Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-04 / 273. szám
2000. Október 4., szerda HAZAI TÜKÖR Uj Dunántúli Napló - 3. öli Bérígéretek, bérkövetelések Művelődési Minisztérium Megkezdődött kedden a közszféra helyzetéről és bérfejlesztéséről szóló tárgyalás a kormány és a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) között. A közművelődési dolgozók szakszervezete ugyanakkor 40 százalékos béremelést követel a közalkalmazottaknak. Borbáth Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára, aki az ülésen ügyvivőként vett részt, lapunknak elmondta: a KIÉT megszüntetésére vonatkozó napirendi pontot levették a megtárgyalandó kérdések listájáról, hiszen a bérfejlesztés lehetőségeinek felmérése most sokkal fontosabb. A jövő évi bérkondíciók vonatkozásában Varga Mihály pénzügyminisztériumi politikai államtitkár hangsúlyozta: meglátása szerint hosszú vitának néznek elébe, mivel kényes területről van szó. Egyelőre konkrét fejlemények nincsenek, a tárgyalások előreláthatóan október 13-án folytatódnak. Hosszú idő után jelentős béremelésre számíthatnak a közművelődési dolgozók - jelentette ki Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter tegnap. A növekedés a jövő év végéig meghaladja a 16 százalékot, ami 18 ezer könyvtáros, muzeológus és levéltáros számára teheti könnyebbé a megélhetést. A fizetések rendezése mára halaszthatatlanná vált, mert anyagi gondjaik miatt egyre többen hagyták el a pályát, a főiskolára vagy egyetemre jelentkező fiatalok pedig csak elvétve választották a közművelődési szakokat, tehát az utánpótlás is veszélybe került. A megnövekedett kiadások fedezetét a tárca biztosítja. Lemondásra szólítja majd fel Rockenbauer Zoltánt és Várhegyi Attilát, a tárca politikai államtitkárát a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szak- szervezetének (KKDSZ) Országos Ügyvivői Tanácsa, ha nem tudnak változtatni „a megalázóan rossz kultúrafinanszírozáson” - ismertette a testület keddi ülésén született állásfoglalást Vadász János, az érdekképviselet elnöke. Megjegyezte: a kormánynak már korábban össze kellett volna hívnia a KIÉT-et. Mivel - az infláció magasabb szintje miatt - a munkavállalók rétegei jelentős reálbércsökkenést lennének kénytelenek elviselni, a KKDSZ 40 százalékos béremelést tart szükségesnek valamennyi közalkalmazott, tehát az egészségügyiek, a szociális dolgozók és a pedagógusok számára is. _______________________IW-HÉI Hír ek röviden A romák helyzete lesz napirenden Szájer József, a parlament európai integrációs bizottságának fideszes elnöke kedden találkozott Farkas Flóriánnal, az Országos Cigány Önkormányzat elnökével abból az alkalomból, hogy az Európai Parlament vegyes bizottsága október 11-ei brüsszeli ülésén magyar kezdeményezésre foglalkozik a cigányság helyzetével - közölte a Fidesz-frakció sajtóirodája. A közlemény szerint a megbeszélésen mindkét fél egyetértett abban, hogy a romakérdés számos problémával jár, amelyek kiélezése nem segíti elő a megoldást. A szocialisták értékelése Az MSZP elnöksége szerint annak a nagy ígérethalmaznak, amellyel a kormány most elárasztja a lakosságot, ugyanaz lesz a sorsa, mint a választási ígéreteknek - mondta a pártelnök kedden Veszprémben, az MSZP-elnökség kihelyezett ülése után. Kovács László kijelentette: a nyugdíjasoknak nagylelkűen beígért valamivel több mint tízszázalékos emelés pontosan annyi, mint amennyi a törvény értelmében 2001-ben járna. Önkormányzati szemétügyek A települések tisztasága az uniós csatlakozás fontos feltétele Az önkormányzatoknak ezután nem csupán arról kell gondoskodniuk, hogy legyen hol tárolni a szemetet. Azért is felelősek, hogy az általuk megbízott vállalkozások elkülönítsék egymástól a veszélyes és a nem veszélyes hulladékot - hangzott el a Belügyminisztérium fórumán. Országos körkép Az önkormányzatok uniós csatlakozásának elősegítése érdekében a Belügyminisztérium integrációs önkormányzati fórumot szervezett a BM Duna Palotában. A konferencián a belügyi, a külügyi és a környezetvédelmi tárca szakértőin kívül a Magyar Közigazgatási Intézet, valamint a Magyar Önkormányzati Szövetségek Társulásának előadói vettek részt.- Az európai uniós előkészületek eddig gyakorlatilag csak a központi közigazgatás köztisztviselőit érintették. A helyi önkormányzatokat, azok választott vezetőit, köztisztviselőit nem, vagy csak kis mértékben vonták be az előkészületbe. A belügyi tárca ezért idén nyártól két-három havonta konferenciára hívja össze az önkormányzati érdekszövetségek vezetőit, hogy tájékoztassa őket a közösségi jogszabályokról, a pályázati lehetőségekről, a helyi önkormányzatok feladatairól - nyilatkozta Orova Márta, a Belügyminisztérium EU Integrációs Irodájának főosztályvezető-helyettese.- Fontosnak tartjuk, hogy az önkormányzatok képviselői, köztisztviselői mindent tudjanak az uniós csatlakozásról, a csatlakozási tárgyalások jelenlegi állásáról, valamint a tárgyalások helyhatóságokkal kapcsolatos eredményeiről - folytatta a főosztályvezető-helyettes asszony.- Az Európai Közösségek Tanácsa például meghatározta a szemét fogalmát (hulladéknak számít minden anyag vagy tárgy, amelyet birtokosa ártalmatlanít, vagy a nemzeti jogi szabályozásnak megfelelően ártalmatlanítani köteles). Ez azért nagyon fontos, mert a leendő tagállamok között előnybe kerülhet az, amely már a csatlakozás előtt jogszabályban rögzíti a szemét szétválogatását és megsemmisítését - tájékoztatott Orova Márta. - Ez azonban az önkormányzatok számára valószínűleg egyelőre főként nehézséget jelent: már nem csak egyszerű szeméttelepekről kell gondoskodniuk. Figyelniük kell arra is, hogy a megbízott vállalkozások ne keverjék össze például a veszélyes hulladékot a nem veszélyes hulladékkal. Az uniós előírásoknak megfelelően a tagállamoknak minden szükséges intézkedést meg kell tenniük annak érdekében, hogy a kiválogatott, elásott, vagy elégetett szemét ne veszélyeztesse az emberi egészséget és ne károsítsa a környezetet. Az önkormányzatoknak ezután minden bizonnyal többet kell foglalkozniuk a szemét problémájával, mint valaha. A szabályzat szerint ugyanis a csatlakozás egyik ára yaz, hogy a tagállamok létrehozzanak vagy megbízzanak egy hatóságot, amely az adott térségben a hulladékártalmatlanítás megszervezéséért felelős. SZ.F. Rákszűrés szervezetten Egészségügyi Minisztérium Problématérkép készül Szociológusok, jogászok is részt vesznek a munkában A szűrőprogram keretében a 25 és 65 év közötti nők 3 évenként vennének részt nőgyógyászati onkológiai szűrővizsgálaton - jelentette be Dajka Balázs, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője. A 45 és 65 év közötti nőket kétévenként hívnák be röntgenvizsgálaton alapuló, mammográfiai emlőszűrésre. A székletvizsgálattal megoldandó vastagbélszűrésre a 45 és 65 év közötti férfiak és nők szintén kétévenként kapnának behívót. A szűrésekről a háziorvosok küldenek majd a pácienseknek értesítést. Mindenkinek saját érdeke, hogy az esetleges daganatot idejében felismerjék, amikor az még gyógyítható. Ezek ugyanis azok a daganatos betegségek, amelyek a rákhalálozások között az első helyen szerepelnek. A szakemberek reményei szerint a nem kötelező szűrésekre az érintettek hetven százaléka elmegy majd. A vizsgálatok bevezetéséről kormány- határozat készül, ennek szakmai egyeztetése már megkezdődött. ■ Budapest A több száz fős hálózatot a két héten belül felálló országos tanács irányítja majd. Leendő vezetőjét, Nagy Sándort (képünkön) a részletekről kérdeztük.- Annyira elégedetlenek a Torgyán József vezette minisztérium munkájával, hogy „ámyéktár- cát” hoznak létre?- Semmiféle árnyékminisztériumról nincs szó, bár tény, hogy elsősorban a mezőgazdasággal érintkező, illetve abból élő - vagyis a legnehezebb helyzetű - mintegy 110-120 kistelepülésen készül majd el először az úgynevezett problématérkép. Fontos azonban, hogy a helyi munkacsoportok által jegyzett elemzésekbe nemcsak az agráriumban, hanem az oktatásban, az egészségügyben, a közlekedésben, az önkormányzati működésben tapasztalható települési gondok is bekerülnek. A „térképek” a falvakban, városok- Említene néhány nevet ez utóbbi testület tagjai közül?- Mások mellett nagytekintélyű akadémikusok, szociológusok, jogászok foglalhatnak helyet a 20 fős testületben, de mert a konzultációk, felkérések még javában folynak, nem hozok senkit kínos helyzetbe nevének említésével.- Ellenzéki pártként - „pénz és paripa” nélkül - legfeljebb elgondolkodhatnak majd azon, mennyi a baj az országban, de hatékony lépéseket úgyis csak a kormány tehet. Vagy épp kormányzati pozíciójukat készítik elő a szocialisták?- Akár ellenzéki, akár kormányprogram alapjául szolgál majd az országos problématérkép, korábban soha nem létező hiteles információtömeghez juthatunk általa. Világos lesz, hogy melyik faluban, városban mi a leg- égetőbb teendő. _________(takácsi Ag ressziómentes képernyőt! Magyarországon nincs olyan televíziós csatorna, amelyet legalább egyszer ne sújtott volna bírsággal az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) azért, mert erőszakos képsorokat sugárzott olyan időpontban, amikor azokat gyerekek vagy fiatalok is láthatták. Budapest, ORTT A televízió képernyőjén keresztül sugárzott brutalitás károsan hat a gyermekek és a fiatalok fejlődésére. Ebben pszichológus, agresz- sziókutató is megerősíti a szülők félelmeit. Két évvel ezelőtt tudományos tanácskozást rendeztek e témában, holnap pedig háromnapos konferencia kezdődik a média gyermekekre gyakorolt hatásáról. Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke tegnap elmondta, hogy az egyik kereskedelmi televíziós csatornánál már alkalmaznak olyan munkatársat, aki a gyermekek által látható műsorsávban sugárzott műsorokat kifejezetten abból a szempontból vizsgálja, vajon azok milyen hatással lehetnek a fiatalokra. Az elnök jelentős fejlődésnek tartja azt is, hogy a televíziós csatornák önmagukat korlátozva különböző színű pikto- gramokkal jelzik az erőszakos műsorokat. Gyermeklélektannal foglalkozók szerint az erőszakról beszélnünk kell gyermekeinknek, előlük nem zárhatjuk el teljesen a brutalitást. Azt azonban mindegyikük hangsúlyozza, hogy a gyerekkel együtt nézzük mi is a képsorokat, hogy megtudjuk nekik magyarázni a látottakat, kérdéseikkel ne hagyjuk őket magukra. Régebben, a televíziózás tömeges elterjedése előtt is szembesülni kellett az agresszióval - például a Grimm-mesék nyomán -, ám azokat jó esetben mindig a szülő közvetítette, mesélte csemetéjének, s közben megnyugtató simogatással, magyarázó szavakkal lehetett csökkenteni a félelmet. A legnagyobb baj ma az, hogy a gyerek egyedüli társa a véres eseményeket sugárzó televízió. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az ORTT, valamint az ombudsmani hivatal által szervezett konferenciára a téma hazai és nemzetközi szaktekintélyei közül jó néhányat meghívtak. Előadások szólnak majd a gyermekek tévénézési szokásainak alakításáról, az erőszak nélküli televízióFOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY zás reményéről, a televíziós szerkesztők felelősségéről és a reklámok káros hatásairól is. H. M. Segítség vakoknak Budapest Cukorbaj, agydaganat, szembetegség vagy baleset következtében egyre többen veszítik el látásukat felnőtt, illetve idős korukra. Magyarországon mindössze egyetlen, hat főből álló szakembercsoport foglalkozik a megvakultak legelemibb rehabilitációjával. Névery Katalin pszichológus irányításával három gyógypedagógus és két szociális munkás tanítja meg a látásvesztett embereket új életet kezdeni. Az első és legnehezebb a tájékozódás, a biztonságos közlekedés megtanulása fehér bot segítségével. Fontos az is, hogy a mindennapi életben önmagukat, sőt a családjukat is képesek legyenek ellátni. Számos olyan módszer van, amit igazán csak szakember segítségével sajátíthatnak el. A vakok életében fontos a pontokra épülő Braille-írás megismerése, a már egyre jobban elterjedt beszélő számítógép kezelésének begyakorlása. A Vakok Állami Intézete mellett működő rehabilitációs csoport évente háromszor szervez három hónapos, bentlakásos tanfolyamot. A rászorulók számára ez a képzés ingyenes. Általában féléves várakozási idővel kell számolni, mert kétszeres a túljelentkezés. Névery Katalin sajnálatosnak tartja, hogy nagyon sokan nem is tudnak a lehetőségről, pedig mind a szemészeket, mind a háziorvosokat igyekeznek rendszeresen tájékoztatni. A rászorulók többsége idős ember, tehát olyan rehabilitációs hálózatra lenne szükség, amely otthonukban taníthatná meg az új életre a nem látókat. (Némethi A Komfort II (személyi kölcsön) hitel törlesztőrészlete és futamideje a jelenleg érvényes kamatokkal, hónapokban 48-3 45-3 42-3 36-3 33-3 30-3 21-3 15-3 300.000 9 356 9 818 10 354 11 727 12 625 13 727 19 271 27 633 400.000 12 475 13 091 13 805 15 636 16 833 18 302 25 694 36 844 500.000 15 594 16 363 17 256 19 545 21 042 22 878 32 118 46 054 600.000 18 712 19 636 20 707 23 454 25 250 27 453 38 541 55 265 700.000 21 831 22 909 24 159 27 363 29 458 32 029 44 965 64 476 800.000 24 950 26 181 27 610 31 272 33 667 36 604 51 388 73 687 900.000 28 069 29 454 31 061 35 181 37 875 41 180 57 812 82 898 1.000.000 31 187 32 727 34 512 39 090 42 083 45 755 64 236 92 109 A fenti adatok tájékoztató jellegűek, a pontos törlesztőrészleteket a kölcsönigénylés napján határozzuk meg. A hitelek változó kamatozásúak. THM 20,78-22,19%. Jelen tájékoztató nem tekinthető ajánlattételnek. BanlvVVustria Creditanstalt Ön ismeri már ezt a megoldást? Csak 3 hónap elmúltával ken Személyi kölcsönök megkezdenie a Lakáshitelek tőketörlesztést! * ‘További információkért és a türelmi idő feltételeiről érdeklődjön fiókjainkban, vagy hívja a 0 06-40-30-20-10 -es telefonszámot helyi tarifával. 7621 Pécs, Mária u. 3. www.baca.hu • www.wap.baca.hu i Akár egy majdani kormányprogram alapját is képezheti az az országos probléma- térkép, amelynek elkészítésére az MSZP szakembereket kért fel a választókörzetekben. ban lakók iskolázottságáról, foglalkoztatottságáról, jövedelmi szintjéről is átfogó képet adnak majd.- Az MSZP vidéki tagjai körbejárják a lakosságot? A módszer mintha előrehozott korteshadjáral- ra hasonlítana...- A lakossággal személyes beszélgetéseket is folytató munkacsoportokba az Imént említett kérdésekhez értő szakembereket várunk, nem pedig párttagokat. Egyébként a legkisebb falvakban egyáltalán nem is működnek pártszervezetek. Más kérdés, hogy zömmel nyilván a szocialistákkal szimpatizáló személyek fogadják el a felkérést.- Hogyan épül tovább a hálózat?- A települési munkát a megyei vidék- és mezőgazdaság-politikai tanácsok koordinálják. Az összes információ a térképkészítéshez módszertani segédlettel szolgáló, két héten belül megalakuló országos tanácshoz fut be.