Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)

2001-07-15 / 191. szám

2001. július 15. ★ SZTÁROK ★ 13 Barbara még nem döntött Talán nem túlzás: százezrek izgulnak ezek­ben a napokban Eszterért. A Barátok közt csinos szereplője ugyanis szektások hatá­sa alá került - no persze csak a forgató- könyv alapján. Konta Barbara a való élet­ben ennél sokkal racionálisabban gondol­kodik. Nem úgy, mint a nagymamája, aki még ma is figyelmezteti, ha úgy látja, hogy unokája a sorozatban nem jól viselkedik, ha pedig sírni látja a képernyőn, teljesen kétségbeesik... Amikor Barbara meg­tudta, hogy a szerepe szerint egy szekta kar­maiba kerül, kicsit megrémült. Félt attól, hogy az emberek majd túl komolyan veszik a sztorit, s egyesek ne­tán zaklatni is fogják. Mára ez az aggodalma elpárolgott.- Szerencsére eddig egyetlen negatív visz- szajelzést sem kaptam, s ez megnyugtató. Igaz, most épp szüne­tet tartunk, így a kriti­kák nehezebben is ér­nének el... Barbara (Eszter) el­költözése filmbeli csa­ládjától számos talál­gatásra adott okot a nézők körében. Volt, aki arra tippelt, hogy megbetegedett, míg mások arra, hogy sza­badságot vett ki. Ám ezek közül egyik ver­zió sem igaz.- Egyszerűen néha pihentetni kell egyik­másik szereplőt. A so­rozatnak jelenleg tu­catnyi állandó figurája van, s nem lehet vala­mennyit folyamatosan mozgatni. Egyesek jobban előtérbe kerül­nek, míg másokat kis­sé hanyagolnak a for­gatókönyvírók. Velem ez utóbbi történt. Barbara nem árul­hatja el, hogy mi lesz Eszter sorsa, ezt ugyanis tiltja a szerző­dése. Igaz, néha előfor­dul, hogy maguk a sze­replők sem tudják, ho­gyan bonyolódik to­vább a történet. Ilyen­kor aztán ők is igye­keznek kipuhatolni, mi várható.- Az alakítások hite­lessége miatt sokszor még előttünk is titko­lóznak. No persze mindenkinek megvan­nak a maga megbízha­tó forrásai - mondta nevetve Barbara. - Az is előfordul, hogy néha összeülünk, s össze­tesszük a kis részinfor­mációinkat... Barbara gimnazista­ként került három éve a sorozatba. Mostanra Konta Barbara Született 1981. szeptember 18. Családi állapot hajadon Iskolai végzettsége: nemzetközi középiskola már leérettségizett, ám azt még nem tudja, mi­hez kezd, ha számára véget ér a sorozat. Mint mondta, választ­hatna teljesen „polgá­ri” foglalkozást is, ám az esze azt súgja, ki kell használni azt az is­mertséget, amit a Bará­tok közt hozott neki.- Egyelőre még nem döntöttem el, mi leszek. Egy biztos: színésznek nem me­gyek. Ahhoz ugyanis elhivatottság kell, ami bennem nincs meg. Ráadásul azt is tu­dom, hogy a szappan- operák szereplőit nemigen szokták fel­venni a színművészeti főiskolára... Barbara tanulása je­lenleg a spanyol nyelv rejtelmeiben való el­mélyülésre korlátozó­dik - angolul már elég jól tud -, ami pedig a nyaralást illeti, annak nagyobbik részén már túl van.- Egy hetet már Horvátországban töl­töttem, így már csak néhány nap néz ki a Balatonnál a barát­nőimmel. A barátjáról nem szívesen beszél, mivel ő nem szereti a nyilvá­nosságot. Annyit azonban elárult, hogy mielőtt megismerked­tek, a fiú egyáltalán nem látta őt a televí­zióban. A barátai árul­ták el neki, hogy ő egy közismert lány.- Mára már megta­nultam kezelni az is­mertséget, bár így is vannak nehéz pillana­taim - állítja Barbara. - A nagymamám például mindig kiborul, ha a képernyőn sírni lát. Amikor pedig úgy érzi, nem a leghelyesebben cselekszem, mindig el­lát jó tanácsokkal... D. T. lesen Nézőt foghatnak a Vérnászban- A színészi varázs ezúttal testközeli helyze­tekben is rejlik - ecseteli Domokos Gábor színházigazgató, a Roma Parlament rendha­gyó Vémász előadásairól. Garcia Lorca mű­vét cigány nyelven adják elő, s a Vareso Aver Társulat még be is lakja a Roma Parlament régi, VIII. kerületi épületének folyosóit, szobáit, s a nézők is bekapcsolódhatnak az események folyamába... Pataki Ági rugalmas producer Pataki Ági, az egykori top­modell a producere Rudolf Péter és Kapitány Iván film­jének, az Üvegtigrisnek, amit csak ősszel akart a mozikba vinni. Ám közben Pálfy Istvánt, mivel még­sem az ő kenyéradó tévéje lett a médiatámogató, jele­neteiben le kellett cserélni Erős Antóniával. Kokót a veresége ellenére is meghagyták a filmszalagon. így nem csúsz­nak az október 18-i bemutatóval. Sára „manírtalan” Indiája Sára Sándor rendező fiatal kora óta vonzódik Indiához. Körösi Csorna Sándor terelte figyel­mét a legendáknak erre a sajátos világára. Most kiállítás nyílt felvételeiből, amelyeken a „földhözragadt” India jelenik meg, és nem az útikönyvek egzotikus turistacélpontjai. Fotókiállítása kapcsolódik az Örökmozgó Filmmúzeumban az indiai filmsorozathoz. Török sereg a zenekari árokból Várkonyi Mátyás és Béres Attila monstre elő­adásokon mutatta be az Egri csillagok musi­cal változatát. A nyíregyházi szabadtéri szín­pad után vándorútra megy a 120 tagú (!) tár­sulat. Nem spóroltak a csatajelenetekkel sem, így csak a nagyobb színpadokra juthat­nak vele, ahol zenekari árok is van... Á szín­padon emelt bástya elleni rohamra ugyanis a zenekari árokban vonul a „török sereg”. Krencsey Mariann: 70 A Liliomfi felejthetlen Mariskája, Krencsey Mariann (képünkön) Budapesten ünnepli 70. születésnapját. Éle­téről most Balogh Zsolt készít filmet. A színésznő har­mincöt évvel ezelőtt, 25 sikeres filmmel a háta mögött hagyta el Magyarországot. Erről is ír napokban megjele­nő könyvében. Az emigrációról annyit elárul, hogy politi­kailag el kellett volna köteleznie magát, amit képtelen volt megtenni. Egyébként véletlenül lett filmcsillag. Egy szereplőválogatás repítette reflektorfénybe a fiatal szép szőke lányt. New Yorkban mindjárt megszületett kisfiúk. Hogy a gyerek óvodába járhasson, egy banknál, aztán egy nyugdíjintézetnél kellett tisztviselősködnie, majd orvos férje rendelőjének volt a menedzsere. Murphy Pesten kémkedik Budapest utcái, úgy látszik, vonzzák a kémeket. Hát még Hollywood filmeseit... Betty Thomas rendezőnő megirigyelte a tavaly Brad Pitt-tel forgatott Spy Game (Kémjáték) című film sike­rét, s most a kaland és ak­ciófilmek nagyágyúja, Eddie Murphy főszereplésével próbálja kontrázni azt. Az újabb, Budapesten készülő kémfilm, az I Spy ( Kém va­gyok) története az ötvenes évekre nyúlik vissza. Az első tévészéria akkor, a második tíz évvel később készült be­lőle Amerikában. A színész­nőként megismert Betty Thomas most újragyúrja a kalandokat. A Pitt-féle szto­rival szemben, amely jobbá­ra a hidegháborús Berlin­ben játszódott, Budapest most nem díszletháttér. A forgatókönyvet kifejezetten fővárosunkra írták át, s lát­ható lesz sok szép, jellegze­tes részlete is. így még is­meretterjesztő útifilmnek sem utolsó. A budapesti for­gatás szeptember 10-én kezdődik, s három-négy hé­tig tart, majd a stáb a kana­dai Vancouverben folytatja a munkát. (Teljesen) Korlátolt Felelősségű Társaság- Zenében megint el vagyok kényeztetve - állapítja meg Bornál Tibor ex Kft.-tag. - Még filmzenét is írok most Fonyó Gergely Végre itt a nyár című filmjéhez. De ami a fő szám, hogy Nagy Natinak is írhattam egy lemezt, amit más nem énekelne el semmi pénzért. A vállalkozás pedig beindult javából. Családi „Kft.” lettek. Natália a közös munka során eleget hallott róla, megmutatta Nagy Bandó apunak Bornai készülő köny­vét, a Morfondírozás határait, hogy mi lenne, ha ő il­lusztrálná. Bandóról tudni kell, hogy remek karikaturis­ta, s ami ismert: nyitott a pihent dolgokra.- Távmunka volt, a könyv megjelenéséig még kezet sem tudunk szorítani - idézi Nagy Bandó András. - így volt ez ed­digi életünkben is. Sokszor felléptem utána még a ’80-as években, de találkozás nélkül váltottuk egymást a színpa­dokon. A könyve zenei szöveg, a két-háromsorosoktól oldalas szösszenetekig, de epikusán is megállja a helyét. Csak akkor láthatta mit csináltam, amikor már készen voltam...- Úristen, ezek, úgy látszik, egymásra hangolódtak! - fűzte hozzá a végeredményt látva Natália. Egyetlen szürke tónusvonal húzódik végig a könyvön az első borítótól a hátsóig, ahol végül is egy csomóban találkozik a két vég. Útközben „mellesleg” gondolaterő­sítőként rajzokká alakul, majd folytatja útját.- Több év alatt gyűlt bennem, mi foglalkoztat, úgy száz téma után felismertem magamban a „homo mor- fondírikuszt” - így Bornai. - Azóta lételemem. Például érdekelt, hogy mi az ufóelmélet. Mondja, ez a nyitó próbatétel a könyv elején. Annak, aki csak úgy belelapoz. Később ne reklamáljon. Vagy tovább ol­vassa, vagy visszateszi a polcra, szent boizadállyal... (sipka) Mégis lesz Operett Múzeum A hozzátartozók közül sokan úgy ítélték meg, hogy az Operett Színház nem becsüli meg kellőképpen egykori nagyságait, hiszen egyetlen róluk készült fotót vagy emléket sem találni a felújított színház­ban. Néhány hónapja a Lila Akác étterem vezetője a szemétből szedte ki az operett halhatatlanjainak kidobott képeit, és helyrehozatva kitette őket a he­lyiség falára. A színház újonnan kinevezett igazgató­ja kijelentette, rövidesen létrehozzák a létesítmé­nyen belül az Operett Múzeumot. Mindig is népszerű volt az operett hazánkban, hiszen színésznagyságok egész so­ra játszotta Lehár Ferenc, Kálmán Imre vagy éppen­séggel Fényes Szabolcs mű­veit. Ám az utókor nem mindig hálás, a felújított Operett Színházban még egy sarok sincs, amely a le­gendáknak emléket állítana.- Négy éve könyörgünk, hogy azoknak, akik a fél éle­tüket az operettre áldozták, legalább egy fotója kikerül­jön a színház falára - mond­ta Pagonyi János özvegye, akit csak Boci néven ismer á művészvilág. - Vélemé­nyünk szerint egyáltalán nincsenek megbecsülve az egykori nagyságok, mint a két Latabár, Honthy Hanna, Németh Marika, Feleki Ka­mill, vagy a nemrég elhunyt Petress Zsuzsa. Pagonyi Jánosné elárul­ta, hogy a hozzátartozókat tömörítő Magyar Operett Színház Baráti Köre meg- hatottan vette tudomásul: a színházzal szemben lévő Lila Akác étterem vezetői kötelességüknek érezték, hogy legalább a falakra ki­tett fényképekkel emlékez­zenek a legendás színé­szekre.- Az Operett tatarozása alatt szóltak nekem, hogy a raktárak kipakolásánál kin­cset érő fotókat is a szemét­be dobtak - meséli Rákosi Attila, az étterem vezetője. - Legalább 70-80 képet men­tettünk meg az enyészettől, két-háromszázezer forintot költve rájuk. A fotók kasírozása és ke­retezése után Liliom Károly segítségével kerültek he­lyükre az étterem falán. Az üzletvezető elárulta, ennyi ráfordítás után már nem szí­vesen adnák vissza a helyre­hozott képeket. Erre pedig most már vol­na igény, hiszen a február­ban kinevezett új direktor már az első társulati ülésen bejelentette, szeretné létre­hozni a színház falain belül az Operett Múzeumot, amely méltó emléket állíta­na azoknak, akik a műfaj nagyjai voltak.- Mindenkinek a segítsé­gére számítunk, hogy minél gazdagabb kiállítást hozhas­sunk létre, hiszen az operett nemzeti kincsünk. Szeret­ném, ha a hozzátartozók az emlékeikkel, vagy azok, akik amatőr fényképeket őriznek otthon, megkeres­nének minket ez ügyben - tette hozzá Kerényi Miklós Gábor igazgató. BML i >

Next

/
Oldalképek
Tartalom