Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-18 / 287. szám
4. oldal - Új Dunántúli Napló BÁRÁNY A I TÜKÖR 2000. Október 18., szerda Vitafórum az egyházi iskolákról Nem csökken az érdeklődés a vallásos oktatás iránt Baranyában a huszonhét nem önkormányzati fenntartású intézmény közül nyolc iskola és egy óvoda van egyházi szervezet fenntartásában, illetve tulajdonában. Ma Pécsett, a Nagy Lajos Gimnáziumban honosodásuk tartalmi kérdéseiről tartanak vitafórumot. Baranyai körkép Az egyházi iskolák sorában’ a Nagy Lajos Gimnáziumot nemcsak rangja, eredményei miatt illeti elsőség, hanem azért is, mert az 1687-ben létrehozott alma mater az ország második legöregebb egyházi középiskolája. A rendszerváltás után, 1992-ben lett ismét az Célok, működés, adatok Az egyházi iskolákban a vallási alapon nyugvó erkölcsi nevelés a pedagógiai program alapja. A tanterv a hittan és a lelki- gyakorlatok kivételével semmiben nem tér el a „normális” iskolák gyakorlatától, programjaik is a NAT, illetve a Kerettan- terv szerint készülnek. A szakmai és törvényességi felügyelet is az önkormányzat által felkért szakemberek feladata. Az országban már 381 egyházi iskola van 87132 tanulóval, Baranyában mintegy 2250-en tanulnak ilyen intézményben. egyházé, s mint Páva Péter igazgatótól (képünkön) megtudtuk, a négy- és hatosztályos rendszerben működő, 750 diákra tervezett gimnáziumban ma csaknem teltház van, jelenleg 747-en tanulnak itt, az iskola jó légkörére, liberalizmusára, osztályközösségeire is jellemző, hogy a katolikus többség mellett más vallásúak - reformátusok, evangélikusok, pünkösdisták - is tanulnak itt. Harmaduk vidéki - kollégista vagy bejáró. A tantárgyi szerkezet legfeljebb abban tér el az állami gimnáziumokétól, hogy heti két órában hittan is van, és az idegen nyelvek kínálatából elsők közt választják a latint. A tanároktól elvárják, hogy hívők legyenek, de ez nem kizáró követelmény. Ma is oktatnak néhányan, akik nem vallásosak, de tisztelői a hitnek. Valamennyi egyházi intézménynek a világi iskolákat megillető állami normatíva jár, és a pedagógusok jelenleg érvényes közalkalmazotti bértarifája szerint alakulnak a fizetések is. Az iskolák között azért vannak különbségek. A megszűnt püspöki énekiskolát 1995- től felváltó Szent Mór Katolikus Iskolaközpont - amely azóta nyolcosztályos gimnáziummá nőtt, 458 diákból 140 középiskolással - alapfokú zene- művészeti és képzőművészeti bizonyítványt is ad. Itt kötelező a latin, és a fiatal tantestületen belül következetesen elvárják a vallásos érzületet. Pécs legújabb egyházi iskolája, az Árpádházi Szent Margit Katolikus Általános és Zeneiskola tavaly született az oktatás fogadalmát elsők közt magáénak valló Miasszonyunk Női Kanonokrend Szent István téri épületében és a rend fenntartásában. A nyolc- osztályos iskolának egy másodikos, és már két elsős osztálya - összesen 57 kisdiákja van - mondta el Babocsánné Katona Ágnes igazgatónő. A kanonokrend polgári alkalmazotta- iként a tanárokat itt is a bértarifa szerint fizeti, bár (méltóan a hagyományokhoz) a maximumot kapják. A Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája a Kodály Zoltán Gimnázium keresztény tagozataként indult, az 1994-től önálló intézmény a Baranyai Református Egyházmegye egykori ingatlanának kártalanítási összegéből létesíthetett saját iskolakomplexumot. Ma 393 tanulójuk van. Az érettségi tantárgyakat hatékonyan, kis létszámú csoportokban oktathatják. Vidéken a siklósi Sztárai Mihály Református Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda (160 iskolás), a siklósi Szent Imre Katolikus Iskola és Gimnázium (191 iskolás), a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda (197 diák), a felsőszentmár- toni Szent Márton és a pécsi Római Katolikus Miasszonyunk Óvoda tartozik e sorba, a lista a Hit Gyülekezete pécsi Sztárai Mihály Általános Iskola és Gimnáziummal teljes. Bár ez utóbbit, mivel nem történelmi egyház tartja fenn, a többi egyházi intézmény nem tekinti a partnerének.________________________________b.r. HÍRCSATORNA A VILLÁNYI BORÚT rendszer turisztikát is felkaroló közössége most már regionális feladatokat is ellát. Útmutatása alapján bo- rútcsoport szerveződött többek között Bólyban, Mohácson, nemrég pedig a Balaton partvidékén is. (cs) HOGYAN TOVÁBB? Megjelent a „Pályaválasztási tájékoztató” a megyei Pedagógia Intézet szerkesztésében, amelyet annak tanboltjában hétfőn és csütörtökön 8-tól 12 óráig és 13-tól 15 óráig vásárolhatnak meg az érdeklődők. Az iskolák teljes képzési kínálata mellett tartalmazza a „nyílt napok” időpontjait is. (br) TORMÁS ÚJ LOBOGÓIT szentelik be október 21-én abból az alkalomból, hogy a település, valamint Szágy, Baranya- szentgyörgy és Baranyajenő is ekkor veszi át az államalapítási emlékzászlót. Megáldják az új címert is, amelyben jelölve van Szent Vendel, a templom pásztor-védőszentje. (cs) BICSÉRD ÉS ZÓK önkormányzata október 20-án arra emlékezik, hogy egy évtizede sikeresen működik a községvezetőség. E napon 27-en kapnak kitüntetést, akik az elmúlt tíz év alatt vezetőként vagy képviselőként közéleti tevékenységet folytattak. ____icsi A szoftver- és CD-másolás a sláger Az év elmúlt kilenc hónapjának statisztikája szerint egyértelműen a szerzői vagy szomszédos jogok megsértése az a bűncselekménytípus, amelyik a legnagyobb „fejlődésen ment keresztül” Baranya megyében. Szeptember végéig közel kétezer esettel találkoztak a rendőrök. Baranyai körkép Idén már több mint 11000 bűn- cselekmény vált ismertté a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság előtt, és ez 4,7 százalékos növekedést jelent az elmúlt év hasonló időszakához képest. Ez a tendencia természetesen nem jellemző minden bűncselekménytípusra, vannak olyan területek, ség illetékesei pedig 9 ügyben dolgoztak. Nem okozott meglepetést senkinek, hogy az összes eset nyolcvan százalékát a vagyon elleni bűncselekmények tették ki. Érdekes viszont, hogy míg a lopások és a betöréses lopások egyaránt csaknem 10-10 százalékkal csökkentek, addig kiugróan megemelkedett a szerzői vagy szomszédos jogok megsértése elnevezésű bűncselekmények körébe tartozó ügyek száma. A CD-máso- lás, a számító- gépes szoftverek illegális használata, a könyvek, jegyzetek sokszorosítása mind ide tartozó cselek- — ....mény. Rendszere sen előfordul azonban, hogy az elkövetők nincsenek tisztában azzal, hogy milyen jogszabályokat sértenek meg, amikor elkövetik ezeket a sokak által bocsánatosnak tartott bűnöket. A KOZRENDVEDELMI SZOLGALAT INTÉZKEDÉSEI BARANYA MEGYÉBEN intézkedések ahol jelentős csökkenés tapasztalható. A rendőrség társszervei közül az ügyészi szervek 283, a vám- és pénzügyőrség 179, az APEH nyomozói 109, a határőr- A gépjárművekhez kapcsolódó lopások összességükben 26,4 százalékkal csökkentek. Míg tavaly ilyenkor már 1200 ügy felett jártunk, addig szeptember végéig csak 935 esettel foglalkoztunk - mondta Kertész Sándor alezredes, a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság értékelő tisztje. - Ellentétes a tendencia a gépkocsikhoz kapcsolódó, feldolgozott ügyek esetében, ahol csaknem üyen mértékű növekedés tapasztalható. Ami az elmúlt negyedévet illeti, összesen 37 gépkocsit loptak el a megyében, több mint hatvan százalékukat Pécsről, illetve Pécs környékéről. Harkányból nyolc autó tűnt el, ezek kivétel nélkül mind külföldiek tulajdonában voltak. Érdekes, hogy keleti típusokból mindössze kettő tűnt el, a legkeresettebb a Volkswagen és az Audi volt. Jelentősen csökken az elmúlt kilenc hónapban a garázdaságok, erőszakos közösülések, súlyos testi sértések száma. Összesen 56 rablás történt, ami a tavalyi szintnek felel meg. Természetesen nem csökkent a kábítószeres ügyek száma sem. Százhét bűnügyet zártak le a háromnegyed év alatt, többségük csekély mennyiségű drog birtoklása, fogyasztása, valamint indiai vadkender illegális termesztése és feldolgozása miatt indult. _______ S. G. GE SZTENYESZEZON. Megyeszerte megjelentek az utcai gesztenyesütők. A melegebb idő ellenére is sokan fogyasztják az őszi csemegét________________________________________________FOTÓ: MÜLLER ANDREA Sz állodák és terelőút Harkány A város az öt évre szóló településrendezési tervét készíti abban a reményben, hogy új szállodák és családi házak épülnek. Csak az ön- kormányzat félmilliárdos beruházásra készül. Mint értesültünk, az elkövetkező öt évben legkevesebb kétszáz családi ház létrehozásával számolnak a képviselők. Az építési kedv és igény azt jelzi, hogy elsősorban a Tere-hegyen, Dráva- szabolcs irányában, valamint az új üdülőrésztől délre egyre több otthon fog épülni. A növekvő vonzerőre utal az is, hogy számos magánember, kis és nagy cég jelezte szállodalétesítési szándékát. Épp ezért a Bartók Béla utcát jelölik a jövendőbeli létesítmények színhelyéül, ahol egy egész soron magasodnak majd a vendéglátó egységek. Igazi pihenőövezetté fejlesztik a helységet. Ezért állami Segítséggel kialakítják a két évtizede várt terelőutat a drávaszabolcsi kemping irányában hangszigetelő falakkal és több körforgalommal, hogy az átmenő forgalom zajhatásait mérsékeljék. Az újabb kerékpárútrendszert három kilométeresre tervezik. Az elképzelés szerint a majdani épületeket és útvonalakat elsősorban önkormányzati földeken alakítják ki. Emellett, ha kisebb mértékben is, de magánparcellákat is felvásárolnak, illetve elcserélnek. Nem véletlen, hogy a városrendezési elképzelést ismertető fórumokon - amelyeket az év végéig megtartanak - ldkérik a lakók véleményét is. CSUTI J. Harangot öntene Sásd és környéke Hazánkban mindössze ketten szereztek mesteroklevelet a harangöntő szakmából, egyikük Sásdon él. Ferencsics István ez idáig csak egy harangot formázott - Szigetvárnak. Most, hogy Fábos György pécsi alkotó a vásárosdombói kisüzemben királyszobrot öntetett vele Szabad- szentkirály községégének, újból felmerült az a lehetőség, hogy műhelyt alapít. Azonban ha épülne, nem Sásdon épülne az öntöde, mivel a nyugdíjas mester egyedül képtelen előteremteni a beruházáshoz szükséges kétmilliós összeget. Ilyen helyzetben olyan, ipari termékeket öntő befektetőkkel szeretne társulni, akik nem idegenkednek a harangöntéstől. Mint értesültünk, megyénk hat magánöntödéje közül csak a vásárosdombói alkalmas harangkészítésre, amelynek a tulajdonosa azonban nem reagált a sásdi ajánlatra. Ferencsics István állítja, hogy Baranyában évente legkevesebb 15 önkormányzat és plébánia igényel harangot, amelyet azonban Németországból, Lengyelországból és Ukrajnából szereznek be. A sásdi szakember szerint az ő munkája olcsóbb lenne, mint a külföldi. CSUTI J. Kivágtak, de nem telepítettek Idén év elején vágták ki a település és Harkány között lévő arborétum fáit, amelyeket - a hivatalos álláspont szerint - meghatározott időn belül pótolnak. Ennek sokak szerint egyelőre nyoma sincs. Siklós Az önkormányzatnak közel ötmillió forintos bevétele származott a különböző okok - például elöregedés - miatt kivágott fákból. Az ügylet megkötése ellen dr. Szepesvári Zsolt képviselő emelt szót, aki furcsállotta, hogy a 4,8 milliós ajánlat nyert annak ellenére, hogy egy másik érdeklődő ennél egymillióval is többet ajánlott, ráadásul az elmúlt év végi megállapodást követően a farostnak is alkalmas fa ára jelentősen emelkedett. Véleménye szerint a mai napig nincs meghatározva az a személy, aki felelősen utánanézne a dolgok mindenkori állásának, s rendszeresen ellenőrizné, hogy valóban a terveknek megfelelően megy-e a munka. A tervekben fák ligetes rendszerű, a tájegységre jellemző, őshonos fajtákkal történő pótlása szerepel, ugyanakkor a helyi lakosok véleménye szerint egy kezdeti próbálkozástól eltekintve még „egy deka fát” sem ültettek ki. A munkálatot elnyert vállalkozásnál érdeklődésünkre elmondták, a kialakult helyzetben szerepet játszott, hogy elhúzódott a „feladatmeghatározás”, vagyis az, ki vághat, hogyan és milyen feltételek mellett. Ugyanakkor idén eddig másfél millió forintot fordítottak az egykori arborétumra, ahol nem csak ültetés, hanem a terület letakarítása is szerepelt. További fákat novemberben helyeznek ki. Az illetékes határozottan cáfolta a lakossági észrevételt,’ miszerint nincs látszata a munkájuknak. Tájékoztatása szerint a fák végleges pótlása három év alatt történik meg, ugyanis ennyi időre szól az az általuk elnyert pályázat, amelynek alapján a telepítést az állami erdészeti szolgálat finanszírozza. Mehring István képviselő elmondta, a jelenlegi állapot kialakulásában szerepet játszik a nyári szárazság is, amelynek eredményeként a kiültetett fák - szerinte a tervekben szereplő famennyiség 10 százaléka került eddig telepítésre - 70 százaléka nem eredt meg. Úgy tudja, azokat a vállalkozók önerőből pótolják, illetve a mostani dzsumbujt is saját pénzből tüntetik el. _________________________________________KJ. Helyükre kerülnek a dolgok Fél évszázad múltán a Templom tér ismét zavartalanul az egyházi szertartások és ünnepségek helyszíne lehet, miután elbontották az ott emelt szovjet hősi emlékművet és exhumálták a katonasírokat. SZENTLÖRINC- Szentlőrinc két szempontból is kilógott a törvénytisztelők sorából. Egy 1946-os törvény szerint minden halottat ki kellett volna vinni a temetőbe, ezzel szemben a templomunk mellett maradtak a katonasírok. A másik: egy 1949- es törvény szerint a katonai temetőket államosítani kellett volna, ám ezt Szentlőrinc esetében elfelejtették, így továbbra is az egyházunk tulajdonában maradt a térnek az a mintegy 1700 négyzet- méteres területe is - meséli Mecséri István római katolikus plébános. Még évekkel ezelőtt Maretics Imre helyi vállalkozó felajánlotta: ingyen lebontja az emlékművet. Az orosz kormány beleegyezésével két-három emberrel három hét alatt beváltotta az ígéretét, a Pécsi Temetkezési Vállalat emberei is szaksze- rűen végezték sítanak, tehát helyreállítják a parkot. A hívők is reménykednek, jövő év májusában az elsőáldozást, és júniusban a bérmálást már ott végezhetik, ugyanis nagyobb szertartások, ünnepségek alkalmával túl kicsinek bizonyul a templom.- Hatvanhárom elhunyt földi maradványát exhumálták a 35 sírhelyen, az emlékművet is lebontották. Az egyház szeretne az új, parkosított részen egy olyan szabadtéri oltárt létesítem, ami egyben egyházi jellegű emlékmű és szobor is lenne. A megvalósítás érdekében a plébános úr már tárgyalt is régi osztálytársával és barátjával, Rieger Tibor szobrász- szál. A mű elkészítéséhez szükséges pénzt pályázatokon szeretnénk elnyerni - közli dr. Győrvári Márk, Szentlőrinc alpolgármestere (képünkön). Eltelt ötven év, és helyére kerülnek a dolgok a millenniumi és az egyházi jubileumi évben. Mecséri István reményei szerint augusztusra már a szabadtéri oltár is elkészül. b. m. l