Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)

2001-03-31 / 88. szám

I 2001. Március 31., szombat

KULTÚRA - R I P 0 R T

Új Dunántúli Napló - 7. oldal

ELŐSZÖR AVATTAK ÉPÍTŐMESTER SZAKMÉRNÖKÖKET a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki. Főiskolai Karán. A négy féléves svájci-magyar közös program keretében folyó szakmérnöki képzésre minimálisan hároméves szakmai gyakorlat után lehetett jelentkezni. A nyugat-európai mérnök-továbbképzési rendszeren alapuló kurzus a piacgazdaság követelményrendszerére készíti fel a hallgatókat. A tegnap délutáni diplomaosztó ünnepélyen a 34 végzett építőmester szakmérnököt és hozzátartozóikat dr. Bársony János rektorhelyettes és Heinz Pletscher, a Svájci Építési Vállalkozók Szövetségének elnöke köszöntötte.

__________________________________p, i, - fotói laufer l.

Do

llár és jogszabályszerkesztés

Tiltás és büntetés helyett szolgáltató karakter és életesély-növelés

A magyar közigazgatás-történetben egyedülálló új szakirányú továbbképzés létrehozását tervezik a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. A helyi kodifikátorszak indításának az a célja, hogy általa az önkormányzati jogalkotás színvonala javuljon, és a szemlélete is EU- konform legyen.

Kis hazánk jogban nagy: jelenleg több mint ötezer központi és csaknem 60 ezer önkormányzati rendelet hatályos. Már a mennyiség miatt sem mindegy, hogy milyen kodifiká- torgárda készíti el - megalkotja, vagy csak „elköveti” - az önkormányzati jogszabályok tervezeteit. Ugyanakkor a közel 3200 önkormányzatnál ezt a feladatot 20 főjegyző, 1570 jegyző, 402 körjegyző látja el, de közülük csak 677-nek van jogi egyetemi végzettsége, s ebből fakadóan elemi jogalkotási ismerete.

A többségüknél ez a tudásszint csak elégséges.- A jegyzők többsége viszolyog és fél a jogalkotás előkészítésétől, mert igazából nincsenek szakmai muníciók hozzá. így divat lett, hogy szereznek valahonnan mintának egy rendeletet, aztán kihagynak belőle vagy hozzátesznek valamit, és kész. A törvényes, de célszerűtlen, szakmailag indokolatlan rendeletek ellen nincs semmiféle fellépési lehetőség. Ráadásul olyan sokszorosan összetett mondatokból álló szabályozások születnek, amelyeket csak jogi szöveghez szokott ember tud úgy-ahogy megfejteni - összegzi megfigyeléseit dr. Czoboly István, a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal törvényességi főosztályának sokat látott vezetője.

De nemcsak a jegyzőknek, hanem az önkormányzati rendelettervezetek szakmai előkészítésében résztvevő valamennyi szakembernek célszerű a kodifikációs alapismeretek elsajátítása. A haszon pedig később, a jog által kötelezett állampolgároknál jelentkezik.

A pécsi jogi karon - országosan elsőként - immár négy éve oktatják a törvényhozástan alapjai című tárgyat, amelyhez 20 ívnyi jegyzet van. Elkészült a helyi kodifikátorképzés öt füzetből (kötetből) álló tananyaga is, amihez hasonló sincs Magyarországon. Dr. Iváncsics Imre dékántól úgy értesültünk: ha az akkreditálás időben megtörténik, már ősztől, ha elhúzódik, januártól elsőként indítanák a helyi kodifikátorszakot levelező tagozaton. A képzési idő két félév, minimum 120 óra.- Felhasználjuk a külföldi, főleg a német jogterület tapasztalatait is. A gyakorlatból indul ki és oda tér vissza a tananyag elméleti része is. A legszőrözőbb megjegyzéseket is megtesszük: azt is például, hogy nem kellene a dollár ($) jelét használni a paragrafus (§) jele helyett, ha az netán letörik az írógépről. Ez nem vicc: őrzök ilyen elrettentő példát is - mondja a szak témavezetője, dr. Kiss László alkotmány- bíró, egyetemi tanár (képünkön) , aki két funkciójában is sűrűn tapasztalja az önkormányzati jogi normákban is jellemző hibákat: a fogalomzavarokat, az egy jogszabályon belüli ellentmondásokat, a jogelvek figyelmen kívül hagyását.- A képzés során erősen kitérünk arra is, hogy az EU-ban milyen elvárások vannak, a működő piacgazdaságban és jogállamban a jogalkotás milyen megoldásokkal éri el, hogy nem szekálja a gazdaságot. Nálunk még nagyon hatósági szemléletű a jogalkotás: tilt, engedélyez, büntet. Közben Nyugat-Európában már megjelent a szolgáltató, az életesélyeket növelő karaktere is, amely büntetés helyett egyéb jogkövetkezményekkel - esetleg kedvezményekkel, juttatásokkal - tud a szabályok betartására hajlítani. Új szemléletű joganyagot kell kialakítani, amely indokolatlanul nem avatkozik be a magánszférába.

