Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-05 / 333. szám
4. oldal - Uj Dunántúli Napló BARANYAI TŰKOR 2000. December 5., kedd Továbbra is patthelyzet a gyógyfürdő ügyében Harkány-Pécs Tovább tart a huzavona a Harkányi Gyógyfürdő Rt. körül: korábban a megyei és a harkányi önkormányzat nem tudott megegyezni az ötvenszázalékos tulajdonrész eladásáról, a tegnapi társasági közgyűlésen pedig az igazgatóság összetételét és a gyógyszálló-fejlesztési programot illetően sem jutottak dűlőre a felek. Miként arról korábban folyamatosan beszámoltunk, a megyei ön- kormányzat szeretett volna túladni a Gyógyfürdő Rt.-ben birtokolt ötvenszázaléknyi tulajdonrészén. Természetes vevőnek az rt. felét illetően a másik tulajdonos kínálkozott, ám mégsem jött létre az üzlet. A harkányiak 500 millió forintot kínáltak fel a tulajdonrészért, ám a megye ennél jóval többet szeretett volna kapni. Miután a tárgyalások megfeneklettek, a megyei közgyűlés úgy döntött, megkezdi tulajdonrésze szabadpiaci értékesítésének előkészítését. A tranzakció lebonyolítását ugyanakkor az is sürgetővé tenné, hogy a jelenlegi tulajdonviszonyok nehezítik mind az igazgató személyének kiválasztását, mind pedig a nagyszabású gyógyszálló-fejlesztési program megindítását. Ezt jelzi, hogy utóbbi két kérdésben a tegnap tartott társasági közgyűlésen sem jutottak dűlőre a felek.- A megyei önkormányzat csak akkor tudta volna támogatni a harkányi önkormányzatnak a vezérigazgató személyére vonatkozó javaslatát, ha ezzel szinkronban az igazgatóság létszámának felemelésével megőrizhette volna befolyását - tájékoztatta a Dunántúli Naplót dr. Kékes Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke. - Egyetértés hiányában nincs döntés a fejlesztési projekt elindításáról sem, annak ellenére, hogy a Gazdasági Minisztérium jelenlévő képviselője is annak megkezdését szorgalmazta. Mindez az jelenti, hogy a gyógyfürdő a késlekedés miatt akár végleg lecsúszhat a támogatásokról. A harkányiak - folytatta dr. Kékes Ferenc - 2001 márciusáig időt kértek a további tájékozódásra, reméljük, ez nem telik el eredménytelenül, s akkor döntés születhet a fejlesztésről. A közgyűlés elnöke arról is szólt, hogy az önkormányzat szakemberei megvizsgálták, a fejlesztés az rt. jelenlegi helyzetében is vállalható-e, s arra jutottak, hogy a program megindítható. A késlekedés s a megállapodás elmaradásának okairól természetesen Bédy István harkányi polgármestert is szerettük volna megkérdezni, ám ő ezúttal nem kívánt válaszolni kérdéseinkre. - Most jobbnak találom, ha hallgatok - jelentette ki a polgármester. MÁTÉ BALÁZS ISPA: új remény Az uránbányának új kalapból kell finanszíroztatnia tájrendezése jó részét, de a város mégis megnyerheti az ISPA 7 milliárd forintos támogatását a hegyoldal szennyvízberuházásához. Igaz, ebből pénz leghamarabb 2002-ben lehet. Budapest-Pécs Úgy tűnik, mégis van esély a Me- csek-oldal szennyvízhálózatának uniós pénzből történő kialakítására. Korábban jeleztük, az ISPA- pályázaton a pécsi projekt 14,6 milliárd forintos igényét nem sorolták be a novemberi elbíráláskor. Kiderült, elsősorban nem az ‘önkormányzat, hanem a Mecsekére Rt. a vesztese a döntésnek. A város nem került ki a listáról, s Becker László, a környezetvédelmi tárca programfelelőse most kijelentette, csupán Mindenki személyesen beszélgethet vele, de lefényképezni szigorúan tilos. Karácsony idején naponta 32 ezer levelet kap, természetesen főleg a gyerekektől. 2001 április-májusára tolódott a projektek rangsorolása. A legjobb esetben is csak 2002 tavaszán válhat ténnyé a pénzügyi támogatás. Ugyanakkor az uránbánya táj- rendezési munkálatait úgy irányították, hogy az állami támogatásból 6,5 milliárd forintnyi ösz- szeget az ISPA-pályázatból fedeznek. Ezért késleltették a tájrendezés második ütemét, ám tovább már nem lehet várni. Megkezdett munkákra viszont az ISPA nem használható fel, így a hétvégén átalakították a pályázatot. A Mecsekére Rt. már csak másfél milliárdra tart igényt, ha később elnyerik az uniós támogatást - tudtuk meg Erős Györgytől, az uránbánya rekultivációját felügyelő miniszteri biztostól - a hiányzó pénzt az állami költségvetésből biztosíthatják. A munkák tehát ISPA nélkül is folytatódnak. M. B. E. A lakásba kerülhet a vízdíjtartozás Egyedi számlát biztosan nem kapnak a nem fizetők Egy hét múlva szerződést bont a Pécsi Vízmű Rt. azokkal a társasházakban élő fogyasztókkal, akik a vízdíjakat több mint hatvan napja nem fizetik. A tartozások összege meghaladja a húszmillió forintot. Amennyiben a hátralékokat továbbra sem rendezik, az egész épületben kikapcsolhatnák a szolgáltatást. Ennek elkerülése érdekében a közös képviselőkkel közösen keresik a megoldást, a lehetőségekről tegnap tartottak megbeszélést. PÉCS Jövő keddig, december 12-ig rendezhetik tartozásaikat azok a társasházakban élő fogyasztók, akik a vízdíjat több mint hatvan napja nem fizetik. Ellenkező esetben a lakásban található mellékmérőkre egyedi számlát a továbbiakban nem küld számukra a szolgáltató. Ha az érintettek továbbra sem egyenlítik ki a számlát, a ki nem fizetett vízmennyiség az épület fogyasztását mérő bekötési mérőn jelenik meg. A hátralékot elvileg a lakóközösségnek kell rendeznie, ellenkező esetben- a vonatkozó kormányrendelet értelmében- a szolgáltató az egész házban kikapcsolhatja a szolgáltatást. A mintegy 400 pécsi család tartozása meghaladja a 20 millió forintot, a fogyasztók adóssága egyenként több mint 50 ezer forint.- Az egész épület vízellátásának szüneteltetését sehol nem tervezzük, az összegek behajtására a társasházak képviselőivel közösen keresünk egy mindenki számára elfogadható megoldást, a részletekről tegnap tartottunk megbeszélést - nyilatkozta lapunknak Gelb Zoltán, a Pécsi Vízmű Rt. gazdasági és ügyfélszolgálati igazgatója (képünkön). - Egyes esetekben műszakilag megoldható, hogy csak a lakásban korlátozzuk a szolgáltatást, erre december 12-e után minden bizonnyal sor kerül, ha az érintettek addig nem rendezik a tartozást. Az elmúlt napokban - a felszólítások kézhezvétele után - az érintett fogyasztók közül több mint százan jelezték, hogy néhány napon belül kifizetik az elmaradt díjakat. Gelb Zoltán hozzátette, a tartozásokat felhalmozó fogyasztók tíz százaléka - azaz mintegy negyvenen - önkormányzati bérlakásokban élnek. Ebben az esetben, ha a bérlő nem fizet, a tulajdonosnak kell megoldania a problémát. Az önkormányzat legvégső esetben szerződést bonthat a lakóval. - A helyhatóság illetékeseivel a tárgyalások folyamatban vannak, közösen keresünk megoldást a problémára - mondta az igazgató. Nagy Emil, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Szövetségének Baranya megyei elnöke kérdésünkre elmondta, a tegnapi tárgyaláson megoldási lehetőségként felmerült, hogy a tartozásokat a közös költségekbe beépítik, az összeget így a lakók egy közgyűlési határozattal a nem fizető fogyasztó lakására terhelhetik, legvégső esetben elár- vereztethetik az ingatlant.- Az ezzel kapcsolatos jogi kérdések egyelőre tisztázatlanok, szakértők bevonásával egy-két héten belül kivizsgáljuk, ilyen lépésre van-e lehetősége a lakóközösségnek - hangsúlyozta. - Műszakilag megoldható, hogy az alsó, illetve felső szomszéd lakásokból a vizet a nem fizetőknél elzárják, az ezzel kapcsolatos jogi kérdéseket is gyorsan tisztázni kell.- A lakások szolgáltatásból való kikapcsolását jelentősen megnehezíti, hogy a A Pétávot be kell engedni A Pétáv szakembereit a lakóknak be kell engedniük a lakásba a vonatkozó törvény értelmében. Ezt helyi rendeletben is megerősítette az önkormányzat, amely szerint a bejutást megakadályozó fogyasztó szabálysértést követ el, ami harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A társasházak képviselői a közeljövőben hasonló, a vízszolgáltatóra is érvényes helyi rendelet megalkotását javasolják a helyhatóságnak. vízmű szakembereit a lakóknak nem kötelességük beengedni a lakásba - tette hozzá az elnök. - A napokban javasolni fogjuk a vonatkozó önkormányzati rendelet módosítását, így a bejutást megakadályozó lakók szabálysértést követnek el, ami több tízezer forintos pénzbírsággal sújtható. A vízmű szakembereivel két héten belül - a jogi lehetőségek ismeretében - ismét tárgyalunk a lehetséges behajtási módokról - mondta. Összefogás a művelődésben Itthon szorgalmazzák, az Európai Unióhoz való csatlakozásnak azonban nem feltétele a mindenáron való régiós egyesülés. Baranya, Somogy és Tolna számára az együttműködés akár anyagi haszonnal is járhat például a kultúra, az oktatás és a kutatás területén. Kaposvár-Pécs Több pályázati lehetőség, a lakosságnak szánt szolgáltatások bővülése, a szakképzési kínálat szélesedése várható többek között attól a fejlesztési programtól, amelyről a Dél-dunántúli Fejlesztési Tanács szervezésében tartott szakmai napok egyikén volt szó Kaposváron. A régió komplex, kulturális, oktatási és tudományos humánerőforrás fejlesztési programját a Pécsi Tudomány- egyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézete készítette el, s a három megye szakemberei előtt az intézet igazgatója, Koltai Dénes mellett előadást tartott az egyetem rektora, Tóth József is, illetve a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke, Bokor Béla (képünkön), aki a munkálatokban egyetemi oktatói minőségében is részt vett. Az alelnök szerint elképzelhető volna hatékonyabb munkamegosztás például a múzeumok területén, de egyes levéltári, könyvtári szolgáltatásokat is kibővítve lehetne igénybe venni. A fejlesztési program javaslatot tesz a szakképzés összehangolására is a régióban, s többek között a három megye viszonylatában vizsgálják a roma társadalom teljes integrációjának lehetőségeit. Bokor Béla úgy véli: igény is van és lehetőség is arra, hogy a megyék újfajta menedzselési módozatokkal együttesen is meg tudják mutatni a kulturális értékeiket. Az együttműködésre eddig is volt példa közös kiadványok, képzések formájában, ám most megalakulna egy regionális kulturális koordinációs tanács. Az akár csak kis titkársággal is működni tudó szervezetért nem folyik harc, bár létrejöttében Baranya játszhatná a kezdeményező szerepet. Az oktatásügy régiós központja már Kaposvárra került, ám a kulturális Pécsett lehetne, ahogyan a tudományos kutatásé is. Baranyában a tradíciók mellett a megfelelő intézményhálózat is adott ahhoz, hogy a megye többet vállalhasson magára egy térségi kultúrközpont feladataiból. Egyes vélemények szerint a „kormánypárti megyékkel” való szövetkezés jót tehet Baranyának, s olyan támogatási forrásokat nyithat meg, amelyekre a megye önmagában nehezen számíthatna. Más elemzők azonban úgy látják: a jelentős központi pénzek fölött rendelkező gazdasági, munkaügyi és egyéb szervezetek „letelepítése” már megtörtént, az aránylag kis összegekre számítható kulturális szféra koordinációs testületéi pedig már akárhol is lehetnek, s a helyzeten egy más összetételű kormány sem változtathat. Az uniós pályázatokban azonban - amíg a hangsúly nem a helyi kulturális kisközösségekre tolódik át - még lehet reménykedni. H. I. DY. Évente több ezer vendég a Mikulásnál Holnapra virradó éjjel érkezik a Mikulás, ha valaki azonban az év más napjain is szeretne találkozni vele, az északi sarkkörön, a finnországi Lappíöldön felkeresheti a Télapót, aki évente közel egymillió levelet kap a világ minden tájáról. Rovaniemi-Pécs A finnországi Lappföldön, Rovani- emiben az év minden napján fogadja a látogatókat az „igazi” Mikulás - akit finnül Joulupukkinak hívnak. Szakálla 70-80 centiméter hosz- szú, XXXL-es ruhát hord, saját vidámparkja van, a világ összes nyelvét érti, munkáját több mint kétezer Drága Mikulás! A Mikulásnak a következő címre lehet írni: Joulupukki, a hely neve Napapiiri, az ország: Finland. Rovaniemi Helsinkitől mintegy 800 kilométerre van, Helsinkiből vonattal közelíthető meg a település. A repülőjegy Budapestről Helsinkibe 50-54 ezer forintba kerül, Pécsről Rovaniemibe 8-10 óra alatt lehet eljutni. A Mikuláshoz ingyen be lehet jutni, lefényképezni azonban nem lehet. A képek 2-3 ezer forintba kerülnek. manó és több tíz rénszarvas segíti. Végh Gábor, aki a kedden 16.30-kor az m2-es csatornán látható televíziós műsor producere, riporterként a közelmúltban interjút készített a Télapóval, kérdésünkre elmondta, évente több ezren keresik fel a Mikulást a világ minden tájáról. A főszezon - amely hatalmas ünnepséggel kezdődik - november 24-től január 4-ig tart. A legtöbb turista Angliából érkezik a Mikuláshoz. A reggeltől estig tartó „fogadóórákon” személyes beszélgetésre mindenkinek van lehetősége, a látogatók nevét és kívánságait nagy emlékkönyveiben regisztrálja. Karácsony idején naponta mintegy 32 ezer levelet kap - amelyeket külön postakocsi szállít a főpostahivatalába -, ezekre szinte kivétel nélkül válaszol. Az elmúlt 15 év alatt több mint hatmillió levelet bontott fel, elmondása szerint Magyarországról is gyakran érkeznek hozzá küldemények. Vidámparkját Santa Park-nak hívják, amely ráadásul a föld alatt található. Lakása Rovaniemitől északra, a Fülhegyen - finnül Korvatunturin- ban - épült, ide egy olyan titkos folyosó vezet, amelynek ajtaját csak maga a Mikulás nyithatja ki. Mint mondják, az otthona és az irodája közti utat nap mint nap a repülő rénszarvasok által húzott szánján teszi meg. W. K. Hírcsatorna SELLYÉN TEGNAP megindult a helyi munkaügyi kirendeltség által szervezett épület-karbantartói képzés. A tanfolyamon részt vevő 16 főnek jövőre a közmunkaprogram keretein belül - amennyiben a pályázaton ismét sikeresen szerepel a kistérség - tudnának munkát biztosítani. (wk) SZENTLÖRINCI JUBILEUM. Hetvenéves a mezőgazdászok képzése a Szentlőrinci Újhelyi Imre Szakközépiskolában, ahol ma már közgazdászok is tanulnak. E hét végén, 9-én, szombaton délelőtt 10 órától emlékeznek az iskolaalapítás jubileumára. Az iskolanapon - melyre várják az egykori öregdiákokat is - dr. Kékes Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke mond beszédet, s kiállítással is megemlékeznek a múltról. (a) HOSSZÚHETÉNYBEN a hét végén tartott bormustrára huszonöt bormintát vittek el a helyi gazdák. Az értékelést végző szakemberek szerint a jövő év tavaszán sorra kerülő borversenyen az fog fejtörést okozni, hogy a sok jó minőségű nedű közül melyiket mi- nősítsék gyengébbnek. _____(mb> Lo ttónyeremények 48. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 15, 18, 60, 74, 78 Joker: 089493 Ötös nem volt Négyes 1.287.116 Ft Hármas 16.942 Ft Kettes 755 Ft Hatos lottó Nyerőszámok: 1,8, 11, 23, 25,27 Pótszám: 12 Hatos nem volt 5+1 7.565.609 Ft Ötös 93,403 Ft Négyes 2.046 Ft Hármas 472 Ft