Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-19 / 258. szám

Ill 2000. Szeptember 19., kedd 0 L VASÓSZOLGÁLAT Új Dunántúli Napló - 9. oldal Oldalszerkesztő: A Nap kél 6.27 nyugszik 18.48 órakor Hírszerkesztő: Csuti János Hírügyeletes 16-tól 19 óráig az 505-000-es'számon: Csuti János A Ferencesek u. 1. alatt közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200-088-as számon 8.30-10.30-ig díjmentesen hívható: Török Éva Névnap, évforduló Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VILHELMINA nevű kedves olvasóinkat A név latin eredetű. Jelentése: oltalmazó. E napon született 1802-ben Kossuth Lajos, 1878-ban id. Latabár Árpád színész. liJeslel Mobil hívószámunk: 06-30/247-0001 Postabontás Dunántúli Napló Pécs E-mail-címünk: toroke@dunantulinaplo.hu 7601 Sulitévések Vargán Többéves hagyományt követve, az idén is két hetet töltött a Sulitévé stábja Vargán, a Sásd környéki kis faluban, a település ön- kormányzatának vendégeként. A kilenc diákból álló (9-19 éves) forgatócsoport főhadiszállása Sásdi Sándor szülőháza, és annak portája volt. Itt vertük föl sátrainkat, és itt csaptak az ég felé estén­ként a tábortűz lángjai. A tűz köré hívtuk a falu lakóit, és kérdeztük őket életükről, terveikről. Úgy láttuk, hogy a falu tavaly óta is szé­pült - felújíttatták a kis kápolnát és fürdőszobát építettek az író szülőházában. Az itt élő szorgalmas, kedves emberek - a lakosság száma nem éri el a kétszázat - szívesen beszéltek a múltról is. A falu legidősebb asszonyával, a 87 éves Mariska nénivel is ké­szítettek interjút ifjú televíziósaink. Pál Sándor polgármester pedig átadott ismeretei mellett könyvekkel is segítette adatgyűjtő mun­kánkat. A napi feladataink mellett szórakozásban is volt részünk, bőven. Játékos vetélkedők, szülinaposok bulija, szalonnasütés, ki­rándulás, főzőverseny, labdajátékok és lufis-tánc jelentette a kelle­mes programot. Pezsgett az élet a Sásdi Sándor portán. Ha az író látta volna, biztos szívesen letelepedett volna közénk a tűz mellé. Emlékezetünkben, fotóinkon és vidofelvételeinken megőrizzük azt a két hét békét és nyugalmat, amit a természet közelségében tölthettünk. Szívünkben pedig a vargai embereket, barátainkat. Lúszka Mária és a Sulitévések, Budapest Elfelejtett kandeláber Már korábban is jeleztem a Dédásznak, hogy a közelünkben lévő kandeláber megrepedt, talán ki kellene cseréim, de nem foglalkoz­tak vele. Nemrég azonban annyira megsérült ez a díszes lámpaosz­lop, hogy az illetékesek szerint sem lehetett mit kezdeni vele, kiás­ták a helyéről. Mindez két héttel ezelőtt, szombaton történt. Azóta ott hever a járda mellett az oszlop, és ott éktelenkedik a gödör. Az utóbbi sze­rintem kifejezetten balesetveszélyes, de nem csak a gyalogosok szá­mára. Mivel az üreg részben kinyúlik az úttestre, az autósok is köny- nyen pórul járhatnak miatta. Azóta kétszer telefonáltam a Dédásznak, kérve, hogy cseréljék újra a kandelábert és temessék be a gödröt, de hiába. Legutóbb azt a választ kaptam, hogy tudomásuk szerint az alvállalkozó már dol­gozik ezen a feladaton. Kissé lassan - nem gondolják?! Füri Jenőné, Pécs, Páfrány u. 36. A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vízállás Vízállások és hőfokok a Du­nán és a Dráván: Mohács 227 cm, áradó, 19,3, Őrtilos -71 cm, apadó, 17,5, Barcs -55 cm, ára­dó, 18,2, Drávaszabolcs 33 cm, változatlan, 15,6. Orvosmeteorológia Kissé változékony, többé-kevés- bé napos, de melegnek nem mondható időre számíthatunk ma. Az előrejelzés szerint gyen­ge melegfronü hatás jellemzi a hét elejét, amely alacsony vér­nyomást, fejfájást, általános de- koncentráltságot okozhat. A fronthatás mellett elsősorban ar­ra kell figyelnünk, hogy ilyenkor könnyen megfázhatunk. Le­gyünk előrelátóak, most már ne hagyjuk otthon az esernyőt és a kiskabátot! Országos előrejelzés Mai időjárás Vízhőmérséklet Távolabbi kilátások Szerda 26° 'M: Éjszaka egy felhőzóna érkezett fölénk, amelyből eleinte elsősorban délen többfelé lesz eső. Dél­utánra az eső megszűnik, felszakadozik a felhőzet. Gyakran lesz élénk a szél. A csúcshőmérséklet 18,23 fok között várható. Duna 19,3°C Tisza 16-20 °C Balaton 19°C Velencei-tó 17°C Tisza-tó 19°C Szelidi-tó 19°C Adriai-tenger 23-24 °C ÉgeFtenger 23-26 "C Földközi-tenger 21 -28 ° C Csütörtök Péntek 18° (£^)' Egészségügyi ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek ré­szére: Siklós, Sellye város és város­környék, Pécs városkörnyék prog­resszív ellátásban a megye területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti be­tegek részére páratlan napokon: PTE ÁOK Gyermekklinika; páros na­pokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegeket. Pécs város felnőtt lakossága ré­szére belgyógyászat, sebészet: Me­gyei Kórház. Baleseti sebészet: PTE ÁOK Baleseti és Kézsebészeti Kli­nika. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - PTE ÁOK Sebészeti Tanszéke - Rá­kóczi út 1. Koponya- és agysérülé­sek: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betege­inek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai el­látás és felvételes ügyelet: PTE ÁOK Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti el­látása 17 órától: PTE ÁOK Szemé­szeti Klinika. Bőrgyógyászati betegek sürgős­ségi ügyeleti ellátása 18 órától: PTE ÁOK Bőrgyógyászati Klinika (Ko­dály Z. u. 20.). Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék fel­nőtt lakossága részére a Lánc utcai rendelőintézet ügyeleti helyiségei­ben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u., délután 5 órától más­nap reggel 7 óráig. Tel.: 310-938. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Zsolnay, Lánc u. 20., Koro­nás Kígyó, Szabadság u. 44., Bóly: Panacea, Ady E. u. 8., Komló: Kökönyös, Petőfi tér 2., Mohács: Szentháromság, Szentháromság u. 26., Pécsvárad: Szent István, Kos­suth L. u. 8., Sásd: Szent György, Szent Imre út 19., Sellye: Arany Sas, Erdélyi u. 2., Siklós: Hollós, Baross G. u. 7., Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Erzsébet u. 3., Szigetvár: Boróka, Szent István ltp. A Máltai rendelés ingyenes or­vosi és jogi tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igény­be vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt. 8.30-9.30-ig belgyógyá­szat-cukorbetegségek, 10.00-13.00- ig bőrgyógyászat, 13.00-14.00-ig belgyógyászat-ultrahang, 15.00- 16.00-ig belgyógyászat. SOS-ÉLET telefonszolgálat díj­mentesen hívható a 06-80-505-390- es számon, este 7 órától másnap reg­gel 7 óráig. Ml LESZ MA? - RENDEZVÉNYEK - PROGRAMOK BARANYA Harkány, Madison Discobár: Diszkó (22.00-04.00). Mohács, Kanizsai Dorottya Mú­zeum: Bor és gasztronómia Mo­hácson című kiállítás. PÉCS Pécsi Napok 2000. Ifjúsági Könyvtár: Pályázat meghirdetése „Nem fecske módra kell átsuhanni a könyvön, meg is kell abban me­rülni” (Móra Ferenc) címmel 10-14 éves tanulók részére (13.00). Do­minikánus Ház: A Dominikánus Ház és gyűjteménye című kiad­vány sajtóbemutatója (15.00). Sé­tatér: A Pécsi Nemzeti Színház a Sétatéren. Beszélgetés a színház kitüntetett művészeivel. Házigaz­da: Simon István (16.00), A Fashion Modellstúdió divatmuta­tója (17.30), Step- és showtánc be­mutató (19.00) (Eső esetén a Hely­őrségi Klubban). Fesztiválsátor: Benkó-Molnár Dixi párbaj (18.00). Pécs Plaza parkoló: Cigány folk­lór-együttesek műsora, kézműve­sek bemutatója és cigány táncház (18.00) . Barbakán Várárok: A Szélkiáltó együttes koncertje (19.00) . (Eső esetén a Dominiká­nus Házban). Művészetek Háza: Az Egri-Pertis Duó négykezes zon­gorakoncertje (19.00). Pécsi Har­madik Színház: Fekete Hedvig: Vonat. Táncolják: Bakó Tamás és Fekete Hedvig. Km: Horváth Zsófia és Érti Péter. Az angyal fénye. Ötlet és előadó: Murányi Zsófia. Zene: Aura Veera, Carlos Joging (20.00). IH-Billentyű: A Calliope együttes etno-jazz koncertje (22.00). PTE (Ifjúság u. 6.): Jacques Der­rida előadásai A» szakma jövője avagy a feltétel nélküli egyetem címmel (10.00,17.00). Vasutas Művelődési Ház: Botla­dozók - magyar táncok tanítása, gyakorlása (18.00-21.00). Apáczai Csere János Nevelési Központ: a Lions-klubok Magyarországi Szö­vetségének Vándorkiállítás. Megte­kinthető szeptember 22-ig. PTE ÁOK Szülészeti és Nőgyó­gyászati Klinika: Szülők Iskolája. A terhesség alatti magzati ártalmak­ról. Gyógyszerek alkalmazása a ter­hesség alatt, genetikai célú vizsgála­tok. Helyes táplálkozás (17.00). Mecseki Planetárium: A Nap­rendszeren kívüli bolygók kutatá­sa. Előadó: dr. Hegedűs Tibor csillagász, a Bajai Csillagvizsgáló igazgatója (18.00-19.00). IH-Galéria: Tám László jubileu­mi fotókiállítása. Megtekinthető: október 6-ig. AG-Ékszer (Ferencesek u. 30): So­mogyi Zsuzsa ötvösművész kiállí­tása. Megtekinthető szept. 30-ig. Gyöngyszem Galéria: Áldozó László festményeinek kiállítása. Megtekinthető szept. 28-ig 9-17-ig. Szombat, vasárnap szünnap. Műhely Galéria: Vata Emőke fest­ményeinek, Vata Enikő divatterve­inek kiállítása. A kiállítás megte­kinthető okt. 5-ig keddtől péntekig 10-17, szombaton 9-13-ig. Csopor(t)-Horda Galéria: Peter Busch képzőművész kiállítása. Művészetek Háza: Csonka Ká­roly fotóművész „Két évezred öröksége: Pécs” című kiállítása. Dévényi Sándor, Kossuth-díjas építész: Új Nemzeti Színház ter­ve. Megtekinthető: szept. 25-ig. HOLNAPI ELŐZETES IH-Billentyü: Dzsem (22.00). Fesztiválsátor: Irish Folkmusic. Goblin on the Bow (Zajzon Ta­más), Shannon zenekar, Csülagok tánccsop'ort bemutatója (18.00). Mecseki Planetárium: Kisboly­gók az űrszondák korában. Elő­adó: Samiczky Krisztián, a (14181) Koromházi nevű kisboly­gó egyik felfedezője, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója, a Magyar Csillagászati Egyesület titkára (18.00-19.00). Művészetek Háza Breuer Mar­cell Terem: Házimozi - Raul de la Torre: Szerelemház (színes, felira­tos, argentin film) (19.00). Fülep Lajos Terem: Én, Marlene Dietrich - Szilágyi Enikő estje (19.00). FILM PÉCS Uránia: Gladiátor (11.00, 15.00, 19.30, 22.00), Buena Vista Social Club (17.45,20.00). Cinema City, Pécs Plaza: Tigris színre lép (szinkr. 13.45,15.45), A második legjobb dolog (felír. 17.45, 19.45), Tolvajtempó (felír. 13.15, 15.30, 17.45, 20.00), Gagyi mami (szinkr. 14.15, 16.15, 18.15, 20.15), A hazafi (felír. 20.00), Csibefutam (szinkr. 14.00,16.00,18.00), Pasik és csajok (felír. 14.00,16.00,18.00, 20.00), A bevetés szabályai (felír. 14.45, 17.15, 19.45), Titan A. E. (szinkr. 13.30, 15.30), Új csapás (felír. 17.45, 20.00), Bérgyilkos a szomszédom (szinkr. 14.15,16.15, 18.15, 20.15), Viharzóna (felír. 14.45, 17.15, 19.45), Gladiátor (20.00) , Az asztronauta (felír. 14.00,16.00,18.00). MOHÁCS Kossuth: Mission Impossible 2. (20.00) . PÉCSI RÁDIÓ 5.55-22.30 az FM 101,7 MHz és a 873 kHz középhullámon, 5.55- től 9.00-ig és 18.30-tól 21.00-ig a 71,81 MHz URH sávon 5.55-9.00- ig HAJNALTÓL - REGGELIG. Benne 6.00, 7.00 Kossuth króni­ka, 6.15, 7.15 Dél-dunántúli kró­nika, 6.23, 7.23 Lapszemle, 6.30, 7.30 A nagyvilág hírei. 6.38, 7.38 Közlekedés, sport. 6.45, 7.45 A régió hírei. 6.52,7.52 A nap témá­ja. 8.00 Világhíradó. 8.10 Ripor­tok, interjúk. Benne: Sziréna. 9.00- 22.30-ig csak a 873 kHz-es középhullámú adón. 9.00-10.30 Horvát, 10.30-12.00 német nem­zetiségi műsor. 12.00-13.00 Kos­suth krónika. 13.05-14.00 Szerb zenedélután. 14.05-18.00 Ma­gyarországról jövök és Kirakat. 18.00- 18.30 Kossuth krónika. 18.30-22.30-ig nemzetiségi mű­sorok több nyelven. ml RTL KLUB TV2 m2 DUNA TV 24.00-7.00 TS- Syd­ney 2000, 7.05 Add a kezed! (Ruttkai Éva san­zonfelvételeiből), 7.20 TS - Sydney 2000, 13.35 Srpski Ekran (szerb nyelvű nemzetisé­gi magazin), 14.00 Unser Bildschirm (német nyelvű nemzetiségi ma­gazin), 14.35 Szent Pé­ter esernyője (magyar film), 15.40 Klip plusz, 15.50 Ezredforduló, 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 A varázscipő (iz­landi kisfilm), 16.15 Le akarok fogyni! (dán kis­film), 16.30 Zöldpont, 1700 Hon-lap (krónikás ének 2000-ből), 17.30 Katolikus krónika, 18.00 Híradó hatkor, 18.25 Alaphangok, 18.30 Háló (riport-dokumentumfilm), 19.00 TS- Sydney 2000 (közben Enternet Sport Café) 6.30 Reggeli. Benne: Mire gondolok?, 9.00 Recept Klub (ismétlés), 9.10 Barátok közt (ma­gyar sorozat, ismétlés), 9.40 Julieta (ismétlés), 10.30 Top Shop, 11.30 Delelő. Benne: Ünnep­naptár; Mire gondolok?; Receptklub, 13.00 Hír­adó - Déli kiadás, 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor), 13.40 Különle­ges osztag (olasz krimi­sorozat, 6. Az ibériai kapcsolat), 15.20 Ka­landos nyár (francia so­rozat, 22. Fsz.: Laly Meignan, Laure Guibert), 16.10 Julieta (mexikói sorozat, 12.), 16.55 Joker (telefonos villámjáték), 1700 Sze­retni bolondulásig (mexi­kói sorozat 71), 1730 Joker, 17.35 Hegylakó (amerikai kalandfilm-so- rozat), 18.30 Híradó 5.45 Reggeli kiadás, 6.30 Jó reggelt, Magyarország!, 9.00 Gazdagok és szépek (sorozat), 9.25 Csupa- csupa élet (német soro­zat), 9.55 Tv a város szélén (magy. vígjáték- sor), 10.25 Hurrá, uta­zunk! , 10.50 Közvetlen ajánlat, 11.10 Autósza­lon, 11.45 Mostvagyso- ha!, 12.10 Anya csak egy van (am. vígjáték- sor), 12.40 Jó barátnők (német sor), 13.35 Vég­ső megoldás (amerikai bűnügyi vígjáték), 15.10 A klinika (német soro­zat), 16.00 Sunset Beach (amerikai soro­zat), 16.25 Szerelmes álmodozók (mexikói so­rozat), 17.10 Esperanza (mexikói sorozat), 18.00 Camila (mexikói sorozat), 18.30 Tények, 19.05 Most vagy soha! 19.30 Híradó 20.00 TS - Sydney 2000 18.50 Fókusz 19.15 Fókusz ráadás 19.20 Üzenet 22.00 Híradó este 19.25 Barátok közt 22.10 Aktuális (maavar sorozati 22.30 Théma 20.00 Rendőrakadémia 22.40 AlaDhanaok (am. víaiátéksor.) 