DUNAI I.

A blues Sugara

Sugar Blue, a világ legjobb bluesharmonikása Pécsett ad ma este koncertet. A Rolling Stones felfedezettje a Pécsi Magasfiúk Dalárdáját választotta kísérőzenekarának.

Nem lehet hétköznapi zenész az, aki fekete utcai énekesként Párizsban be tud futni, méghozzá Mick Jagger felfedezettjeként. Aztán szülőföldjét, Chicagót, a blues egyik legnagyobb fellegvárát meghódítva Japánban is bluessztár lesz, miközben begyűjt két Grammy-díjat. Valószínűleg ez az oldal is kevés lenne, ha fel akarnánk sorolni azokat a híres blues, rock, dzsesszzené- szeket, akikkel már élete során fellépett az 1944-ben született James Whitling, azaz Sugar Blue. Ami a művésznevet illeti, azt a szájharmonika Jimi Hendrixe saját bevallása szerint egy szemétkukából bányászta elő, ahol egy Sidney Bechet könyvet talált Sugar Blue címmel. Nos, a csiszolatlan darab időközben a blues drágakövek egyik legfényesebbjévé vált. Sugar Blue Magyarországon most jár először, s éppen Pécsett kezdi a koncertek sorát, ma este 21 órakor az Ifjúsági Ház nagytermében, majd kaposvári, jugoszláviai (Zenta és Belgrád), szlovák (Érsekújvár) és pesti fellépések következnek. A rangos esemény tehát a PMD-nek is köszönhető, Nagy Károly dobosnak, Fekete Attila bass és Jezernitzky Tamás szólógitárosnak, Schmidt Attila fuvolásnak és Fekete Kálmán billentyűsnek.

M. B. E.

___________Futnak a képek_____________

Ga

lopp a Niagarához

„Egy igen siralmas komédia”, mondja a Szentivánéji álom-ban Vackor a mesteremberek által előadandó színdarabról, erről, a Prolog szövege szerint is, „szörnyű víg tragédiáról”. Szegény Vackornak sejtelme sem lehetett arról, hogy fura műfaji „meghatározása” egy ezredvégi magyar film vonatkozásában még inkább fején találja a szöget. Jancsó Miklós új műve, az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél szakasztott ilyen. Tragédia s víg, kérdezhetnénk mi is az akadékoskodó Philostrattal: „Hogy fér meg együtt e megférhetetlen?” Hogy hogyan, az Jancsó Miklós titka. De megfér, az szentigaz. Még akkor is, ha közben úgy érezzük, hogy bizony vackorba haraptunk.

Ha egy mondattal össze kellene foglalnom a látványt, azt mondanám: karneválnak álcázott haláltánc, temetés tűzijátékkal. A szereplők ezúttal is afféle mesteremberek: sírásók, akik pincérekké akarnának avanzsálni. Kapa és Pepe (Mucsi Zoltán és Scherer Péter), ez a két mocskos beszédű clown, Jancsó kései trilógiájának hősei, akiket már a Lámpás-ban és az Anyád-ban sem volt köny- nyű elviselni olykor, s most még nehezebb, ám itt vannak lerázha- tatlanul, súlyosan, s „lökik” a szöveget ellenállhatatlan módon. Az a világ, amelyet e fura figurák bejárnak, döbbenetes ellentétet képez a Hősök terén forgatott nyitánnyal szemben, a Hét Vezér beszédes némasága és a magasból való szemlélődés rövid pillanatai után (mellesleg: a felfüggesztett pincér képe felér Bunuel legsziporkázóbb ötleteivel), amelynek groteszk ellenpontjává majd a szétdúlt Globex szálloda látványa lesz a Rózsadomb tetején.

Amerre csak ellátunk, mindenütt romok, törmelék, pusztulás. Erkölcsi értelemben is. Ruttkay Laura, Rába Roland és Mund- ruczó Kornél hármas jelenete a lelki romiét iszonyú példája. Kegyetlen képsor, kínosan hosszú, pokolian lassú. És még fájdalmasabbá teszi az a sivár miliő, amely körülveszi, a penészként mindent belepő, a romokon nyálkás mohaként megtelepedő ízléstelenség, tolakodó dáridó: primitív rigmusok, ricsajos zene, s a le- leplezően bemutatott gusztusta- lanság mélypontjaként a Baby Ladies nevű együttes fellépése. S mindez tudatosan szemlélve, elegáns könnyedséggel előadva. Jancsó egy pillanatra sem engedi elfelejteni, hogy amit látunk, az film, de ettől minden még súlyosabbá s keményebbé válik. Páratlan érzékkel futtat egymás mellett két történetet: a szereplők sztoriját, és a figurák ábrázolásának historikumát, ami a kamera nem titkolt jelenlétével függ ösz- sze.

Ez a film olyan világot ábrázol, ahová - az egyik szereplő szerint - Jézus nem tolja oda a biciklijét. Apostolok sincsenek, mert mindenkiből Júdás lett. Amikor ez a mondat elhangzik, még húsz perc lehet hátra a vetítésből. S ez a húsz perc, azt hiszem, a legfontosabb mozgóképek egyike, amit nálunk valaha is megcsináltak. A kiégett Budapest Sportcsarnokban vagyunk, s látjuk a két exsírásót, Kapát és Pépét, amint pincérruhában gyakorlatoznak. Sípszóra róják a köröket egy megterített, de üres asztal körül, már majdnem összeesnek a fáradtságtól, de csak mennek, loholnak, mert muszáj, s közben mondogatják: csak akarni kell, sikerülni fog, király vagyok, sikerül, sikerül... Szánalmas pincérgalopp. Ugyan hová?S ekkor váratlanul megnyílik egy ajtó, egyfelől az Üllői út, másfelől pedig ott zuhog a Niagara. Bömbölve ömlik lefelé az áradat, fölötte az Apokalipszis lovasait sejtjük. A mi rozoga kis hajónk pedig törékenyen lebeg a vízen.

Hátborzongató képsor.

Szeretném elfelejteni, de nem tudom.

Nagy Imre

I

Szomorú rózsa, tövisek között (középen Ruttkay Laura)

Egy öregember emlékirataiból

Bácsi, néni, uram, hölgyem

A Baranya megyei Tanács is adott ösztöndíjakat, 1960-ban, hogy az írók testközelről ismerhessék meg a társadalmi valóságot. Siklóson voltam járási művelődési- ház-igazgató. Mivel a számomra kedves író-szerkesztő, első kritikáim közlője, egy hónapra az Ormánságba jött e támogatással, egy napra én is átugrottam hozzá Kémesre, hisz az is az én járásom volt. A fiatal mester aznapi terve néhány piciny falu megismerése volt. Átsétáltunk Cunba.

A falu szélén egy öregasszony támasztotta a kerítést. Mindent tudott a falu múltjáról, jelenéről. Egyszer az író azt kérdezte: - És önök, miből élnek?- Kik? - kérdezte a néne.- Önök - nyomatékosított az író.- Azokat nem ismerem - rázta a fejét a néni.- Hát maguk! - szóltam közbe.- Ja Mink! Hát mink... - s mesélt tovább.

Később rákérdeztem az írótól az önözésre, „Én urbánus ember vagyok, nem akarom megjátszani a népiest” - mondta. Elfogadtam érvelését, bár magam továbbra is igyekeztem azok nyelvén beszélni, akikhez szólok. Azóta tudom, a megszólításnak nagyon mély érzelmi tartalma is van.

A kilencvenes évek második felében feküdtem egy kórházban, ahol a nővérek mindenkit a vezetéknevéhez illesztett bácsiként szólítottak. Szabó bácsi, Kovács néni, Schwarzenegger bácsi... így szólították a nagytekintélyű nyugdíjas jogászprofesszort is, akit fél évszázada urazott mindenki. Lett is belőle kommunikációs defektus. A prof. évek óta természetesnek tartotta, hogy az éjszaka nagy részében mászkál, járkál, hogy elfáradjon, s aludni tudjon. Ezt nem értették. Amikor a szobájába kényszerítették, föllázad). Úgy érezte a szabadságjogait sértik. Dulakodás, nyugtató injekció, botrány. Addig könyörögtem, amíg beengedtek hozzá. Több közös nyaralás alapozta barátságunkat. Megnyugtatni mégsem tudtam. A trauma erős volt, már vizionált. Azt hitte, börtönben van, mint ötvenhét elején. Később kimehettünk sétálni a folyosókra. Emeletekre lihegtem vele, közben azt tanácsolta, kössük össze a lepedőket és szökjünk meg az ablakon át. Nem mertem a nővérszoba felé menni vele, mert bement, s olyan hangnemben, ahogy rektorsága idején a takarítókkal sem beszélt, minősíthetetlen minősítéssel gyalázta az ápolókat. Alig lehetett kiinvitálni. Már az összeesés fenyegetett, mikor végre újra a szobájába csätam. Másnap már Bükkösdi bácsi sem voltam. Bűnrészesnek minősítettek.

A legkellemesebb élményem a zalaegerszegi kórház szívsebészeti osztályához köt. Itt felvételkor mindenkitől megkérdik, hogy szólítsák. S be is tartották. Ez meghitté tette szorongásos közérzetünk ellenére is a kommunikációt.

Egyik, minden tekintetben világszínvonalú klinikánkon az a/end, hogy mindenki úr, vagy hölgyem. És vezetéknév. A nővérek kedvesek, barátságosak és hihetetlenül fáradhatatlanok. Ám az ember hiába áléi el a gyönyörtől, hogy kora reggel már több szépség tüsténkedik az ágya körül, a mondatok, kérdések vége kicsit hidegen cseng. Mérnék egy vérnyomást, B. úr. Áthúzzuk az ágyát, B. úr? Jöjjön, megfürdetem, B. úr! Ez így korrekt és kifogástalan, de minél elesettebb az ember, annál kevésbé vágyik csupán korrektségre. Bár a dolog nekem sem tűnt volna fel, ha nem jön el egy bizonyos pillanat.

Kezelőorvosom az alapos kivizsgálás során semmi örömtől nem akart megfosztani, a tüdőszondázás és gyomortülü'özés után a béltükrözést is elrendelte. Ez azt jelenti, hogy az ember két napon át jelentéktelen élelem mellett hashajtót iszik, majd harmadnapon reggel alapos beöntést kap, s akkor már sem ennie, sem innia nem

szabad a vizsgálatig. Nagy boldogság ez egy cukorbetegnek. A reggeli inzulinadagomat sem mertem beadni. Korgó gyomorral, kábán feküdtem, várva, hogy majd hívnak. Délben nyílik az ajtó: Tiszteletem, Laci bátyám! Én viszlek át colonoskópiára, mert én ott ismerős vagyok.

Ez Ali, a segédoperatőr. Én ugyan nem dolgoztam vele, utánam került a tv-hez, de az ismerős stábokat köszöntve találkoztunk. Ő sem bírta ki, hogy hónapokig nem kapott fizetést, betegkísérő lett. Pedig, aki a tv-hez megy, annak álmai vannak. Ez az én fajtám. Már nyugodt voltam, az éhség, a kábaság is csillapult. Közös ismerősökről beszélgettünk, amíg áttolt a folyosón, s amíg várakoztunk. Sokára, de egy férfiszemet gyönyörködtető asszisztens szólított be. Nem csoda, hogy két injekciót is kellett adnia, zsibbadásom érdekében. S a vizsgálat is elviselhetőbb volt, mint három éve.

Lehet, hogy az orvos volt ügyesebb, de szerintem Alajos beköszönése indított el minden jót.

Bükkösdi László