Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-01 / 270. szám
A legfényesebb csillag lesz a focipályányi nemzetközi űrállomás Magyar Pille védi a személyzetet A nemzetközi űrállomás személyzetének egészségét magyár műszerek is ellenőrzik majd. A KFKI által kifejlesztett Pille sugárzásmérő már többször vizsgázott sikerrel az űrben. Továbbfejlesztett változata figyeli majd a legénység sugárterhelését az állomáson, illetve az űrben tett séták során. A Miskolci Egyetem univerzális sokzónás kristályosító nevezetű űrkemencéje pedig esélyes arra, hogy az építkezés egy későbbi fázisában felkerüljön az állomásra. A kemencének az amerikai kutatómodulban az anyagtechnológiai kutatási program során vennék hasznát. November elejen felküldik az első állandó személyzetet a nemzetközi űrállomásra. A dollármil- liárdokból készülő Alfa ma még csak egy közepes fényű csillag az égbolton, de néhány éven belül a Vénuszt is „elhomályosítja” a mennybolton. Az űrbázisra felkerülhetnek az anyag szerkezetét vizsgáló magyar űrkemencék is. Huszonhét fokos meleg és kicsit száraz levegő fogadta az Atlantis űrrepülő hétfős személyzetét, amikor „beúsztak” a nemzetközi űrállomás (ISS) eddig elkészült 42 méter hosszú egységébe. Az asztronauták felkapcsolták a lámpákat, majd hozzáfogtak két és fél tonna felszerelés és ellátmány berámolá- sához. Dobozokba, fiókokba kerültek az orvosi elsősegély- csomagok, ruhák, élelmiszerek. Helyükre szerelték a mosdókat, ivóvíztartályokat, sőt a zérógravitációs toaletteket is. Az emberiség eddigi legnagyobb űrvállalkozása elérkezett a „belakáshoz”. Visszatértük előtt az asztronauták még összeálltak egy csoportképre, amin az alacsony gravitációnak köszönhetően néhányan fejjel lefelé „lógnak”. A tervek szerint az első állandó személyzet november elején egy Szojuz űrhajóval érkezik majd a fedélzetre, s a váltás előtt négy hónapot tölt majd az űrben. A következő tíz-tizenöt évben állandóan lesznek emberek a világűrben. Mielőtt Bili Shepard, Jurij Gidzenko és Szergej Krikaljov elfoglalja a már üzembe helyezett három modult, október 5-én a Discovery űrrepülőgép az Alfa bázis egy újabb elemét is a helyére juttatja. Az űrállomás egyszerre hét kutatót képes fogadni. Az első személyzetet feljuttató Szojuz űrhajót mentőhajóként „kikötik”. A hajót a kutatók biztonsága érdekében félévente lecserélik. Három éven belül készül el a kilenc méter hosszú, mindössze tíztonnás X-38 űrrepülőgép, amelyben bár a teljes legénység elfér, életfenntartó rendszere mindössze hét órán át működik. A 400 kilométeres magasságban fölöttünk keringő három modul (Zarja, Zvezda és Unity) 169 tonna tömegű. Az állomás alkonyatkor és. hajnaltájban szabad szemmel is megfigyelhető. Az éjszakai égbolton fényessége egyelőre csak a közepes csillagokéval azonos. Az Alfa űrállomás 2004-2006-ra készül teljesen el. Tömege eléri a 455,8 tonnát, fényessége pedig az alkonyi égbolt legfényesebb csillagáéval, a Vénuszéval is vetekszik majd: Az állomás hozzávetőleg fut- ballpálya méretű szerkezet lesz: egymástól legtávolabbi két pontja között a fesztávolság 108,6 méter, az űrállomás hossza pedig 79,9 méter. Darabjait az űrhajók negyvenöt fordulóban szállítják föl. A felszállások teszik ki az űrállomás építési költségének felét. A bázison négy föld felé néző ablak lesz. A lakóegységen kívül hat kutatómodul (amerikai, európai, japán és három orosz) működik majd. Felszerelnek szabad űri platformokat is. (A technikai részletekről magyarul a www.- supemova.akg.hu honlapon, illetve angolul a www. station.nasa.gov kikötőben olvashatnak.) A tizenhat ország összefogásával épülő űrállomás a hidegháború terméke. Ronald Reagan, az USA akkori elnöke, 1984-ben javasolta, hogy a NASA 8 milliárd dolláros (mai áron 2,5 billiárd forint) költséggel építsen állandó űrállomást. Az elnök ezzel az ember fogadására alkalmas orosz Szaljut-7 pályára állítása miatti presz- tízsveszeteséget próbálta ellenAí emberiség jelenlegi legnagyobb űrvállalkozásából, az Alfa űrbázisból egyelőre csak három központi modul készült el. A NASA komputergrafikáján azonban mára teljes űrállomás látható a szabad űri platformokkal, a dokkolóval és az űrbéli robotkarral súlyozni. A Challenger űrrepülőgép katasztrófája lelassította a programot. Utolsó hivatali évében, 1988-ban Reagen Freedomnak (Szabadságnak) nevezte el az űrállomást, amely akkori becslések szerint már 24,5 milliárd dollárba {7,3 billiárd forint) került volna. Utódja, George Bush az embert a Marsra juttató expedíciót támogatta, ezért csökkentették az űrállomásra jutó keretet. Ekkortájt, a „melegedő” politikai környezetben kezdtek tárgyalásokat az oroszokkal a közös űrutazásokról. 1995-ben a fővállakozó Boeing cég megállapodást kötött az orosz Krunyicsev céggel az állomás első moduljának, a Zárjának (Hajnalpír) a megépítésére. Az orosz késlekedés miatt (is) az építkezés költségeit ekkora már 93,9 milliárd dollárra (28 billiárd forint) becsülték. Nyilvánvalóvá vált, hogy az USA egymaga nem tudja finanszírozni a tervet. Bili Clinton költségáttervezést rendelt el, majd 15 ország 1998. január 29-én együttműködésről szóló megállapodást írt alá, melyhez Brazília később csatlakozott. Ekkortól nevezik a bázist nemzetközi űrállomásnak, ám többnyire Alfa űrállomásként emlegetik. Az űrállomás működésének tíz-tizenöt éve alatt széles körű tudományos programot hajt végre. Becslések szerint minden, az építésbe befektetett dollár duplán térül meg a kutatási eredmények kereskedelmi hasznosításából. A tervbe vett mikro- gravitációs vizsgálatok között szerepel az égés vizsgálata. A Föld energiaszükségletének 85 százalékát valamilyen égési folyamat során nyerjük, ha a kísérletek nyomán csak két százalékkal növelhető az égési folyamat hatékonysága, az USA évi nyolcmilliárd dollárt spórolhat meg az energiaszámlán. Ráadásul csökkenhet a környezet- szennyezés is. Jelentős eredményeket hozhatnak a biotechnológiai kutatások, köztük a földön elérhetőnél hibátlanabb fehérjék növesztése. Tanulmányozzák majd a sejtek, szövetek viselkedését, ami segíthet a rák leküzdésében. Az űrállomás a föld felszínének 75 százaléka fölött rendszeresen elrepül. Ennek során a levegőminőségről, éghajlatról, élelmiszer-termelésről gyűjt adatokat, elemzi az óceánok és édesvizek állapotát is. Az űrfizikai kutatások sorában nemcsak a naprendszerről próbálnak több információhoz jutni, hanem olyan napokat is felkutatnak, amelyek saját bolygórendszerrel rendelkeznek. Kutatják a Nap és a Föld fizikai kapcsolatát, mert ez közvetlen hatással van a világ távközlési rendszereire, valamint bolygónk éghajlatára. 4 ★ RIPORT ★ 2000. október 1._