Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)

2000-12-16 / 344. szám

10. oldal - Új Dunántúli Napló KULTÚRA 2000. December 16., szombat ^|||- M U V E LODE Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Hírcsatorna BOLYBAN HANGVERSENYT rendez a helyi általános iskola és zeneiskola december 19-én 17 órakor az Erzsébet Vigadó­ban. A hangversenyen a hang­szeren játszó diákok lépnek fel, a kórusokat Bagányné Máthé Márta vezényli. (br) CSEPREGI MOHÁCSON. De cember 16-án 15 órakor a Mo­hács Táncegyüttes, 17-én 16 órakor az Anthem Együttes ad műsort a Bartók Művelődési Központ Kossuth Filmszínházá­ban, majd 23-án 18 órakor Csepregi Éva élő lemezbemuta­tóját rendezik meg. (br) KÖNYVBEMUTATÓ. Decem­ber 18-án 18 órakor Pécsett a Művészetek Háza Fülep Lajos termében mutatják be Molnár Gál Péter „Eck Imre és a Pécsi Balett” című könyvét, amelyről Uhrik Dóra táncművész és a szerző beszélget. (br) RAJZOK SAINT-EXUPÉRYNEK. A pécsi Alliance Francaise Saint- Exupéry születésének 100. évfor­dulója alkalmából rajzversenyt hirdetett általános iskolások szá­mára. A napokban tartott díjki­osztón dr. Kunszt Márta, a város kulturális bizottságának elnöke az első díjat a 6-8 évesek közt Jancsik Angyalkának (Kertváros Utcai Általános Iskola), a 9-12 évesek kategóriájában Mókos Tí­meának (ANK Művészeti Iskola) adhatta át. (br) VERSMONDÓVERSENY. A 25. évfordulóját ünneplő pécsi Kodály Zoltán Gimnázium az elmúlt napokban számos kultu­rális rendezvényt tartott, a na­pokban rendezték az országos népdaléneklési verseny megyei válogatóját, december 20-án 9 órai kezdettel a megyei közép- iskolás versmondóverseny há­zigazdái lesznek. (br) ZAMENHOF EMLÉKÉRE. A Baranyai Eszperantó Egyesület Zamenhof tiszteletére decem­ber 16-én 15 óra 30-kor megko­szorúzza emlékművét Pécsett az Eszperantó Parkban, majd dr. Hegedűs Béláné tart elő­adást a nyelvalkotóról.' (br) SZÍNIBEMUTATÓK. A Bóbita Bábszínházban tegnap színibe­mutatókat tartottak a Széchenyi István Gimnázium és Szakkö­zépiskola diákjai. Szophoklész, Shakespeare, Csiky Gergely és Galt MacDermot műveiből ad­tak elő részleteket. ibri Itt elevenek alusznak... (Gorkij-bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban) Hogyan kellene Gorkijt játszani? Lehet-e ma egyáltalán? Fogas kérdések. Az elsőre nem is tudunk válaszolni. De annyit sejtek: nem biztos, hogy Bagossy László jr. rende­zői megoldása esztétikai szempontból a legjobb elképzelés. Ám az valószínűnek látszik, hogy ma (nálunk) az Éjjeli menedékhely-et csak így lehet (és érde­mes) színpadra vinni. Mert ez az előadás, amelyre a kamaraszínházban most sor ke­rült, számomra vitatható elemei ellenére is kétségkívül dinamikus és élő: „átjön” a ri­valdán. Mintha egy mai színművet játsza­nának. Ennyiben tehát a második kérdés megválaszolható. Akkor hát elvi szempontból mi kifogá­som lehet ellene? Az, hogy ennek a meg­hökkentően újszerű és következetesen vé­giggondolt koncepciónak nagy ára van, s ezt bizony a szövegnek kell megfizetni. Azzal kezdődik ez a kényszerű törlesztés, hogy a színpadon, ahol a szerzői utasítás szerint „nagy, orosz kemencé”-nek kellene állnia, most egy csupán derékmagasságig elfüggönyözött közös illemhely látható (s mint fontos kellék az előadásban, nem ma­rad funkció nélkül), s folytatódik azzal, hogy olyan trágár kifejezésekkel fűszerezik a szöveget, amelyeket Gorkij minden natu­ralizmusa mellett sem írt volna le soha. Legfeljebb csak akkor, ha ma élne, s úgy hívnák, mondjuk, hogy Viktor Jerofejev. De hát éppen erről van szó! Bagossy László mai darabot rendezett az Éjjeli menedékhely-bő], Gábor Andor hagyomá­nyos és az eredeti textushoz hű műfordítá­sa helyett bizonyára ezért vette alapul Morcsányi Géza elevenebb akusztikájú át­ültetését. Földi Andrea jelmezei s a színpa­di kellékek áém a (régi) századforduló vilá­gát idézik, hozzánk közelebbi időszakra utalnak. StenczerBéla plasztikusan nehéz­kes mozgású Bubnovjának hatalmas világ­vevő rádiója és rezsója a hatvanas éveket juttatja eszünkbe, Vaszilisza butik-„elegan- ciája” és holdjáró cipője pedig egészen mai közegbe helyezi a „vállalkozó” Kosztiljovékat. Ezt a modernizáló szándé­kot erősíti a házaspár nőtagját alakító Fábi­án Anita jelenkori „szövegelése” („kus- soljá’ má'”), erőszakosan primitív gesztu­sai és a férjet megformáló N. Szabó Sándor gyors hangnemváltásai, amelyek egy gát­lástalan, de gyáva és alattomos jellemről árulkodnak. Tehát, mondhatjuk, a mában vagyunk. De hol? Valahol Kelet-Európábán, csak ennyit tudunk, mert az előadás tudatosan elmossa az eredeti szöveg koordinátáit. Jel­lemző, hogy ahelyett: „nekivágtak Orosz­országnak”, azt halljuk: „Oroszország felé mentek”. Van itt orosz, tatár, ukrán, hucul, sőt székely, s még talán más is. Az így kép­ződő vegyes miliőt szemléletesen érzékel­teti Weber Kristóf, aki kelet-európai népi motívumokból szőtte kísérőzenéjét. Ezt a jellegzetes élményt Bagossy frappáns mó­don kiteljesíti azzal, hogy a szereplőket a beszédmódjuk alapján is egyéníti. A nyelvi paletta izgalmasan gazdag: a dialógusokba különféle szláv nyelvtöredékek vegyülnek, néhányan akcentussal beszélnek, egyikük nyelve kifejezően belebotlik az „eke” és a „borona” szavakba, a leleményesen szépel­gő Gráf Csilla Nasztyája pedig úgy viselke­dik, s oly módon ejti a szavakat, mintha la­tin-amerikai szappanoperákon nevelődött volna. Luka székelyes szóhasználata (azt mondja: „üsmerlek” meg „reá kukkantok”) az előadás iga­zi „nyerő ötlete”. Ennek megva­lósításához azonban Barkó György beszédkultúrájára van szükség, akinek az előadás ki­emelkedő alakítását köszönhet­jük. Bátran szakítva egy szerin­tem nagyon is vitatható tradíció­val, amely az élethazugságok ibseni fogantatású apostolát lát­tatta e figurában, Barkó György a részvét, a szánalom és a türel­mes megértés időtlen érvényű hősét te­remti meg a pécsi színpadon, akit a szerző „élesztődnek nevez: erjesztő hatású, pro­vokáló egyéniség, s az alvók, kallódók élet­re keltője. Amikor elbúcsúztatja a halott Annát, vagy amikor elbeszéli a befogadott rablók és a szkeptikus földrajztudós törté­netét, az előadás nagy pillanatai. A rendező szigorú színészvezetése jól érzékelhető Tamás Éva szánnivaló Annájá­nak, Bánky Gábor munka nélkül őrlődő, kényszercselekvéseket végző Kiesesének és Krum Adóm medveszerű rendőrének megformálásában, továbbá Simon Andrea, Tadics Ágnes, Köles Ferenc, Pilinczes József és Benyovszky Tamás játékában. Rázga Miklós is elhiteti velünk, hogy Vaszka Pepel, akit lehúz a mélység (a mű eredeti címe: Nadnye: „A mélyben”), valójában nem rossz, csak esendő. Azért bukik el, mert ebből a népségből, a közös nyomorú­ság ellenére, hiányzik a szolidaritás. Luka éppen ezen a helyzeten próbál változtatni. Kétségkívül Lipics Zsolt szerepformálása is tudatos és erőteljes, ám a Báró jellemé­Fábián Anita és Rázga Miklós jelenete FOTÓ: MÜLLER A. nek ezzel az elidegenítő értelmezésével nem értek egyet. Nem hiszem, hogy Bubnovnak lenne igaza, aki azt állítja, hogy az emberről minden lekopik. Ezért nem vagyok kibékülve Urbán Tibor Szí­nész-alakításával sem, s úgy vélem, Szatyin figurája is elúszott azzal a fizetség­gel, amit a koncepció adóssága fejében az eredeti szövegen hajtottak be. Bajomi Nagy György számomra igencsak vitatható felfo­gásában ugyanis Szatyin teljesen beleolvad abba a túldimenzionált részeg kórusba, amely a finálét uralja, holott ő lenne az, akiben, vitájuk ellenére, Luka eszméi visszhangra találnak. Szatyin önálló szólamának a hiánya, szerencsére, csak a záró szakaszban korlá­tozza az előadás polifóniáját, amely oly módon valósul meg, hogy Bagossynál többnyire a szcenikai világ egésze részt vesz a játékban ( Horesnyi Balázs horizon­tálisan és mélységében is tagolt színpadi terében) egy átgondolt, egyéni és hatásos interpretáció megvalósítása során. Nagy Imre Európába saját kultúrával Nehéz gazdasági helyzetben, az állami költségvetési szféra látványos összeroppanása kezdetén alakult meg vidéken el­sőként tíz évvel ezelőtt a Pécs-Baranyai Kulturális Szövet­ség, akkor még kamaraként. 1990 tavaszán, ahogyan a létre­hozók visszaemlékeznek, nagy lélektani nyomás nehezedett az emberekre, és valójában csak sejteni lehetett, hogy a kultúra minden addiginál rosszabb kö­rülmények közé kerülhet. A szakmai kamarák azonban ab­ban reménykedtek, hogy most először igazán döntéshelyzetbe hozhatják magukat, mert külön- külön, ahogyan mondják ma a kulturális intézmények akkori munkatársai, csak „védtelen nyomorultak voltak”. A Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség a tegnap megrende­zett jubileumi ülésén sikeres tíz évet ünnepelhetett, hiszen mint a baranyai kamara első alapító ügyvezető elnöke, Bokor Béla el­mondta, a kezdeti célkitűzéseket akár most is felsorolhatná, any- nyira aktuálisak maradtak. A kultúra helyi, területi érdekeinek képviselete és védelme ma is lé­nyeges, ahogyan az értékek me­nedzselése is, alapítványokkal, díjakkal. Eredmény, hogy a szö­vetség hallatta hangját a kulturá­lis törvény véleményezésekor, de a városi, a megyei kulturális koncepció készítése alkalmával is. A szövetségnek köszönhető, hogy ma már minden évben me- gyeszerte megünneplik a magyar kultúra napját, és aki tudja, mi­lyen erőt adhat az odafigyelés egy-egy kis művészeti csoport­nak, az el tudja képzelni, hogy a szövetségtől kapott elismerés va­lóban képes életben tartani ügye­ket. Az egykori ügyvezető elnök szerint mind több piaci szereplő tűnt fel a kultúrában is, így még fontosabb, hogy a szervezet egy­re differenciáltabb szempont- rendszert találjon a klasszikus műveltségi területeken megszü­lető értékek védelmére. Mindez azonban nem lesz elég ahhoz, hogy a megye, a ré­gió sajátos kulturális eredménye­it hatékonyan támogatni lehes­sen. Az Európai Unióba igyekez­ve elgondolkodtató az az alapelv, amelyet az európai régiók kultu­rális minisztereinek első konfe­renciája fogalmazott meg Nyonban. A svájci találkozón, ahol 25 ország közel 300 régiójá­ból érkeztek résztvevők, a Bara­nyát illetékes alelnökként képvi­selő Bokor Béla felszólalásában arról beszélt: a kultúrát elsősor­ban a megye, a régió ügyévé kell tenni, de ez csak akkor működik, közösségek. Nyonban egyébként a jövő egyik alapelveként fogal­mazódott meg: a kultúra külön­bözik a többi árutól, ezért véde­lemre szorul; a globalizációval szemben pedig a népek saját kul­turális örökségének felmutatása a cél. Ebben a védelemben lehet ké­sőbb szerepe a Pécs-Baranyai Kulturális Szövetségnek is, de addig még van néhány konkrét feladat, például a múze­Francia zene Igazi különlegességet kínál a komolyzene kedvelőinek a hétvége. Pécs testvérvárosai közül a francia kapcsolat, Lyon szimfonikus zenekara érkezik vendégjátékra szom­baton este fél nyolckor a PTE Orvosi karának aulájába. A Nemzetközi hírű Orchestre National De Lyon hangversenyén David Robertson lesz a karmester (a közreműködők: Kertesi Ingrid, Widemann Bernadett, Molnár András és a Magyar Rádió ének­kara). Hazánkban egyébként a zenekar Pécsen kívül csak Buda­pesten és Debrecenben lép fel. Az előadás külön érdekessége a másodiknak elhangzó mű, Boulez: Le soleil des eaux alko­tásának bemutatója. Pierre Boulez francia zeneszerző és karmester rövid életútja: ze­neszerzéskurzusokat vezetett Darmstadtban, Bázelben, párizsi hangversenysorozatok főszerve­zője volt, majd a New York-i fil­harmonikusok vezető karmeste­re volt. Boulez műve mellett De­bussy: Egy faun délutánja, és Mahler: Das klagende Lied darab­ja lesz még műsoron. _____ M. B. E. Tí z szövetségi év számokban A tíz éve megalakult Pécs-Baranyai Kulturális Szövetségnek közel száz tagja van, kulturális és művészeti intézmények, együt­tesek, szervezetek. 1993 óta osztanak nívódíjakat művészeti, közösségi kultúra és könyvtári tevékenység területén. Idáig több, mint 20 elismerést adtak át. A szervezet a tagdíjaiból fordít pályázatokra is, eddig 62 közösség részesült átlagosan néhány tízezer forintos támoga­tásban. ha a központi elosztási arányok umi normatívák kialakításának módosulnak, ha a régiók autonó- sürgetése, vagy éppen a „Nyel- miája garantáltabb, és a helyi ér- vek európai éve” megünneplése dekképviseletben, ellenőrzésben jövőre. ott vannak a szakmai és a civil __________________hodnik i. cy. Fut nak a képek__________________________________________ A hetedik szamovár Nemrég írtam egy feltűnően te­hetséges fiatal színésznőről, aki akkor a Pop, csajok, satöbbi című filmben nyújtott alakításával hívta fel magára a figyelmet. Iben Hjejlének hívják, aki most a Mifune utolsó dala (Mifunes sid- ste sang) című dán film főszere­pét játssza: Lisa Psilandert alakítja. (A hősnő neve a régi századfordu­ló nagy dán színészére utal, s ez a jelzés láthatatlan piedesztálra ál­lítja Iben Hjejlét, aki méltónak bi­zonyul erre a megtiszteltetésre.) Játéka egyszerű, spontán, termé­szetesen dinamikus és vonzóan életszerű. Ez a stílus annak az 1995-ben útjára indult „Dogma” mozgalom­nak a tükrözője, amely a dán nemzeti filmgyártás megújítója lett, egyszerre tűzvén zászlajára az üzleti szempontokat és a mű­vészi igényt. Ez a film a Születésnap-pal indult Dogma-so­rozat harmadik darabja. A mozga­lom, akár az avantgárd irányzatok egykor, egy kiáltvánnyal kezdő­dött: ennek megfogalmazói szem­beszálltak azzal az általuk mes* terkéltnek, hazugnak ítélt modor­ral, amely eluralkodott a mozik­ban. Ennek a szembefordulásnak jegyében az iskola által készített alkotások a mozgókép már-már elfelejtett, természetes nyelvét be­szélik, s kerülik mindazt, ami a Dogma-rendezők szerint művi és kimódolt, s ezzel a sajátos purita­nizmussal a látvány manipulálása ellen lépnek fel. Mellőzik a jelene­tek előzetes beállítását, a rendező keveset instruál, hagyja improvi­zálni a színészeket, nem alkal­maznak külső zenét, s kerülik a mesterséges fényeket, ezért, mint hajdan az impresszionisták, a plein-air festést részesítik előny­ben. Ebből az iskolából való Iben Hjejle és a Mifune utolsó dala. Sörén Kragh-Jacobsen alkotása négy emberről szól, akik korábbi életmódjuk megváltoztatására kényszerülnek. Kresten éppen fe­leségül vette főnökének a lányát, vagyis inkább ez utóbbi kaparin­totta meg vadászzsákmányaként a fiút, akivel a nászéjszaka regge­lén közlik, hogy meghalt az apja, vidékre kell utaznia. Tanyájukon, amely mintha kívül esne téren és időn, találkozik szellemi fogyaté­NAGY IMRE FILMJEGYZETE kos bátyjával, akinek az apja halá­la után nincs gondozója. Ide me­nekül egy luxus bordélyházból Lisa Psüander, s lesz házvezetőnő az elvadult tanyán, ahol ottreked Kresten is, mert a felesége időköz­ben kitette a szűrét. Aztán megér­kezik Lisa gimnáziumból kicsa­pott öccse is. Ez a kvartett alkotja a filmet, amely úgy indul, mint egy natu­ralista dráma, s úgy végződik, mint egy tündérmese, s ezt a va­rázslatos metamorfózist - a kitű­nő színészek segítségével - a ren­dező képes elhitetni velünk. Ré­gen láttam filmet, amely ennyire kritikusan szemlélte az embert, s ami mégis a humanizmus hét­köznapi, ám annál felemelőbb himnuszát szólaltatja meg. Arról szól, hogy az ember képes fel­venni a harcot a lelkében és a kö­rülményeiben regnálni akaró el­lenséges erőkkel. Mifune (Anders W. Berthelsen) támadásba lendül Mint Mifune, a hetedik számú- gyatékos fiatalember nevezi ked- ráj. Vagy ahogy Rúd, a szellemi fo- véne hősét: a hetedik szamovár. * I y

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom