Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)

2001-03-31 / 88. szám

8. oldal - Új Dunántúli Napló D R ÁVACSEHI B E MUTATKOZIK 2001. Március 31., szombat ■■■ D rávacsehi. A község Baranya megye déli részén fekszik. Légvonalban alig néhány kilométer választja el a magyar-horvát határtól. A településnek átmenő forgalma nincs, mert a Drávaszabolcsból induló be­kötőút itt véget ér. A község neve az írott forrásokban először 1346-ban bukkan fel Chehy alakban. A Csehi helynév cseh nemzetiségű telepesekre utal, jelentése cseh, cseheké. A megkülönböztető szerepű Drá­va előtag a folyó közelségét jelenti. A török hódoltság alatt is folyamatosan lakott magyar falu volt, lakossága a 18. és 19. században is színmagyar. Az első világháború után néhány német és horvát család telepedett itt le. A község a második világháború végén, 1945-ben a nagy drávai ütközetben szinte teljesen elpusztult. A vidékfejlesztés sem segít '"•"' Harkány / Sil nauicuva Ö , O- Dráva- Márta Drávapiski szerdanely V^Harkány ° !íacsfa o1 A kisebbségi önkormányzat Siklós »UiaVd- U ^ csepely Kovácshida Jesenfa ngÁVACSEtii Szaporca ~ D[|;a. Gordisa Ma«y Alsószent­Drávapalkonya Szabolcs \ c márton Egyházas­haraszti Az ág is húzza a Dráva menti zsáktelepülést. A történelem vi­harai a török hódoltságtól kezdve nyomot hagytak a község ar­culatán: az eredetileg - a polgármester megfogalmazása sze­rint - tiszta magyar település lakossága bevándorlókkal keve­redett, a folyamatos gazdasági átrendeződés miatt az iparosok eltűntek, a fiatalok máshol kerestek munkát, így aztán ma­napság már csak vegetál a falu. De azért az biztató, hogy az a néhány család, aki jelenleg is itt lakik, a szűkös megélhetés el­lenére is ragaszkodik szülőföldjéhez, így a település az elkö­vetkező évtizedekben sem juthat az elnéptelenedés szélére. A történelem viharai megtépázták az eredetileg igen jó gazdálkodási körülményekkel, dolgos földműves emberekkel rendelkező település megélhetési lehetőségeit - ad ma­gyarázatot a polgármester, Kovács Pál a jelenlegi, meglehetősen siral­mas helyzetükre. Mert a történe­lem folyamán mi mindig csak ve­szítettünk, hol embereket, hol terü­letet, hol meg térségi vezető szere­pet. Az a csoda, hogy még mindig létezünk. A NÉPESSÉG ALAKULÁSA 480, B ■' ,420,; (254. TSÍK 1935 1944 1950 I960 1970 2000 Hát hogy csoda-e, avagy csak szerencse a település fennmaradá­sa, ennek eldöntését bízzuk a történészekre és a gazdaságelem­zőkre. A polgármester - aki család­ját az őslakosok közé számítja - azonban ragaszkodik ahhoz, hogy felvillantson a település históriájá­ból olyan meghatározó részleteket, amelyeknek következményeként ide jutottak, ahol most vannak: zsáktelepülés, 30 százalékos mun­kanélküliség, a szegénység eszka­lálódása, az elvándorlás felgyorsu­lása, a fejlesztési lehetőségek folya­matos szűkülése, elhagyatottság, elmaradottság távlati fokozódása.- A török hódoltság idején az irt lakók bemenekültek az ingoványra, s mivel csak ők ismerték a mocsár­világot, utánuk a törökök már nem merészkedtek. A teljes elzártságban élő falu népe ebben a helyzetben is állattartással, növénytermesztéssel foglalkozott, de a kényszerű belte- jes gazdálkodás eredményeként, a termelést elősegítő szerszámok elő­állítására, szükségszerűen kialakult egy iparos réteg. A törökdúlás után viszont a pestisjárvány akasztotta meg a szépen induló fejlődést, de ezt is kiheverték, majd jött a 48-as forradalom, az első és a második vi­lágháború - mindebből a falu vesz­tesként került ki. Folyamatosan csökkent a település gazdasági ereje, hogy csak mást ne mond­jak, e század elején, de még a második világhábo­rú után is Drávacsehi sok­kal nagyobb gazdasági erővel bírt, mint Drávaszabolcs. A harmin­cas években a körülbelül 4000 hektáros földterület­nek egy jelentős része igen jó minőségű legelő volt, amelyen 140 szarvas- marha, 50 pár ló, 200 sertés is meg­élt. Manapság már egyetlen ló sincs a községben, 4 szarvasmarha legelé­szik a még mindig jól karbantartott legelőinken. A községre az újkorban a legna­gyobb csapást az árvíz és az azután következő téeszesítés jelentette. A Dráva 1951-ben elöntötte a földjei­ket, legelőiket, házaikat, menekült, ki merre látott. Sokan nem jöttek vissza, az üresen maradt házakba más faluból szár­mazó kisebbsé­geket telepítettek, a tagosítás közös­ségi tulajdonná minősítette föld­jeiket, állataikat, a téesz központja Drávaszabolcson volt, ettől kezdve minden fejleszté­si pénz ott került felhasználásra. Megszűntek -az iparosok, azelőtt 2 szabót, 2 kovácsot, 2 cipészt, bog­nárt is el tudott tartam a település - ezekre már nem volt szükség, hi­szen a központban mindent el lehe­tett végeztetni. Manapság már egyetlen iparos sem tevékenykedik a községben, a nagy szegénység mi­att talán nem is tudna szakmájából megélni. koznunk, van-e kiút ebből a lehe­tetlennek tűnő helyzetből. Sajnos, azt kell mondanom, hogy amiben nagyon bíztunk, a rendszerváltás után fennen meghirdetett vidékfej­lesztés programja számunkra nem jelentett megváltást. Még a szele sem érintett meg bennünket, ezen a környéken még egyetlen fejlesz­tési program sem indult, úgyhogy A KÖLTSÉGVETÉS FŐBB KIADÁSAI B Polgármester, testületi tagok tiszteletdija 2 M Ft Munkanélküli segélyhez hozzájárulás 2 M Ft Közvilágítás, fűtés 2 M Ft Körjegyzőségi hozzájárulás 1,5 M Ft Iskolai hozzájárulás 1 M Ft Gyermekvédelmi támogatás 800 E Ft Szociális segélyek 600 E Ft Hozzájárulás az ormánsági társulások költségeihez 100 E Ft- Nekünk viszont nem a múlton kell keseregni - mondja a pol­gármester, aki már a harmadik cik­lusát tölti a a falu első embereként -, sokkal inkább azon kell gondol­Kovács Pál polgármester: fejleszteni kell az infrastruktúrát kicsinyke pénzünkből jelenleg csak vegetálunk, élünk annyiból, amennyi rendelkezésünkre áll. De azért abban bízunk, hogy összefog­va a többi környező településsel, a kistérségi társulások előbb-utóbb csak hoznak valamit a konyhára, hogy valamilyen feldolgozóipar, vagy szolgáltatás megtelepülése lel­ket lehel a szunnyadó településbe. Én azt mondom, az idő megállt Drávacsehiben, de ne­künk újra kell indítani az órákat. Fejleszteni kell az infrastruktúrát, utakat kell építeni, felújí­tani, meg kell szüntetni a zsáktelepülést, csator­názni kell - hogy csak néhány nagyobb léleg­zetű feladatot említsek a sok közül. Hosszú távon mindezek végrehajtá­sára van remény, a kezdeményezést viszont nekünk kell elvégezni. A valamikor egynemzetiségű fa­luba az árvíz után elmenekült la­kosság üresen maradt házaikba (amelyet az akkori tanács meg­vásárolt) letelepítettek gordisai cigányokat. Az akkori lakosság tartott az új jövevényektől, mert mi lesz, ha romlik a biztonság, mit kezdenek majd a jobbára ta­nulatlan, szakma nélküli embe­rekkel. Nem kellett aggódniuk, a csa­ládok munkaképes korú tagjai, akik az ötvenes évek elején bete­lepültek a falúba, valamennyien dolgos, munkaszerető emberek voltak, akik a környék mezőgaz­dasági üzemeiben, a megye- székhely ipari termeléssel foglal­kozó cégeiben helyezkedtek el. A baj a rendszerváltással kezdő­dött, a kilencvenes évek elején, a gazdasági váltás után szinte valamennyi munkavállaló az ut­cára került, s azóta sem tudott elhelyezkedni. Egy darabig munkanélküli segélyből, aztán már csak szociális juttatásból, alkalmi munkából élnek. A falu­ban működik a kisebbségi ön- kormányzat, ám ők vajmi keve­set tudnak segíteni, legalábbis ami a munkahelyteremtést illeti. Jobbára csak a népi hagyomá­nyok megőrzésére törekszik a rokkantnyugdíjas Kalányos Já­nos vezette testület. Lelkiismeretes a háziorvos A rendszerváltás előtt volt itt ren­delő, vagy annak nevezett helyi­ség, ám a fordulatot követően a lakosság egyre inkább igényelte a színvonalas egészségügyi ellátás megszervezését. Mit volt mit ten­ni, a két széket, meg a valamikor kórházi ágynak nevezett fekvő­helyet lecserélték, az örökölt bú­torzat helyett asztalt, széket, a műszereknek szekrényt kellett vásárolni. Sikerült mindent aránylag rövid időn belül besze­rezni, ám „lerobbant” mosdóval, vécével nem működhetett az or­vosi rendelő. Erre is teremtettek pénzt, az elmúlt évben ezt is si­került felújítani. Meg vagyunk elégedve a doktornővel - dicséri a polgármester dr. Tóth Beatrix munkáját -, hiszen egy nap kivé­telével egész héten foglalkozik a falu betegeivel. Ami hiányzik: szeretnének egy házpatikát is lét­rehozni, hogy a legfontosabb gyógyszerekért se kelljen Dráva- szabolcsrá utazni. Szeretnének az orvosi rendelőben egy házipatikát létrehozni FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ A templom még romokban Istentisztelet a polgármesteri hivatalban A XVI. században még tiszta magyar telepü­lésként emlegetett Drávacsehi lakossága re­formátus volt, nem is gondolkoztak másban, templomuk tornyát nem díszítette kereszt. Amíg belterjesen éltek, nem is lehetett ez másként, az ártéri világ elválasztotta őket a falun kívüli kör­nyezettől, betelepülő nem is igen volt, vagy ha né­hány vándor mégiscsak meggyökeresedett a falu­ban, az kényszerűségből a helyi, többségi vallást is A templom helyén már csak a harangtorony áll vállalta. A török hódoltság idején meg ezt követően még hosszú időn keresztül még inkább bezárkózott a település, a nyitás csak a XIX. század elején követ­kezett be, ’de a legtöbb bevándorló a XX. században érkezett a faluba. Mindenekelőtt Csongrádból jöttek igen szegény kubikosok, akik néhány kosár motyó- val telepedtek le a falu szélén, s akik azt mondták, szülőföldjükhöz képest itt még jól élnek az embe­rek. A reformátusok közé keveredtek a katolikusok, a későbbi időszakban a törvényszerűen bekövetke­ző vegyes házasságok, no meg az egyre több katoli­kus betelepülő aztán az 1930-as éveláe alaposan megváltoztatta a lakosság vallási hovatartozását, ak­koriban már a katolikusok voltak többségben. Annak ellenére, hogy a századok folyamán nem sokat változott a település vallási beállítottsága, templom, mégpedig a református, csak 1931-1941 között épült. Szeren­csétlenségükre azonban a háború utóvédharca, a Balkánról visszavonuló német hadsereg, a tele­pülésen is állást létesí­tett, a még Szinte új Is­ten háza mellett lévő is­kolában volt a környék védelmi irányító köz­pontja. Az oroszok Sik­lós felől lőtték a német hadállásokat, az iskolát is eltalálták ugyan, de először a templom tor­nyát lőtték szét. A há­ború után nem sikerült újjáépítem, mindenek­előtt azért, mert az ak­kori ideológia nem na­gyon tűrte a vallásossá­got, a hívők által gyűj­tött pénz meg mind a mai napig nem elegen­dő az újjáépítésre. A ka­tolikusok - manapság már ők vannak többség­ben - 1958-ban építtet­tek fel egy kápolnát, az­óta ott tartják az istentiszteletet. A reformátusok még a kilencvenes évek elején a parókián jöttek össze, hat évvel ezelőtt viszont összedőlt, szeren­csére akkor nem tartózkodott ott senki. Azóta a hétvégeken a polgármesteri hivatal irodája ad ott­hont a szertartásnak. Emlékműre is futotta Közlekedés egyenesen kiváló - mondják a drávacsehiek, hiszen naponta hét Volánbusz érkezik a faluba. A legtelítettebb a reggeli járat, hiszen akkor indulnak Drávaszabolcsra az általános is­kolások. A második világháború után a lebombázott iskolát nem építették újjá. Mivel a téeszesítés után Drávaszabolcs vált a térség központjává, az akkori irányítók azt tartották logikus lépésnek, ha az oktatási intézményeket is centralizálják. Naponta 58 gyer­mek buszozik az iskolába, akik közül 51-en kap­ják a rendszeres gyermeknevelési támogatást. A közutat még valamikor a hatva­nas években szin­te teljes egészé­ben társadalmi munkában építet­ték, az építési anyagokat ingyen kapták. Azóta csak kátyúzzák, évente a téli fagy­károkat hozzák helyre. A teljes fel­újítás még várat magára, legin­kább azért, mert pályázat útján sem tudnak köz­ponti forráshoz jutni. A falu költ­ségvetése ugyanis nem bírná ki a feltételként megszabott, 20 száza­lékos, esetenként többmilliós ön­részt. Az utóbbi években viszont már nagy segítséget jelent a me­gyei területfejlesztési alapra meg­hirdetett pályázatokon való rész­vétel lehetősége. Itt ugyanis már csak 5 százalékos az önrész. Ilyén pénzekből sikerült a tavaly már halaszthatatlanná vált polgármes­teri hivatali épület tetőszerkezet­ének felújítására, valamint az or­vosi rendelő vizesblokkjának ki­építésére forrást biztosítani. A jár­dák is felújításra szorulnak, hi­szen a megépítés óta, több mint ötven éve, csak a lyukakat foltoz­gatták. Az úgynevezett település­kiegyenlítési pénzekből sikerült pályázattal 2,5 millió forintot sze­rezni, amely a legszükségesebb járdaépítési beruházásokra ele­gendő fedezetet biztosított. A tele­pülés belső útjainak felújítására az idén szeretnének szintén pá­lyázat útján pénzt szerezni. A falu idősebb korosztályának régi vá­gya teljesült a háborús emlékmű felépítésével. A falu első és máso­dik világháborús hősi halottainak nevét vésték a márványtáblára. Az önkormányzat tagjai Kovács Pál polgármester, Szavai Józsefeié alpolgármester, Mészá­ros Tibor, Kasza Imre, Kalányos Zoltán és Szalai Tibor testületi tagok. A körjegyző: dr. Tamás Gábor. A fiatalok letelepedését is támogatják A faluban szinte semmilyen munkalehetőség nincs, ennél fogva azon sem lehet csodál­kozni, hogy az általános és a középiskolát (főként szakmun­kásképzőt) végzett fiatalok nem jönnek vissza a faluba. Két főiskolással is büszkélkedhet­nek, mindkettő a kisebbségből került ki, ám ők sem a település értelmiségi létszámát fogják bő­víteni. Azért - ha csekély mér­tékben is - növekszik a falu megtartó képessége. Az önkor­mányzat támogatni akarta és akarja a fiatalok letelepedését. Tavaly 2 ifjú házas kapott a csa­ládi fészek kialakításához in­gyen telket, 6 családnak pedig 50 ezer forintos építkezési hoz­zájárulást szavazott meg a tes­tület. Az oldal a drávacsehi önkormányzat támogatásával készült Oldalszerkesztő: Békéssy Gábor A márványtáblára a világháborús hősök neveit vésték föl I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom