Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)
2000-06-03 / 151. szám
10. oldal - Új Dunántúli Napló KULTÚRA 2000. Június 3., szombat MÜVE LODES Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Hírcsatorna FÜLEP LAJOS emlékére. Június 4-én Zengővárkonyban emléknapot tartanak a falu tudós lelkészének, Fülep Lajosnak a tiszteletére. 9 óra 45-kor megkoszorúzzák a református templomnál lévő emléktábláját, az ünnepi megnyitó 10 órakor lesz a tájház udvarán, majd gyermekfoglalkozások kezdődnek „Aprómancsok” címmel, (br) VONÓSZENEKARI koncert. Az Ifjúsági Ház vonószenekara június 8-án 19 órakor a Megyeháza tanácstermében ad koncertet, műsorukon Tillai Aurél, Bartók, Vivaldi, Mozart és Albinom művei szerepelnek. (br) KULTÚRÁVAL a Nyugat kapujában. Márciusban Szentlőrin- cen nyílt meg a „Kultúrával a Nyugat kapujában” címmel rendezett programsorozat, amely szakági bemutatókkal folytatódik ezekben a napokban. Ma 15 órakor a Pécsváradi Művelődési Központban az ének és a zene kategóriájában községi és középiskolai kórusok, zenekarok illetve szólisták lépnek fel. (br) MEGYESI Swarc Lúcia Pécsett. Az Operaház művésze, a pécsi kötődésű Megyesi Swarc Lúcia, aki a közelmúltban amerikai turnén Rossini Hamupipőkéjének címszerepét énekelte, tegnap este a pécsi bazilikában lépett fel. Legközelebb június 21-én 19 órakor a Művészetek Házában láthatjuk a hazalátogató előadó- művészt, aki ária- és dalestet ad Haraszti Miklós zongoraművész közreműködésével. (br) A VIZUALITÁS etikájáról. A Pécsi Tudományegyetemen nemzetközi konferencia lesz június 4-től 6-ig „Etika és vizualitás: a társadalmi tér konstruálása” címmel. A rendezvényhez kapcsolódva június 5-én 19 órakor a Dominikánus Házban Douglas Crimp tart előadást a nagyközönség számára szinkrontolmácsolással Andy Warhol „Screen Test 2” című filmjéről. (sn) FIATALOK a pódiumon. Június 8-án 19 órakor a Művészetek Háza Fülep Lajos Termében a „Fiatal művészek pódiuma” sorozat keretében Spiegl Krisztina (gordonka), Huszics Ibolya (zongora) és Vida Loránd (harsona) ad hangversenyt. Műsorukon Loeillet, Bach, Weber, Chopin, Massenet, Gröndahl, Grieg és Debussy művei szerepelnek. ________________________(151 Ku lturális relativitáselmélet Lassú hanyatlás vagy eltűnés nyomtalanul? Hogy minden relatív, arra nemcsak Einstein elmélete mutat rá, hanem például a pécsi kulturális koncepció megvalósulásának esélye is. Az 1997-ben elfogadott, ma már optimistának tűnő, tisztességes tervezet, amelyben öt évre osztották el a tennivalókat, mára sok szempontból inkább a vágyak birodalmára hasonlít. Három évvel ezelőtt Pécs város közgyűlésének kulturális koncepciója azt a szimpatikus elvet fogalmazta meg, hogy a kultúrát az egész társadalom legfontosabb ügyének kell tekinteni. Ugyanakkor azt is leszögezték: az anyagi feltételek biztosítása, a kulturális intézményekről való gondoskodás az állam feladata. A közművelődési intézményekkel, a kulturális javak védelmével kapcsolatos törvények azonban a kizárólag a művészettel foglalkozó, önkormányzati fenntartású társulásokról nem szólnak, ezek tehát ki vannak szolgáltatva a helyi képviselő-testületeknek. Ismeretes, lapunkban is többször megírtuk, hogy a városi kulturális intézmény- hálózat jelentősen átalakult, összevonások történtek, most pedig a közhasznú társasággá válás van soron, bár sokak szerint ez csak meghosszabbítja a lassú haldoklást a teljes eltűnés előtt. Dr. Kunszt Márta (kis képünkön), a közgyűlés kulturális bizottságának elnöke félidőben úgy foglalta össze a kulturális koncepció célkitűzéseit, hogy továbbra is a kulturális élet szinten tartása a legfontosabb, s a bővítésről sem mondtak le, bár jelenleg erre alig van esély. Az egyik kitüntetett feladat volt például a könyvtári rendszer informatikai fejlesztése, ám az elnök szerint pénz az épületfenntartásra jut csak, a korszerű ellátás felé alig haladnak. Vannak olyan keserédes eredmények, mint a Dóm kőtár például, amely állítólag már 92 százalékos készültségben van, mégis félő, hogy nem lehet befejezni, különösen nem a tervezett idei nyár végi nyitásra, mert a központi pénzek folyton elakadnak az állami bürokrácia útvesztőiben. Esetleg 2001-ben megnyithatja kapuit. A Vasváry-ház rekonstrukciója elkészült ugyan, de működtetni egyedül a város nem tudja, ehhez az egyetem segítségét vennék igénybe. Az Ipartörténeti Múzeummal is az a probléma, hogy nem elég a nagylelkű adakozás, az egyszeri, bármilyen jelentős összegű támogatás, ha egyre csökken a lehetőség a későbbi fenntartásra. A hangversenyterem ügyének rendezése is áll jelenleg, sőt olyan hangokat is hallani, amelyek szerint minek olyan nagy koncertteremben gondolkodni, ha a látogatók száma úgyis egyre kevesebb? A színházak helyzete szerencsére most, a Horvát Színház átadásával és a Harmadik Színház kht.-vá válásával megoldódni látszik.- Nagy probléma - emelte ki a bizottsági elnök -, hogy sok volt megyei, ma már alapítványi formában működő kulturális intézmény keresi a támogatást nálunk, a vezetőik a Pécsett élő elit kultúra képviselői, akik segítségért, pénzért a városhoz fordulnak. Összeomlottak a szakszervezeti művelődési ellátórendszerek, ők is a várost találták meg, épületeiket is hozzánk kívánták kapcsolni. A többnyire külterületeket ellátó művelődési házak azonban meg is szűntek, már nincsenek közösségi terek a peremvidékeken. Nagy baj, hogy éppen ezekben a városrészekben laknak a legszegényebbek, akik már a kultúra ingyenes szolgáltatásait sem tudják igénybe venni, hiszen be sem tudnak utazni a városközpontba. Félő, hogy nincs elegendő pénz a Dóm kőtár befejezéséhez fotó: m. a. Az az elképzelés, hogy az elhalt házak szerepét iskolák vegyék át, nem vált be, ami nem meglepő, hiszen az oktatási intézmények saját nyitva tartásukat is alig tudják finanszírozni. Eredmény van azért, hiszen a Tudományos Dialóg, az Echó, a Pécsi Szemle él, a költségvetésből 3 millió ezekre a lapokra fordítódik. Jó az egyetemekkel való kapcsolat is, ez több közös programban nyilvánul meg. Örülni lehet a sok civil szervezetnek, annak, hogy Pécs olyan város, ahol még ma is három fúvószenekar működhet, meg számtalan, nemzetközi szinten is elismert kórus. Persze minden relatív, legalábbis akkor, ha a kultúra eredményeit mindenáron piacosítani akarja valaki. Kunszt Márta szerint az önkormányzatnak nem ez a szándéka, ám a lehetséges piaci szereplőket igenis be kell vonni a folyamatokba.- A fennmaradás érdekében kísérletezünk az új formákkal, a közhasznú társaságokkal, ám látni kell, hogy egyetlen kht. sem működik, ha nincs állami hozzájárulás. Lehetőségek rejlenek még a Pécsi Galériában, ahol aukciókat lehetne szervezni például. Azt is meg kell vizsgálni, hogyan vonhatók be a finanszírozásba azok, akik a város vonzereje, az ide irányuló kulturális turizmus révén is növelhetik bevételeiket. HODNIK ILDIKÓ GY. A belső iránytűk elmozdulása Ha évente egyszer legalább örülhetünk a hazai könyvkiadás eredményeinek, nem szép dolog ünneprontónak lenni. Viszont hasznos, hiszen nagyon is érdekes lehet, valójában kik és milyen olvasmányokat választanak a kínálatból. A kép rendkívül ellentmondásos. A hazai olvasási szokásokkal kapcsolatban egyvalami legalább biztos: csökkent az olvasással töltött idő. 1993-ban például az általános iskolát végzettek napi 6 percet, az érettségizettek 8-at, a felsőfokú végzettségűek 17 percet olvastak, de 1977-ben az első csoport még 10, a második 18, a harmadik pedig 31 percet is kibírt a lapok társaságában. Részletesen és régóta foglalkozik a hazai olvasási és könyvtárhasználati szokásokban bekövetkezett változásokkal Nagy Attila, az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa, aki szerint a hatékony társadalmi modernizációnak az is feltétele, hogy egy viszonylag magas iskolai végzettségű lakosság növekedjen fel, erős civil polgári kultúrával és értékekkel. Jelenleg azonban a normarendszer elbizonytalanodása, a belső iránytűk zavarodottsága tapasztalható. A helyzet ellentmondásos voltát mutatja, hogy míg az olvasás presztízse csökken, jelentősen kevesebb lett azoknak a száma is, akik könyvet soha nem olvasnak. Az utolsó országos felmérés szerint (amelynek tendenciái ma is érvényesek), 1996-ban az emberek majd1 42 százaléka szórakoztató munkákat választott, szakkönyveket körülbelül 16 százalékuk keresett, szépirodalomra csak 10 százalék volt kíváncsi. Megtévesztő adat, hogy nagy a kortárs írók aránya, ezek ugyanis nem a hazai szépirodalom alkotói, hanem a kommersz amerikai lektűr szerzői. Három évtizede folyamatosan csökken a magyar alkotók aránya, 60 százalékról 40 alá. Érdekes adalék az ízlésszerkezet módosulására, hogy például amikor 5 évvel ezelőtt félezer pedagógust a legutóbbi olvasmányáról kérdeztek, a listát Robin Cook vezette. Pécsi könyvkereskedők által is megerősített információ, hogy a romantika és a klasszikus realizmus vonzereje csökken, de az ismeretterjesztő és tudományos munkák iránti érdeklődés nő, abból is a népszerű ismeretterjesztésé a pálma/.‘ Ennek, s a látványos gyermekkönyvék éllériéfe az ólvasás- teljesítmények a 9 és 18 évesek körében 20 százaléknyit romlottak, de a számítástechnikát leszámítva minden tudásterületen csökkenés figyelhető meg. Manapság az olvasók jelentős része, majdnem 30 százaléka megvásárolja azt a könyvet, amire kíváncsi, további egyharma- duka családi könyvtárból kéri kölcsöit Míg 1964-beh például a könyvolvasók több, mint egyötöde könyvtárból kölcsönözte ki az újdonságokat, ma csak 12 százalékuk él ezzel a lehetőséggel. (Ennek többek között az is oka, hogy a könyvtárak egyre kevesebb pénzt fordíthatnak a beszerzésekre, hiszen a keresett szakkönyvek ára az egeket ostromolja.) Különbség van a városi és vidéki közönség érdeklődési köre között is, a fővárosban és a nagyobb városokban majdnem kétszer annyian olvasnak, mint falun, a vidéki városokban pedig a munkák csaknem háromnegyede könnyű irodalom. Az olvasásra fordított idő persze megoszlik, hiszen napilapokra is szánunk belőle. Újságot a nyugdíjasok olvasnak legtöbben. HODNIK I.GY. A KÖNYVOLVASÁS GYAKORISÁGA----------nem olvas ....... évenként egy könyvet- - - - ■ negyedévente egy könyvet ■——. havonta egy könyvet 45% T Digitális irodalom A héten kinyitott a Digitális Irodalmi Akadémia az interneten. A DIA ma több, mint félszáz tagot számlál, közük Baranyához kötődő, vagy itt élő alkotókat is találni. Kétéves munkával elkészült az a digitalizált adatbázis, amely kortárs magyar írókat mutat be a világhálón. A programot a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Kortárs Irodalmi Központ szorgal- niazta, a Nemzeti Kulturális Alap finanszírozta. A műveket bárki ingyen letöltheti, ha belép a www.iro- dalmiakademia.hu címre, de a szerzői jogok védelmében sokszorosítani őket nem szabad. A szerzők jogot biztosítanak a publikációik digitális közzétételére, s havonta, életük végéig kapják a minimálbér négyszeresét. A DIA (amelyről később bővebben is beszámolunk) persze nem hagyományos könyvtár, ám keresők, bibliográfiák, különböző adatbázisok teszik majd mind teljesebbé. Az 52 tag között van például a korábban Pécsett is működő Lázár Ervin és Parti Nagy Lajos, illetve az itt élő Berták László költő. H. I. GY. Futnak a képek NAGY IMRE FILMJEGYZETE Lőj a késdobálóra! A Rizsporos intrikák rendezőjének új műve, a Lány a hídon (La fille sár le pont) a francia filmekre jellemző könnyedséggel, úgy is mondhatnám: költői realizmussal lebeg a valóság és a képzelet, ébrenlét és álom között. Az első felvételek: idézetek, afféle kalapemelések az „új hullám” egykori mesterei előtt. A bevezető kép olyan, mintha egy Godard- hősnő vallana szerelmi hányattatásairól, ez egy kicsit hosszúnak és modorosnak tűnik, mondom, egészen olyan, mintha Godard készítette volna. De aztán átlépünk Truffaut számomra, nem tagadom, sokkal vonzóbb világába: Adélé, a mindenkiben csalódott lány, aki úgy vonzotta a bajokat, mint egy porszívó, öngyilkos akar lenni, de egy férfi kimerni a hullámokból. Hősünk, Gabor, késdobá- *ló (hasonlít Truffaut zongoristájára), akinek partnemőre van szüksége. Innen kezdve úgy alakul a film, mint egy mai pikareszk. Itt Patrice Leconte, a bravúros stílusimitációk után, már egészen saját, ereded hangján szólal meg. A páros előbb Olaszországba kerül vándorlásai során, majd hőseink hajóra szállnak, később a Balkánra vetődnek. Az utolsó, keretszerű jelenet Istambulban játszódik. Újra egy hídon vagyunk, ami, persze, híd is meg jelkép is: összeköt két partot, két életet. A Gábort alakító Daniel Auteuil-nek nagyobb színészi súlya, erősebb sugárzása van, mint az Adéle-t játszó Vanessa Paradisnak, aki kicsit egy mai Hamupipőkét formáz, akiről megfeledkezett a jó tündére, mintha a Kifulladásig női főszereplőjének, Jean Sebergnek agyonéheztetett kishú- ga lenne. De a késdobálóknak, úgy látszik, speciális az ízlésük: Gábornak éppen ő tetszik. A csavargások története - néhány túlzástól eltekintve - nagyon érdekes. Most látszik igazán, milyen termékenyen tud együtt gondolkodni a rendező és az operatőr, Jean-Marie Dreujou, akinek volt bátorsága fekete-fehér szalagot fűzni a kamerába, bizonyára azért, hogy ezzel is a korai „új hullám” tradícióját idézze. A kés- dobálós jelenetek (különösen az első!) briliáns kép-etűdök, olyan pszichológia hitelesség és fényképezési lelemény rejlik bennük, ami valóban méltó Truffaut megidézett szelleméhez. És a film humanizmusa is igen rokonszenves. Két lecsúszott ember találkozik: mint a kettétépett bankjegy, külön-külön semmit, de együtt sokat érnek. A szó szoros értelmében csodákra képesek. Mint a rulett-jelenetben (újabb piros pont az operatőrnek), ahol hatszor egymás után lehet a zéróra tenni a zsetonokat. Ennyi nulla van a millióban, az egyest egy angyalnak kell eléjük írni. Olyan ez, mint a tündérmese, de Patrice Leconte azt mondja, ilyen az élet. Ezért ha a páros oldalon laksz, ne kívánkozz a páratlan sorra, maradj szépen a szobádban, előbb-utóbb besüt majd a nap az ablakon. Vagy ha mégsem, képzeld azt, hogy igen, és máris nálad ragyog a fény. Higgy a késdobálónak! A késdobáló múzsája (Vanessa Paradis) í 4 4 i
