Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)

2000-12-23 / 351. szám

Az örökzöld históriája A karácsonyi fenyőfa ma már elválaszthatatlan a keresz­ténység egyik legnagyobb ünnepkörétől, a Jézus szüle­téséről való megemlékezés­ről. A szoros kapcsolat azon­ban korántsem olyan régi, mint ahogy az feltételezhető lenne: a kereszténység eddigi kétezer évének utolsó har­madában kezdett csak gyö­keret ereszteni. A fenyő - a tölgy mellett - a po­gány kelták ünnepi szertartásai­nak fő növénye volt: örökzöld vol- * tát szimbólumként használták. Galliában, a Brit-szigeteken és a Rajna mentén a győzedelmesen elterjedő kereszténység évszáza­dokig gyanakodva tekintett a fenyő­gallyas díszítésekre. Aztán a po­gány szokásokkal együtt elkopott a fenyő elleni keresztény előítélet is Nyugat-Európában. Az új kuta­tási eredmények alapján földrajzi­lag pontosabban is behatárolható a karácsonyfa születési helye: a Rajna mente, vagyis a Vogézek és a másik oldalon a Fekete-erdő fe­nyőkben gazdag hegyvidéke. Jelképi tartalmát tekintve a ka­rácsonyfa története a középkori misztériumjátékokig nyúlik visz- sza. A téli keresztény ünnepkör idején, leginkább Ádám-Éva nap­ján tartott játékok során a bibliát dramatikus jelleggel tanító törté­net paradicsomi epizódjában a tudás fáját a télen is zöld fenyőfa helyettesítette. Egy freiburgi egyetemi kutató a karácsonyfáról szóló első utalá­sokat a XVI. században találta a Rajna vidékén. Ott lelhetők fel a karácsony előtti fenyőfalopások kezdetei is. Ám maradtak fenn adatok arról is, hogy egynéhány elzászi városban már a XV. szá­zad derekán előírások voltak a karácsonyfa méretére: a hajdani mértékegységeket átszámítva maximum 2,5 méter magas lehet. Az első igazi, a maiakhoz ha­sonlóan díszített karácsonyfát azonban állítólag csak 1605-ben állították fel Strasbourg környé­kén. Erről a fáról azt is tudja a kultúrtörténet, hogy papírró­zsákkal, almákkal és cukrokkal díszítették. Gyertyák 1757-ben kerültek először a karácsonyfára. Vannak olyan legendák is, hogy Luther Márton vezette be a karácsonyfa-állítás szokását, ám ez - ahogy az előbbiekből is kitű­nik - tévedés. A XVI-XVII., sőt a XVIII. században a karácsonyfa­állítás hagyománya azokban a nyugat-európai országokban - fő­ként a német tartományokban - terjedt, amelyekben a megrefor­mált vallás dominált. A katolikus vidékeken az ellenreformáció kez­detén és a barokk idején inkább a betlehemi jászol állításának szo­kása dívott. A karácsonyfáét állító­lag a protestáns Poroszország so­kat vándorló katonatisztjei ter­jesztették el a német birodalom­ban. A kutatások másik ága sze­rint viszont a harmincéves háború visszavetette a szokást, és a kará­csonyfa terjedése csak a XVIII. században folytatódott. Goethe csak 1775-ben, Weimarban talál­kozott a karácsonyfával. Drezdá­ban 1807-ben, Berlinben 1816-ban jött divatba a karácsonyfa-díszí­tés. A bajor királyi udvarral pedig egy feleségnek érkezett hercegnő ismertette meg a szokást 1830- ban. Hamar elterjedt a nemesség és a jómódú polgárság körében, de vidéken a XIX. század közepén még ismeretlen volt. Egy rendőrségi jelentés tanú­sága szerint Bécsben a feldíszített fenyőfa 1814-ben jelent meg elő­ször, de szokásként Heinrich Anschätz német színész vezette be 1821-ben. A gyertyákkal díszí­tett fa fénykora a magánéletbe visszahúzódó biedermeier stílus- korszakkal kezdődött. Magyaror­szágon a Podmaniczky család ál­lította 1825-ben az első kará­csonyfát. A szokás nálunk az 1840-es évektől kezdett gyökeret verni, elterjedését azonban a kö­zös monarchia Bécshez igazodó életstílusa serkentette igazán. Pécsett az 1929-es világgazdasá­gi válságtól a vallási karitatív szer­vezetek és a törvényhatóság, va­gyis a város önkormányzata külön­böző helyeken a szegényeknek ka­rácsonyfákat állított. Valamivel ké­sőbb - immár nem szociális segít­ségként - más jellegű hagyomány is teremtődött. A Széchenyi téri Mindenki karácsonyfáját - ahogy ezt Bezerédy Győző helytörténész­től megtudtuk - először 1932-ben állították fel. Kezdetben a fa sokkal kisebb volt az utóbbi évtizedekben szokásos behemótoknál, s hajdan általában csak Ádám-Éva napján állították fel, viszont a városveze­tők részvételével karácsonyi ün­nepséget is tartottak körülötte. Az­óta - egyetlen kivételével, amikor a 70-es években az egyik tanácsel­nök nem engedélyezte - minden évben állt a pécsi mindenki kará­csonyfája^ _______________DUNAI I. Is ten nem vasárnapi fogalom A néprajztudomány beszél úgynevezett népi vallásosságról, amely bizonyos, a városi em­berekétől eltérő szokásokban nyilvánul meg, és amelyben a kutatók szerint még ré­gi, pogány szokások elemei is fellelhetők. Milyen emlékei élnek még ma is a népi val­lásosságnak, milyen tradíciói vannak ennek Baranyában? Erről beszélgettünk dr. Imre Mária (képünkön) néprajzkutatóval.- Mit nevezünk népi vallásosságnak?- Ma elgondolkodtató a megfogalmazás, mert ez a szellemiség megszűnőben van. Ugyanakkor érdemes beszélni róla, mert évszázadokon át volt valami kü­lönbség az urbánus ember vallásossága és a falusi tár­sadalomban élő ember vallási gondolkodása, szokás- rendszere között. Kissé leegyszerűsítve: előbbi első­sorban intellektuális jellegű, va­■y— gyis a városi ember inkább értelmi mgMjjßKjdn megközelítésből és magyarázatok- Ijyy ból állította össze a vallási világ­képét. A népi vallásosságnak sajá- BMSww8f( tos alapmotívuma az, hogy első­je I sorban és fokozottan érzelmi in- díttatású. Ez rendkívül sok elem­ei y bői tevődik össze. Az egykor ha- gyományos közösségben élő em­bernek íratlan szabálya volt, hogy az élete minden napján minden eseményt Istennel kezdett, az Istennel élt meg. Isten jelenléte átszőtte az egész életét a születéstől a halálig. Ez az emberi élet fordulóira vonatkozott, de az élet törzs részében is minden esemény részese volt. Tehát például nem kezdett el vetni fohász nélkül. Vagy az újonnan meg­született gyereket mintegy befogadásként imádsággal magasba emelte stb. Az emocionalitás a népi vallá­sossághoz, az ember életéhez hozzátartozott a po­gány korból fennmaradt rontáshárítástól kezdve a legmélyebben megélt Isten-élményig bezárólag.- A pogánykori hagyományok beépültek a keresz­tény hitbe.- Ezek a kereszténység kezdete óta áthatották a hétköznapi életet. Tulajdonképpen krisztianizáló- dott a pogány szokásvilág. Maga a karácsony is ezt mutatja. A téli napforduló emléke például, amely a Mithrasz-kultuszból nőtt ki. De nemcsak ilyen nagy dolgokról van szó, hanem kisebb eseményekről is. Ezek egymás mellett éltek a hétköznapokban. A be­teget például a maga módján ráolvasással gyógyító parasztember nem átallott a keresz­tény Istenhez fohászkodni.- Milyenek a népi vallásosság jel­lemzői a különböző népeknél?- Baranyában különös a helyzet. A történész Csaplovics János azt mond­ta: Magyarország Európa kicsinyben. Mi elmondhatjuk, hogy Baranya Ma­gyarország kicsinyben. Tudmillik Ba­ranya a maga nemzetiségi sokszínűsé­gével olyan terület, ahol egymást gazdagító sokféle kultúra alakult ki az évszázadok alatt. Főleg a 18. szá­zadtól foghatók meg ennek az elemei, hiszen a koráb­ban a Balkánról érkeztek katolikus horvátok és a né­met nyelvterületről különböző csoportok. Ezek keve­redése Baranyában érzékelhető: ahol egymás mellett éltek különböző népcsoportok, ott bizonyos dolgokat átvettek egymástól. Például a szálláskeresés szoká­sát. Ez a szálláskereső Jézus történetére emlékeztet. Karácsony előtt kilenc nappal a szent család képét vi­szik házról házra, és ott együtt imádkoznak. Ez felte­hetően német szokásként terjedt el, de fellelhető a ka­tolikus horvátoknál és a magyaroknál is.- Ahol németek és magyarok együtt élnek, lehet­séges, hogy különbözőképpen betlehemeznek?- Ez talán a második világháború előtt még lehet­séges volt: a németeknél a paradicsomi játékot elját­szották, a magyaroknál magyar betlehemezés volt, de ma már, ebben az integrált világban teljesen egy­formák a karácsonyi szokások egy-egy közösségen belül. Sok helyütt a háború előtt a plébánosok beta­nították nemzetiségi nyelven is a betlehemezést. Ma, amikor általában ez magyar nyelven folyik, a bos- nyák és sokac gyerekek magyarul mondják a betle­hemi szöveget, inkább az a feladat, hogy előkeresse­nek és megtanítsanak eredeti nemzetiségi nyelvű szövegeket. így játsszák újra a dramatikus játékokat.- A nemzetiség különbözőségének eltűnése a fa­lu szocializációja szempontjából szerencsés fejle­mény is lehet. A tudomány hogyan értékeli ezt?- Amikor nemrég volt a pécsi egyházmegyei zsi­nat, néhányan próbáltunk a népi vallásosságról egységes véleményt .alkotni és a zsinat elé tárni. Ál­láspontunk szerint hagyon jó lenne, ha mindenki a saját nyelvén tudná elmondani az imádságot, a leg­benső lényének szándékait. Ez a népi szokásanyag továbbélésének is nagyon jót tenne bizonyos kö­zösségekben. Visszatérhetne a dramatikus játékok eredeti nyelvű előadása, nem kizárólagosan, hiszen mint néprajzosnak is az a véleményem, hogy a kü­lönböző nemzetiségi kultúrák integrációja egy falu­ban nem rossz. De a nemzeti identitás, az anya­nyelv ápolása is fontos feladat. Jelzés értékű, hogy ezt sokan igénylik. Sajnos, a fiatalok kevesebben.- Egy fiatalnak élményt jelent, hogy részt vesz egy közösségi megmozdulásban. Székelyföldön például csak olyan fiatal emberek vehettek részt a karácsonyi játékokban, akik a falu előtt feddhetetle­nek voltak, megbecsülésnek örvendtek. Ebben óri­ási nevelő erő rejlett: példaértéke volt ennek a kö­zösségi megnyilatkozásnak. Ezeknek a játékoknak ily módon igen nagy szerepük volt a hagyományőr­zésben. Nekünk is van három gyerekünk, tapasz­taltuk ezt körükben, és barátainknál is.- Milyen szokások szabályozták az ajándékozást?- A népi vallásosság szerint, a falusi hagyomá­nyok között az ajándékozás egészen más volt mint ma. Nem az első, nem a legfontosabb volt, ki mit, milyen drága ajándékot kap. Nem a harsogó, a kife­lé forduló magatartás a fontos, nem a materiális vi­lág. Hanem a lényeg: az őszintén megélt lelkiség, hogy egymás között lehetünk, hogy kibeszélhetjük magunkat. Ma már más a világ. De ismerek csalá­dokat, akik őrzik ezt a szép hagyományt falun vagy faluból városba kerülve is. Ez nem illúzió, ennek van realitása, átélhető, megteremthető az ilyen han- gulat egy családban. _________gárdonyi tamás Ak ár mottó is lehetne A népi vallásosság kutatásának Bálint Sándor meghatározó alakja volt. Szépen és hatásosan fogalmazta meg, hogy a ha­gyományos körülmények között élő paraszti társadalomban Is­ten nem vasárnapi fogalom volt, hanem megszentelte az életnek minden napját. Ez mottója is lehetne a népi vallásosságnak. Itt a gregoriánpop Jan Garbarek, a norvég szaxofonos már sikerrel próbálkozott gregorián dallamok átültetésével a dzsesszzenébe, s most itt a fordított változat: világslá­gereket írt át gregorián vál­tozatra egy kórus. Csak hallgatni kell, és a zene a telkedig ér - ez a mottója annak az új lemeznek, melyet Masters of Chant címmel adtak ki Né­metországban. Egy 12 tagú klasszikus gyökerekkel rendel­kező kórus járja az albummal az említett országok templomait, s mindenütt telt ház előtt lépnek fel. Nem a szokványos karácso­nyi dalok újrahangszereléséről van szó, hanem egy teljesen új­szerű kezdeményezésről, az el­múlt 5-10 év legnagyobb pop­slágereinek adaptálásáról egy nyugalmasabb, patetikusabb műfajba: popslágereket dolgoz­tak át gregoriánkórusnak. A Masters of Chant album fo­gadtatása frenetikus, Santanát, a Pink Floydot és a Vengaboyst leszorítva éllovasok több európai ország slágerlistáin, s nem csoda, mert a himnikus hangzású anyagban olyan dalokat hang­szereltek át, mint a Dire Strates: Brothers in Armsja, vagy az R. E. M.: Losing my Religionja, az Ultravox Viennája, a Metallica Nothing Else Matterse, de Durán Duran, a Doors, valamint Simon és Garfunkel egy-egy híres szá­ma is megtalálható az összeállí­tásban. A sajátos stílust teremtő gre­goriánkórusnak e nyár folyamán több mint 1 millió lemezét adtak el szerte a világon, s most újabb kislemezt készít a gregorián csa­pat a U2: Still Haven’t Found What I’m Looking For dalából. Úgy tűnik, hogy az új zenei irányzat egyre erősebb lesz. A varsói koncertet egy katedrális- ból a Lengyel Televízió egyenes­ben közvetítette, de Skandinávi­ából és Ázsiából is egyre több a felkérése a társaságnak, ugyan­akkor Spanyolországban, Portu­gáliában is ősi dómokban lépett fel az együttes, és a teljes anyag a hamburgi St. Michaelis temp­lomban debütált. A fellépéseken egyébként a kórust egy zarán­dok éneke is kiegészíti. A producer Frank Peterson szerint világsláger akad elég, a kórus pedig egyelőre bírja erő­vel a nemzetközi meghívásokat. MÉSZÁROS B. E. Áldott hellyé váltak az utak II. János Pál pápa Pécsett Fotósok, újságírók, biztonsági emberek tülekedő gomolyaga sodródott erre-arra a pápai gép ferihegyi landolásakor, 1991. augusztus 16-án, miután az egész repülőteret jó két napja valóságos civilruhás hadsereg tartotta megszállás alatt. A minden részletre kiterjedő biztonsági intézkedések 1981 óta szigorúbbak lettek, ugyanis akkor kísérelte meg Őszentsége elleni hírhedett merényletét Ali Agca török terrorista. A fehér reverendában a gép lép­csőjén mosolyogva leereszkedő II. János Pál, az országot hajdan gya­logosan is bejárt Karol Woytila le­borult a magyar földre, mozgását akkor még energikus frissesség jellemezte. Róma püspökét a ma­gyar egyházfő, a vatikáni államfőt a magyar államfő fogadta. A Len­gyelország évtizedes csöndes el­lenállásának sötétjéből napvilágra lépett pápáról mindenki tudta, hogy nemcsak Krisztus helytartó­ja, hanem a világpolitika egyik legjelentősebb tényezője, erkölcsi nagyhatalmának megtestesítője is. Az egyházival párhuzamos tör­ténelmi szerepét még ma is sokan Gorbacsovéhoz hasonlítják. Az új­raformált, újragyúrt világ magán viseli keze nyomát, ujjai érintését. Az ősi magyar-lengyel történelmi kapcsolatolóiak a pápalátogatás­sal manifesztált újjászületésében, megerősödésében rejlő hatalmas lehetőségeket persze azóta sem használtuk ki. Aligha is fogjuk... Mint annyi mást. A magyar törté­nelem ezúttal sem vett újabb for­dulatot, elmaradt a társadalom és a politika megigazulása, lassan el­sikkadt a krisztusi jelenlét legérté­kesebb kincse, a szeretet is. Hogy ki-ki hamarost a megszokott mó­don pufogtathassa agyonunt frázi­sait, folytathassa politikai agyag- galamb-vadászatát. A pápa útja másnap Pécsre veze­tett. Hatalmas tömegek igyekeztek áldó tekintetének látókörébe kerül­ni mind a Székesegyház körül időz­ve, mind pedig akkor, amikor a Po­gány mellett megépített díszemel­vényen szentmisézett. Határtalan boldogság volt látni őt, szemünkkel beinni mozdulatait. Szinte minden­kinek a szemébe nézett, a több tí­zezres tömegből szinte mindenkit magába foglalt a tekintete. Rövid je­lenléte sokak szerint minden sátáni erőt, a harag és a gyűlölet legele­mibb jelenlétét is megszüntette a térségben. Áldott hellyé váltak lép-' tei nyomán az utak, a tekintetével átsimított távlatok. A pécs-pogányi repülőtéren 1991. augusztus 17-én, a Nagybol- dogaszony ünnepe után két nappal zajló homilián a Magyarok Nagy­asszonyáról szólt a pápa: „íme, az úr szolgáló leánya. ...Ő az első, Krisztus tanítványai között, előt­tünk jár, és Fiához vezeti „őket. 12 csillagból álló korona az Ő megdi­csőülése. A hiteles Mária-tisztelet nem választja szét a kereszténye­ket, hanem egyesíti őket.” Amikor az őszentségével távo­zó helikopterek után néztünk, úgy éreztük, életünk jelentős ese­ményét éltük meg. __________ ________________BEBEssi károly pápai látogatás Pécsett fotóítóthl. i \ 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom