálatra mindig Budapestre kénytelenek szállítani. Ezúttal is futárszolgálattal továbbították a vizsgálati anyagot a Johan Béla Országos Epidemiológiai Intézetbe, mivel Pécsett egyelőre nincs ilyen vizsgálatra alkalmas labor. Budapesten egyértelműen kimutatták a gyilkos galóca fogyasztásának nyomait. A gyilkos galóca mérgezésének lappangási ideje hosszú, ezért sem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a szedett gombát szakértővel meg kell vizsgáltatni. Dr. Bogár Lajos, a 400 ágyas klinika intenzív osztályának vezetője elmondta, a náluk lévő 21 éves nő állapota nem tűnik súlyosnak, a további megfigyelés viszont mindenképpen szükséges. A tünetek egyelőre TÜNETEK ÉS KEZELÉS GYILKOS GALÓCA FOGYASZTÁSA UTÁN- -] 8-40 óra elteltével 1 1 jelentkeznek a tünetek «feíi m ■------------------ | / Há nyás, hasmenés, izomgyengeség, görcsök O------------------- 1 / Állandó folyadékvesztés, a kiszáradás jelei-K / Látszólagos javulás ° / Sárgaság utal a májkárosodásra V ) ”1------------------- 1 / Súly os májsejtkárosodás, esetleg vesekárosodás 7«.------------------- | / Gy omormosás, májvédö szerek alkalmazása, folyadék-visszapótlás B enyhébb lefolyású mérgezésre vallanak. A pécsi gyermekklinikán ápolt két kiskorú, 13 és 14 éves leány állapota azonban dr. Soltész Gyula igazgató szerint súlyos. A nagy folyadékvesztésre való tekintettel és a máj védelmében, annak további károsodása megakadályozására folytatják az intenzív orvosi beavatkozást. BEBESSI K. Több fát is kidöntött a jégesővel kísért vihar Baranyai körkép Orkánerejű széllel és jégveréssel kísért vihar vonult át tegnap megyénkén. Hosszú időre megbénult a közlekedés több településen. Lapzártakor harminc tűzoltó és útellenőr takarította az utakat, hogy helyreálljon a rend. A mentők szerint senki nem sérült meg. Mintegy 100 kilométeres szél fújt tegnap este a megyében, amelyet 4-5 percen át sok helyen jégverés kísért. Elsőként Harkánytól délre tört ki a zivatar és a szélörvény több mint félszáz idősebb fát fektetett az úttestre Ipacsfán, Drávaszerda- helyen, Drávacsehiben, Kovácshidán, Tésenfán, valamint a Harkány-Vajszló, a Harkány-Drávacsepely és a Harkány- Darány közti útszakaszon. Az érintett térségbe a siklósi tűzoltóság és a megyei közútkezelő kht. csaknem negyven embert vezényelt. A kht. valamennyi útellenőre itt dolgozott még lapzártakor is. Ahogy Pécs irányában haladt tovább a vihhr, egyre veszített erejéből, de így is a pogányi reptérnél egy kamionközpontra döntött egy fát a már csak 80 kilométeres szél. A megye- székhelyen, a Kovács Béla és - az Esztergár Lajos utcában fordultak ki fák, az utóbbi helyen a törzs kettétört. Pellérden is diószem nagyságú jeget észleltek és nagy tölcsér alakú porfelhők örvénylését figyelték meg. Pécs- Patacson már csak borsószem méretű jég potyogott. A Mecsek misinai gerincén aztán megtört a jeges, szeles zivatar, amely Komló irányában haladva végleg elcsitult. ___________csun j. Ké t fiatalt szállítottak kórházba Egyelőre nem tudni, milyen drogot fogyasztottak Hétfőn a hajnali órákban három fiatalt szállítottak a Duna- parti város kórházába a drogfogyasztásra jellemző tünetekkel: hallucinációkkal és tág pupillákkal. A szakértők még vizsgálják, hogy milyen kábítószert fogyaszthattak. Mohács-Pécs A mohácsi Radnóti lakótelepről hétfőn hajnali egy óra után hívták ki a rendőrséget a szomszédban hangoskodó fiatalok miatt. A helyszíni vizsgálatot követően két mohácsi és egy bólyi lakost drogmintavételre előállítottak. Kettejüket továbbra is a helyi kórház idegosztályán kezelik.- Hallucinációkkal, magas testhőmérséklettel, tág pupillákkal és kiszáradva hozták be a fiúkat, valószínűleg több fajta tudatmódosító szert is használtak - mondta el dr. Poór Gyula főorvos. - Állapotuk szépen javul, de hallucinációik még időnként visszatérnek. Szakértők vizsgálják, hogy mit vettek magukhoz a fiatalok. Ezek lehetnek ugyanúgy illegális drogok, mint a hasonló hatású szerecsendiófőzet, csattanó maszlag magja vagy szerves oldószer, a rendőrség csak az első esetben indíthat eljárást.- Nyáron általában szaporodik az alkalmi drogfogyasztók száma a különböző fesztiválokon és házibulikon is - mondta el lapunknak dr. Személyácz János (képünkön), a pécsi drogambulancia vezetője. - Az illegális drogok közül leggyakrabban füvet szívnak a fiatalok, de tavaly óta sláger, a meszkalintar- talmúként árusított korong is. Valójában LSD-be áztatott újrahasznosított papírról van szó. A hangulat és társaság miatt dro- gozók ritkán válnak függővé, ennek ellenére ugyanúgy kerülhetnek kórházba, mint ahogy a hatóságok látókörébe is. Kábítószer fogyasztása után furcsa viselkedésükkel hívják fel magukra a figyelmet: bizonytalan járás, opálos szem, elkent beszéd, túlzott folyadékfogyasztás és a hasonló esetben megszokott alkoholszag hiánya. Gyakoriak a hirtelen és indokolatlan hangulatváltozások is, és van, hogy a kábult fiatal nem tudja abbahagyni a nevetést. Cannabis bevitelekor a véres szemek, ópiátoknál a szűk, míg serkentőknél a tág pupillák, valamint az állandó mozgás- és beszédkényszer lehet árulkodó. Felléphet a zsargonban „rendőrparának” hívott jelenség is, ilyenkor a kábítószeres retteg a hatóság képviselőitől, illetve hajlamos bárkit annak vélni. b. b. Kórházi válságkezelés A németek szívesen megvennék a Femát PÉCS A felszámoló szerint a működő Fema értéke lényegesen magasabb az üres üzleti ingatlanénál, ezért nem kizárt, hogy nem a gyors értékesítés, hanem a bevásárlóközpont működtetése mellett döntenek.- Egyelőre a gyors állapotfelmérésen, és a Fellbach Rt. dokumentációjának átvételén vagyunk túl. A közeljövőben szakemberek vizsgálják az üzletközpont műszaki tartalmát, piaci értékét, csak ezt követően döntünk az értékesítés stratégiájáról - tájékQztatta lapunkat dr. Pallos Dénes, a Fellbach Rt. felszámolásával megbízott PARA Kft. képviselője. A felszámoló elmondta, a működő bevásárlóközpont értéke milliárdos nagyságrendű, míg üresen ennek csak töredéke az ingatlan. Ezért, ha a gyors értékesítésre esetleg nem kapnak megfelelő ajánlatot, akkor nem kizárt, hogy az épületet üzemeltető bérlővel veszik fel a kapcsolatot. Az értékesítési stratégiát nagyban befolyásolja majd, hogy mekkora a felszámolásra kerülő cég adósságállománya. A hitelezők a felszámolás közzétételét követő 40 napon belül jelezhetik igényeiket a felszámoló felé. Mint dr. Pallos Dénes elmondta, egyelőre nincs pontos kép arról sem, mi a konkrét szándéka a részvénytársaságban egyharmadrészben tulajdonos német befektetői csoportnak. A németek előzetesen jelezték, érdekli őket a felszámoló által kiírandó értéke- sítési pályázat. ____________________kaszásé. Szi getvár A szigetvári kórházat - a hosszú ideje görgetett több tízmilliós adósságai miatt - válságkezelési stratégia kidolgozására kötelezte a helyi önkormányzat. A bevételek növelését egy dializáló központ létrehozásával, a költségek csökkentését pedig az osztályok átcsoportosításával szeretnék elérni. A nyolcvanas években hadikórháznak épült intézményben rendkívül sok a tömeges ápolást biztosító széles folyósó és nagy tér, ami békeidőben természetesen kihasználatlanul áll, s egekbe emeli a kórház rezsiköltségeit - mondta lapunknak Tóth Károly, a területfejlesztési bizottság elnöke. Éppen ezért a kórház válságkezelési stratégiájának központi eleme az osztályok átcsoportosítása, kisebb helyre költöztetése, amivel jelentős megtakarítás érhető el a közüzemi költségeknél, a felszabaduló részek esetleges bérbeadása pedig akár bevételi forrást is jelenthet. Az átcsoportosítás következtében az eddigieknél nagyobb szerepet kapna az IMS-rendszerrel épült toronyház. Ugyanezzel a technológiával készült egyébként a pécsi Magasház is. A képviselő megnyugtatásképpen elmondta, az időszakosan végeztetett vizsgálatok szerint egyelőre terhelhető az épület, így semmi nem akadályozza, hogy további osztályok kapjanak itt helyet. A bevételek növelése érdekében a termálvíz gyógyító erejét kihasználó dializálóközpontot szeretne létrehozni kórház vezetése, aminek kialakítása érdekében már fel is vették a kapcsolatot egy német befektetőcéggel. ______________szabó a. NY ARALÓ ÁRVÍZKÁROSULTAK. A Nyíregyháza melletti Vámosatyáról érkezett a PTE Testnevelés- és Sporttudományi Intézete vendégeként Pécsre egy húszfős iskoláscsoport a hét végén. A péntekig tartó nyaralás alatt megismerkednek a helyi látnivalókkal és az intézmény összes sportlétesítménye is a rendelkezésükre áll. • FOTÓ: TÓTH L. Nincs pénz az utakra PÉCS A tervezett ütemnek megfelelően halad a Jókai tér felújítása, ami azt jelenti, hogy az ünnepélyes átadásra augusztus húszadikán sor kerülhet - jelentették be a város vezetői tegnap félévzáró sajtóértekezletükön. Ugyancsak elhangzott, hogy Pécs és Graz sikeresen szerepelt egy közös uniós pályázaton, amelynek eredményeként a közeli jövőben négy új, környezetbarát technológiával üzemelő autóbuszt vásárolhat a megyeszékhely. Dr. Kelemen László, a PW Rt. vezérigazgatója beszámolójában többek között kijelentette: az utak állapota katasztrofális, azonban nincsen elegendő pénz azok felújítására. A jövőben új, jobb minőséget eredményező technikával tüntetik el a kátyúkat, amitől azt remélik, hogy nem lesz szükség fél esztendő múltán ugyanazon útszakasz ismételt javítására. Kelemen László arról is szólt, hogy a cég ezt követően hosszabb távú vállalkozói szerződéseket kíván kötni, ennek megfelelően például a zöldterületek gondozására máris ötéves időtartamra kötöttek kontraktust. M. B. k I