Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-17 / 256. szám

2000. szeptember 17. ★ SZTÁROK ★ 13 Alföldi Róbert ezer arca Alföldi Róbert népszerűségét a Vészhelyzet alapozta meg, a tévénézők a sorozat legelején „megimádták” Carter dokiját, akit ő szinkronizált. Hangját talán hama­rabb ismertük meg, mint színészi arcát - nem is beszélve sikeres rendezéseiről -, újabban pedig gyakran ránk kö­szön az RTL Klub reggeli, illetve déli műsorvezetőjeként.- Badarság volna tagad­ni: ma a televízió nyújt­hatja az igazi népszerű­séget. Aki.a dobozból „beszél” a nézőkkel, an­nak más téren is köny- nyebb ismertségre szert tennie. Igenis kell a té­vé, a szinkron, a film. Nemcsak az anyagiak miatt, hanem azért is, hogy a képernyőről is­mert színészek után be­jöjjön a néző a színház­ba, és azt mondja a pénztárosnak: arra a da­rabra kérek jegyet, amelyikben Alföldi Ro­bi játszik.- Tárgymániás va­gyok, tele van velük a lakásom. A legrégebbi? Vitrinben őrzöm a bo­hóccipőt, amit a nagy­anyám és a mamám a fehér kiscipőmből vará­zsolt, mert jelmezbálba vittek. Megőriztem első osztályos írásfüzetemet is, Dunapatajon e fölött tanultam a betűket. A későbbi időből alig ma­radt emlékem. Nem vit­tem haza soha rekvizi- tumot, de ez alól is van szabályt erősítő kivétel: a Bűn és bűnhődésből, (első főszerepem) meg­őriztem Raszkolnyikov szemüvegét.- A bemutatón a szí­nészek mindig meg szokták egymást aján- d é k o z n i. Ilyenkor sok pénzt elköl­tők. Nem sze­retem a vicces ajándékokat, olyasmit vá­lasztok, ami­nek magam is örülnék, ha mástól kap­hatnám.-A tévés műsorveze­tést határozottan élve­zem. Laza lehetek, ma­gamat adhatom, miköz­ben érdekes emberek­kel, izgalmas témákkal találkozhatom és feltöl­tődöm ezekből. Kit hív­nék meg vendégnek, ha tehetném? Madonnát és Cicciolinát...- Sokan mondják, hogy ez a tévé adta nép­szerűség méltatlan. Mindent vállalok, amit teszek, mondok, csiná­lok, azt is, hogy mindig híres, sikeres akartam és akarok lenni, a pénzt nagyon szere­tem, de nem önmagáért, a gyűjtéséért, hanem mert értékeket tu­dok általa elér­ni, teremteni.- Rendezés közben ho­gyan bánok a színészekkel? Mint a szódás a lovával! De ne feledjük, hogy a szódás szereti a lovát, és a ló is viszont- szereti őt. A rendezés lázas álla­pot. Magamban motyo­gom minden színész szövegét, és velük együtt játszom a szere­peket. Mégsem játsza­nék abban a darabban, amit rendezek. Ezt csak a zsenik tudták, én vi­szont nem vagyok se Chaplin, se Laurence Olivier. Nyugodt szívvel merem állítani, hogy szigor ide, kiabálás oda, akivel egyszer dolgoz­tam, az szívesen dolgo­zik velem máskor is.- Mire vágyom még? Például arra, hogy nyit­hassak egy galériát, mert imádom a festmé­nyeket, vagy arra, hogy operát rendezzek. Az igazán merész vágyam már ismert: szeretnék színházat igazgatni, ta­lán nem a szokott mó­don. Néhány éve meg­pályáztam egy színigaz­gatói helyet, de nem nyertem el. Most gon­dolkozom, hogy a bu­dapesti színházigazga­tók pályázatán megpró­báljam-e újra, vagy sem...- Akadnak privát má­niáim is: az utazás és az állatok. Szívesen nyitnék például egy kutyamen- helyet. Otthon Luca, átok macskám, és a két kutyám, Dóra meg Sára fogad, de kötöttem már jó barátságot oroszlán­nal, kígyóval, farkassal, mosómedvével, elefánt­tal, orángutánnal... Jár­tam Peruban, Iránban, és legutóbb azért válasz­tottam úti célul Malajzi­át, mert tudtam, hogy ott működik a világon a leg­nagyobb orangutánre­zervátum. Azt nekem látnom kellett! (somos) Névjegy: Született Kalocsa, 1967. november 22. Főiskolai diplomát szerzett 1991-ben. Főbb szerepei: Raszkolnyikov (Bűn és bűnhődés), Rómeó, Andrej Bolkonszkij (Háború és béke), Puck (Szentivánéji álom), Oscar Wilde, Ivan Karamazov. Főbb rendezései: Trisztán és Izolda, Sirály, Figaró házassága, Velencei kalmár, Haramiák, Vihar. Főbb dijai: Jászai Mari-díj, Hegedűs Gyula-díj, Ruttkai Éva-díj, Színikritikusok Díja was VELE? lesen Indul az újkori Meseautó Görkorcsolyázik az üzletközpontból az­nap elbocsátott lány, mikor a shopping center igazgatótanácsának elnöke elgázol­ja a nagybátyjától kapott luxusautóval. Kabay Barna produkciójában megkezdő­dött a klasszikus magyar filmgyártás le­gendás darabja, a Meseautó napjainkra írt változatának forgatása. Az alkotók igye­keznek az eredeti szituációkat megtarta­ni, persze mai szereplőkkel, így többek között Bajor Imre, Kern András, Stohl András, Molnár Piroska és Pogány Judit játszik az újkori Meseautóban, amely de­cemberre gördül be a mozikba. E. T. nem megy haza Húsz évvel az E. T. bemutatója után, Steven Spielberg új köntösbe bújtatja és komputeranimáció segítségével meg is hosszabbítja a sci-fi-mesét. A bemutató 2002 márciusában lesz. Az amerikai ren­dezőnek egyébként az E. T. a legkedve­sebb filmje. Clooney sem meleg A bulvársajtó rendre meleghírbe hozza a macsó férfiszínészeket. George Clooney viccesnek találja, hogy rendszeresen va­lamely kollégájával hozzák őt össze. A Vészhelyzet sztárja szerint szánalmas dolog, hogy a média a sztárok nemi éle­tével foglalkozik. Egyik legjobb barátjá­ról, Tom Cruise-ról is legalább annyiszor híresztelték el, hogy homoszexuális, mint őróla. Woodstock: művészeti bölcső A legendás 1969-es woodstocki fesztivál helyszínén művészeti központot építe­nek. A centrum 2003-ig készül el Max Yasgur farmján, ahol színházi, tánc, zenei és egyéb művészeti eseményeknek fog otthont adni. A 4000 fő befogadására ké­pes monstrum mellett további 1500 főnek helyt adó szabadtéri színpadot is készíte­nek. Állítólag azért választották a beruhá­zók Woodstockot, mert tökéletes a földraj­zi elhelyezkedése, s a hely szelleme is több ezer látogatót vonz évente. Egy konzumnő emlékiratai Christine Keeler (57) egykori kon­zumnő arra készül, hogy megjelenteti emlékiratait, még­pedig a Macmillan Kiadónál. A kiadó tulajának nagyap­ja a hajdani mi­niszterelnök, Harold Macmillan, akinek kormányát épp a szép hölgy buktatta meg (majdnem) 1963- ban az általa oko­zott botrányokkal. A könyvben szép számmal szerepelnek olyan nagy hatal­mú államférfiakról készült pikáns fényképek, akiknek ágyában Christine Keeler megfordult. Párhuzamosan folytatott kapcsolatot Jack Profumo egykori hadügymi­niszterrel és Jevgenyij Ivanov KGB-kémmel. Profumónak távoznia kellett, Christine pedig börtönbe került. Macskák utolsó éjszakája 7485 előadás után búcsúzott el a Broadwaytől Andrew Lloyd Webber Macskák című musicalje. Szeptember 10- én a NewYork-i Winter Gardenben megtartott utolsó elő­adáson 1500 meghívott vendég búcsúztatta el a népsze­rű zenés darabot, amelyen még maga a zeneszerző is je­len volt. Webber imigyen küldte utolsó útjára művét: „Ez volt a Macskák első életének utolsó éjszakája a Broadwayn.” A színpadi változatot 10 millióan látták, s több mint 400 millió dollárt hozott elkészí­tőinek. Eddig 30 or­szágban mutatták be, s a londoni ősbemu­tató helyszínén jelen­leg is játsszák. Egyébként már júni­usban le akarták ven­ni a Broadway műso­ráról, de a hírre úgy megugrott a jegyelő­vételek száma, hogy 10 héttel meghosz- szabbították a Macs­kák pályafutását. Hang-Szín Tanoda, avagy Fruzsina oktat A felvételiztető szerepét játssza legkö­zelebb Pregitzer Fruzsina színművész- nő, akit a nézők java a Szomszédok cí­mű szappanoperából ismer. Nos, Nyír­egyházán hamarosan megnyitja Hang- Szín Tanodáját, pedig legszívesebben mindenkit lebeszélne a színészetről. Igaz, annak idején őt sem tudták.- Ha objektív lennék, mindenkit le­beszélnék a színészetről. Ez egy hosszú távú befektetés, ki tudja, mikor térül meg. Sajnos a kultúra helyi értéke is nagyon megváltozott ahhoz képest, ami 1990 előtt volt. Szerencsésnek mondhatom magam, mértén még egy színpadon játszhattam Dayka Margit­tal, Sulyok Máriával, Gobbi Hildával. Ha a mai fiataloknak említem ezeket a neveket, néznek rám, nekik ez már szí­nészmúzeum. Fruzsinának is csak másodjára sike­rült a felvételije a Színház- és Filmmű­vészeti Főiskolára. Korábban tanított már a Nemzeti Színházban, ezért nem lesz új számára ez a „szerep" sem. Ami­kor Nagykállón a drámatagozaton fog­lalkozott a gyerekekkel, a többi tanárral együtt döbbentek rá, hogy a mai diá­kok másképp vesznek le egy könyvet a polcról, sokkal magabiztosabbak a magánéletben is. Többségük nem ma­radt a színészpályán, ám kitűnő újság­írók, menedzserek lettek. A színésznő olyan fiatalokat szeret­ne nevelni, akik játszi könnyedséggel veszik majd az egyetemi felvételi aka­dályait. „Lehetőséget adunk arra is, hogy a legjobb hallgatóink statisztál­hassanak a Móricz Zsigmond Színház­ban. A tanodában egyébként lesz még tánc- és énekoktatás is, hisz a mai kor­osztály érthetetlenül gyengén ’muzsi­kál’a kottából. ” Emellett olyan szakkönyv áll a ren­delkezésemre, ami garanciát jelent az oktatásra. Az alap a New York-i Actors Stúdiónak (ahol többek között Robert De Niro, AI Pacino tanult) egy magyar nyelvű könyve lesz. A felvéte­lin pedig nem kér túl sokat a direktor­nő, „aki elmúlt tizenhat éves, bátran jelentkezhet". Pokrovenszki Gergely SZUPERMODELLEK ATYJA Naomi Campbell, Claudia Schiffer vagy Linda Evangelista nevét mindenki ismeri, Chris Owenét annál kevesebben. Pedig e hölgyek nem kevesebbet köszönhetnek a vakmerő üzletembernek, mint a karrierjüket. Owen a nyolcvanas években gyökeresen megváltoztatta a divatszakmát. Chris Owen ma multimilliomos üzlet­ember. Ghánában született, és fiatalko­rában itt kezdte pályafutását könyvügy­nökként. A huszonéves Chris 'bibliákat és sza­kácskönyveket árult az afrikaiaknak, de nem érte be ennyivel. Hamarosan saját könyvterjesztő háló­zatot alapított, amit rövid idő alatt jól jövedelmező vállalkozássá fejlesztett. Az, hogy később a modell- szakmában kamatoztatta kiváló üzleti érzékét, egy furcsa véletlen műve. Owen nővére, Carole White modell­ügynökséget vezetett Lon­donban. A Bobton ügynök­ség súlyos anyagi gondo­kkal küszködött, és 1980 decemberében csődbe jutott. Owen összegyűjtött 20 000 fontot hogy kisegítse nővérét, és együtt új vál­lalkozásba fogtak. A Premier Model Mana­gement néven bejegyzett ügynökségről ekkor még senki se gondolta volna, hogy gyökeresen megvál­toztatja a kifutók világát. A Premier első irodáját egy sajtbolt felett nyitotta meg, de a testvérpár vál­lalkozása hamarosan kinőtte szegényes kereteit. A titok nyitja azokban a fiatal, addig ismeretlen szépségekben rejlett, akiket Owenék jó érzékkel szerződtettek. A nyolcvanas években világsztárrá cseperedett Christy Turlington, Claudia Schiffer, Linda Evangelista és Naomi Campbell ugyanis mind Owen ügynökségéhez tartoztak. A Premier felrúgta a modellek menedzselésének addigi hagyományait is. „Akkoriban az egész ipar tele volt drogfüggő lányokkal, és az ügynökök is keményen kábítószerez­tek” - emlékszik vissza a nyolcvanas évekre Owen. Mivel sikerült megőriznie józanságát a kifutók élv- hajhász világában, lekö­rözte a konkurens ügynök­ségeket és busás vagyonra tett szert. A „szupermodell” kifejezést először a Premier széplányaira találták ki, nem véletlenül. Owen felfedezettjei köré profi kampányt szervezett, így Naomi, Claudia vagy Linda a média kedvencei lettek. Stratégiájának alapja az az egy­szerű ötlet volt, hogy a lányok szépsége nem elég, a személyiségüknek legalább annyira vonzónak kell lenni. Az ötlet bevált, és a Premier indította trend hamar uralkodóvá vált a szépségipar­ban. Jelenleg több mint 200 modellt foglalkoztatnak. A vállalkozó kedvű menedzser a kilencvenes években ugyan több projektjével is kudarcot val­lott, de soha nem adta fel. Az egyik leg­nagyobb dobása a tavaly piacra dobott, Naomi Campbell nevével fémjelzett par­füm volt, ami jelenleg is az egyik leg­keresettebb az Egyesült Államokban. k > ) 4 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom