Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)

2000-10-18 / 287. szám

í fi| 2000. Október 18., szerda BARANYA I TÜKÖR Új Dunántúli Napló - 5. oldal Hírcsatorna A PÉCSI ÁLLOMÁSON súlyos vasúti baleset történt tegnap. Egy idős férfi a 7 óra 55-kor in­duló IC elé esett, és átgumlt raj­ta a mozdony. A mentő súlyos sérülésekkel vitte kórházba. Lle­het, hogy rosszul lett és így zu­hant a kerekek elé a szerencsét­lenül járt férfi. (cs) BALESET A GOLGOTÁN. A kővágószőlősi Golgota-lakótele­pen tegnap súlyos közlekedési baleset történt, amelynek során személy- és teherautó ütközött frontálisan. A teherautóban tar­tózkodó egyik személyt, miu­tán beszorult a roncsolódott jár­műrészek közé, a tűzoltók sza­badították ki. A súlyosan sérült férfit a mentő vitte el. (cs) BEREMENDI álmeghatalma­zás. Feljelentést tett a határőr­ség fiétfőn egy magyar állam­polgár ellen, aki egy kölcsönau­tóval Beremenden akart átjutni Horvátországba, de a kocsi használatáról feltehetőleg ha­mis meghatalmazást mutatott. Az útlevélvizsgáló fogott gya­nút, és nem engedte, hogy a járművel elhagyják az országot. A rendőrség magánokirat-hami­sítás alapos gyanúja miatt kezd vizsgálatot. (sn) BAKSÁN LEZÁRT présház gyulladt ki tegnap a szőlőhe­gyen. A szomszédok észlelték a füstöt, majd betörték az ajtót és az ablakot, hogy bejussanak. Kiderült, hogy a műanyag kád fogott tüzet, feltehetően egy ott felejtett égő cigarettától. ________________________(cs) Nő vérhiány miatt nem műtötték Egy időre be kellett zárni a transzplantációs osztályt Pécs Vese- és hasnyálmirigy-átültetési műtétek csúsztak el amiatt, hogy szünetelt a tevékeny­ség Pécsett, az egyetem sebészeti klinikájának transzplantációs osztályán. Ez akár egy évvel is késleltetheti néhány operációt, mert donoro­kat nem könnyű találni. A nővérhiány miatti bezárásra lassan másutt is fel kell készülni. Nővérhiány miatt be kellett zárni a Pécsi Tudomány- egyetem Általános Orvosi Kara Sebészeti Klinikájá­nak Transzplantációs Osztályát - tájékoztatta lapun­kat dr. Horváth Őrs Péter (képünkön), a klinika igaz­gatója. Szerencsére az osztályt nemrég sikerült ismét megnyitni, de jelenleg is borotvaélen táncolva végzik munkájukat. A fő profilt a vese- és hasnyálmirigy-átültetések ké­pezik. Vesetranszplantációval az ország mind a négy orvosegyetemén foglalkoznak, a hasnyálmirigy azon­ban pécsi specialitás. Egyelőre csak itt áll rendelke­zésre a szükséges tényezők együttese: a speciális tu­Hivatás kontra fizetés A kórházak és klinikák vezetői szerint az ápolók és a nővé­rek legtöbbje elhivatott a gyógyítás iránt, azonban a megél­hetési gondok miatt sokan elhagyják a pályát, akár párezer forinttal több fizetésért. A gazdasági szférában ugyanakkor kedvelik az ápolónőket, mivel a pontosság, precízség az egészségügyi intézményekben természetes, s erre például a szolgáltatóágazatban nagy szükség van. A kórházak azért sem tudnak versenyképes ajánlatot tenni, mert átlagban a három műszakban dolgozó ápolók bére a pótlékokkal együtt is épp hogy eléri a bruttó 40 ezer forintot. dás, gyakorlat és ideális esetben egy legalább nyolc fős szakszemélyzet. Augusztus végére a szám há­romra apadt, ugyanis a nővérek, asszisztensek rész­ben anyagi okok miatt távoztak az intézményből. Miután sikerült a létszámot hatra felduzzasztani, ismét azonnal folytatták a munkát. A szakszemélyzet három műszakban dolgozik, alacsony bérekért. A há­romhetes bezárás miatt ezúttal néhány műtét maradt csak el, az érintettek azonban igen hosszú ideig lesz­nek kénytelenek várakozni újabb donorra. Nem ki­zárt, hogy a bizonytalansági tényezők ismét hasonló döntésre kényszerítik a klinika vezetőjét. A nővérhiány nem egyedi, sőt, a közeljövőben sem várható javulás. A régióban a felsőfokú végzettség­gel rendelkező ápolók képzése sem zökkenőmentes, az egyetem egyik képzési központja idén nem is tudott nappali tagozatos kurzu­sokat indítani. A jelentkezés nem a négy központba (Pécs, Kaposvár, Zalaegerszeg, Szombathely), ha­nem a karra történik, s a felvételik­kor kiderült: valamennyi helyet nem lehet betölteni.- A kar szétosztotta volna a hallgatókat a négy centrum között, azonban az alacsony jelentkezési lét­szám miatt a kaposvári központban idén nem tud­tunk nappali tagozatos diplomás ápolóképzést indíta­ni, csak levelezőt - mondta dr. IUei György, a PTE Egészségügyi Főiskolai Kar tudományos és fejlesztési főigazga­tó-helyettese. - Ugyanakkor a végzett levelezősök nem jelentenek létszám­többletet az intézményekben, hiszen általában már a kórházakban dolgoz­nak, csak magasabb képesítést kíván­nak szerezni. Sokan nem is diplomás ápolóként fejezik be a főiskolát, hanem közben átjelentkeznek más szakra. A legtöbben egyébként már az első év után olyan pályát keresnek, amely ma­gasabb fizetést biztosíthat. A karon elég nagy a kínálat a különböző képzé­sekből, egyebek mellett egészségbiztosítási, gyógy­tornász, dietetikus végzettséget is lehet szerezni. Jövőre nappalin 102 ápoló végezhet, ez a teljes ré­gióban képzett szakembereket jelenti. Ugyanakkor már tavaly mintegy 140 státus volt betöltetlen a me- gyében, ez a szám azóta emelkedett. B. K. - NY. SZ. A nap mosolya Fekete Anett (Pécs) További 7 kép: www.dunantulinaplo.hu Életkor: 19 Magasság: 171 cm Foglalkozás: külkereskedelmi ügyintéző Családi állapot: hajadon Csillagjegy: kos Hobbi: tánc Kedvenc étel: pizza Kedvenc ital: rostos üdítők Ismét egyfajta fürdőruhás szépségversenyre hívjuk! Ha Ön 16 éves elmúlt, és még nincs 35, valamint úgy érzi, hogy szívesen megmutatná magát fürdőruhában vagy bikiniben, akkor küldje be lehetőleg nem túl régi fürdőruhás fényképét lapunknak. A képeket szakemberek zsűrizik, a legfotogénebb hölgyekről ezután profi fotóriportereink készítik el a megjelenésre szánt képeket. A fotók október 2-ától hat héten át jelennek meg a Dunántúli Naplóban, és megtekinthetőek lesznek az interneten is, a www.dunantulinaplo.hu címen. A hölgyek közül olvasóink szavazatai alapján az első három helyezett egy-egy hétvégi, náromnapos, kétszemélyes belföldi utazást nyer. Többek között választhat soproni, lillafüredi vagy operalátogatással egybekötött budapesti utat! Olvasóink ennek a szelvénynek a beküldésével, telefonon és interneten is szavazhatnak arra, kié is a legszebb mosoly. Érdemes voksolni, hiszen a szavazók között szintén gazdára talál egy kétszemélyes hétvégi belföldi Utazás! Címünk: Dunántúli Napló, Pécs, 7601 Pf. 134. A borítékra írják rá: „A nap mosolya"! A szavazó neve: A szavazó pontos címe: Holnap Zsltkovszky Tímea pécsi hölgy fényképét közöljük November végétől a télre koncentrálnak Félillegalitásban a pártok? Pécset mind a négy érintett párt irreálisan soknak tartja az önkormányzat által javasolt bérleti díjakat, amit a szerve­zeteknek kellene az eddig ingyen használt helyiségek után a jövőben fizetniük. Van olyan párt, amelyik azt tervezi, hogy miután képtelen kifizetni az átlagosan százezer fo­rintos havi díjat, egy lakásban folytatja tevékenységét. PÉCS A kérdés egy tavalyi számvevőszé­ki vizsgálat kapcsán került teríték­re, miután kiderült, hogy a pártok jelentős számban - a vonatkozó törvény tiltása ellenére - fogadnak el juttatásokat az önkormányza­toktól azzal, hogy nem a piaci vi­szonyoknak megfelelő bérleti díjat fizetnek az általuk használt helyi­ségekért, vagy egyáltalán nem is fi­zetnek. A vizsgálat után a közigaz­gatási hivatalok készítettek felmé­rést a problémakörről, majd ennek tükrében felkérték a jegyzőket a törvénysértő állapot megszünteté­sére. A megyében csak Pécsett ta­lált kifogásolnivalót a hivatal. - El­készítettük a forgalmi értékbecs­lést, s megkerestük a pártokat, hogy az új feltételekkel igényt tar­tanak-e a helyiségekre - vázolja a helyzetet dr. Papp Judit, pécsi jegy­ző. - Átlagosan havonta százezer forint plusz áfáról van szó. Ha nem fogadják el az összeget, kérhetik újabb értékbecslő közreműködé­sét, azonban nagy eltérésre nem lesz lehetőség, a törvény szerint ugyanis csak piaci áron adhatjuk bérbe a helyiségeket. Az Rágósán közel 1200 forintos havi és négyzetméterenkénti ár - ami egy lapunk által is megkérde­zett ingatlanközvetítő cég szerint reális - a városnak mintegy nettó ötmillió forint éves bevételt jelent.- Méltánytalannak tartjuk az ajánlatot, 86 ezer forintot nem tu­dunk kifizetni - kesergett Fratanolo János, a Munkáspárt megyei elnöke. - Elképzelhető, hogy ki kell költöznünk a Majorossy Imre úti 77 négyzetmé­teres irodából. Ebben az esetben a 2002-es választásokra lakásokban, mintegy félillegalitásban kell felké­szülnie a pártnak.- Teljesíthetetlen a szerződéster­vezet - szögezte le Staub Ernő (MDNP). - Nem tudjuk kifizetni a harminc négyzetméteres helyiség után kért 46 ezer forintot. Azon is el kell gondolkodnunk, hogy ilyen je: - Tudomásom szerint az or­szágban másutt 100-200 forintos négyzetméterenkénti árat szabtak, Pécsett pedig ennek a sokszorosát. Hajlandóak vagyunk fizetni, de csak egy méltányosabb összeget. Az SZDSZ is elfogadhatatlanul soknak tartja a bérleti díjat - tudtuk meg Papp Bélától. - Saját szemszö­géből nézve mindenkinek igaza van, azonban remélem, hogy or­Baranyai körkép Várhatóan november végére befejeződnek a Baranya Me­gyei Állami Közútkezelő kht. útfelújító munkálatai. Meglepő módon a 6-os út he­lyenkénti szűkítése csökken­tette a személyi sérülésekkel járó balesetek számát. A 6-os út burkolatcseréje és a fel­újító munkálatok november har­mincadikára mindenhol befeje­ződnek - tudta meg lapunk Sziládi Zoltántól, a Baranya Megyei Álla­mi Közútkezelő Kht. fejlesztési fő­osztályának vezetőjétől. A főosz­tályvezető a Dunántúli Naplót úgy tájékoztatta, hogy a hatos út Pécs­ről kivezető szárászán - a Budai Vámtól kifelé eső útszakaszon - a burkolat cseréje és frissítése zajlik. Az építkezés ezen a szakaszon a tervek szerint november harmin- cadikán fejeződik be, mely után a közútkezelő már a téli mentesítési munkálatokra koncentrál. Kapaszkodósávot építenek a hatos pécsváradi-szilágyi szaka­szán: a valamivel több, mint két ki­lométeres rész burkolása már lé­nyegében elkészült, pillanatnyilag a padka és az út menti árok Idala­kítása, és a festési munkálatok zaj­lanak. A szakaszt teljes egészében november tizenötödikén adják át a forgalomnak. A beruházás egyéb­ként az idei év legnagyobb költ­ségvetésű beavatkozása: az építke­zés több, mint kétszázhatvan millió forintba került. A hatos út korábbi mun­kálata is jelen­tősen lassítot­ták a forgalmat és nehezítették a közlekedést: a csatomanyílások cseréje után a Közútkezelő a hatos gyárvárosi szakaszán, a Puskin térnél végzett burkolatcserét és a kapcsolódó munkálatokat. Lapunknak Gál Je­nő őrnagy (képünkön), a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának főelőadója kifejtette, a gyakori út­lezárások lassították a forgalmat, így a személyi sérülésekkel járó balesetek rendre elmaradtak az érintett szakaszokon. Az őrnagy elmondta, a koccanásos balesetek szaporodhattak ugyan, de ezekről a rendőrséghez külön bejelentés nem érkezett. t. g. MSZP: cél a Tüzér utca A pártingatlanokról szóló törvény, amely szerint csak harminc állami tulajdonban lévő épületet használhatnak a pártok ingye­nesen, Baranyában csak az MSZP-t érintette. A párt már lead­ta a mohácsi irodáját, csakúgy mint Pécsett a Németh László utcai, két helyrajzi számon szereplő helyiségét. A Tüzér utcai irodából száznegyvennyolc négyzetméternyit szeretnének megtartani, ezt hivatalosan igényelték is a kincstártól. Az állam nyilvántartásában még mindig szereplő Alajos utcai helyiséget pedig már egy évtizeddel ezelőtt visszaadták. körülmények között érdemes-e to- szágos szinten is jelentkezik majd vább működnünk. a probléma, mert igazi megoldást Ugyancsak sokallja a díjat csak törvénymódosítás hozhatna. Raffay Gábor, a Fidesz irodavezető- ___________________mAté balázs Fű tési rendszer: verejtékes lehet a váltás Érdekes, mondhatni precedens jellegű ügyet tárgyalt teg­nap a Pécsi Városi Bíróság: egy távfűtéses házból egy egye­di fűtésre áttérő lakó kiválása okozta a jogi nézetkülönbsé­get. Bár az ügyben nem született ítélet, a téma számos köz­érdekű kérdést felvet. PÉCS A megyeszékhely egyik társashá­zában az új lakástulajdonos egyedi fűtés kiépítése mellett döntött. Az ügyben illetékes ha­tóságoknál megkérte a szükséges engedélyeket, ám a társasház közgyűlése nem foglalt egyértel­műen állást kérésével szemben. A 12 további lakástulajdonos kö­zül csak 8 járult hozzá a szüksé­ges átalakításokhoz, holott azok­hoz egyhangú állásfoglalás szük­séges. A hozzájárulást megtaga­dók azt nehezményezik, hogy az egy lakás kiválásával a többinek kell viselnie a társasház osztatlan közös tulajdonában lévő helyisé­gek fűtésének, a vezeték- és sze­relvényrendszer fenntartásának terheit. Az ügyben a társasházi közgyűlés egyhangú állásfoglalá­sának hiányában szünetet ren­deltek el, a feleknek 6 hónapjuk van a megegyezésre, vagy ezt kö­vetően járulhatnak ismét a bíró­ság elé. Győri Csaba (képünkön), a Pé­csi Távfűtő Kft. műszaki igazga­tóhelyettese az esettel kapcsolat­ban elmondta, hogy a baranyai megyeszékhelyen - ahol 30 ezer távfűtött lakás van - nem jellem­ző az egyedi fűtésre való áttérés, ezek száma jelenleg 10 alatt van. A téma érdekességét mutatja vi­szont, hogy országosan már több bírósági eljárásról van tudomá­suk, amiket hasonló ügyben kez­deményeztek. A leválás körülményeit a hazai jogban a távhőtörvény szabá­lyozza, amelynek rendelkezései szerint a beavatkozás csak az épület vala­mennyi tulaj­donosának be­leegyezésével történhet meg. A távfűtéses szerződés fel­mondása a la­kóközösségben nem okozhat kárt másoknak, a felmondónak viselnie kell a fo­gyasztói berendezések szüksé­ges átalakításainak költségeit. Maga a beavatkozás nem ütköz­het más jogszabályba, műszaki előírásba sem, így például meg kell kérni az építési, esetenként a környezetvédelmi szakhatóság engedélyét is. A leválás utáni költségmeg­oszlást a társasház belső ügyévé teszi, ha egyedi mérésű lakások­ból álló épületről van szó, nem pedig olyanról, ahol még mindig az átalánydíjas elszámolást al­kalmazzák. Az előbbi esetében ugyanis könnyebben meghatá­rozható a lemondott hőmennyi­ség, illetőleg a közös költségté­nyezők aránya. A távhőtörvény és a leválásra vonatkozó kormányrendelet egy­értelmű állásfoglalása ellenére is akadnak tisztázatlan kérdések a fűtés, illetve az egyedi módozat­ra való áttérés körül. Az egyik legalapvetőbb probléma például, hogy a 60-as, 70-es években tö­megesen épült lakóházak nem annak jegyében készültek, hogy lakóik körében valamikor is a ta­karékosság legyen az egyik fő szempont. A lakások közötti vá­laszfalak ugyanis nincsenek szi­getelve, ilyen módon nem lehet gátat vetni az egyedileg „felhasz­nált” hő áramlásának. A vonat­kozó jogszabály csak azt írja elő, hogy a lakóépületben fűtőberen­dezés alkalmazása kötelező, an­nak használatára már nem lehet kényszeríteni senkit. A tisztázatlan kérdések miatt alakult ki a szakemberekben az a nézet, hogy az egységes távfűté­ses rendszerből való kilépés he­lyett ma még a költözés konfliktu­sokkal kevésbé terhes megoldást nyújt, mint vállalni az engedélye­zéssel járó adminisztrációt, illetve lakóközösségi egyeztetéseket. KASZÁSÉ. Botlóaknát találtak IVÁNOÁRDA A határsávtól másfél méterre, már Magyarország területén bukkant botlóaknára egy határ­őr-járőr az elmúlt hétvégén Ivándárda közelében. A készü­lék feltehetően működőképes, a kibiztosítását szolgáló drót jól látható rajta. Nem kizárt, hogy valamilyen állat akadt a robba­nószerkezetbe, és húzta át ma­gyar területre úgy, hogy közben nem következett be a detoná­ció. A határőrség az aknát meg­jelölte, és értesítette a tűzszeré­szeket, akik jelezték, amint ide­jük engedi, hatástalanítják a szerkezetet. Az eset arra figyelmeztet, hogy közvetlenül a határ men­tén, hazánk területén is lehet­nek éles robbanótöltetek, ezért még mindig rendkívül veszélyes a zöldhatár megközelítése. S. G. i I » A

Next

/
Oldalképek
Tartalom