Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)
2001-06-03 / 150. szám
4 ★ RIPORT ★ 2001. június 3. !■■■ Zámbó Krisztián: Vallomás Krisztián kisgyermekként egy csillag segítségével küldött puszit Jimmynek tem, hogy ez csak a nyilvánosságnak szólt, hiszen a romantikus dalokat éneklő sztár nem vallhatja be, hogy a második felesége nem más, mint annak az asszonynak az egykori barátnője, akitől csellel elvette a férjét. Amikor átköltöztem édesapámhoz, új életet kezdtem. Megszűnt a linkeskedés. Megtaláltatta velem az iskolába vezető utat. Hónapokig bevitt az osztályteremig, majd amikor véget ért az utolsó óra, már várt a folyosón. Bár nagyon furcsa volt ez a nevelés számomra, jól éreztem magam az édesapám mellett. Minden szép és jó volt. Anyagilag teljesen megváltozott a helyzetem. Furcsa is volt eleinte. Kihasználtam, mindent azonnal akartam, és szinte mindent meg is kaptam. A link haverok is elmaradtak apu miatt. Úgy tűnt, az életem sínre került. Aztán, mint derült égből a villám- csapás, jött az a tragédia... Egyre gyakrabban veszekedtek, az újságokban mégis az jelent meg, hogy milyen jól él a Zámbó család. Nem tudom igazából mi szükség volt erre, aki igazán ismerte az életünket, az tudta, mi a valóság. A végén már unalomból is vitáztak egymással. Elkezdtek inni. Egy idő után egyre jobban eldurvult a vita, repkedtek a poharak, Edit apucira, apuci is keményen Editre támadt, pofonok repültek, meg ami éppen a kezük ügyébe került. Adrián nem sokat tudott az egészből, mert a kis szobájában aludt, de mi ketten Sebával remegtünk, hogy mikor hívnak le, mikor állítanak minket tanúként a másikkal szemben. Ezt gyűlöltem bennük, hogy bármi volt is, mindig lehívtak bennünket. Aztán az anyám miatt is voltak veszekedések apu és az Edit között, hogy a régi időket visszahozták. Ilyenkor legszívesebben megfogtam volna Sebát és a kicsit, és leléptünk volna. Volt olyan veszekedés, ami eltartott három napig nonstop. Kőkemény veszekedések lenn, mi meg fönt, táskás szemmel három napig... Megint kalandozni kezdtem, de szerencsémre apám szó szerint közbevágott. Kétszer is. Az első hatalmas pofont akkor kaptam, amikor a tőle ajándékba kapott fülbevalómat, talán ismét a haverok előtti villogásból, de továbbadtam az egyik srácnak. Amikor hazaértem apu rögtön kiszúrta, hogy nincs meg a fülbevaló. Azonnal nekem esett, Június 15-én jelenik meg Zámbó Jimmy elsőszülött fiának, Krisztiánnak a Vallomása, amelyben mindenről - például a gyermekkoráról, szülei válásáról, Edithez fűződő viszonyáról, valamint a kábítószerről - a lehető legőszintébben ír. Születésem után édesapám egyre többet vállalt, nagyon sokat dolgozott, csak hogy a családjának minél jobb életet tudjon biztosítani. Sokszor váratlanul jött haza, néha csak pár percre, akkor minden idejét velem, illetve két testvéremmel akarta tölteni. Nagyon keveset voltunk együtt esténként, ezért azt találtuk ki, hogy lefekvés előtt egy időben mindketten kiállunk a szabad ég alá, felnézünk a legfényesebb csillagra, és mindketten azt mondjuk, hogy nagyon szeretlek, jó éjszakát. így köszöntünk el egymástól minden este, és tudtam, hogy apuci a messzi távolban éppen úgy szenved nélkülünk, mint mi nélküle. Egy dalt is írt erről, amelyet közösen énekeltünk fel cd-re. Ez a szám a „Kisfiam legszebb könnyei”, amelynek különös történetéről nagyon kevesen tudtak. Az ünnepek valódi ünnepek voltak. A születésnapok, a névnapok és a karácsonyi vagy húsvéti ünnepek családi körben teltek. Mindig ír gkérdezte, hogy mit kérek, mit szeretnék a legjobban, majd közölte: hát ezt nem kaphatod meg kisfiam. Ma már tudom, ezt azért mondta, hogy valódi meglepetésként adhassa át a remélt ajándékot. Imádott meglepetést okozni, főleg a gyerekeinek. Amikor sikongatva kibontottuk a csomagot, látszott a szemében, mennyire szereti, ha boldogok vagyunk, és örülünk az ajándékának. Ennél nagyobb örömet nem is tudott elképzelni az életében. Karácsonykor együtt díszítettük fel a karácsonyfát, együtt főztük a halászlét, majd a csengőszó után közösen énekelve álltuk körül az ajándékokkal körberakott fenyőt. Megpusziltuk egymást, majd a három gyerek uzsgyi, futás, kibontottuk a nekünk címzett csomagokat. Emlékszem, mindig apucival együtt fürödtünk a kádban, hülyéskedtünk, fújtuk a buborékokat. Sokszor fel is vette magnóra, ahogy nevetek a fürdőkádban, és később állandóan ezt hallgatta. Az elhíresült jogászbálról Igaz, a mai napig nem értem, hogy bizonyos bejelentésekre, mesékre miért volt szüksége apámnak. Ilyen volt például a jogászbál, ahol a monda szerint apuci megismerkedett Edittel, a szégyenlős úrilány- nyal. Ezt a mesét is az apukám találta ki. Egy biztos, én Edit helyében nem egyeztem volna ebbe bele. Sosem értettem ezt meg, hiszen attól még lehet tisztességes, jóravaló ember, ha nem jár el a jogászbálra. Tudtam én, hogy Edit a szomszédban lakott a Balázs Béla utcában, egy szoba-kony- hás lakásban. Idővel megértetA csepeli ház titkáról hogy hol az ékszer. Elkezdtem ha- zudozni, hogy itt van, ott van. Nem sokkal később átjött hozzám a haverom, fülében a medállal. Amikor apu meglátta, szokatlanul csendben megkérdezte tőle, mit keres a fülében ez az ékszer. Ő becsületesen megmondta, hogy nekiadtam. A fiút gyorsan hazaküldte, majd hozzám fordult, és egyre hangosabban magyarázatot követelt a korábbi hazugságaimra. Merészebb, pimaszabb lettem apuval szemben, visszaszóltam neki. Na ezt nem kellett volna. Akkora pofont kaptam, hogy percekig csak szédelegtem a nappaliban. Másodszor azért kaptam, mert elmentem egy buliba, ahonnan csak két nap elteltével keveredtem haza. Már a testőreivel kerestetett. Mikor hazaértem, a családot felküldte az emeletre. Megint csendesen kezdte, ám én megint a magas lóra ültem fel. Nem mondom, hatalmasat estem róla... Aztán egy alkalommal már a fáradságot sem vettem, hogy az apámtól kunyeráljak, hanem kivettem a pénztárcájából 20 ezer forintot. Erre nem vagyok büszke, ezért haragszom magamra a legjobban. Nagyon fájt apucinak. Mert bármikor kértem, adott. Az előző héten megkaptam a részem, elköltöttem, nem mertem odamenni, hogy figyelj, adjál már egy ezrest apuci. Kiszolgáltam magam. Nem tudom, miért gondoltam, hogy megúszom. Három darab tízezres volt a pénztárcájában, én meg kivettem kettőt. Pár nap múlva átjött a szobámba és elkezdett beszélgetni velem. Egyből tudtam, miért jött. Az agyam zakatolni kezdett, mit találjak ki. Azt mondta, nézzek a szemébe, aztán megkérdezte: kisfiam, nem vettél ki pénzt a pénztárcámból? Hiába próbálkoztam, már láttam a szemén, hogy tudja az igazságot. És akkor megmondtam, igen apuci, én vettem el a pénzt. Nagyon haragudott rám, ha kértem tőle, bármikor adott. Aztán kiderült az is, hogy mire költőm ezt a rengeteg pénzt. Hát a haverokra. A haverok megvételére. Én akartam a vezér lenni. Megfogadtam apucinak, hogy soha többet nem nyúlok a pénztárcájába, és nem érdekel egy haver sem. A tragédia napjáról Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg az autóval elindultam Csepelről a kórházba, hogy ott lehessek apuci mellett. Egyetlenegy pirosnál sem álltam meg, csak mentem, szinte nem láttam semmit. Csak édesapám arca lebegett előttem, és az a tudat, hogy valahol, egy rideg kórház falai között küzd az életéért, és én még nem vagyok vele. Össze is törtem az autómat, de nem álltam meg. A rádióban be- mondták, hogy a Honvédkórházban van édesapám, de én nem tudtam pontosan, hogy melyik is az a Honvédkórház, legfeljebb csak azt, hogy valahol a Városliget és az Árpád híd között van. A barátnőm volt velem, és ő úgy gondolta, hogy a Városliget melletti kórház az. (A MÁV kórházra gondollak - a szerk.) Átkanyarodtam záróvonalon, behajtani tilos táblát észre sem vettem, úgy kanyarodtam a kórház elé. Berohantam, nem láttam semmit, ezért szó szerint átmentem az üvegen. Vérzett a kezem, de ez egyáltalán nem érdekelt. Az ott ülő emberekhez, orvosokhoz, és az időközben előkerülő mentősökhöz fordultam: Zámbó Jimmy fia vagyok, hol ápolják az apám?! Ott is tudott már mindenki a tragédiáról, és azonnal mondták, hogy ő nem itt van, ez nem a Honvédkórház. Elfehéredtem. Úristen, ilyenkor is tévedek, nem vagyok normális! Az apám haldoklik, én pedig nem találom meg! Mi lesz, ha későn érek oda? De nem, elkergettem magamtól ezeket a gondolatokat. Apuci nem halhat meg... Megkérdeztem, hol van ez a másik kórház. Ott volt öt mentős, hat orvos, de egyikük sem tudott válaszolni, holott egy kilométerre volt a másik kórház. Mérgesen rávertem egyet az asztalra, úgy, hogy be is repedt az asztal széle. Kivágtam az ajtót és elszaladtam az autóig. Beszálltam, és mentem, mentem. Jó tíz perc múlva megtaláltam a Honvédőt. Azonnal rohantam az idegsebészetre. Ott állt Edit rémülten, senki semmit nem tudott, csak reménykedett. Pontosan emlékszem, mostanában is álmomban sokszor hallom azt a pittyegést, amely édesapám szívverésének ritmusát zengte. Pi, pi, pi, pi. Egyfolytában ez van még ma is a fülemben, ez az éles hang. Nem tudok aludni éjszakánként, csak a csipogást hallom. Meg egy nőnek az arcát látom, egy nővérét, aki kijött a rendelőből és ránézett a nagybátyámra, Árpira, és szomorúan megrázta a fejét. Ekkor döbbentem rá a véres valóságra. Ettől kezdve számomra teljesen megváltozott a világ. Egyszerűen üresnek, céltalannak éreztem magam, már csak arra gondoltam, hogy apám nélkül nem tudok élni, és legszívesebben vele mennék. Egy magyar, egy könyv sem Vámos Miklós a Rögtön jövök legutóbbi műsorában azt kérdezte közönségétől, tudják-e, hány könyvet olvasunk mi magyarok évente. A válasz mellbevágó volt: tulajdonképpen nem olvasunk el egyet sem. A 72. Ünnepi Könyvhét (június 7-11-ig) hivatalos listáján mégis 196 mű szerepel. A Szép versek és a Körkép, vagyis a líra és a széppróza „éves jelentése” iránt töretlen az érdeklődés. Szilágyi István történelmi regénye, a Hollóidő a török hódoltság idejéig repíti vissza a jelenből olvasóját Megjelenik a négy éve hallgató Milan Kundera új regénye, a Nem tudás (Európa). A könyvhéten két mű képviseli az elmúlt egy két év új vonalát a közéleti személyiségek pályaösszegző művei: a Sinkovits-emlékkötet (Hungalibri), és Darvas Iván merőben új hangvételű önéletírása Lábjegyzet címmel (Európa). Örvendetes, hogy talán a Harry Potter-könyvek sikerének köszönhetően gyarapszik az ifjúsági és gyermekkönyvek száma is. Kinek van most pénze könyveket venni? Nem is olyan rég volt, gyerekkor romban a karácsonyi ajándékok felsorolása legvégén jutott csak eszembe: ja, megkaptam vagy hatnyolc könyvet. Ma a kiadók az igazi csemegéiket a könyvhétre és a karácsonyi könyvvásárra időzítik. Hogy el is tudják adni! Pedig az olvasóközönség nem hiszem, hogy sokkal kisebb lenne, csak éppen kevesebb pénzünk van olvasni. Persze tudjuk, hogy a szocializmus utolsó igazi éveinek 50 forint körüli könyvheti átlagára nem a realitást tükrözte. Vagyis inkább egy akkori realitást... Még 1991-ben, a már majd 60 százalékos drágulás idején is meg tudtam volna venni egyhavi tanári fizetésemből az „egész könyvhetet”. Ehhez képest ma csak szeretnék havi 285 ezret keresni! Az olvasóerő csökkenésének csak látszólag mond ellent a könyvhétre megjelenő művek számának folyamatos emelkedése. Az idén a legtöbb, 144 hazai és 52 határon túli kötet szerepel a hivatalos listán, és várhatóan legalább ennyi új cím jelenik meg „versenyen kívül” is. Ha már egyszer kevesebb az olvasnivalóra fordítható pénz, a kiadók - mint a jó vendéglátók - a kínálatot igyekeznek bőségesebbé és színesebbé tenni. A legtöbben úgy mennek ki a Vörösmarty térre és a vidéki könyvsátrakhoz, hogy már be van karikázva, mit szeretnének megvásárolni. Sőt már a rá való is félre van téve. Szujó Béla 4 ■A Ünnepi Könyvhét * Év Mű Átlagár Árnövekedés* 1995 122 db 531 Ft 7 1996 114 db 730 Ft 37% 1997 122 db 1001 Ft 37% 1998 128 db 1158 Ft 16% 1999 128 db 1432 Ft 24% 2000 123 db 1613 Ft 13% 2001 144 db 1983 Ft 23% (* az előző évhez képest) Forrás: Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése fi r 4
