Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-24 / 292. szám
2. oldal - Új Dunántúli Napló VILÁG TÜKÖR 2000. Október 24., kedd ||pjjg Arafat a pokolba kívánta Barakot Egyre inkább szélesedik a háború a palesztinok és az izraeliek között amelynek Jeruzsálem a fővárosa. Jasszer Arafat szerint Izraelnek a következő hetekben választania kell a háború és béke között. A Palesztin Hatóság elnöke hangoztatta, hogy „az arab országok vezetői nyitottak a békefolyamat felélesztése iránt”. Az iraki vezetés felszólította az arabokat: hirdessenek szent háborút, azaz dzsihádot, hogy elsöpörjék a hatalomból azokat a vezető politikusokat, akik az Arab Liga hét végén befejeződött csúcsértekezletén mindenben az Egyesült Államok akaratának engedelmeskedtek. Alig ért véget a csúcstalálkozó Kairóban, Irakban Szaddám Húszéin vezetésével máris összeült az iraki Forradalmi Parancsnokság Tanácsa és a kormányzó Baasz Párt elnöksége, hogy megvitassák a tanácskozáson elérteket. A bagdadi vezetés a kudarcért elsősorban Szaúd-Arábiát, illetve olyan meg nem nevezett politikusokat tett felelőssé, akik az ellenség ügynökeivé lettek, hogy így - az Egyesült Államok és a cionizmus nevében - árthassanak az arab világnak. Igor Ivanov szerint a közel-keleti békefolyamat csak akkor lehet sikeres, ha a felek szigorúan betartják az erre vonatkozó ENSZ-hatá- rozatokat. Az orosz külügyminiszter hangsúlyozta, Maszkot viselő palesztin harcosok 15 éves kisfiút temetnek fotó: europress/epa hogy a rendezés érdekében Izraelnek vissza kell adnia a rások szerint legalább tízen meg- bárnak” minősítő állásfoglalás- palesztinoknak mindazokat a tesebesültek. Betlehemben találat ára reagált. Jasszer Arafat pa- rületeket, amelyeket az 1967. évi érte a Népi Front Palesztina Fel- lesztin vezető azzal felelt Barak háború óta megszállva tart, és szabadításáért nevű radikális döntésére, hogy a pokolba ki- gondoskodnia kell a biztonság szervezet egyik központját is. A vánt mindenkit, aki meg akarja helyreállításáról a nemzetközileg Gáza-övezet déli részén lévő akadályozni népét olyan függet- elismert határok között. Rafahban, a ciszjordániai len állam létrehozásában, ___________________________1 Izraeli harci helikopterek vasárnap este rakétákkal támadták a ciszjordániai Betlehem peremkerületeit, valamint Beit Dzsala palesztin települést, ahonnan előzőleg Gilo je- ruzsálemi elővárost lőtték automata fegyverekkel. Közel-Kelet Nábluszban és Tulkaremben szintén lövöldözés volt. A helikopterek bevetése előtt iz- Bili Clinton amerikai elnök te- raeli páncélos járművek már vi- lefonon tárgyalt Ehud Barak iz- szonozták a palesztin tüzet, de raeli miniszterelnökkel, hogy le- csak könnyűfegyverekkel. Az iz- beszélje a békefolyamat szüne- raeli hadsereg által körülzárt teltetéséről. Barak ezzel a dönté- Beit Dzsala lakosainak százait sével az Arab Liga rendkívüli menekítették ki, és palesztin for- csúcstalálkozójának Izraelt „barTisztelt Ügyfelünk! Engedje meg, hogy levelünkkel megszólítsuk, hiszen nagyon fontosnak tartjuk az Ön tájékoztatását az áramlopásokról, valamint az ezzel kapcsolatos teendőink ismertetését. Amikor tavaly a DED ASZ Rt. úgy döntött, hogy a társaságtól szabálytalanul vételezőfogyasztók ellen határozottan lép fel, kiemelt szempontként fogalmazta meg, hogy a tisztességes, becsületes fogyasztókat ne érje hátrány a szabálytalankodók miatt. A társaság ezért hozta létre a Központi Ellenőrzési Szervezetet, amelynek munkatársai a szabálytalanul vételező fogyasztókat kutatják fel ellenőrzéseik során. Lehet, hogy már Önnél is jártunk, aki annak rendje és módja szerint betartja az előírásokat. Mondhatja persze, hogy ennél mi sem természetesebb. A számok azonban sajnos nem ezt mutatják. A Központi Ellenőrzési Szervezet eddig 218 ezer helyszíni vizsgálatot végzett, és 7474 szabálytalan vételezést derített fel. Vagyis az ellenőrzések nem egészen három és fél százalékában észleltünk visszaélést. Mivel az elkövetkező években is folytatjuk az ellenőrzéseket, egyszer vagy többször Önhöz is eljutunk. A rövid ideig tartó szakszerű vizsgálat Önnek is biztonságot ad, hiszen vezetékhálózatát, mérőkészülékét és annak állapotát hozzáértő munkatársunk vizsgálja meg. Tisztelt Ügyfelünk! Kérjük, fogadja bizalommal az ellenőrzést végző szakembereinket, működjön együtt velük! Pécs, 2000. október A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. Központi Ellenőrzési Szervezet nevében Szűcs Ferenc projektvezető Hírcsatorna KOSTUNICA ÍGÉRETE Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök vasárnap este Podgori- cában úgy vélte, hogy az új szövetségi kormány egy héten belül megalakulhat. A montenegrói Szocialista Néppárt (SNP) vezetőivel folytatott megbeszélése után Kostunica jelezte: a párt alelnökét, Zoran Zizicset bízza meg a kabinet megalakításával. NÉMETORSZÁG támogatásáról biztosította az EU-felvételnél vendéglátóját, Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnököt Pozsonyban Gerhard Schröder német kancellár. A függetien Szlovákia megalakulása óta ez volt az első német kormányfői vizit. GÖRÖGORSZÁG azt követelte a NATO-tól, hogy haladéktalanul állítsa le az Égei- tengeren a török partoknál zajló nagyszabású hadgyakorlatot, amelyről vissza is hívta saját légierejének egységeit. A meglepőnek tűnő, de igen határozott görög követelés előzménye, hogy Törökország egyoldalúan megtiltotta a manőverekben részt vevő görög katonai repülőgépeknek és hadihajóknak a török területekre való behatolást, és kijelentette, ha erre sor kerül, ellenséges akcióknak fogja tekinteni azokat. NÉGY UKRÁN atomerőműben történt a hét végén baleset. Csernobilban egy kisebb hiba miatt a 3. számú blokk teljesítményét 20 százalékra kellett csökkenteni, hogy a sérült turbinagenerátort megjavíthassák. Hivatalos tájékoztatás szerint egyetlen esemény alkalmával sem lépett föl radioaktivitás. NEM HOZOTT ÁTTÖRÉST Kínának a Kereskedelmi Világ- szervezetbe (WTO) történő felvételéről folytatott vitában az Európai Unió és Kína pekingi csúcstalálkozója. Egymásnak ellentmondóak a vezető politikusok nyilatkozatai is. Az EU soros elnöki tisztét betöltő Franciaország államfője, Jacques Chirac szerint a többoldalú tárgyalások az év végéig lezárhatók, Romano Prodi, a Brüsszeli Bizottság elnöke azonban úgy véli, hogy erre egyáltalán nincs kilátás. 31 DOLLÁR felett az olajár. A nem enyhülő közel-keleti feszültséggel magyarázzák a szakértők, hogy a londoni nemzetközi olajtőzsdén a szabadpiaci alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent ára decemberi határidővel ismét túllépte a 31 dolláros szintet, s 31,50 dollárra változott. Történelmi találkozó Az amerikai külügyminiszter Észak-Koreában Phenjan Több mint egyórás megbeszélést folytatott hétfőn Kim Dzsong II északkoreai vezetővel Madeleine Albright amerikai külügyminiszter, akinek személyében fél évszázada először látogatott a kommunista országba vezető amerikai politikus. Albright phenjani útjának egyik célja az volt, hogy előkészítse Bili Clinton észak-koreai látogatását. A külügyminiszter erre phenjani tapasztalatai alapján tesz javaslatot az amerikai elnöknek. A miniszter környezetéből származó hírek szerint Clinton üzenetet küldött Kim Dzsong Ilnek: ha létrejöhet a látogatás, annak legalkalmasabb időpontja a jövő hónap eleje lehetne. Az észak-koreai vezető - miközben kezet fogott vendégével - történelmi jelentőségűnek nevezte a találkozót. Albright válaszul csak annyit mondott: „Nagyon örülök, hogy itt lehetek az önök gyönyörű városában”. Mint a hírügynökségek kiemelték, Albright alacsony szintű, külügyminiszter-helyettesi fogadtatása után a kommunista koreai állam vezetőjével való találkozó kifejezetten oldott légkörben zajlott. Még csoportfénykép is készült Kimmel és a teljes amerikai küldöttséggel. ■ Kiemelik a Kurszk áldozatait A Regalia úszó sziget a norvég mentőegység bázisa fotó: europress/epa Barents-tenger Orosz és norvég búvárok hétfőn a terveknek megfelelően folytatták az augusztus 12-én elsüllyedt Kurszk atom-tengeralattjáró 118 tagú személyzete holttestének kiemelését. Vlagyimir Navrockij, az északitengeri flotta szóvivője közölte: a munkálatok során tovább szélesítették a tíz centiméter falvastagságú Kurszk belsejébe utat nyitó lyukat. A későbbiek során összesen hét ilyen nyílást kívánnak fúrni, hogy rajtuk keresztül a felszínre hozhassák a szerencsétlenül járt tengerészeket. A fúrást nemcsak az nehezíti, hogy víz alatt kell végezni, hanem az is, hogy a tengeralattjáró fémpajzsa alatt gumiszigetelés, valamint szövevényes csőhálózat húzódik. A mentés folytatását veszélyezteti a rosszra fordult időjárás is. _________________■ E. ON Hungária Rt. néven folytatja működését a Bayernwerk Hungária Rt. Európa legnagyobb magántulajdonban lévő villamosenergia-szolgáltató vállalata jött létre Németországban a Bayernwerk AG és a PreussenElektra egyesülésével idén július 13- án. A fúzió eredményeként a szolgáltató E.ON Energie AG néven működik tovább, mely - számos európai ország mellett - Magyarországon is jelen van. A Bayernwerk Hungária Rt. hazánkban három áramszolgáltató és egy gázszolgáltató vállalatban - ÉDÁSZ, DÉDÁSZ, TITÁSZ, illetve KÖGÁZ -rendelkezik tulajdonrésszel, valamint egy 100 MW teljesítményű erőművet üzemeltet. Az anyavállalat egyesülése következtében a Bayernwerk Hungária Rt. névváltoztatása is időszerűvé vált, így október 12- től E.ON Hungária néven folytatja működését. Részvénytársaságunk a jövőben tovább kívánja erősíteni magyarországi pozícióját, vállalkozói tevékenységét, hiszen mostantól egy még nagyobb családhoz tartozunk - mondta Konrad Kreuzer, az E.ON Hungária Rt. Igazgatóságának elnöke. Ezt bizonyítja az a kezdeményezés is, hogy előkészületben van az első magyar, 600 kW teljesítményű szélerőmű is, mely a DÉDÁSZ Rt. szolgáltatási területén épül majd. (x) t i 1 4 4 Kim Dzsong II szálláshelyén kereste föl Albright asszonyt FOTÓ: EUROPRESS/EPA