Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)

2000-03-14 / 73. szám

8. oldal - Új Dunántúli Napló M Á R C I U S 1 5. 2000. Március 14., kedd Március idusán, a századfordulón A képen Pécs polgárai álltak (ültek) össze a Székesegyház előtti téren, vala­mikor a századfordulón, egy márciusi ünnepen. Kokárdát hordanak a kabát­hajtókán, zakón; vélelmezhetjük tehát, hogy Kossuthra, Petőfire emlékeznek. A fotográfia készítésének pontos időpont­ját nem tudtuk kideríteni, csak annyit tudunk róla, hogy Emődi Sándomé pécsi nyugdíjas néhai nagyapjáé volt, s a csa­ládi albumban őrizgetik ma is. Olvasónk a kép közlésének lehetőségét felajánlot­ta szerkesztőségünknek. Köszönet érte. Jókai szerint a március 1848 óta Magyaror­szág legszebb hónapja. A történészek pedig azt mondják, hogy március 15. több komponensből összeálló szabadságtudatként rögzült az utód generá­ciók emlékezetében, s bár akarta, a politikai hatalom sohasem tudott felülkerekedni március hatalmán, azon az örökségen, ame­lyet ma is kegyelettel ápol a társadalom. Az ünnep története már a szabadságharc bukásának másnapján megkezdődött, s év­ről évre fontosabb nap lett, olyannyira, hogy 1860-ban már beharangozták Pesten a forra­dalomra emlékező rendezvényt, s minden rendőri önkény ellenére megtartották azt. Az ötvenedik évfordulón, 1898-ban aztán lépéskényszerbe került a magyar kormány is, hiszen a néhai kormányzó fia, Kossuth Ferenc törvényjavaslatot nyújtott be. Kérte, hogy március 15. legyen hivatalos nemzeti ünnep­pé. Evvel harapófogóba került a kormányfő, hiszen ha elutasítja, nemzetellenes, ha elfo­gadja, Bécs ellenére tesz. A gordiuszi csomót Bánffy Dezső akként vágta át kardjával, hogy április ll.-ét tette nemzeti ünneppé, azt a na­pot, melyen 1848-ban Ferdinánd császár a márciusi követeléseket elfogadta... S bár ’48. március idusát ünnepelte eztán is az ország, mégis újabb három évtizedet kellett várni arra, hogy végre piros betűkkel kerüljön be tizenötödike a naptárba. Az 1927. évi XXXI. törvény értelmében lett elő­ször március 15. nemzed ünnepünk. Térjünk vissza Pécs városára és a képre. A Pécsi Napló 1900-as évfolyamának ta­vaszi számait érdemes átböngészni, hogy a város polgárai hogy élték meg március idu­sát, az akkor még nem hivatalos ünnepet? Nos, száz esztendeje is beballagott valaki az akkori napilap, a Pécsi Napló szerkesz­tőségébe, s „elrongyolódott, fakó papírla­pot” adott le a portán, „amely a szabad- ságharcz egy emlékezetes és dicső pillanatát örökítette meg”. A plakáton Ludwigh kor­mánybiztos éppen Buda vár bevételének di­cső diadalát téteti közzé: „Legyen áldott a szabadság Istenének szent neve és legyenek áldottak a nemzet hadseregének rendület­len hősei, kik életüket adják virágul hazánk szabadságáért...” Közli a lap, hogy a magyar sajtószabad­ság 52. évfordulója előestéjén nagy ünnep­séget rendeztek a városban a Scholz-féle sörcsarnok összes helyiségében, ahol Weiss Sándor ünnepi megnyitójában a nap jelen­tőségét méltatta, majd a szabadság ünnepét dicsőítő szavalatok, kettősök és egyfelvoná- sosok következtek, melyekben „kitüntették magukat Lang Mariska, Princz Katinka, B. Tóth Karolin és Bálint Ferenc. A műsort élet­kép zárta, mely után a fiatalok dicsérendő buzgalommal hajnalig ropták a tánczot.” Előzetes hírként jelent meg, hogy a pécsi jogakadémia igazi hazafias ünnepélyre ké­szül a Vígadó dísztermében (bejárat a Perczel utca felől), melyre minden igaz pol­gárt szeretettel elvár. Az ünnepi műsorban elhangzik majd a Nemzeti dal (Petőfi Sán­dor) , szavalja Végh József. Az ünnepi beszé­det Niebhardt tartja majd, a napot hangver­seny, Chopin-művek zárják, végül a Szóza­tot elénekli a Pécsi Műkedvelő Női Énektár­saság. Életképek 1990. március idusából, a Pécsi Napló ünnepi számából. Szerelemféltés. A délutáni órákban óriási riadalmat kel­tett a Gründler utcában három egymás után elhangzó lövés. A14. számú ház előtt Beyer Pál negyvenéves asztalosmester kétszer mellbe lőtte Molnár Erzsi 21 esztendős lányt, majd önmaga ellen fordította fegyve­rét. Beyer Pál már egy éve élt együtt Erzsi­vel, de az utóbbi időben erősen az ivásnak adta magát, gyakran részegen ment haza, megverte asszonyát. Molnár Erzsi nem bírta elszenvedni a férfi durvaságait, s nyolc nap előtt megszökött szeretőjétől. Dől a ház. Lindner Henrik vagy négy évvel ezelőtt a Felsőbalokány utca 8.-ban csinos kis házat épített, amelyből ma délelőtt a leggyorsab­ban kiköltözködött. Az építés alkalmából nem ügyeltek arra, hogy a ház alatti talaj na­gyon laza, s reggelre a süllyedés miatt a fa- lak erősen megrepedtek, s fatámaszokkal tudták csak megsegíteni az épületet, hogy össze ne dűljön. Tüntető szocialisták. A pécsi szocialisták az éjszakát is kihasz­nálták arra, hogy létezésükről hírt adjanak. Ugyanis kicsi vörös papírszeletekkel szórták meg a város kocsiútjait, ilyeneket ragasztot­tak a házak falára, s ezen követeléseiket fo­galmazták meg. A vörös papírlapokról egy­két szót kijegyeztünk: Álnok hatalmasok! Zsarnokok! Szerkesztőségi megjegyzés: Aki az igazságért harcol, annak nincs szüksége arra, hogy az éj leple alatt mondja el a véle­ményét. Furfangos hajadon. Ma délelőtt Heves Borbála, aki rendőri felügyelet alatt áll és a Bányatelepen lakik, jelentést tett a rendőrségen egy fiatalember ellen, aki állítólag tegnap erőszakos módon hatolt be hozzá, annak dacára, hogy ezt ő semmilyen módon nem akarta. A rendőr­ségnek alapos gyanúja vari árra, hogy a kis­asszony csupán meg akarta zsarolni a felje­lentett fiatalembert, aki tudvalevőleg gazdag szülők gyermeke. Végül részlet Lenkei Lajosnak, a Pécsi Napló szerkesztőjének ünnepi vezércikké­ből: „Tavasz van ismét, március idusa, épp úgy, mint akkor, a szent hevület és az újjá- ébredés idején. S az ünnepsége idején, ké­pekkel, cikomyás stílusbeli cifraságokkal bélelt nagy beszédek fognak elhangozni szerte az országban. A pártszenvedélyek maró tűzcsóváit dobálják szerteszét a sze­mélyes gyűlölség fullánkjával. Elsiratják a múltat, nagyságunk hanyatlását, pedig csak a nagy hazát melegen átölelő nemzeti szel­lemet és testvéri szeretetet volna okunk si­ratni, mely mintha kiveszett volna teljesen azok szívéből, akik azt táplálni, nevelni, fej­leszteni hivatottak volna. Igen sokan fognak szónokolni, ahogy az már ilyenkor régóta szokás. De célzatos szándékkal, a politikai hitvallás hamis mázának köntösében. Már­cius tizenötödiki ünnepségeinket előszere­tettel bérelik ki maguk részére az egyes pár­tok. A históriai nagy napok emlékezetéből politikai tőkét kovácsolnak, mintha a múlt nekik ajándékozta volna kortesi célokra március tizenötödikét. A honszeretetet két­ségbe vonja a pártpolitika, s büszkén verde­si kidüllesztett mellét, hirdetve, hogy ez a tiszta érzés csak azok szívében élhet igazán, akik az ő zászlaik alatt csoportosulnak.” A vezércikk írója (éppen száz esztende­je!) óhaját fejezi ki, hogy előbb-utóbb bi­zonnyal elérkezik az a pillanat is, amikor a béke és a szeretet fűzi össze majd a magyar szíveket a széthúzás és gyűlölködés átkos démona helyett. KOZMA FERENC Az európaiság már kossuthi álom volt Interjú Katona Tamás történésszel A fiatalság volt az 1848-49- es történelmi léptékű válto­zások mozgatórugója. A mai ifjabb nemzedék feladata sem más, minthogy korsze­rű európai, polgári országot teremtsen - vallja Katona Tamás történész. Az Antall- kormány egykori külügyi, majd miniszterelnökségi ál­lamtitkára lapunk számára adott interjújában néhány ’48-as emlék mellett beszél arról is, az 1848-as szabad­ságharc miért jelent többet sokunknak bármely más ünnepnél. A szerencsés országokban egy­szer visznek győzelemre egy har­cot, s aztán annak emlékét őrzik, fényesítik napról napra. A sze­rencsétlen országokban - és mi ezekhez tartozunk - minden nemzedéknek újra és újra ki kell vívnia szabadságát. Azt remél­jük, hogy a rendszerváltozással ez végérvényesen megtörtént, de a rendszer csiszolása korántsem fejeződött be.- Több mint 150 évvel a ’48-as események után mire taníthat még minket a forradalom és sza­badságharc?- A jobbítás szándékára, a meg nem elégedés tenni akarására mindenképpen. Az 1800-as évek közepén, amikor Magyarország­nak volt alkotmánya, volt ország- gyűlése, akkor például Ausztriá­nak nem volt. Ahelyett, hogy a magyar fiatalok saját vállukat ve­regetve megelégedtek volna a helyzettel, többet akartak. így tör­ténhetett, hogy az 1847-48-as utolsó rendi országgyűlés megte­remtette a korabeli Európa legkor­szerűbb demokráciáját. Elvitatha- tatlanul óriási feladat volt a feudá­lis Magyarországot átalakítani az akkori idők egyik legkorszerűbb állami berendezkedésévé.- Mit emelne ki a 48-as célkitű­zések közül, amely ma is köve­tendő cél lehet?- Az európaiságot, amelyet már akkor nagyon komolyan vet­tek. Nem csak a trónfosztó nyilat­kozatban írja le Kossuth, hogy Magyarország tagja akar lenni az európai státuscsaládnak, még­hozzá egyenrangú és szomszé­daival békében élő társa, hanem ezt mondja Görgey is, aki komá­romi kiáltványában így fogalmaz: „Ne higgyétek, hogy ez Magyar- ország és Ausztria közötti harc csupán. Ez európai ügy. A leg­szentebb nép jogi küzdelme a bitor zsarnokság ellen.” Akkor kezdték felismerni, hogy szeren­csénk vagy éppen balszeren­csénk nagymértékben függ attól: mi történik Európában.- Görgey szerepéről megoszlik a történészek vélekedése.- Görgey árulásában nem hi­szek. Ezt az embert - minden hi­bájával együtt - Mátyás király és Bethlen óta a legzseniálisabb ma­gyar hadvezérnek tartom. Az ara­di vértanúkról szóló könyvem­ben, valamint a Görgey emlékira­tokban igyekeztem mindezt alátá­masztani.- Elvitatha­tatlan, hogy ha van olyan ün­nep, amelyet a fiatalok minden körülmények között maguké­nak éreznek, az március 15-e. Minek tulajdo­nítható, hogy más ünnep nem ennyire népszerű?- Az akkori történelmi idők igen elevenek ma is. A sodró len­dületű események ma is lekötik a fiatalokat, annál is inkább, mivel annak akkor ők voltak aktív ré­szesei. Én magam rendszeresen járva az ország közép- és szakis­koláit, szívesen beszélek ’48-ról, mert a gyerekek nagyon könnyen adják át magukat a rengeteg ta­nulsággal teli emlékeknek. Au­gusztus 20-a túlságosan teoreti­kus, megfoghatatlan, október 23- ával kapcsolatban pedig a koráb­bi értékítéletek még ma is érezte­tik hatásukat. De ez esetben az is riaszthatja a fiatalokat, hogy az 56-os szervezetek nemegyszer egymás szemét vájják.- Folynak-e ma olyan kutatá­sok, amelyek eredményeként va­lamelyest másképpen láthatjuk a forradalmat és szabadságharcot?- Van egy óriási adóssága a magyar történetírásnak, amelyről azonban nem tehet. Annak elle­nére, hogy csakúgy, mint az 56- os forradalmat, az 1848-49-est is végül az orosz csapatok verték le, a mai napig nem kutathatóak az orosz levéltári források. Koráb­ban a szovjet rendszer nem enge­dett ezekbe bepillantást, ma job­bára pénzkérdés.- Lehet, hogy az ottani kutatá­sok fényt deríthetnének arra is, vajon Petőfi Segesvár mellett, vagy Szibériában nyugszik?- Nem tartom valószínűnek, hogy Petőfi Barguzinban halt vol­na meg. Legjobb tudomásom szerint a magyar hadifoglyokat az osztrákok kapták meg. Orosz­országba a lengyeleket vitték. Sajnos, azt kell mondjam, az járt jól, akiket az oroszok kaptak meg, mert onnan már két év múl­va el lehetett szabadulni. Ezért szinte lehetetlen, hogy Petőfi Szi­bériába került, azt pedig lélektani képtelenségnek tartom, hogy ha mégis, akkor ne próbált volna üzenni imádott feleségének és gyermekének. Horváth Magdolna Fakuló lobogók alatt A hatvanas-hetvenes évekből fölködlő legendák nevezetes, kardlappal oszlatott március 15-ről szólnak. Kétségtelen, a „haladó” haza fogalma is sántított annakidején, de „függet­len” hazáról - kis országok aligha szűnő átka - végképp nem lehetett beszélni. Legkedvesebb és legsajátabbnak is­mert „ifjú” ünnepünk, amelyhez a szabadságtól az önfeláldozásig any- nyi nemes érzést társítunk, évszá­zados sincs. Mint dr. Horváth Csa­ba politológus, a PTE egyetemi do­cense mondja, a trianoni sokk után avatták ünneppé, de már Rákosi apánk korában kivakarták a naptár­ból és jólfésült, piros nyakkendős iskolai ünneppé sápasztották.- A rendőrségi kardok Budapes­ten, a „lánchídi csatában” jutottak szerephez - mondja a politológus. - Mintájára a következő tavaszon, 1973. március 15-én több vidéki vá­rosban volt demonstráció. Pécsett az elégedetlen egyetemi ifjúság Kossuth-szobornál elmondottak meghallgatása után gyertyával vo­nult le a 48-as térre, elszavalták a Himnuszt, majd fordultak vissza a szoborhoz, a Búza tér-Kossuth ut- ca-Széchenyi tér felé. Elhangzott a Tizenkét pont, a „Talpra magyar” - nem volt pirosbetűs ünnep, az em­berek kiálltak az üzleteik elé... Az egyesülési jog, a szólás- és sajtósza­badság hangoztatása, az idegen csapatok felszólítása távozásra - a pontok egyike sem volt ínyére a ha­talomnak. Rendőrkordonnal zárták le a Széchenyi teret.- Az akkori lázadások mélyén egy jó adag identitászavar is buj­kált.- Igazából ez a társadalom nem tudta befejezni a nemzetté válást, amelynek a polgárosodással pár­huzamosan kellene bekövetkez­nie. Meg lehet nézni, hogy a nyu­gati országok büszkék nemzeti ho­vatartozásukra, de nagyon büszke a szerb is, ahol nacionalista lehe­tett az úgynevezett kommuniz­mus. Mi pedig sújtva éreztük ma­gunkat a „bűnös nemzet”, az „utolsó csatlós” vádjával is. A nyolcvanas években a hatalom ki­vette a demonstrációk élét azzal, hogy a kezdeményezést rábízta a KISZ-re.- A tanítványaiban hogyan él az idősebbek számára olyan sokat je­lentő ünnep?- 1988-ban az SZDSZ vezérkarát begyűjtötték. Az utolsó össznépi ünnep 1989. március 15-én volt. Andrásfalvy Bertalan mondott be­szédet a 48-as téren. Sok ezren vol­tak. De az elmúlt tíz esztendőben az ünnep elveszett! Pártszínekre forgácsolódott, aminek egységes­nek kellett volna lennie! Döbbene­tes, hogy a pártok - a kormányon lévők és az ellenzék - külön csinál­nak maguknak ünnepet. Az MSZP-ét hallva anyáznak, az SZDSZ-t hallva zsidóznak, az MDF-et hallva bunkókat emleget­nek. Szégyenletes, hogy szétes­tünk pártokra. A fiatalokat ezért sem foglalkoztatja a saját nemzeti érzésük. Inkább az üzlet, a megél­hetés. Márpedig ha az érzés elsik­kad, az ország formálására képes nemzedék legjobbjai úgy elmen­nek innen, hogy a nyomukat sem látjuk. A csehek, de különösen a lengyelek sokkal okosabbaknak bizonyultak e tekintetben, érzel­meikben sokkal jobban őrzik ho­vatartozásukat, gerincüket. B. R. Fáklyás felvonulás 1989. március 15-én Pécsett, a Széchenyi téren FOTÓ: DN. ARCHÍV: LÄUFER L

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom