Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)

2000-12-17 / 345. szám

2 ★ KÖRKÉP ★ 2000. december 17. -4JL _________________________________________________________________4M___________________________________^ AZ ELTŰNT PIHENŐIDŐ NYOMÁBAN Jövőre sok család lesz kénytelen lemondani a kö­zös szombati, vasárnapi ebédről, mert valamelyik szülőnek a pihenőnapon is dolgoznia kell. A mun­ka törvénykönyve egy másik módosítása lehetővé teszi, hogy a nők pereljék alkalmazójukat, ha fize­tésük elmarad a férfiakétól. Kellemetlen karácsonyi ajándékot tesz a munkavál­lalók fenyőfája alá a kor­mány. A parlament a héten megkezdte a munka tör­vénykönyve átfogó módosí­tásának vitáját. A munkaidő ezentúl is heti negyven óra marad, de a kötelezően elrendelhető túlmunkával akár negyven- nyolc órára is emelkedhet. A teljes munkaidő (az el­rendelt túlmunkával) pedig akár napi tizenkét órás is le­het. Rosszabbul járnak azok, akik folyamatos mun­karendben, több műszak­ban vagy készenlétben dol­goznak. Velük megeshet hogy két vagy négy hóna­pon keresztül is heti 48 órát kell dolgozniuk. Igazán rosszul azok jár­nak, akik idénymunkahe­lyen dolgoznak. Az új sza­bály lehetővé teszi, hogy a napi nyolcórás munkaidő kiszámításakor a munkálta­tó 52 hét átlagát vegye fi­gyelembe. Megeshet, hogy fél éven át heti egyetlenegy pihenőnapot kapnak, ami­kor pedig nincs „szezon”, legfeljebb napi négy órát foglalkoztatják őket. A ter­vezet ráadásul igen tágan határozza meg az idény­munkahelyek fogalmát. Idénymunkává minősíthető bármely árutermelés vagy szolgáltatás, ha a megren­delői igények szezonálisan jelentkeznek, valamely év­szakhoz vagy az év egy meghatározott időszaká­hoz, időpontjához kötőd­nek. E gumiszabály az eddi­ginél jóval több munkálta­tónak teszi lehetővé, hogy hónapokon át folyamatosan túlmunkában, sőt hétvégén is dolgoztassa alkalmazot­tait. A napi munkavégzés és a másnapi munkakezdés kö­zött a jövőben csak tizen­egy óra pihenőidőt kell biz­tosítani. A munkavállalót ezután is heü két pihenő­nap illeti meg, de munka­ideje a munkabeosztástól függően legalább 40 óra, amibe a vasárnapnak bele kell esnie. A több műszak­ban, készenlétben foglal­koztatottaknak havonta összevontan is kiadható a pihenőnap, az idénymun­kásoknak pedig hathavonta összevontan, ám hetente legalább egy pihenőnapot ilyenkor is kapniuk kell. Hátrányosan érinti az al­kalmazottakat, hogy a munkáltató évi két hóna­pon keresztül más munka­körbe irányíthatja át dolgo­zóját, mint amire szerző­dött. További három hónap­ra kiküldetésre utasíthatja vagy munkavégzésre más munkaadóhoz is kirendel­heti. Ha a munkáltatónak a kiküldetés miatt többet kell utaznia, mint egyébként, emiatt pluszdíjazást csak akkor kérhet, ha az utazási idő meghaladja a két órát. A módosítás beemeli a magyar munkajogba a nők munkahelyi hátrányos megkülönböztetését tiltó uniós normákat. Ezt eddig csak az alkotmány tartal­mazta, s nehéz volt a bíró­ság előtt érvényesíteni. A módosítás, az uniós normát tágan értelmezve, ült min­dennemű megkülönbözte­tést például nem, kor vagy etnikai csoporthoz tartozás miatt. Ma Magyarországon a nők 30-40 százalékkal ke­resnek kevesebbet a velük azonos munkateljesítményt nyújtó férfiaknál. A jövőben a törvény a „bizonyítási ter­het” is megfordítja. Nem a nőnek kell igazolnia, hogy a neme miatt kap kisebb fize­tést, hanem a munkáltató­nak, hogy a bér azért ala­csonyabb, mert a nő keve­sebbet teljesít. Áll ez a sza­bály a munkaerő felvételét megelőző eljárásra is, vagy­is a munkáltatónak kell bi­zonyítania, hogy az azonos képességű jelentkezők kö­zül valakit nem kora vagy neme miatt küldött el. események Összefognak a jobbközép pártok Budapest: A közép-európai jobbközép pár­tok együttműködését irányozza elő az a közös nyüatkozat, amelyet tegnap fogadtak el a szer­vezetek a második konferenciájukon. A doku­mentum előirányozza a választáspk során nyújtani kívánt kölcsönös segítséget is, első­sorban Lengyelország és Bulgária esetében, ahol már a közeljövőben sor kerül a megmé­rettetésre. Orbán Viktor miniszterelnök a ta­nácskozáson mondott záróbeszédében leszö­gezte: az antikommunizmus nem pártpoliti­kai, hanem erkölcsi kérdés, ezért azt állami, kormányzati szinten kell kezelni. MSZP: készül a választási program Budapest: Kovács László pártelnök Németh Miklós exkormányfőt is várja abba a január végéig felállítani tervezett bizottságba, amely az MSZP választási és kormányprogramjának szellemi irányultságát határozza majd meg. Ez derült ki a szocialista párt országos választ­mányi ülését követő tegnapi sajtótájékozta­tón. Bemutatták Kovács Istvánt, Örkény pol­gármesterét, aki a dabasi körzetben az MSZP színeiben indul az időközi parlamenti válasz­táson. Halott is van a földrengésben Isztambul: Hat személy életét vesztette és negyvenegyen megsebesültek abban a föld­rengésben, amely Törökország középső tarto­mányát, Afyont rázta meg. A rengés 5,8 erős­ségű volt, központja mintegy 260 kilométerre délnyugatra lehetett Ankarától. A jelentések anyagi károkról is beszámoltak, összedőlt egy mecset, néhol szünetelt az áramszolgáltatás, megszakadtak a telefonvonalak. Bush összeállítja kormányát Washington: George Bush megválasztott amerikai elnök Colin Powell nyugalmazott tá­bornokot (jobbról) jelöli a külügyminiszteri tisztségre. Condoleezza Rice politikatudós lesz a nemzetbiztonsági tanácsadója. Powell, aki a vezérkari főnökök egyesített bizottságá­nak az elnöke volt az Irak elleni 1991-es, Siva­tagi vihar fedőnevű hadművelet alatt, a repub­likánusok mérsékelt szárnyához tartozik. Csecsenföldi összetűzések Gudermesz: Csecsenföldön hat orosz katona vesztette életét felkelők támadá­saiban, 18 megsebesült. Gudermeszben nagy erejű pokolgép robbant, de a robbanás nem követelt áldozatokat. Az elmúlt 24 óráról közzétett beszámolók szerint oroszpárti csecsen kormányforrások 27 támadásról szá­moltak be. Ebből 12 a fővárosban lévő kato­nai őrhelyek és ellenőrző pontok megsem­misítésére irányult. Orbán megdöbbent a végkielégítésen 8 Orbán Viktor megdöbbentőnek tartja, hogy a 100 milliárd forintos veszteséget felhalmozó - a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő - bécsi CW Bank vezetője 100 milliós végkielégítéssel távozik posztjá­ról. Magyarország nem lehet büszke ebben a pilla­natban - fogalmazott. SZDSZ: „nem” a kinevezésekre a Az SZDSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy Or­bán Viktor kormányfő Járai Zsigmond jelenlegi pénzügyminiszter jegybankelnöki, illetve Varga Mihály eddigi politikai államtitkár pénzügyminisz­teri kinevezését kezdeményezte. A bizottsági meg­hallgatásokon nemmel fognak szavazni. Kétezres tüntetés a szélsőjobb ellen B Kétezren tüntettek tegnap Dortmundban a szélső- jobboldaliak gyűlése ellen tiltakozva. Őrizetbe vettek ötven személyt, akik megkíséreltek a kétszáz újnáci felvonuló közelébe férkőzni. Korábban mintegy 350 baloldali már megpróbálta áttörni a kordont, amelyet a rendőrök vontak az újnácik tüntetése köré. Halottak a miniszter karamboljában ■ Balesetet szenvedett a szlovák igazságügyi mi­niszter. Ján Carnogursky sofőrje volt a hibás, aki nem az útviszonyoknak megfelelően vezette a BMW-t. Egy kanyarban nekiütközött egy Ladának, melynek vezetője és egy utasa a helyszínen meghalt. Carnogursky állapota nem életveszélyes. Tiltakozások Haider vatikáni látogatása ellen Róma: II. János Pál tegnap fogadta a Jörg Haidervezette 250 tagú karintiai küldött­séget, amely azért érkezett Rómába, hogy a szentatyának átadja ajándékát: a har­minc méter magas fenyőfát. Az osztrák tartomány kormányzója és kísérete rendkívü­li biztonsági intézkedések közepette érkezett a Vatikánba. Haidert egyenruhás és ci­vil rendőrök vették körül. A katolikus egyházfő nem fogadta magánkihallgatáson a szabadságpárti osztrák politikust, hanem a küldöttség tagjaival együttesen találko­zott a Szent Kelemen teremben. II. János Pál a karácsonyfára összpontosította mon­danivalóját, Haider nem mondott beszédet. A Vatikán korábban többször is hangoz­tatta, Haider látogatása pusztán a Szentszék vendégszeretetének a megnyilvánulá­sa, és független bármifajta politikai megfontolástól. Miközben az osztrák politikus a pápánál volt, többezres tüntetés zajlott a fővárosban. A transzparensek feliratain Haidert „karintiai nácinak" minősítették, a tiltakozók összecsaptak a rendőrökkel. Hazugságjelző ■ Hazugságjelző tele­font árusítanak Törökor­szágban. Olyan elekro- nikus egységet építettek be, amely az emberi hang frekvenciaváltozá­sai alapján érzékeli, hogy a másik fél hazudik-e. Hazugság „hallatán” pi­ros lámpa gyullad ki. Elárverezték ■ Göncz Árpád államfő­ként kapott ajándékai közül mind a 241 tárgy elkelt a Kézenfogva Ala­pítvány javára rendezett árverésen tegnap Buda­pesten. A jótékonysági célt szolgáló aukciós tár­gyak végül is 9 millió 140 ezer forintért keltek el. Adományok ■ A Magyar Ökumeni­kus Szeretetszolgálat nyolc kárpátaljai árvaház­ban élő 1500, többségé­ben szellemi fogyatékos és súlyos beteg gyermek számára is gyűjt adomá­nyokat. A szolgálat a XIII. kerületi szociális köz­pontjában 150 karácsonyi csomagot oszt szét. Puccs Torgván ellen? A Fidesz halogatja az FKGP-vel 2002-re kö­tendő koalíciós megállapodás aláírását. Torgyán József pártelnök ellen összeférhe­tetlenségi eljárás indult. Kisgazda politiku­sok arról suttognak, hogy a sztárügyvéd csillaga hamarosan leáldozhat. A pletykák szerint Torgyán József pártel­nöknek hamarosan döntenie kellene, elnöki vagy miniszteri posztját akarja-e megtartani.- Soha nem merült fel, hogy Torgyán József bármely pozíciójáról le­mondana - állítja Lányi Zsolt alelnök, Bánk Atti­la frakcióvezető pedig hírlapi kacsának minő­síti a pártelnöki és kor­mányzati funkció szét­választását. Pedig egye­sek már azt is tudni vé­lik, az FKGP új elnöke a nemrég kinevezett kör­nyezetvédelmi minisz­ter, Turi-Kovács Béla lesz. Neki kellene maj­dan a Fideszbe „integ­rálnia” a kisgazdákat, biztosítva ezzel a 2002- es választásokon a jobboldali győzelmet. Hogy gyümölcsöző fide- szes kapcsolatai van­nak, azt mi sem bizo­nyítja jobban, mint hogy kinevezésekor Kö­vér László pártelnök meghívta a Fidesz el­nökségi ülésére. A kisgazda pártvezér ellen a héten házépítési ügye miatt összeférhe­tetlenségi eljárást indí­tott a fideszes Isépy Ta­más vezette mentelmi bizottság. Torgyán Pá­rizsból üzent haza, dur­va csúsztatásnak nevez­te az ügyet, s leszögezte, titkos és nyilvános va- gyonbevallása megegye­zik, így nincs ok az elle­ne indított eljárásra. Kö­vér pedig, aki korábban szorgalmazta, mielőbb kössenek a 2002-es vá­lasztásokra szóló meg­állapodást, most halo­gatja. Torgyán először ak­kor vetette fel a megálla­podás ötletét, amikor az MDF vétót emelt köztár­sasági elnöki jelöltségé­vel szemben. A pártve­zér fájdalomdíjként ak­kor előbb száz körzet­ben akart közös jelöltet állítani, majd néhány héttel később már csak ötvenben. Utóbb ez a szám negyvenre csök­kent, majd Kövér közöl­te, előbb az MDF-fel ál­lapodik meg. Mivel az MDF januárra halasztot­ta az erről döntő testüle­ti ülést, a Fidesz időt nyert ahhoz, hogy a kétéves költségvetést „átzavarják” a parla­menten. Az elfogadása után a Fidesz elemi ér­deke, hogy szabaduljon Torgyántól, akinek irá­nyítása alatt az FKGP olyan mélyrepülésbe kezdett, hogy egy most vasárnapi választáson be sem kerülne a parla­A szlovákiai Komáromban egyédülálló beruházást valósí­tottak meg. Tegnap adták át az Európa Udvart, ahol 45 or­szág építészeti sblusát vonultatják fel. A háromszintes épületegyüttes házait úgy alakították ki, hogy azok külse­je a nemzetek kultúráját, hagyományait elevenítse fel. Üz­letek, lakások kaptak ott helyet, hamarosan átadják a négycsillagos Milleniumi Szállót is. A beruházás költsége meghaladja a háromszázmillió szlovák koronát Mádl Fe­renc köztársasági elnök (képünkön fát ültet) is meghatot- tan állt a többezres ünneplő tömeg előtt Beszédében ki­emelte, több nemzet erőfeszítését és összefogását szim­bolizálja az udvar. Pavol Hamzik a szlovák köztársaság miniszterelnök-helyettese arról beszélt, a beruházás megvalósulásával növekszik náluk a foglalkoztatás és a szolgáltatások színvonala. (kovács) Az év gyermekbarátja Az év gyermekbarátja címet az idén egy szé­kesfehérvári tanítónő kapta a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalmától. Tuzáné Bartók Mária tanítónő kitartó és lelkiismeretes peda­gógiai munkásságáért, a gyerekek jelölése alapján nyerte el. mentbe. A pártvezér kö­rüli botrányok árnya egyre inkább rávetül a másik két koalíciós párt­ra is. Torgyán azonban tapasztalt „puccsista”. Különböző politikai erők többször is meg­próbálták megbuktatni. A legemlékezetesebb az 1992-es pancser- puccs volt, amikor a pártvezér a székházba zárkózva vészelte át a nehéz napokat. Egy mostani szakítást a ve­zér nem úszna meg vér­áldozat nélkül. Folyosói pletykák szerint jó, ha a kisgazda képviselők harmada követné őt. A többiek tudják, hogy Fi- desz-támogatással na­gyobb esélyeik lehet­nek a következő válasz­tásokon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom