Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)
2001-03-04 / 62. szám
14 * AUTÓ * 2001. március 4. világ Rába-Daimler közös vállalat? A Rába szárnyal, amióta bejelentették,, hogy a cég esélyes a Honvédelmi Minisztérium tenderén. A Rába a német Daimler-Chrysler céggel együtt indult a tenderen, amelyben a hadsereg gépkocsiparkjának cseréjéről van szó, s ez akár 6 milliárd forintos üzlet is lehet. Egyébként a bejelentés hatására, hogy a Rába bejutott a következő fordulóba, a cég részvényei 10 százalékot emelkedtek a tőzsdén. Berlini motorkiállítás és show Németország legjelentősebb motorkerékpárszakkiállítása, a Berliner Motorradtge (BMT) idén március 21. és 25. között kerül megrendezésre. Az új típusok seregszemléjén kívül hagyományosan tízezreket vonz a veterán- moci-show, valamint az alkatrészbörze. A a tavaszi szezonnyitó BMT helyszíne a (nyu- gat-)berlini vásár és kongresszusi központ. Francia terepjáró az Ikarusból Az Auverland francia cég terepjáróját májustól kezdik majd gyártani az Ikarus mátyásföldi gyárában. Az Ikarus partnere, a veszprémi székhelyű Ceit cég úgy állapodott meg a franciákkal, hogy idén csak 200 terepjárót szerelnek össze, amelyek lehetnek két-, négy- vagy hatülésesek is, s Peugeot turbodízel motorral szerelik majd fel. Sok a gyorshajtó német hölgy Az NSZK-ban bő 10 millió nő autóvezető van. A statisztikák szerint a hölgyek ritkábban okoznak balesetet, mint a férfiak, és kevesebb büntetőponttal rendelkeznek a flens- burgi nyilvántartásban. Két területen azonban a szebbik nem gyakrabban sérti meg a közlekedési szabályokat: arányában több a nő gyorshajtó, és az elsőbbségadásra fittyet hányó járművezető. Az A-2-es visszahívása Utolérte a vadonatúj modellek gyermekbetegsége a legkisebb Audit is. Az elmúlt hónapokban értékesített 10 ezer A2-est most visz- szahívja a gyár, mert kiderült, hogy ha a klímaberendezés egysége az önindító kábelezésével összeér, az rövidzárlatot és tüzet okozhat a motortérben. A szervizekben speciális védőborítót helyeznek a kábelekre. Autótudakozó telefonhívásra A telefonszám-tudakozóhoz hasonló információs rendszer épült ki autótudakozó néven. A piacon már működő internetes használatautó-kereső rendszerekkel szemben ez a szolgáltatás telefonon bárki számára ingyen elérhető. Ez lesz az ország legnagyobb gépjármű-adatbázisa, s hívásra kikeresi az igényelt autómárkát. Csak be kell mondani, hogy milyen típusra van szüksége az illetőnek, illetve mennyit kíván fizetni érte. Krampek mester tanácsai Autónk állapotának ellenőrzésekor kisebb- nagyobb, ám annál fontosabb kötelező, Illetve nem kötelező tartozékokra is oda kell figyelni. Lehet, hogy a tartalék izzókat például már rég felhasználtuk, vagy kölcsönadtuk az elakadásjelző háromszöget. A KRESZ előír kötelező tartozékokat. Az elakadást jelző háromszög és a mentősdoboz talán a legfontosabb. Egyik sem hiányozhat a csomagtartóból. Az égőkészlet a hirtelen keletkezett világítási problémáknál biztosítja a gyors hibaelhárítást. Oda kell figyelni, mikor a hiányosságot pótoljuk, hogy a típusnak megfelelő égőket vásároljuk. A sárfogó gumik elől-hátul ma már csak esztétikailag fontosak, mert tavaly júliustól már nem vizsgakövetelmény. A hátsó meggátolja, hogy a mögöttünk jövő autóra bármilyen nemű szeny- nyeződést (kavicsot, sarat) a kerék felhordjon, az első pedig saját autónkat védi meg ezektől kanyarodáskor. A vonóhorog szintén nem kötelező, de ha felszereltetjük autónkra, akkor kell a két visszapillantó tükör és a vonóhorog-visszajelző. A visszajelző bekötését bízzuk szakemberre, nehogy rosszul üzemelve zárlatot okozzon. (Krampek Autójavító, Bp. XVI. kerület, Budapesti út 124.) Csapvízzel megy az autó Szélsőséges fogadtatása volt a Fülöp szigeteken élő Daniel Dingel találmányának. A manilai feltaláló nem kisebb csodával állt elő, mint egy közönséges csapvízzel üzemelő autóval. Egy Toyota Corollán mutatta be találmányát a gyakorlatban, melybe mini reaktort épített. A világon mindenütt nagy érdeklődést váltott ki a találmány, tudósok, mérnökök, befektetők mind arra kíváncsiak, hogy lehetséges-e ez. Általában teljesen megoszlanak a vélemények ezzel kapcsolatban. Vannak, akik azt állítják, csalásról van szó, ugyanis ha ez a motor működik, megdől a termodinamika egyes számú törvénye, mely szerint minden folyamatból legfeljebb a belefektettél megegyező energia nyerhető. Ennek alapján Dingel módszere elméletileg nem működhetne. Amikor a német mérnökök és vizsgálódó érdeklődők próbát akartak végezni a prototípuson kipufogógáz-vizsgáló berendezéssel, Dingel sértetten utasította el őket, amiért ennyire bizalmatlanul, egyszerű tesztekkel akarták az idejét rabolni. Nem pusztán hidrogén hajtja Dingel autóját, ahogy azt többen feltételezték. Egy autóakkumulátorral működtethető reaktor hidrogénre és oxigénre bontja a vizet, és egy elektromágneses mező újfajta energia- forrást állít elő a hidrogénből. Ezt az anyagot a találmány szabadalmaztatásáig teljes titoktartás övezi. Az új energiaforma egy úgynevezett konverterben jön létre, amely a hidrogénből nagyobb energia leadására alkalmas anyagot állít elő. Az új üzemanyag alkalmazása szükségessé tette, hogy Dingel régi Toyota Corollájában új kenőanyagot, speciális EMF olajat alkalmazzon, mely trópusi növényi olajokból áll. Ha ez a találmány működőképesnek bizonyul, kárba vesznek az összes nagy autógyár, a Mercedes, a Ford és a BMW üzemanyagcellákra, valamint hidrogén-, és metanolüzemű motorok előállítására vonatkozó fejlesztései. Megszűnne a világgazdaság kőolajfüggősége, valamint a környezetszennyezés jelentős része, ugyanis a Dingel-féle vízautó 100 kilométeren 1 liter vizet fogyaszt, és vízgőzön kívül semmit nem bocsát ki. (PALÁGYI - B. MOLNÁR) MEGY, MINT A PASSATSZEL A négy év után megújult VW Passat friss fejlesztésű TDI motort is kapott. Az 1,9 literes, közvetlen befecskendezéses, tur- bófeltöltős dízelmotor alapvetően elődjéhez hasonló, de ebben minden hengerhez külön adagoló tartozik. Ennek köszönhetően 10 LE-vel nőtt a teljesítmény és, csökkent a károsanyag-kibocsátás. A motor egyenletesen húz, akár 1000 kilométeren keresztül sem kell megállni, még tankolás végett sem (1 tankkal megtehető táv: 1030 km). A sebesség- váltó pontosan, simán kapcsol. Az új modell 3 centiméterrel hosz- szabb lett, és a karosszériát több króm díszíti, de alapvetően nem változott semmi. Ezt dicséretként kell érteni, a helykínálat, a kidolgozási minőség és a funkcionalitás elsőrangú. A Passat egy kicsit túl kényelmesnek tűnik, puha rugózása elnyel minden apró gödröt, de éles kanyarokban túlzottan dől a karosszéria. Ez mégsem okoz gondot, az ESP (elektronikus stabilizációs program) ilyenkor azonnal közbelép. Szélvészteszt l§ f i VW Passat TDI Hengerűrtartalom 1896 ccm Teljesítmény (kW/LE) 74/100 Gyorsulás 100 km/h 11,7 s Legnagyobb sebesség 191 km/h Csomagtér 4751 Tesztfogyasztás 6,0 liter Üzemanyagtartály 621 A dzsip visszatért Németországba Ilyen dzsipekben ültek az amerikai katonák, amikor a háború végén megszállták Németországot. A Daimler-Chrysler-fúzió óta most a németek uralják a gyártó céget, és vele együtt a hozzá tartozó múzeumot is. A veteránautók igazi szerek mesei, különösen a megszállott Mercedes-gyűjtők valószínűleg szentségtörésnek tekintenék Franz Pickel művét. Egy régi 170S Mercedesből úgynevezett „hot rodot” épített éppen úgy, ahogy az ’50-es évek Amerikájában a hétköznapi autókat alakították át a gyorsulási versenyekre. Az eredeti 52 LE-s motor helyére egy 300 LE-s, V8-as Chevy motor került. Ez egyébként a világon a legnagyobb példányszámban gyártott motor, állítólag el- nyűhetetlen. Az öreg Merci vadonatúj, elől egészen alacsony építésű alvázat kapott különlegesen erős acélcsőből, az első futómű és a tárcsafékek Ford gyártmányúak. A karosszérián semmi nem változott, az ilyen erőgépeken szokásos alacsonyított tető és a festett lángnyelvek elmaradtak. A modern technikát teljes egészéPickelő Hot Rod ben a feketén fénylő karosszéria rejti, csak az úthengerkerékre emlékeztető hátsó gumiabroncsok, és a szinte földet súroló első rész sejteti, hogy miféle kocsi is lehet ez. Európában biztosan nem kapott volna forgalmi engedélyt, így aztán jól jött a mester-tulaj (Ionosnak a kettős állampolgárság. Miamiban minden további nélkül átment autója a vizsgán. t