Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

2000-05-06 / 123. szám

10. oldal - Új Dunántúli Napló KULTÚRA 2000. Május 6., szombat- MŰVELŐ DES Oldalszerkesztő: Gárdonyi Tamás Hírcsatorna SIKLÓSIAK jótékonysági kon­certje. „Szomszédolás dallamok szárnyán” címmel május 7-én 17 órakor a Liszt Ferenc Hang- versenyteremben a Siklós Város Ifjúsági Koncertfúvós Zenekara ad koncertet Szőke Sándor diri­gálásával. Közreműködik Herpay Ágnes és Kövesdi Ildi­kó. A hangverseny bevételével a pécsi Belvárosi Óvoda szülői szervezetét és alapítványát tá­mogatják. (br) MONTÁZSOK. A most hatvan­éves Tám László fotóművész az ausztriai Mattersburgban mu­tatkozik be „Montázsok” című, mintegy negyven fotóból álló sorozatával. A tegnap megnyi­tott kiállítást az Osztrák Foto­gráfiai Társaság rendezte, (br) ORGONAKONCERTEK. A Püs­pökvári Zenés Esték keretében május 9-én 19 óra 30-tól Áment Ferenc Lukács és Lantos István orgonaművész valamint a Szent Márton Kamarakórus ad koncer­tet a Bazilikában. (br) KÉT ÚJ KÖNYV. A Pannónia Könyvek Kiadó gondozásában a napokban jelent meg Achs Károlyné édesapjáról, Kiss Géza néprajztudós munkásságáról írott könyve „Az Ormányság szerelmese” címmel. A kiadó másik új könyve a baranyai nép mondáiból közöl válogatást dr. Vargha Károly, dr. Rónai Béla és Muszty László gyűjtései alapján „Rejtett kincsek nyomában” címmel. (br) JAZZ A LISZT TEREMBEN. A pécsi Liszt Ferenc hangver­senyteremben május 11-én este 8 órától a Class Jazz Band ad koncertet. Fellép Horgas Eszter (fuvola), Vukán György (zon­gora), Berkes Balázs (bőgő) és Balázs Elemér (dob). (br) SZÁMÍTÓGÉPGRAFIKA. Má jus 8-án 18 órakor a szigetvári dzsámiban Kováts Borbála szá­mítógép-grafikus munkáiból nyílik kiállítás a Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület rendezésben. A május 20-ig lá­togatható tárlatot Vargha János nyitja meg. (br) JAPÁN TEADÉLUTÁN. A Pécsi Origami Kör május 6-án 15 óra­kor a KPVDSZ Petőfi Sándor Mű­velődési Házába várja az érdek­lődőket japán teadélutánra, ame­lyen Karádi Machika diafilm se­gítségével beszél hazájáról. ________________________sa Kl ubszintről - színpadra Félidejéhez érkezett egy kulturális ese­ménysorozat, amely alkalmas arra, hogy számba vegye Baranya megye amatőr előadóművészetének jelenlegi eredményeit és hiányosságait. A Milleneum 2000 - Kul­túrával a Nyugat kapujában elnevezésű nemzeti fesztivál úgynevezett kistérségi be­mutatóira Baranyában mintegy háromezren jelentkeztek a különböző művészeti ágak­ban. A rendezvénysorozat gazdája a Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ volt, amely a helyi művelődési házakkal együtt bonyolította le az eseményeket: vidéken a közönség nagy érdeklődésétől, Pécsett igen szerény figyelmétől kísérve. Általánosságban elmondható, hogy néhány olyan kiváló együttes - kórus, néptánccsoport, zenekar -, amely hazai és külföldi díjakkal megerősítve évek óta jelen van a megye művé­szeti életében, nem nevezett: talán úgy gondol­ták, nincs szükségük bizonyításra, vagy „nem éri meg” a szereplés. Ugyanebből az első vonal­ból azonban teljes tudásukkal és tekintélyükkel számosán jelen voltak, mintegy beállítva az elér­A népdalénekesek vidámságot is varázsoltak a pécsi színpadra hető jó színvonalat, vállalva egy halványabb sze­replés kockázatát is. Emellett számos új, eddig ismeretlen egyéni induló és együttes tűnt fel. Közülük keveseknek az élmezőnybe való beju­tás (a színpadi fellépés, külföldi szereplés) lehet a jövőjük, míg legtöbbjük láthatóan megmarad „klubszinten”, vagyis az adott közösségben a „saját gyönyörűség” céljából létrehozott alkalmi fellépés lehetőségeinél. A legkiemelkedőbb eredményeket a kórusok mutatták fel: Pécs határainkon túl is méltatott kórus-kultúrájának megfelelően néhány kiváló diák- és felnőtt együttes bizonyította, hogy magas színvonalon őrzi a klasszi­kus értékeket. Feltűnő, hogy miközben az igazi hagyományőrző népdalkörök közül viszonylag kevesen jelentkeztek, nagy számban léptek színpadra nyugdí­jasok alkalmi kórusai. Ez igen örvende­tes, hiszen azt jelzi, hogy a nyugdíjasok nem zárkóznak be, nem kerülnek a pe­rifériára, hanem közösségben töltik sza­badidejüket, és készséggel hozzák a nyilvánosság elé azokat a produkciókat, amelyeket eredetileg csak a maguk szó­rakoztatására hoztak létre. Mindez azonban inkább csak szociológiailag ér­tékelhető, s nem esztétikai értelemben. Mint más művészeti ágakban, itt is gyakran hiányzik az állandó, megbízható szakmai irányítás. Ezért a népdalt éneklő és hozzá néhány tánclépést lej­tő (magyar, horvát, német és cigány) együttes (kórus vagy táncsoport - néha ez is eldöntendő volt) produkciója valóban megmaradt a kisebb közösség belső ügyének. A népdalénekes szólisták nagy száma és jó színvonala biztató: az eredetiség és a stílusok tisztasága azonban nem tévesztendő szem elől. Ugyanez mondható el a gimnazistakorú hang­szeres szólistákról is. A fúvószenekarok teljesít­ményével elégedettek lehetünk - a kiváló távol­maradókat hiányoltuk. Akárcsak a néptánc távolmaradóit. A jelenle­vők hozták az elvárt szakmai színvonalat: szín­padi megjelenésük jó, stíluszavar ritkán fordult elő. Meglepő volt itt is a nyugdíjaskorú táncosok megjelenése és - különösen Mohácson és Sikló­son - a cigány együttesek (fiatal és idős tánco­sok, énekesek) viszonylag nagy száma. Sok ügyes táncost is láthattunk: melléjük is jó veze­tők kellenének, hogy ne kallódjanak el. A társastánc és mozgásművészet számban szerény, színvonalban változatos volt. Néhány ismert együttes, kísérleti stúdió formailag kidol­gozott, gondolatgazdag produkciót mutatott be, és egyre népszerűbbek lesznek a majorettek is. Sok iskolai csoport azonban teljesen öncélú munkát végez, és csak a külsőségeket tudta el­sajátítani - képzett vezető híján csak hiszi, hogy művészet, hogy hasznos, amit csinál. A rendezvénysorozat leginkább a korábbi Ki mit tud?-ra emlékeztet, de csak részben. Annak­idején a döntők a televízió nyilvánossága előtt zajlottak, ma errről szó sincs. Lehetőségeit te­kintve is különbözik a mostani mustra az akko­ritól. Mert tehetségkutató verseny ez is, de a továbbjutás, a profivá válás igen csekély remé­nyével. Változtak az idők: a hőskorban a Ki mit tud?-győzelen a kiugrás, a profivá válás szinte egyedüli lehetőségét adta. Ma ez az esély elvileg mindenkinek adott: gyakorlatilag sokkal kisebb. Ez is az oka annak, hogy a pop, rock, jazz kate­góriában oly kevesen indultak. Egy-két ismert együttestől eltekintve a legtöbb, amit a középis­kolás zenekarokról elmondhatunk, hogy szeret­nek zenélni. De mert kevés a fellépési lehető­ség, és ahhoz is sok pénz kell: a tehetségesek közül is kevesen válhatnak majd ismertté. A legnagyobb visszaesés a versmondók és színjátszócsoportok között van. Petőfi, Ady, Jó­zsef Attila és Pilinszky János országában meg­jelentek a pódiumon a két világháború közti ir­redenta költők harmadik vonalának versei, sőt nyugdíjaskorú versíró klub tagjai saját verseik­kel léptek fel. Az előadók többsége a versmon­dás alapvető szabályaival sincs tisztában, a színjátszást pedig néhány jó szándékú, jó ízlésű középiskolai magyartanár ügyszeretete tartja életben némelyek szerény dramaturgiai ismere­tei árán. Vagyis: jól látható a tíz-tizenöt éve elkezdő­dött folyamat szomorú következménye - s nem­csak a versmondóknál. Másfél évtizede kezdték Segítő kéz kell Szakemberek nélkül nem fejlődhet jó irányba az amatőr művészeti mozgalom. A mégoly tehetséges, vállalkozó kedvű ifjúból vagy idősebből nem válik jó müvet hatásosan tolmácsoló, igazi művészi hatást kel­tő, őszinte gyönyörűséget szerző előadó - a hozzáér­tő szem és kéz segítő szándéka nélkül az öntevékeny-bői dilettáns válik, aki fél-művészetet ad, fél-művelteket nevel. Ennek ijesztő példáit láthatjuk manapság, és sajnos, nemcsak az amatőrök, hanem az úgynevezett profik között is. anyagi okokra hivatkozva elküldeni a művelődé­si házakból a kórusvezetöket, néptáncoktatókat, színjátszócsoport-vezetőket. Aztán megritkultak a képző és továbbképző tanfolyamok, a sok megyében felfutó rendszerű fesztiválok, bemu­tatók és az ezzel járó szakmai értékelés. Egyre kevesebb a szakember. Az, aki a tehetség mellé szakmai alapokat, tartást, mértéket, jó ízlést, a „tiszta forrásból” való merítés képességét adja meg az énekesnek, táncosnak, versmondónak. Vagyis akinek segítségével az öntevékeny művé­szeti mozgalom valóban a műveltség emelését szolgálhatja._________________ q^t. A napok hordaléka és az Újabb napok hordaléka címmel jelent meg Déry Ti­bor két könyve, amelyek­ben az időskorú író a világ fonák, aggasztó, sőt tragi­kus jelenségeiről fejtette ki véleményét, életfilozófiáját. A mindennapi nyelvhaszná­latnak is megvan a hordalé­ka. Az anyanyelvápolás kö­telessége, hogy ezt észreve­gye, és kihalássza a nyelv- használat sodrából. Az idézet a maga helyén növeli a nyelvi megnyilatkozás hatását. Versmondó versenyeken pedig fontos követelmény. Ezért jár fe­kete pont az általam is tisztelt író­politikusnak, aki így idézte a Fóti dal kezdő sorait: „Felfelé megy borban a gyöngy; / jól teszi / Tő­le a jogát senki el / nem veszi.” - A ritmussal (szótagszámmal) semmi baj, csak a szórend sántít, s a költő dunántúliságáról árul­kodik a föl ö hangja (betűje), amely a Tiszán túli felhasználó regionális nyelvében természete­sen e-nek hangzik. A hírekben szinte mindennap tudomásunkra hoznak a médiu­mok személycseréket a hivata­lokban, a hadseregben, a társa­dalmi szervezetekben. Igen gyak­ran így kezdődnek: Menesztet­ték... E mögött az ép nyelvérzékű magyar ember olyan szabályta­lanságot, netán bűnügyet feltéte­lez, amely miatt a menesztett személy állását veszti. Ha nem ez van a háttérben, akkor a szóhasz­nálat sértő. Célszerűbb leváltás­ról, fölmentésről, áthelyezésről beszélni. S ha valóban van vala­mi az illető füle mögött, szépség- flastromként hozzáteszik: Érde­mei elismerése mellett. Egy elbeszélést olvasva bizony megtorpan az ember, amikor ezt a mondatot látja: „Jack végzi a dolgát.” - Ha valaki gonoszkodni akarna, és nem venné figyelembe a szövegösszefüggést, megkér­dezné: A kicsit vagy a nagyot? Különben a foglalkozásával járó munkát ellátó ember teszi a dol­gát. - Ugyanott (abban a szöveg­ben) tevékenykedik az orvgyil­kos, v-vel. A régi nyelvben az or- (egy r-rel) volt általános. (A Tíz- parancsolatban így hangzott: Ne orozz!) Ennek u-s változata van meg az orvvadász, orvlövész, orvtámadás stb. szavakban, de v nélküli az orgazda és az orgyilkos is. A bíróság munkájának értéke­lésével kapcsolatban hangzott el a Rádió Reggeli krónikájában: „Ezek a bírságok már nem ösz­tönző jellegűek.” A bírság volta­képpen büntetés, amelyet a bíró­ság valamilyen vétség elkövető­jére ró ki. Ösztönözni viszont jó­ra szoktak. Bizonyítja ezt a köz­ismert ösztöndíj szavunk. Ez a hirdetés aligha érthető félre, de pillanatnyi humoros ha­tása nem vitatható: „Teljes ha­gyaték esetén lombtalanítást vállalok!” Rónai Béla A Jelenkor májusi számából A Jelenkor című irodalmi folyó­irat májusi számában Tandori Dezső versei után Lázáry René Sándor hagyatékából közöl újabb költeményeket Kovács András Ferenc, ezt követően Márton László ké­szülő regényének egy fejezetét adja közre. Schein Gá­bor és Imreh And­rás versei után a fiatal prózaíró Halász Margit Csillagkerti szo­náta című, a kö­zeljövőben meg­jelenő regényé­nek három fejeze­te olvasható. Ki­rály Levente így írtok én című szarkasztikus paródiasorozatá­ban ezúttal Parti Nagy Lajos egy versét írja újra. A szépirodalmi rovat további részében Péterfy Gergely A tűzoltóparancsnok szomorúsága című regényrész­lete, Varga Virág és Karácsonyi Zsolt versei, valamint Maros András egy novellája olvasható. A tanulmányok ezúttal Babits Mihály munkássága köré fűződ­nek: Margittal Gábor hosszabb értekezése Babits esszéisztikáját elemzi, Menyhért Anna tanulmá­nya pedig A régen elzengtek Sappho napjai című Babits-vers szerepviszonyait tárgyazza. A kritikák közt Schein Gá­bor két kötetéről olvasható bírá­lat: Irijám és Jonibe című ver- seskötetéről Szűcs Terézia, az Újhold költésze­téről szóló tanul­mánykötetéről pedig Bedecs László írt. Nagy Gabriella Péterfy Gergely a B oldal című regényét, Pályi András pedig Márai Sándor utolsó naplóját méltatja. Nádas Péter Valamennyi fény című fotó­könyvéről Szijj Ferenc, Károlyi Csaba kritikagyűjteményéről pe­dig Mikola Györgyi írt kritikát. HUNKOR IRODAI Ml (S MŰVÉSZETI FOtWítRAT Futnak a képek_______________________________________ Üres a kalitka! A mozi sokak számára jó üzlet, ezért mágnesként vonzza a szél­hámosokat, akik most, az eszté­tikai normák posztmodern átren­deződése idején úgy gondolják, eljött az ő idejük. A dekonstruk- ciót, a teremtő szétbontás művé­szetét úgy értelmezik, mint a ne­veletlen gyerek, aki kibelezi a já­tékait, és telemázolja a szomszéd házának a falát. Megjegyzem, Tim Burton, an­nak alapján, amit eddig tudtam róla, eleve gyanús volt. Mivel azonban az Almosvölgy legendá­ja (Sleepy Hollow), úgymond, Washington Irving elbeszélésé­ből készült, hát rászántam magam a jegyváltásra, bár sejtet­tem, be leszek csapva. De hogy ennyire! Washington Irvingnek, az első jelentős amerikai prózaírónak a műve a legszebb romantikus tör­ténetek egyike: a Fej Nélküli Lovas legendáját mulatságosan hétköznapi eseményekkel ötvö­zi. Az ábrándozó fantázia, a me­séi bűbáj és az elragadó irónia utolérhetetlen keveréke. Hőse egy kissé hóbortos, madárijesz­tőszerű iskolamester, Ichabod Crane, vagyis Daru: az ő felsülé­sének és titokzatos eltűnésének történetét meséli el - különféle mendemondák alapján - egy fu­rán különc narrátor, aki végül megjegyzi az általa előadottak­ról: „ami azt illeti, jó felét magam sem hiszem el.” Hát csoda, hogy lépre men­tem? De most sietek tisztázni, hogy Tim Burton filmjének - egy kétperces jelenetet leszámítva, amiben Ichabodnak a „töklöve­dékkel” való találkozását láthat­juk - az égvilágon semmi köze Washington Irvinghez. A rendező egyszerűen vissza­élt a.kiváló szerző nevével, aki, ha élne, bizonyára elküldené se­gédeit makulátlan emlékének be- szennyezőjéhez. De hát nem él, és ettől Tim Burton igen bátor 'lett. Filmje nem egyéb, mint egy bosszantóan közönséges és föld­hözragadt horror. Öncélúan hal­mozott borzalmakkal, zavaros cselekményszövéssel, és a gics: esés díszletek között elképzelés nélkül ácsorgó kamerával. Az ötödik fej lenyisszantása és a hetedik hulla kiásása után fásult közönnyel adtam meg magam sorsomnak: jöjjön, ami­nek jönnie kell. Hát jött is. Fejet­lenül. Az egyetlen tűrhető ötlet - az említett kétperces jelenetet leszá­mítva - a hős kezébe adott opti­kai játék volt: egy korong, egyik felén egy madár, másik felén egy üres kalitka. Ha megpörgetem, úgy látom, a madár bent ül a ka­litkában. Szegény Johnny Depp ámulva nézi. Nem tudni, a ra­vasz korongon csodálkozik-e, vagy inkább azon, hogy ő, a véd­telen, jobb sorsra érdemes szí­nész, az Arizonai álmodozók után miként csöppenhetett egy ilyen rémfilmbe. Johnny Depp nem hisz a sze­mének. Es mi sem, ártatlan, meg­tévesztett nézők. Washington Irving madara és Tim Burton ka­litkája teljesen különböző jelen­NAGY IMRE FILMJEGYZETE Ichabod a halál Fájánál (Johnny Depp megrémül) ségek. Semmi közük egymáshoz, hiába forgatják veszettül ezt a korongot, s forgatták a szerzők ezt a filmet, fejetlenül. A madár már réges-régen elrepült. Ez a kalitka - üres! { i 4 4 4 Hordalék Magyarul - magyarán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom