Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)

2000-03-14 / 73. szám

2000. Március 14., kedd M Á R C 1 U S 1 5. Új Dunántúli Napló - 9. oldal Haimóniában-a természettel Békés Sándort, az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának vezetőjét ma tünteti ki Göncz Árpád köztársasági elnök a Parlament­ben. Augusztusban lesz hatvanéves, akkor nyugdíjba vonul.- Három nagy változás volt az éle­temben, de valamennyi esetben az én akaratom szerint zajlottak az események. Érettségi után, 1959 januárjában Dombóvárról teljesen ismeretlenül beállítottam a Pécsi Szikra Nyomdába azzal, hogy nyomdász szeretnék lenni.- Volt ennek valamilyen szak­mai előzménye?- Belső késztetést éreztem a mániákus könyvszeretetem és irodalmi ambícióim miatt, úgy gondoltam, aki nyomdász, abból író is lehet.- Nem csalódtál?- Az a világ várt, amit elképzel­tem Báling Jóska, mint szerkesz­tő, minden este leült az ólompo­ros asztalhoz, s várta az MTI tele­xeket, s az újságírók is gyakran megjelentek, nem ritkán közvet­lenül a szedőgépbe diktáltak, a szövegeket pedig én szedegettem, mint ahogyan azokat az apró tár­cákat is, melyeket később írtam. S egyszer csak Báling üzent, men­jek a szerkesztőségbe. „Te, gyerök! - kérdezte - Nem akarsz újságíró lenni?” S ekkor követke­zett a második nagy változás. Tíz év múlva már főszerkesztő-he­lyettes voltam, s 1976-ban televí­ziós, amely az újságírói munka sajátos változata. Én vagyok a Öl­es számú dolgozója a magyar vi­déki televíziózásnak.- A mostani talán a leglényege­sebb változás, hiszen az aktív munka végét jelenti. Vagy még­sem?- Évek óta tudatosan készül­tem nyugdíjba menni, olyan hely­zetet szerettem volna teremteni, ami sikerült is, hogy ne kelljen ke­serűen néznem a világra vagy a televízióra. Úgy kilépni, hogy mo­solyogva tudjak visszatekinteni.- Azért a rendszerváltás után volt némi fenyegetettség.- Tíz évvel ezelőtt nem okozott volna nagy sebet, ha esetleg eltá­volítanak, hiszen ahol vihar van, ott dőlnek a fák. A levegőben vib­rált a vidéki vezetők leváltásának réme mostanában is, de csupán gazdasági jellegű kényszerleépí­tések voltak. Az MTV-nél lezajló változások a vidéket nem érintet­ték, részint mert talán nem volt olyan fontos, részint pedig azért, mert az itteni kollégák soha nem ásták be magukat valamelyik lö­vészárokba, következésképpen ágyútűz sem zúdult rájuk.- Tehát, mit csinálsz majd nyugdíjas éveidben?- Szintetizálni szeretném ta­pasztalataimat, ezernyi emléke­met, nagy szellemi kalandozások következnek az íróasztal mellett. És hát mindenféle tisztségem van, melyekkel feladatok járnak, továbbra is tanítok a kaposvári egyetemen, melyet kamaszkori lelkesedéssel teszek, s meg sze­retném valósítani régi álmomat, egy székelyföldi-hargitai vadásza­tot. Energiáim nagy részét arra szeretném fordítani, hogy harmó­niában legyek önmagámmal és a természettel. CSERI LÁSZLÓ „Szabadságért, népéit, hazáért” Az első dél-dunántúli lap és a sajtószabadság 48-as pécsi mártírja Pécs javarészt német ajkú lakossága is lelkesen fogadta az 1848-as pesti forra­dalom hírét, támogatta a 12 pontban megfogalmazott követeléseket, így a sajtószabadságra, a cenzúra eltörlésé­re vonatkozót is. Ez a közhangulat nyi­tott tért az első pécsi újság indításá­hoz, amely a méltatlanul elfeledett Neuwirth Ernő Adolf nevéhez és tevé­kenykedéséhez fűződik. Az érdem még akkor is övé, ha az abszolút elsőség némiképp kétséges. Ugyanakkor a legősibb pécsi újság születésének körülmé­nyei és a sajtótermék jellege talán még in­kább kidomborítja Neuwirth Ernő Adolf 1848-as újságjának jelentőségét. A naptár 1832. január elejét mutatta, ami­kor néhány pécsi fiatal értelmiségi felkereste a város királyi privüégiumos nyomdászát azzal az ötlettel, hogy a neve alatt újságot kellene alapítani. Knezevich István nyomdász kezdet­ben bizonytalankodott, de aztán őt is elragad­ta a lelkesedés, hiszen Pécsnek akkor már 60 éve volt nyomdája, de újságot még nem nyomtattak itt. Megfelelő példányszámot elér­ve üzletnek sem ígérkezett rossznak a vállal­kozás. Csak hát akkoriban, a szigorú cenzúra idején messze nemcsak a szándé­kon és a pénzen múlott az ilyesmi. A nyomdászmester 1832. január 26- án nyújtotta be két kérelmét. Az egyiket Pécs Szabad Királyi Vá­ros Tanácsához írta. Közölte szán­dékát, hogy hetente kétszer megje­lenő lapot kíván indítani és kéri, hogy a budai Helytartótanácshoz címzett kérelmét pártfogólag ter­jesszék fel. A Helytartótanácshoz írt kérelmében a nyomdászmester részletesebben vázolta elképzelé­seit. A lap napi eseményeket, idő­járásra vonatkozó jelentéseket hozna le, beszámolna a piaci árak­ról és helyzetről, ismertetné a bu­dai lottóhúzások számait, halálo­zási híreket és a kereskedelem szá­mára hasznos hirdetményeket kö­zölne. Hasznos és kellemes cím alatt közhasznú és szórakoztató irodalmi rovata is lenne. Ugyanakkor Knezevich ígérte, hogy nem lesznek a lapban a politikai helyzetre vonatkozó írások. A város tanácsa már másnap, január 27-én tartott ülésen megtárgyalta a nyomdász kérel­mét és meleg hangú ajánlással terjesztette fel a Helytartótanácshoz. A város vezetése arra is hivatkozott, hogy „egész alsó Magyar Ország ilyes intézet híjával vagyon”. A Helytartótanács is igen gyorsan válaszolt a kérelemre. Engedélyezte a lap megjelenését, de azzal a kikötéssel, hogy nem lehet benne semmi híranyag, sem politikai, sem irodalmi jellegű. A hivatalos engedély 1832. március 4- én érkezett meg Pécsre. Knezevich hozzálát­hatott a tervezett lap hírveréséhez. Március 27- én keltezett német nyelvű hirdetményében értesítette a lakosságot az újság megjelenésé­ről. Azt is mondhatnánk - a lap tervezett tar­talmának megkurtításától eltekintve -, hogy az akkori körülményekhez képest meglepően simán haladt az újságalapítás ügye. Április után azonban váratlan kedveződen fordulat következett, amelynek mibenlétét eddig nem sikerült a helytörténészeknek felfedni. A for­dulat hatására a lap alighanem meg sem je­lent, legalábbis eddig egyetlen példányát sem sikerült fellelni. Ehhez képest ellenpont, hogy Haas Mihály 1845-ös megjelenésű, Baranya történetét összefoglaló munkájában azt írja, hogy „Pécsett 1832-ben egy német hetilap ke­letkezett, de csakhamar elhalt”. Ehhez a kezdeményhez érdemes mérnünk Neuwirth Ernő Adolf teljesítményét és lapját. Az egyébként verőcei származású pécsi fia­talember három héttel a márciusi pesti forra­dalom után, április 5-én jelentette meg német nyelven a már elnevezésében is a sajtószabad­ságra utaló újságját: a Pressfreie Flugblötter-t. A lapnak kezdetben nemcsak felelős szerkesztő­je, de tulajdonosa is volt. Az újság május 12- től már új formában és Fünfkirchner Zeitung címen jelent meg, és kezdeti sikerei arra indí­tották a tőkeerős Weidinger Alajos pécsi könyvkereskedőt, hogy átvegye a lap kiadását. Neuwirth Ernő azonban megmaradt felelős szerkesztőnek. Rátermettségét, hozzáértését majdnem minden korabeli és jelenkori értéke­lője csak méltatni tudja. Ezért is különösen tragikusnak mondható, hogy életpályájáról még a helytörténeti kutatók is csak hézagos adatokat tudnak, a nagyközönség számára pe­dig teljesen ismeretlen a neve. Pécs első újság­szerkesztőjének és újságalapítójának máig még csak emléktábla sem jutott. Ezt egyéb­ként talán az Apáca utca 2. számú házra lenne érdemes kitenni, hiszen ott működött 1848- ban Weidinger Alajos könyvkereskedő cége. Neuwirth Ernő lapjaiban, írásaiban máig időszerű és progresszívnek minősülő nézete­ket, elveket hangoztatott. Számára nem volt üres frázis a „Szabadságért, népért, hazáért” mottó, ami újságjának címlapján szerepelt. Az első kész lapszám folytatásos vezércikkében szakmai nézeteit fejtegetve leszögezte: „Az új­ságírásnak a dolgok állására hatással kell len­ni". S hogy ezt komolyan gondolta, arra bizo­nyíték az is, hogy felfogása és ténykedése mi­att hamarosan a városi magisztrátussal is konfliktusba került. Hű maradt bemutatkozó programjában ki­nyilvánított, szándékához: „Csak egy irányba tekintünk, egyetlen cél lebeg szemünk előtt: védelmezni az ésszerű és természetes törvény előtti egyenlőséget és szabadságot, valamint elősegíteni az időszerű nemzeti és társadalmi testvériesülésnek az igazi szabadság szelle­mében történő terjesztését és megvalósítását”. Programjának azt az ígéretét is betartotta, hogy serényen törekedni fog a nemzet nyel­vén - tehát magyarul - megjelenő lap életre hívására. Törekvése csak addig juthatott, hogy május 31-től Pécsi Tárogató címen egy magyar nyelvű mellékletet ragasztott a né­met nyelvű laphoz. Figyelemreméltó és ma is időszerű, amit e melléklet bevezetőjében célként megjelöl: „...kikelni a visszaélések el­len, hogy azoktól körünkben megtisztítsuk a közügy terét: és lerántani a felerőlködő incompetentiát, hogy a hivatott képesség ne legyen kénytelen hatáskörön kívül vesztegel­ni. E szerint csak azoktól, akik a közügyeket kezelik, vagy kezelni akarják, függend: hogy tárogassunk, vagy hallgassunk. Kívánjuk, hogy hallgathassunk”. Szomorú, hogy Neuwirth Ernő Adolf sze­repe, emléke ennyire feledésbe merült Pé­csett. Ez már azért is furcsa és sajnálatos, mert Pécsett akkoriban csak az általa szer­kesztett két - vagy inkább másfél - újság volt, miközben ez idő tájt, 1848-49-ben Pesten 103, Budán 18, Pozsonyban 13, Kolozsvárt 15 időszaki sajtótermék*jelent meg, no persze nem folyamatosan egyszerre. Legalább annyira tragikusnak minősíthetők életének azok a momentumai, amelyeket egy­általán ismerünk a helytörténé­szek jóvoltából. Ha úttörő tevé­kenységét megörökítendő emlék­táblát kívánnánk elhelyezni Neuwirth Ernő Adolfnak a jelenle­gi ismeretek alapján, akkor a neve alá nem tudnánk születésének és halálának pontos dátumát felje­gyezni. Az bizonyos, hogy 1848- ban még igencsak fiatal ember le­hetett, hiszen az eddig fellelt forrá­sok szerint az 1890-es években halt meg. Pécsett voltaképpen csak néhány hónapig szerkeszthette új­ságjait. Az országra törő Jellasics csapatai elől Pestre menekült 1848 szeptemberében. Ott folytatta to­vább újságírói pályáját radikális nézeteket vallva. Am ott sem soká­ig tehette: amikor 1849 januárjá­ban Windisch-Grátz elfoglalta Pes­tet, Neuwirth is az osztrák hatósá­gok kezére került. Egyenes meghökkentő és egyben rejtélyes a megtorlás szigora, hogy a magyar forradalmat támogató újságírót tevé­kenysége miatt halálra ítélték, majd végül ke­gyelemből 15 évi várfogságot szabtak Id rá. Nála sokkal nevezetesebb toliforgatók sokkal olcsóbban megúszták. Vajon ő milyen külön­legeset véthetett bírái szemében? Neuwirth Ernő Adolf tíz évet le is töltött a fogságból az olmützi vár börtönében, s ebből négy évet magánzárkában. Amikor 1859-ben elengedték a még hátra lévő büntetését, a visszanyert szabadságot már nem élvezhette: elmebetegként, emberroncsként lépett tó a cellájából. Életének további több mint három évtizedét csendes elmebetegként Verőcén, testvérbátyjánál töltötte. Ott is halt meg. Nem volt alkalmas állapotban, hogy folytathassa a pályáját, visszaemlékezéseket írjon, és a ki­egyezés utáni időben eldicsekedjen forradal­már mártír múltjával. Közéleti radikalizmusa, szabadságeszménye egyébként sem volt idő­szerű az Osztrák-Magyar Monarchiában, és a konformistán polgárosodó Pécsett. _____________ ____ DUNAI IMRE PÉ CSI TAROGATO. A«* », *W **»uU I» «rnAit ulti MtrtW «*■«* .«**>»*V uuVUiSüt •£» iUklN te*Ml UNM«<MM » KM ******** ™ *»***> Se* mt*(ff* SMUjí.' MA rnt»*lwAiW, (*M.--------Alii»«.. «&a .kW» , . ..» •««< k.fw iiyrztn*. • too«». UM« In«' • *<*»■ lUtttitn MA*» tl't'l tmt «•(­i»*r ».-»«♦« ui^ku) »»«•*■ :■*♦*»* »«**; »*.*>**% '»•!• w »«»»*■«»"'. •'MM « MS).* WUA MrAnoW* »I» «rt» . «-« . W» Wairti ** •»* *1 ;• tf>n •*«*)«*•». M *lUd uu*. , nr«* w wiOttiiMt, ftt a t*- \ «JW » — « .b*.. ****** .*/*>; wv *•*?««* «*« •»*■<•"***•**■*•; «is iw* U *'~:Mtsr4.SV *.~w V ­...............“• *-■*' ----1 KN* If *. fcW&HIWB & Pi I a’iyfi >.«.<•» »***«►'*.>« I*»*»». IW.».*«* »*t*» * «»!..< MM* »**«« «**-. i* *» VftifitnU­» wwl «.!*», t»» < in An»W<M VJ WifW.«* »MW *í**á* man t ******* U W* *»SA**^-**. Ml . ■■ ■ HifíiSsSES^« do* g««?«* VnK-iti ».! - r- • . Veied fat- «* •!* -:i* «to»**« v.«-!*» w#» vtU-tnr S*i<v tn- S'».?» üü i'Ant itrxite /<!' «$•“ tMlttt .»if iai*f,!e,f NrJ.i»tz<f fat It K tutor»r«4wfc *m U'i«W» «mm2 .B» «•»»»«•Af v«» '■ ■>;»><•«*.! in «lirHBÜTufryfar», VKx.ft** fa* Á.VUvr»»lrh.cf»c f >•»»»» «R» Itzhctr . V.-.»;!»?>-« m(« aJlt-3 A.:.-» t *.:-**?t****i> vW«*t*<«r ,v;, at MirKiixv.. '• >»**1 tiirJ.i ths anhc as •l.vivwAifc»'< .A. !It v Hers«*’ *IVJ) *.5*l T«!« <!»>' i"*' Í .£**• Vl-iH-fUMSgl**« «fe . c\a ft».:' «.• it- •»».? mil n <; .1.., t.n.tfhc’»» fat* tU«s '.'«i/j*:..'* I"' • ■'»•xS* n ií^MaU«kft TO 5 >’«; ;: i > . * «Bum ere, tnúttmé ........ - I ■;>. . ,<,!(. I71”“«™” A magy ar és a német nyelvű pécsi újság címlapja 1848-ból Érdeklődő és szkeptikus Nimmerfroh Ferenc kapta a DN Magyar Lajos-díját Hosszú évek hagyománya szerint a szerkesztőség kol­lektívája idén is titkos sza­vazással választotta meg a Magyar Lajos-díj kitünte­tettjét: ezúttal Nimmerfroh Ferenc rovatvezetőt. A 27 éves fiatal újságíró Komá­romban született, és mint az or­szágból oly sokan, Pécsre az egyetem miatt érkezett, igaz, a Színművészeti Főiskolán tett pró­bálkozás után. A magyar szak mellett itt sem hagyta cserben a színjátszást, egyetemi társulatot erősített, majd mikor 1994-ben beindult a Pécsi Campus, a lap hasábjain jelentkezett rendszeres színi- és filmkritikákkal. De hát ez már az újságírás.- Persze, először a tanulás mellett mindez inkább hobbi­nak, tartalmas szórakozásnak számított, de mivel egyáltalán nem vettük félvállról, egyre ko­molyabbá vált a dolog - meséli. - Eleinte sok publicisztikát ír­tam, atoi óhatatlanul összetűzé­sekhez vezetett. Szerencsére elég jónak bizonyult a tűrőké­pességem, s bár mint mindenkit, engem is bánt a negatív vissz­hang, felvállalom, amit gondo­lok. A Campusnál később a kul­turális rovatot vezettem, majd fél éven át főszerkesztő is vol­tam. A váltás 1997-ben következett, amikor az egyetem végeztével komolyan kezdett foglalkozni a gondolattal: müyen lenne az új­ságírás mint szakma, főállásban?- Azon a nyáron kerültem a Naplóhoz próbaidőre, aztán szeptembertől véglegesítettek. Talán jó is volt, hogy mivel ko­rábban nem ismertem egy napi­lap mindennapjait, nem voltak különösebb elvárásaim, esetleg hamis képzeteim az itteni mun­kával kapcsolatban. Itt ismerked­tem a „hírújság” készítésével, és most úgy érzem, mindez szá­momra hosszú távon is megfelel.- Adódó kérdés: van-e valami­féle vezérfonala, ars poeticája egy ifjú zsurnalisztának?- Itt némileg elkerülhetetlen a nagy szavak használata, de azt hiszem, ennek a szakmának a legizgalmasabb része mégis csak valamiféle igazságkeresés. Nem­rég Peter Brook könyvében olvas­tam, hogy az újságíró legyen ér­deklődő és szkeptikus. Azt hi­szem, ezt a két kitételt én is el tu­dom fogadni, a jövőre nézve is. ___ MÉHES K. Ma is fésüli a kéziratokat Pécs város sajtódíját kapta Báling József Az önkormányzat évenként kiosztásra kerülő sajtódíját az idén lapunk szerkesztő­je, korábbi főszerkesztő-he­lyettese, Báling József ve­hette át. Újságírók, írók, irodalmárok so­ra nőtt fel a keze alatt, s lettek belőlük a pálya legkiválóbbjai. Ő maga immáron 48 éve, megsza­kítás nélkül a sajtó munkatársa, s azon kevesek közé tartozik, akiknek a közelségében az em­ber (több mint harminc éve va­gyunk kollégák) szakmai biz­tonságban érezheti magát, az a szerkesztő, akinek az értékíté­letében az újságíró maradéktala­nul megbízhat. Ennél többet nem illik így, ma­gunk között sem mondani róla: a túlzónak tűnő jelzős szerkezete­ket mindig igyekezett a kézira­tokból kiirtani. Nem maga választotta e pá­lyát - már kezében volt a tanári diploma, amikor beajánlották a Dunántúli Naplóhoz egy pártis­kolára küldött szerkesztő helyé­be -, de ha már vállalta, igyeke­zett tudása maximumát nyújta­ni. A mércét már az első pilla­nattól kezdve önmagával szem­ben is magasra tette és soha sem állítgatta, vitte lejjebb. Ä szakma tanáraként ismerjük. Azon ke­vesek közül való, akinek az or­szág minden pontján dolgoznak (dolgoztak) tanítványai, az úgy­nevezett Báling-iskola hírét szertevíve benne a szemléletet, melynek egyik alappillére a tisz­tesség, a másik a hitelesség, pontosság. Méltán lehet büszke arra, hogy a korszerű, nyugat-európai lapküllem az ő keze alatt szüle­tett (az aranymetszés szabályai szerint), s hogy német és olasz lapokból gyúrta össze és tartotta karban azt a látványtervet, amit a 60-as, 70-es, 80-as majd a 90-es években oly sokan követtek ide­haza. Ismerte az újságírót, kü­lönleges érzékkel véve észre, hogy kiből lehet jó riporter, jegy­zetíró (publicista), avagy tó az, akinek az információgyűjtés a lételeme. Napjaink szerkesztőjeként he­tente gondozza a hitélet rovatot, az ökumené jegyében alakított arányokat tartva, s tanítani való módon fésüli, ha kell, a politikai vitafórumunkban megjelenő, pártindulatokon fogant hozzá­szólásokat. K.F. Pécs poszthumusz sajtódíja Néhai Rab Ferenc kollégánknak, lapunk Aranytollas újságírójá­nak Pécs városa poszthumusz sajtódíjat adományozott, melyet Gábor fia vesz át az idei sajtóna­pi ünnepségen dr. Toller László polgármestertől. Rab Ferenc kö­zel fél évszázados újságírói munkásságának döntő része a Dunántúli Naplóhoz kötődött: írásait a sajátos könnyedség és íz jellemezte, tollát az emberség és emberiesség vezette. ______■ * t t

Next

/
Oldalképek
Tartalom