______________________________________________________________________________________________________________________________________ HUH Belakjék az Alfa űrbázist Fegyelmezetlen magyar diákok Egy közvélemény-kutatás szerint a szülők leginkább a kábítószeréé alkoholfogyasztástól, az iskolai biztonság hiányától féltik gyerekeiket, akiket a többség fegyelmezetlennek tart. Igaz, a szülők is ritkán keresik fel az iskolát. Ön milyen gyakran segít gyermekének a házi feladatok megoldásában? mindennap hetente egyszer-kétszer ritkábban soha m 3% A gyermekes magyar szülők fele úgy érzi, saját településük iskolájában a legnagyobb probléma a diákok fegyelmezetlensége - derül ki a Magyar Gallup Intézet reprezentatív felméréséből. A szülők 40 százaléka említette a „nagy” problémák között, hogy egyenlőtlenség van az iskoláknak jutó pénzben, az általuk ismert oktatási intézeteknek nincs korszerű számítógépük, s több mint harmaduk tart a gyerekek alkohol- és kábítószerfogyasztásától. A felmérés érdekessége, hogy amikor a szülőket nem gyerekük iskolájáról, hanem az országos helyzetről kérdezték, a kábítószer-fogyasztást jelölték meg legnagyobb problémának. A nem gyermekes felnőtteknek több mint fele gondolja azt, hogy a gyerekek nagyon fegyelmezetlenek az iskolában, s több mint negyven százalékuk szerint a diákokat féltem kell az iskolai erőszaktól. A megkérdezettek tizenkét „probléma” közül választhattak. A válaszokból kiderült, hogy a rossz iskolavezetés, a faji vagy nemi megkülönböztetés az osztályban, a szülők bevonásának hiánya és a rossz tanárok jelentik a legkevésbé „nagy problémát”. A szülők saját magukról is kiállították a bizonyítványt. Csak minden második apa, anya megy el havonta legalább egyszer az iskolába, hogy személyesen beszéljen a gyereke tanáraival. Harmaduk évente egyszer- kétszer veszi magának a fáradságot, kilenc százalék pedig egyáltalán nem keresi fel az iskolát. A szülőknek csupán 39 százaléka állította azt, hogy mindennap segít a nebulók házi feladatának elkészítésében. A háromból két szülő úgy véli, semmiféle befolyása nincs gyereke iskolai vagy óvodai nevelésére. A gyermektelenek harmada szerint a szülők az iskolára hagyják a nevelést, míg a gyerekesek 34 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a tanárok helyett otthon nekik kell tanítaniuk a diákokat. A felnőttek a legfontosabbnak az alapkészségek (írás, olvasás, számolás) oktatását tartják. 45 százalékuk véli úgy, hogy az oktatási intézmények „túlságosan eltávolodtak a hagyományos ismeretek oktatásától”. A megkérdezettek az alapkészségek után az idegennyelvoktatást (92 százalék), illetve a számítástechnikát (91 százalék) jelölte meg második, illetve harmadik helyen a nagyon fontos tárgyak között. Októberi szuper akcióink! ^yMallorcaC Október 5. Lost minute Rulett * * (reggeli) Hotel Mallorca * (FP) Iágyas fe Playa Cala Mayor * * * * (FP) Hotel Flamboyan * * * * (FP) Gyermekár egységesen 55.000 Ft nov 7 Gran Canaria <1 Last minute ' Nov. Last minute1 Rulett apartman * * * Apartman Europa, Guyana * * * Hotel Beverly Park * * * (FP) Nov. 14, 21, 28. Rulett * * Apartman Guyana * * * Hotel Europa, Veril Playa * * * Hotel Beverly Park * **(m Renern 1 í/fő/Ft-tól 49.900 59.900 Ft 69.900 94.900 99.900 1 h/fő/Fttál 2 h/fő/l tól 89.900 109700 94.900 1)4.900 99.900 * Í24.900 144.900 199.900 84.9J0 109.900 99.700 119.900 109.900 134.900 149.900 214.900 tl h/fő/Ft-tól 114.900 159.900 164.900 Nov. 7. _______ Gre en Park apartman * * ■ Gyermekár 89.900 Ft Hotel Princessa Dacil * * * Hotel Teneriffe Golf * * * * (FP) Nov. 14, 21, 28. Green Park apartman * ** Gyermekár 99.900 Ft, +FP 22.000 Ft/hét Hotel Princessa Dacil * * * (FP) 164.900 Hotel Teneriffe Golf ** * * (FP) 169.900 Gyermekár 89.900 Ft 2 h/fő/Ft-tól 134.900 219.900 224.900 126.900 154.900 219.900 229.900 Áraink tartalmazzák a szállást, a repülőjegyet, a transzfert, a magyar nyelvű idegenvezetést és az étkezést jelölés szerint. Irodáink: 1061 Bp, Jókai tér 6. Tel: 332-3129, 332-5107 1092 Bp, Ferenc krt. 36. Tel: 456-0803, 456-0804 1064 Bp. Bajcsy-Zs. út. 29. Tel: 301-0900, 301-0901