Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)
2001-03-04 / 62. szám
2001. március 4. ★ SZTÁROK ★ 13 Egy hajtincs Vili bácsinak Várkonyi András bajszos, mosolygós, propellernyak- kendős Vili bácsija a Barátok közt sorozat egyik legkedveltebb figurája lett. Rengeteg levelet kap, főként gyerekektől és fiataloktól. Pótpapaként, avagy nagypapaként „befogadták”, a gondjaikra is gyakran kérnek tőle tanácsot, sőt valaki még a hajtincsét is elküldte neki.- Elég nehezen kezelhető, rossz gyerek voltam. Ha valahol valamilyen tréfát lehetett csinálni, nem hagytam volna ki egyetlen ziccert sem. A vidámság ma is életelemem, amire Kertész Vili figurájában is bőven van lehetőségem. A középiskola után azonnal felvettek a Színművészeti Főiskolára, de egy év múlva fegyelmivel repültem. Lehet, hogy még otthon kényeztettek el, apám-anyám mindent megadott két testvéremnek és nekem, így nem sokat tapasztaltunk az élet árnyoldalaiból. Tanulni viszont egyikünk sem igazán szeretett. A húgom újságírónak készült és könyvtáros lett, az öcsémet a történelem érdekelte, most taxisofőrként dolgozik. Én színész és író akartam lenni, és mind a kettőt meg is valósítottam. Édesapám újságíró-szerkesztő volt, édesanyám kiadói lektor, tehát hazulról hozhattam a tehetséget. Cikkeket, novellákat írtam, regényeim jelentek meg, színdarabomat játszották, tévéjátékok szerzője voltam, de tíz-tizenkét éve, a rendszerváltás idején sorra értek a nagy csalódások. Elapadtak a tévés-filmes pénzügyi csatornák, a főnökök gyorsan cserélődtek, mire felocsúdtam, félbeszakadtak tévéjátékaim megkezdett forgatásai, tőlem függetlenül elvetéltek a regényfolytatásaim... Ez a helyzet görcsössé tett, elment a kedvem az írástól, annyira nem vagyok megszállott, hogy csak az asztalfióknak alkossak Miért vágtak ki a főiskoláról? Például azért, mert nem jártam balettórára, kijelentettem, hogy negyvenhetes lábbal nem fogok táncolni. Akkor az olyan lázadó ifjoncokat, mint én voltam, hobónak hívták, és közszájon forgott az a mondásom, hogy egy ho- bó szívesen legyalogol ötven kilométert, de karddal a kezében nem ugrik tigrisbukfencet... A következő évadban már a békéscsabai színháznál játszottam, ott találkoztam Körtvélyessy Zsolttal, aki a sorozatunkban Józsit játssza, illetve ott ismertem meg Magdit, sorozatbeli feleségemet, vagyis Fodor Zsókát. Később átszerződtem a kaposvári színházba, beindult a szinkron is, de mindenáron Budapestre akartam kerülni, a családom is szörnyen hiányzott, ezért a Vidám Színpad társulatának tagja lettem. Már akkor sem vertem nagydobra, hogy közben elvégeztem az ELTE bölcsész- ____ ka rán a magyar nyelv és irodalom, illetve a népművelés szakot. Hatévi tanulás után így tanári diplomám van, egyben népművelési előadó is lehetek! A színházzal és az egyetemi tanulással párhuzamosan jöttek a tévéfilmek, majd a francia, amerikai, német koprodukciós filmek. Franciául elég jól tudok, németül is megtanultam. A Barátok közt miatt most akkor is nehéz lenne egyeztetni, ha történetesen akadna egy ilyen feladat... Vili szerepe nagy Várkonyi András Született Székesfehérvár, 1949, július 26. Gyermekei: Andrea (22), Gyula (25) Színházi kötődései: Békéscsaba, Kaposvár, Vidám Színpad Végzettsége: ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, illetve népművelés ajándék, de arról nem tettem le, hogy nyáron valahol színpadot fogjon a lábam. A lányom követ a pályán, a békéscsabai színházban másodéves stúdiós, és már apró szerepeket kap. A fiam főkönyvelő, feleségem útján jár, vámügy- intézőként dolgozik. Hogyan kerültem ebbe a sorozatba? Éppen forgattam a Bűn és bűnhődés című amerikai filmben, amikor valaki szólt: szaladj már át a szomszédba, válogatás van egy napi tévésorozathoz. Először nem akartam átmenni, ötve- nen felüli férfit kerestek, én még nem voltam ötven sem, sőt! Vilit, az egyszerű, családszerető házmestert és csapost megszerette a közönség, és most sokaknak én vagyok a „nagypapája”. Megyek az utcán, és ha megszólítanak, hogy „Vili bácsi”, már erre is hallgatok! A forgatási szünetekben még egymást is a szerepbeli nevén szólongat- juk, annyira ragadványnév lett belőle. Csak azt nem tudom, lesz-e módom rá, hogy valaha egyvégtében megnézzem a Barátok közt valameny- nyi epizódját... (somos) lesen Újra indul a bakterház Rideg Sándor klasszikus regényéből, az Indul a bakterházból remek mozi is készül, s most egy produkciós iroda elhatározta, hogy legforgatja a folytatását. A sikeres film rendezője, Mihályffy Sándor dirigálná, és játszana a két hajdani főszereplő, Koltai Róbert és Haumann Péter is. Bendegúzt - ahogy a filmben is - viszont még keresik... A Z+ zenecsatorna német kézen A magyar zenecsatona, a Z+ új tulajdonoshoz került. Az HBO eladta a VIVA német zenei adónak. Egyelőre ebből a válogatásból a nézők mit sem látnak. A csatorna műsorai ugyanis nem változnak, mint ahogy a csapat is együtt maradt. Még furcsább a pár... Aligha akad, aki ne emlékezne a Walter Matthau és Jack Lemmon főszereplésével nálunk is sokáig és nagy sikerrel játszott Furcsa pár fergeteges filmváltozatára. Neil Simon a népszerű komédiát megírta női változatban is. Míg az eredeti változat gazdája a Vígszínház, az újat a Budaörsi Játékszín mutatja be március 27-én Takács Kati és Sára Bernadett főszereplésével. Náluk pókerpartik helyett barátnők gyűlnek szellemi vetélkedőre. A kiváló játszótársak: Hűvösvölgyi Ildikó, Málnai Zsuzsa, Frajt Edit, Balogh Judit, Hajtó Aurél és Presits Tamás. Andrea mindig kitalál valamit! Vigh Andrea, a Zenakadémia hárfaművésznője és tanára mindig kitalál valamit. Március 10-én este Onczay Csaba gordonkamesterrel igazi csemegéket játszanak. Például Kodály ritkán hallható Szólószonátáját vagy Kol Nidreit, a zsidó liturgia legismertebb énekesének gyöngyszemeit. Spanyolos virtuóz darabokkal zárják a koncertpódium különleges előadásának estjét. Botrány az Operában- Kicsit furcsa, hogy én baritonban éneklek, míg szerepem szerint tenor vagyok - mondja új, leg- poénosabb szerepéről Besenczi Árpád. - Botrány is tör ki az operában. Max, a dalszínház titkára - vagyis én - olyan lehetőséget kap a direktort alakító Sztankay Istvántól, amire mindig titkon vágyott. A sztár Tito Morelli rosszulléte miatt kell megmentenem az előadást. Tito estére jobban lesz, és két Othello kerül a színpadra... Az meglepetés lesz, hogyan énekeljük a minimum Domingóra szabott énekhangot. Nekem viszont nem volt a meglepetés kisfiam, Benedek születése. Még egy próbát is kihagytam miatta. Masszív kis klambó, 2900 gramm, ötvencentis. A földön nem láttak vidámabb apát nálam. Anyukája, Radics Rita bábszínész jól van. Mehet fel a függöny március 10-én a József Attila Színházban. Boldog vagyok! István király Kolozsvárról Díszelőadáson mutatják be az Operaházban Erkel Ferenc egyik legszebb operáját, az István királyt, a Kolozsvári Állami Magyar Opera 158 fős társulatának vendégjátékát. A kultúrtörténeti eseményre március 12-én, hétfőn kerül sor 115 év után az eredeti bemutató színhelyén. Erkel csodálatos művét a Magyar Királyi Opera megnyitójára komponálta és óriási sikerrel volt repertoáron, mégis 1884-es bemutatója óta most csendül fel Budapesten először a teljes mű. Az István király opera már decemberben megjelent hangzóanyagon hétnyelvű teljes szövegkönyvmelléklettel. Rockenbauer Zoltán miniszter saját anyagi keretéből támogatja a bemutatót, s megkezdődtek a következő, eddig meg nem örökített Erkel-opera felvételeinek előkészületei is. A Báthori Máriát valószínűleg augusztusban hallgathatja CD-ről a világ közönsége először - ekkor jelenik majd meg a mű kottaváltozata is. Az egyetlen operaházi előadást Mossóczy Vilmos karmester dirigálja, aki a mű évtizedes kutatásában, „elfogadtatásában” is oroszlánrészt vállalt. ŐSZI HAMVADÓ CIGARETTAVÉG Zsüti, vagyis G. Dénes György meghalt a héten, így már nem érte meg a róla szóló film bemutatóját Bacsó Péter rendező a VR-nek elmondta, hogy Zsüti nem látta a vágatlan filmet sem, hiszen az utolsó hónapokban már nagyon beteg volt. A forgatás egyébként befejeződött, sőt a napokban a vágó is letette az ollót. A bemutató egyelőre nincs kitűzve, de Bacsó szeretné, ha ősszel már a mozikban lenne a kópia.- Szóltam neki, hogy nézze meg, amikor egy részlet ment a tévében, s nagyon tetszett neki, amit látott - meséli Bacsó Péter, aki úgy döntött, kiírja a filmre, hogyZsütinekajánlja. - Olymértékben róla szól, s rengeteget köszönhetek neki. Hála Rudolf Péternek, a filmen is rendkívüli figura lett. Nagy- Kálózy Eszterrel őt is felvittem kétszer az utolsó időkben Zsütihez, aki annyira fel- villanyozódott, hogy felesége azt mondta, valósággal feltámadt Apatikusan feküdt az ágyban, ám amikor megérkeztünk, fölkelt Kiült a fotelba, és kifogyhatatlanul mesélt Hallatlanul boldog volt. Amikor meghalt, a televízióban bemondták, hogy odaítélték neki a Kossuth-dijat. Nagyon szomorú, hogy alig két héttel március 15. előtt távozott el, amikor ez a többször is üldözött ember, a túlélés Paganinije bevonulhatott volna az Országház kupolatermébe. Zsüti egyébként Koncz Zsuzsának is írt szöveget, aki a Négy szürke fal című számmal második helyezést ért el az 1969-es Táncdalfesztiválon. Azt eddig Is tudta mindenki, hogy Jimmy öccse, Árpád megszólalásig hasonlít testvérére, ám péntek este kiderült, hogy nincs ez másként a megszólalás után sem. A sztár emlékére létrehozott pub megnyitóján - ahol minden családtag részt vett - Árpád. Jimmy dalaiból egyórás koncertet adott, Zámbó György, a legidősebb fivér a dobok mögött kísérte. Megbékélés a Jimmy-klubban Zámbó Jimmy testvérei 30 nap alatt újjávarázsolták a legidősebb fivér, György tulajdonában lévő klubot, hogy méltó kegyhelyet hozzanak létre a két hónapja tragikus körülmények között elhunyt testvérük emlékének. A pénteki megnyitón Jimmy egykori barátain (dr. Szőgyényi József, Schmuck Andor, Fekete László, Pásztor László és Joós István) kívül ott voltak zenésztársai (Délhúsa Gjon, Jankai Béla, Pálmai Zoltán), valamint rajongói (többek között a Jimmy miatt öngyilkosságot elkövető kislány szülei). A nagy- közönség március 9-től látogathatja a klubot, az érdeklődőket előjegyzésbe veszik. Úgy látszik, a pub valóban a béke szigete lesz a családban is, hiszen a testvéreken,'az édesanyán kívül az özvegy és Jimmy mindhárom fia részt vett a megnyitón. Sőt Zámbó Edit vágta át a nemzetiszínű szalagot. Adrián, a legkisebb gyermek, amikor meglátta testvérét, Krisztiánt, boldogan felkiáltott, és hozzáfutva azonnal az ölébe ült, majd elfoglalta a helyét a dobok mögött, s rögtönzött koncertet tartott. Sebastian a megnyitó megható pillanatai alatt Krisztián vállára borulva zokogott. Anna néni és a testvérek sokat beszélgettek Edit asz- szonnyal, helyreállt a teljes béke a családtagok között. Jimmy posztumusz díját pedig mind az özvegy, mind pedig az édesanya és a testvérek megkapták.- Ezt a díjat sosem kapta volna meg a fiam a maguk szeretete nélkül - jelentette ki a láthatóan megrendült édesanya. Egykori zenésztársai, Jankai Béla és Pálmai Zoltán egy fantasztikus instrumentális blokkal emlékezett meg Jimmyről, majd átadták a színpadot egy tehetséges, fiatal, tatabányai zenekarnak, akik a megnyitóhoz méltó műsort adtak elő. Zámbó Árpád felment a színpadra, s a jelenlévők legnagyobb örömére és Györgytől kísérve élő koncertet adott Jimmy legszebb dalaiból, aki a színpad mögül egy óriás poszterről mosolygott biztatóan öccsére.- Én nem utánozni akartam Jimmyt - mondta Árpád. - Aki ismert minket, az tudja, hogy amikor együtt voltunk, számtalanszor előfordult, hogy Jimmy zongorázott, Gyuri dobolt, én pedig énekeltem a számait. Biztos vagyok benne, hogy most boldogan mosolygott a csillagok közül, és azt mondta magában: köszönöm nektek, hogy így emlékeztek rám. A barátok bekísérték a színpadhoz Anna nénit is, aki egy széken ülve tapsolt Árpádnak. Keményen tartotta magát, noha szerdán egy szívműtéten fog átesni. E sorok írója néhány percre félrevonult Zámbó Tihamérral pár szót váltani, amikor odajött hozzájuk a kis Adrián. Megfogta nagybátyja kezét, belenézett a szemébe, majd nagyot sóhajtva csak ennyit mondott:„Ne- kem nagyon hiányzik az apuci!” Tihamér megsimogatta a kisfiú fejét, majd kijelentette: „Hidd el, nem csak neked hiányzik!” B. Molnár László k Nagy-Kálózy Eszter a film egyik jelenetében