Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-24 / 292. szám
im 2000. Október 24., kedd HAZAI T Ü K Ö R Új Dunántúli Napló - 3. oldal Üvegzsebű hivatalnokok Büntetlenség a vesztegetőnek, ha feladja partnerét Igazságügyi minisztérium Az utóbbi időben napvilág- ' ra került vesztegetési ügyek nincsenek hatással arra a munkára, amely az Igazságügyi Minisztériumban két éve készülő korrupcióellenes stratégia kidolgozását célozza. A tárca a fenyegetettség érzését kívánja számos törvény szigorításával elérni.- Akár már heteken belül a kormány elé kerülhet az igazságügyi tárca által kidolgozott korrupcióellenes program, amelyet két, nemzetközi tekintélynek örvendő külföldi kutatócég tanulmánya alapján készítettek el. A 26 pontból álló tervezet több minisztériumot kötelez majd arra, hogy a korrupcióellenes harc jegyében saját hatáskörében jogszabályokat alkosson, vagy szigorítson - tájékoztatta lapunkat Hende Csaba igazságügyi politikai államtitkár (képünkön). - Nincs akadálya annak, hogy a parlament már a tavaszi ülésszakon tárgyaljon, illetve döntsön az új összeférhetetlenségi, közbeszerzési, vagy éppen a mentelmi jogi szabályokról. Ugyancsak újra kell gondolni a jövedéki törvényt, de az államtitkár szerint a lobbitörvény megalkotása is mind elkerülhetetlenebb. Az igazságügyi kormányzat szándéka szerint a jövőben a jelenleginél sokkal szigorúbban bírálnák el a hivatali vesztegetést. Jelenleg a törvény ugyanolyan szigorral sújtja a megvesztegetőt mint azt, aki a kenőpénzt elfogadja, tehát hagyja magát megvesztegetni. Miután mindkét félnek az az érdeke, hogy az ügylet titokban maradjon, vélhetően sok korrupciós ügy marad örökre homályban. Mint azt Hende Csabától megtudtuk, a jövőben a törvény büntetlenséget kínálna a megvesztegetőnek annak fejében, ha feladja a megvesztegethető hivatalnokot és erről tanúskodni is hajlandó. A jelenlegi állapothoz képest további jelentős változást hozna, hogy a tervek szerint a korrupcióveszélynek kitett posztokon dolgozó közhivatalnokoknak vagyonnyilatkozatot kellene tenniük. Az elképzelések között szerepel, hogy amennyiben valakit korrupció miatt bíróság elítélne, a korrupcióval érintett hivatali ideje alatt szerzett vagyona elkobozható lenne.- A fenyegetettség érzését szeretnék minden szigorítással tovább növelni - közölte Hende Csaba. Hozzátette: ezzel kapcsolatban akár meg is kétszereződhet az egyes korrupciós bűncselekményekre kiszabható büntetési tétel mértéke, így az elévülési idő is meghosszabbodna. Damoklész kardja így még fenyegetőbbjéhez _______HORVÁTH Je lszavuk: értékes vagy! Együtt ünnepeltek a történelmi egyházak ifjai Budapest A történelmi egyházak fiatalsága közösen ünnepelte meg hazánk millenniumát és Krisztus két évezredes közösségét a Keresztény Ifjúsági Találkozón szombaton, a Petőfi Csarnokban. Az ökumené, az együttműködés jegyében fogant egész napos program anyagi feltételeit a katolikus, a református és az evangélikus egyház együtt teremtette meg, az Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával kiegészülve. A rendezvényre az ország minden területéről érkeztek fiatalok, megtöltve az ülőpámákkal kom- fortosított kétezer férőhelyes nagytermet. A délelőtti órákban dr. Bíró László, a Kalocsa-Kecske- méti Katolikus Főegyházmegye segédpüspöke, dr. Mészáros István, a Tiszán Inneni Református Egyházkerület püspöke és Szebik Imre, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke tartott közös áhítatot. A liturgikus percek után személyes beszámolók hangzottak el arról, hogyan segít a hit - felekezetiül függetlenül - a munkában és a mindennapi életben. A felszólalások után keresztény könnyűzenei együttesek adtak koncertet. A huszonöt tagú kiskőrösi Ten-Sing formáció létrehozója, Lupták György evangélikus lelkész a fellépés előtt így nyilatkozott:- Csoportunk a világszerte ismert Keresztény Ifjak Egyesületéhez, az YMCA-hoz tartozik. Keresztény üzenetet tartalmazó, színdarabokat, ismert zeneszámokat adunk elő. Az esemény mottójául választott mondat: „Értékes vagy!” számunkra azt jelenti, hogy nincs két egyforma ember. Mindenki Isten egyedi alkotása. Dalaink, jeleneteink is a találkozó jelmondatára épülnek.-RÉ44 éve fogant mai szabadságunk Világszerte megemlékeztek az ’56-os forradalom évfordulójáról A Vértanúk terén Nagy Imre szobránál a legfőbb közjogi méltóságok mellett a főváros lakói is elhelyezték az emlékezés virágait fotó: europress/diósi imre Az 1956-os forradalom 44., a Magyar Köztársaság kikiáltásának 11. évfordulóján rendezett állami ünnepség Mádí Ferenc köztársasági elnök jelenlétében a nemzeti lobogó felvonásával, katonai tiszteletadással kezdődött meg hétfő délelőtt a Kossuth téren. Budapest - Kaposvár A legfőbb közjogi méltóságok ezt követően megkoszorúzták Nagy Imre miniszterelnök szobrát a Vértanúk terén, ahol Nagy Erzsébet, a mártír kormányfő leánya is elhelyezte az emlékezés virágait. Mádl Ferenc köztársasági elnök, Orbán Viktor kormányfő és Áder János házelnök együtt tisztelgett az ’56-os mártírok emlékműve előtt, majd Nagy Imre sírjánál és Mansfeld Péter nyughelyénél a rákoskeresztúri köztemetőben. Göncz Árpád leköszönt köztársasági elnök és Demszky Gábor főpolgármester is részt vett a Nagy Imre egykori budapesti háza előtt tartott megemlékezésen. A volt államfő szólt arról, hogy Nagy Imre nevét egyre kevesebbet hallani, pedig tettei 1848 miniszterelnöke, Batthyány Lajos mellé emelték őt.- Nagy Imre jelkép marad, amíg élünk - fogalmazott Göncz Árpád. Demszky Gábor kifejtette: 1956 spontán forradalom volt, amelynek a Nagy Imréhez közel álló értelmiség volt az előkészítője.- 1956 felelősséget jelent a mának, hogy a múltról elszámoljon, felelősséget jelent a szülőnek és a nagyszülőnek, hogy gyermekének igazat mondjon, és felelősséget jelent a politikusnak, hogy mindig, minden körülmények között demokrata legyen. - Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, az MDF elnöke ezekkel a gondolatokkal emlékezett 1956-ról a forradalom és szabadságharc 44. évfordulójának előestjén Budapesten, a XV. kerületi Karácsony Benő park kopjafája előtt. Emlékeztetett arra, hogy a nácizmus bűnei fölött időben pálcát tört a történelem, a kommunizmus bűnei esetében pedig még csak az idő telt el. A megemlékezésen a Fidesz, az FKGP, az MDF, az MDNP, a Kisgazda Szövetség, a MIÉP, valamint az MKDSZ képviselői helyeztek el koszorút az 1956 mártírjai emlékére emelt kopjafánál.- A magyar szocialisták vállalják az 1956-os forradalom és szabadságharc, s annak vezetője, a mártírsorsú Nagy Imre miniszterelnök örökségét - jelentette ki Kovács László, a szocialista párt elnöke vasárnap Kaposvárott, a Nagy Imre- szobomál tartott központi MSZP-s megemlékezésén. Kifejtette: pártja értékei között ott vannak a szociáldemokrata hagyományok, a társadalmi igazságosság, az esélyegyenlőség, a szolidaritás, s ez köti össze őket Nagy Imrével, ezért vállalják az általa vezetett forradalom és szabadságharc örökségét. Nemzeti ünnepeink sorában sajátos helyet foglal el az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója; közelsége miatt értékelése, ha az idő múlásával gyengülő mértékben is, még ma is megosztja az emlékezőket, az ünneplőket - szögezte le a szónok. Ugyanakkor reményt adónak nevezte, hogy a forradalom és szabadságharc egykori résztvevői, illetve az azt követő évek üldözöttéi közül erősödik azoknak a hangja, akik nem bosszúért kiáltanak, hanem a megbékélésért, a nemzeti összefogásért emelnek szót. * A forradalom napján világszerte több városban megemlékeztek 1956 napjairól. Lengyelországi látogatásával Martonyi János külügyminiszter a forradalomnak nyújtott lengyel támogatás iránti hálát és köszönetét kívánta kifejezni.- Az elmúlt tíz év nem hozta meg ugyan a jólétet, de Magyarország ma a középeurópai térség dinamikusan fejlődő állama - hangoztatta a New York-i magyarság emlékünnepségén Kövér László, a Fidesz- Magyar Polgári Párt elnöke. A Magyar Szabadságharcos Világszövetség, az ’56-os Világszövetség és a Pesti Srácok Alapítvány által a Robert Wagner középiskola nagytermében szervezett eseményen nyitó imát mondott az amerikai körúton tartózkodó Paskai László bíboros, budapest-esztergo- mi érsek. A brüsszeli Szent Mihály Arkangyalszékesegyházban a belgiumi magyarok által hagyományosan tartott szentmisét ezúttal Seregély István egri érsek, a katolikus püspöki kar elnöke celebrálta, aki az európai püspöki karok elnökeinek szinó- dusán vett részt. ■ A LEGIDŐSEBB MAGYAR. Tegnap ünnepelte 110. születésnapját a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszatenyőn élő Szűcs Józsefné Slotka Erzsébet, az ország legöregebb állampolgára. Erzsi néni 11 gyermeket szült, 76 éves fiával és 70 éves menyével él közös háztartásban. Az ország legidősebb állampolgá- rának 30 unokája, 15 dédunokája és 8 ükunokája van. ______________________________fotó: cser gábor Hír csatorna AZ MSZP budapesti szervezetének küldöttértekezletén elsöprő többséggel, egy tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint 2001-ben javasolják összehívni azt a kongresszust, amelynek napirendjén a választási program elfogadása, a párt miniszterelnök-jelöltjének megválasztása szerepel - hangzott el a küldöttértekezlet után szombaton Budapesten. A MINISZTERELNÖK egymás ellen kívánja uszítani a jelenlegi nyugdíjasokat és azokat, akik még nem nyugdíjasok - fogalmazott Magyar Bálint SZDSZ-el- nök szombati közleményében. A szabad demokrata pártelnök szerint Orbán Viktor a költség- vetés parlamenti vitájában „nyílt és éles támadást indított a nyugdíjrendszerrel és a nyugdíjreformmal szemben”. ■ő ív SONOTHERAPIAS kezelés érszűkületes panaszokra Indokolt: lábfájdalom, lábikragörcs, zsibbadás, hideg végtagok, szédülés, fülzúgás, feledékenység esetén, cukorbetegek, stressz-szituációkban élők érproblémáinak megelőzésére. Érdeklődni, jelentkezni: hétfő-péntek 8-16 óra között Pécs, Hajnóczy u. 21/C. Tel.: 72/256-364 Kaposvár, Petőfi tér 4. III. e. 82/414-389 A lehet *44999* p