22.55 TS - Bajnokok 20.50 Legyen ön is Ligája milliomos! 23.45 Ezredforduló 19.35 Gyerekszáj 19.50 Vad angyal (ar- aentin sorozat) 20.20 Walker, a texasi kopó (amerikai akciófflm-sorozat) 21.20 Rambo 3. (am. ak­ciófilmí ______ 23 .10 Jó estét, 21.40 Túsziárat 24.00-4.00 TS-Syd­ney 2000 23.40 A Hyperion-öböl (sorozat 17.) 24.00 Volt egyszer egy Amerika (film) 0.25 Fókusz (ismétlés) 1.35 Hálóvilág EUROSPORT 8.30 Spanyol kerékpáros körverseny, 10.00 Extrém sportok, 11.00 Labdarúgó­vá, selejtezők, 13.30 Spanyol kerékpáros körverseny, 1730 Extrém sportok, 18.00 Olimpia, Sydney, 18.30 Yoz magazin, 19.30 GTFIA bajnokság, 20.00 Ökölvívás, 23.00 Spanyol kerékpáros körverseny, 24.00 AIR Canada női golf­verseny, 1.00 Vitorlásmagazin 0.00-7.00 TS - Sydney 2000, 7.05 Add a ke­zed! (Ruttkai Éva san­zonfelvételeiből), 720-13.30 TS- Syd­ney 2000, 13.35 Ma­gyar színházak fesztivál­ja, 14.35 Sikkes (divat- magazin), 15.00 Telemázli, 15.30 Euró­pai arcok, 16.00 Iskola utca. Tanodú), 1730 Fo­gadóóra, 18.00 Folytas­sa a hajózást! (brit film, 1962), 19.30 Tévétorna Norbival, 19.45 Esti me­se 20.00 Hiradó ______ 20 .25 Privát Magyaror­szág (magyar do­kumentumfilm­sorozat 4.10 Virradóra, 9,10 Mil­lenniumi krónika, 9.40 A, világörökség kincsei, 9.55 Pelsőcz, Plesivec \ (film), 10.30 A bosszú j lándzsája, 12.20 Esti kér­dés, 13.00 Anziksz, 13.15 Táncház, 13.45 Tü­kör, 14.15 Ami igaz, az igaz, 14.30 Expedíció hét kontinensen át, 14.55 Kaland és felfedezés, j 15.30 Magyar történelmi arcképcsarnok, 15.45 Megrázó Új Világ, 16.45 A világörökség kincsei, 1700 Heuréka!, 1730 Mesefilm 18.00 Napóra____ 18 .55 Hei. hei. helves... 19.30 A 20. század száz 21.20 Haláli terv (amerF 19.40 Veri az ördög a kai tévéfilm) feleséaét (film) 22.55 Záróra 21.15 Az ember 0.00-4.00 TS­traaédiáia Sydney 2000 22.15 ZigZig (franc, film) HBO PÉCS TV 6.30 Halálbiztos, 8.05 Ezer hold, 9.50 Good Will Hunting, 11.55 Paparazzi, 13.45 Rekvi­em egy nyomozóért, 15.30 Macskák nem táncolhatnak! 16.45 Titanic, 20.00 Kirucca­nok, 21.35 Apád-anyád idejöjjön, 23.45 Gyilko­sok asszonyai, 0.50 Ha­lálbiztos, 2.25 Szerelem­ben, háborúban.., 4.20 Szerelmi csetepaté Magyar ATV 19.00 ATV-hiradó, 19.30 Power kapitány, 20.00 Languszta, 21.00 Látók, szóljatok! 22.00 ATV- hiradó, 22:40 Színházi látcső, 23,15 Premier Plan A műsor és a kezdési Időpont vál­toztatásának jogát minden tévé­adó fenntartja s ezért lapunk fele­lősséget nem vállal. 6.00, 700, 9.00,10.00, 12.00, 14.00, 16.00, : 18.00, 20.30,22.15 Hír­óra, 8.00 Pódium, 8.05 Pécsi Napok Krónikája, j 8.30 Benzingőz ism., 11.00 Pódium, 11.05 Hí- j vószámunk 105 ism., 11.25 Csapó, 11.45 Pé- í esi Napok Krónikája, I 13.00 Pódium, 13.05 Évszakok a Dráva men­tén - Tavasz, 13.20 Tö­rökország - Útifilm j 13.35 így készült: A vi­lág nem elég, 13.50 Képújság, 15.00 Fórum ism., 17.00 Pódium, 17.05 Pécsi Napok Kró­nikája, 1720 Képújság,: 17.40 Kilátó, 19,15 Cég­rabló - Telefonos játék, 19.30 Képviselői foga-! dóóra - Nürnberger Gé­za, dr. Deák Péter, 21.45 Fekete Gyöngy, 22.30 ; Bencze-show, 23.00 Pé­csi Napok Krónikája. * t 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom