Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)

2000-03-26 / 84. szám

4 ★ RIPORT ★ 2000. március 26. Kémcsőben Hirtelen máshoz pártoltak régi ügyfelei? Elvesz­tett olyan pályázatokat, amikre nagyon jó ajánla­tot nyújtott be? Nem biztos, hogy ön a hibás! Jó esély van arra, hogy cégénél „vakond túr”, vagyis konkurense ipari kémet küldött a nyakára. Az ef­féle privát kémkedés Magyarországon sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. vagy éppen versenytársuk akarja őket a piacon lehetetlen helyzet­be hozni - érvelt az antikémprog- ram egyik tanára, a Fidesz elleni megfigyelési ügyben elhíresült volt titkosszolgálati szakember, Földi László. Földi állítását támasztja alá a magyar libamájtermelők ügye. Néhány évvel ezelőtt egy nyugat­európai ország gazdasági szak­emberei magyar kutatókat kér­tek fel, hogy részletesen elemez­zék a hazai libamájtermelés fo­lyamatait. Egy évvel később a nyugati libamájexportőrök egy csoportja a tanulmányt felhasz­nálva összehangolt támadást in­dított a magyar termék ellen, s „lenyúlta” exportpiacaink egy ré­szét. A kutatók ekkor jöttek rá: akaratlan szereplői voltak egy ipari kémkedésnek.- Minden ötödik, hatodik ügy­felünk azzal a gyanúval keres fel minket, hogy vállalkozásuknál ipari kém működhet. És ez csak a jéghegy csúcsa. A legtöbb ma­gyar kis- és középvállalkozás nem is sejti, hogy amikor hirte­len kimegy alóla a piac, nem a terméke lett rosszabb. Könnyen meglehet, hogy konkurense egy­szerűen aláígért - mondja Orosz Ferenc, a Dr. Watson Magánnyo­mozó Iroda ügyvezetője.- Előfordul, hogy cégen belü­li embert fizetnek le az adatok ki­lopásáért - mondja a szakember. A fejlettebb országokban az Orosz Ferenc: A kémek néha házon belül vannak I Igencsak megnehezítheti saját piaci érvényesülését az a vállalkozó, aki nem ügyel cége üzleti titkainak bizton­ságára - mondta Gálszécsy And­rás titkosszolgálati miniszter csü­törtökön olyan üzletemberek előtt, akik számára a Clavis Inté­zet az ipari kémkedés elleni vé­dekezésről szóló oktatócsoma­got dolgozott ki.- Szervezett bűnözők próbál­ják a sikeres céget megszerezni, Egy puskamikrofonnal felfegyverkezett szakértő több tíz méterről vagy akár ablakon keresztül is lehallgathatja megbízója konkurenciájának terveit. Az „eszközt” egy jobb kémboltban bárki beszerezheti. Biztos fellelési helye: Lipcse, Kémek Világboltja ipari kémek előszeretettel hasz­nálják a „falóvírusokat”. Ezeket a nyilvános honlapokon keresztül juttatják be a konkurens cég adatbázisába, ha a be­hatolás elleni „tűzfalat” nem jól tervezték meg. A falóvírus összegyűjt minden, a programjá­ban szereplő informá­ciót, titkos belépési kó­dot, aztán egy e-mailen elküldi az egészet gaz­dájának. A helyzet sok­kal válságosabb, ha a felszippantott informá­ciókat egyből törli is az eredeti adatbázisból. A piacvesztés, a csőd ilyenkor szinte elkerül­hetetlen.- Ha már megtörtént a baj, a vállalat legfel­jebb büntető- vagy polgári bíró- nyelik, legfeljebb annyi elégtétel- ság előtt keresheti igazát. A leg- ük lesz, hogy a kémet elbocsát- többen, féltve saját hírnevüket, ják. A spion ilyenkor sokszor az erre nem vállalkoznak. A kárt le- őt fizető konkurenciához szegő­dik át - meséli Orosz Ferenc. Amikor a cég tudja, hogy titkos infor­mációk szivárogtak ki, de a munkatársak kö­zül mindenki tiszta, ér­demes körülnézni a fő­nöki irodában. Köny- nyen lehet, hogy az egyik tárgyalópartner vagy egy takarítónő po­loskát helyezett el a te­lefon, az íróasztal kör­nyékén. A veszélyeztetett vállalatok (a márkás termékeket, élelmisze­reket, italokat előállí­tók, gyógyszergyártók, Autógyártók egymás elleni harca A Microsoftot egy hónappal ezelőtt vádolták meg azzal, hogy Windows programjaiban az amerikai Nemzetbizton­sági Ügynökség (NSA) által aktiválható, beépített kém­programok vannak. Bill Gates, a cég elnöke azonban cá­folta, hogy programjai segítségével az Echelon rendszer bárki számítógépébe bekukucskálhat. Nyugat-Európában sokkal szigorúbban ítélik meg az ipari kémkedést, mint nálunk. Tavaly nyáron egy Michael Koch nevű üzletembert azért tartóztattak le, mert az egyik német hadiipari vállalat egyik alkalmazottjától titkos fegy­verdokumentációt vásárolt, amit az oroszoknak adott to­vább. Nagy port vert fel Jósé Ignacio Lopez ügye is. A me­nedzser az Opelnál dolgozott, ám amikor átszerződött a Volkswagenhez, magával vitte vállalata s annak anyacége, a General Mostors néhány üzleti titkát. bankok, biztosítók, a hi- tech kutatóbázisokkal rendelke­ző cégek) nem szívesen beszél­nek az ellenük irányuló kémte­vékenységről. Biztonsági kérdé­sekről a Matávnál sem sikerült megértő fülekre lelni, jóllehet a vállalat (és sok ezer ügyfele, köztük ismert színészek, politi­kusok, üzletemberek) néhány hónappal ezelőtt maga is áldo­zatául esett annak, hogy valakik hozzáfértek a titkosított telefon­számmal rendelkezők listájá­hoz. A kémek a CD-re másolt anyagot piacra is dobták. A Pick Szeged Rt.-nek az ipari kémek­től sincs félnivalója.- Néhány húskészítményünk receptúrája ugyan ott van a szá­mítógépeinkben, ám ami az ipa­ri kémeket igazán érdekelné - a speciális érlelőkben három hó­napon át nemesített Pick szalá­mi több évtizede változatlan receptúrája -, egyetlen példány­ban leírva állandóan a cégünk vezetőjének hivatali páncél- szekrényében van elzárva - kö­zölte kérdésünkre Revei Béla húskészítmény-igazgató. A pon­tos receptúrát mindössze a cég két szalámimestere ismeri. Egyi­kőjük két év múlva megy nyug­díjba, de már most keresik utód­ját, aki egy évig mellette dolgoz­va bizonyíthatja, hogy valóban alkalmas a feladatra. A sza­lámimestereket bizalmi munka­körükben magas fizetéssel (havi bruttó 350 ezer forint) próbálják a konkurenciától megóvni. Ha mégis elcsábulnak, ötévi fizeté­süket kell a kasszába bepenget­ni. Néhány évvel ezelőtt az egyik mesterük, fejében a recep- túrával, mégis elcsábult. A sza­lámimásolat termelését végül bírósági ítélettel sikerült meg­akadályozni. Hová tűnt Több mint két hete tűnt el Soproni Ági (50) színésznő, a Nemzeti Színház volt tagja. Második kerületi lakásáról március 10-én távozott, akkor mindössze annyit mondott fiának, hogy néhány napra vidékre utazik, és etesse a kutyákat. Ám az utazáshoz sem ruhát, sem a gépkocsiját nem vitte magával. Fekete ruhában távozott. Három nap múlva sem érkezett meg, fia a rendőrségen bejelentette édesanyja eltűnését. A rendőrség országos körözést rendelt el Soproni Ágnes eltű­nése nyomán, ám Barta László, a BRFK sajtóügyeletese kérdé­sünkre elmondta, hogy mind ez idáig nem jutottak eredményre, a lakosság köréből sem érkezett érdemi bejelentés. Azóta a családja hiába várja haza, a színésznő nem jelent­kezik, és környezetéből senki nem tud róla semmit. Mivel mobiltelefonja is hallgat, fia ar­ra kérte a rendőrséget, hogy ke­resse meg a mobilszolgáltatót, és derítsék ki, hogy hol lehet a telefon és tulajdonosa. Mind­három mobilszolgáltató céget megkerestük, ahol elmondták, hogy mobiltelefont kikapcsolt állapotban nem tudnak beazo­nosítani. Természetesen más lenne a helyzet, ha a színésznő vagy valaki bekapcsolná a ké­szülékét. Suba János, a Pannon GSM sajtófőnöke elmondta, mindössze azt tudják megmon­dani, hogy a legutolsó bekap­csolt állapotban hol tartózko­dik az ügyfél. Mint kiderült, az eltűnt mű­vésznő több mint fél éve árulja frekventált helyen álló házát. Fia szerint nagyon sok érdek­lődő megfordult a helyszínen, de konkrét ajánlatot senki nem tett, valószínűleg azért, mert anyja irreálisan magas árat kért érte. így aztán az sem ki­zárható, hogy a színésznőt lakásspekulánsok csalták el otthonából. Információink szerint a mű­vésznő az utóbbi időben siker­telen volt. Látszólag vidámnak tűnt, fia mégis azt állítja, anyja hajlamos a depresszióra. En­nek ellentmond régi kollégái­nak véleménye, akik minden helyzetben vidám színésznő­ként ismerték Soproni Ágnest. Koncz Gábor színművész a Vígszínházban játszott együtt vele, amikor a színésznő még főiskolás volt.- Mindig is vidám természe­tű volt Ágika, nagyon megle­pődtem, amikor Almási Évától a minap értesültem az eltűné­séről - közölte Koncz Gábor, aki reméli, hamar előkerül kol­léganője. Nemcsák Károly évekig élt együtt Sopro­nival, és sze­rinte Ágnesre az volt legin­kább a jellem­ző, hogy min­den helyzet­ből képes volt talpra állni. született Katona Soproni Ági?- Bár régen találkoztunk már, abban biztos vagyok, hogy nem az a típus, aki eldobná magától az életét - állította Nemcsák. - Bízom benne, ha mégis nehéz helyzetbe került, akkor is sok mindent átgondol, mielőtt elkö­vetne bármit maga ellen. A Bestia című musicalben Makrai Pál együtt játszott Sop­roni Ágnessel, akit nagyon meglepett a színésznő eltű­nése.- Mindig jó­pofa, közvet­len, jókedvű munkatársnak ismertem, aki tele van érzel­mekkel - mondta Makrai. - Bár ijesztőnek tartom, hogy a hírek szerint fekete ruhában távozott otthonról, ám az elképzelhetet­len, hogy önmaga ellen fordult. A művésznő 1997-ben Kállai Éva társszerzőjeként könyvet jelentetett meg a cigányság éle­téről írják le a sóhajtásomat címmel. A riportregényben többek között megszólaltatta Vágó Istvánt és Nagy Ferót is.- Rendkívül aktív és érzé­keny személy­nek ismertem meg Ágit, aki hihetetlen em­pátiával írta meg könyvét - mesélte Vágó István. - Ez a fajta lelkesedés tetszett meg benne a legjob­ban. Egyébként nemcsak róla, én senkiről sem tudom elkép­zelni, hogy öngyilkosságot kö­vessen el. Nagy Feró döbbenten hallot­ta a színésznő eltűnéséről szó­ló híreket, és biztos benne, hogy rövidesen visszatér kö­zénk.- Beszélgetéseink alkalmával kölcsönös szimpátia alakult ki köztünk. Nem olyan alkatnak ismertem meg, aki képes vala­milyen kárt tenni magában - je­lentette ki az énekes. - Meggyő­ződésem, hogy besokallt vala­mitől, és most elvonult a világ elől néhány hétre. Soproni Ágnes az utóbbi időkben többnyire szinkron- szerepeket kapott. A pár hete megszűnt Videovox stúdióban sokszor dolgozott. A volt mun­katársak annyit elárultak, hogy a színésznőt nem úgy ismerték, mint aki valami miatt elhagyná magát, tele volt energiával és tervekkel. Megkerestük Soproni Ági exférj ét, Szira Pétert is, aki csu­pán annyit mondott: több mint két éve elváltak, és azóta nem tartották a kapcsolatot, így el­képzelése sincs arról, mi történ­hetett volt feleségével. Dr. Rigó Péter, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai In­tézet főorvosa szerint két té­nyező állhat az eltűnés hátteré­ben. Vagy a kriminalitás, vagy pszichiátriai szempont, amikor valami teátrális megnyilvánulás történik.- Azoknál az embereknél, akik nehezen viselik a kudarco­kat, és nem tudják elfogadni a valóságot, gyakran előfordul, hogy hosszabb időre eltűnnek, és megpróbálnak más életet él­ni, átrendezik maguk számára a valóságot. Természetesen ha va­laki nem tudja kiélni a tehetsé­gét, az is előfordulhat, hogy fel­erősödik a depresszióra való hajlam, és öngyil­kosságot követ el. De az sem kizárt, hogy az ille­tő valakit büntetni akar az eltűnésével - mondta a főorvos. B. Molnár László - Sándor Lea Judit Névjegy 1949. november 23-á Kiskőrösön 1975-ben végzett a Szú Akadémián 1975-1979: Kecskemt József Színház 1979-1983: Várszínház ház 1983-1989: Nemzeti Sz 1990 óta szabadfogl rendszeresen szerepel t ben, és játszik a vidéki j ban ^97-ben interjúkötete j{ írják le a sóhajtásomat - hét cigánynak lenni? címr 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom