Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)

1999-11-12 / 310. szám

A DIGITALIS FOTOZAS A Centrum Passage-on és a Pécs Plaza-ban működő üzleteinkben információt szakképzett kollégáink adnak. További üzleteink: KODAK EXPRESSZ Pécs, Irgalmasok u. 24., FOTOPLUS FEMA Ismét rengett a föld ISZTAMBUL Közepes erejű, a Richter-ská­la szerinti 5,7-es erősségű földrengés rázta meg csütör­tökön a Törökország észak- nyugati részén fekvő Sakarya tartományt. Egy ember szívrohamban meghalt, 88- an megsérültek. A földmozgás epicentru­ma Sapanca városánál volt. A néhány másodpercig tartó rengést Isztambulban is érez­ni lehetett. Az újabb föld­mozgás hatalmas riadalmat keltett, többen elájultak, so­kan emeleti lakásuk ablaká­ból vetették magukat az ut­cára. A mostani az augusz­tus 17-ei, 20 ezer halálos ál­dozatot követelő földrengés utórengése volt. MTI Kaktuszcsempész GYŐR Kaktuszcsempészt fogtak a vámosok. Sopronnál érkezett az országba szerdán a teher­gépkocsi, amely az okmá­nyok szerint virághagymát szállított. A járművet a vámo­sok alaposan átvizsgálták, s az okmányokban szereplő árun kívül közel 70 cserép kaktuszt, továbbá dekorációs anyagokat és növényápolási szereket találtak a kocsiban. A be nem vallott áruk ér­téke meghaladta a 700 ezer forintot. A csempészett nö­vényeket és az egyéb holmi­kat lefoglalták, a magyar gépjárművezető ellen felje­lentést tettek. MTI Az erőmű és a város együttműködésre kényszerült a távfűtésért Tőkeinjekcióval privatizálják a PÉTÁV-ot Az önkormányzat közgyűlése tegnap szindikátusi szerződés elfogadá­sával úgy döntött, hogy 800 millió forint tőke bevonásával magánosít- ja a Pécsi Távfűtő Kft.-t. Ebben a Pécsi Erőmű Rt. a város partnere. A tulajdon 51 százaléka az önkormányzaté marad. PÉCS, VÁROSHÁZA Mint arról lapunk november 10-ei, szerdai számának ötödik oldalán beszámoltunk, a teljes politikai megegyezéssel privati­zációs partnernek kiszemelt Pécsi Erőmű Rt.-nek (PE Rt.) hirtelen vetélytársa támadt. Ezért nemcsak az ellenzék ré­széről volt olyan javaslat, hogy a témát később kellene tárgyal­ni, mert a testület többsége előtt nem ismert az új ajánlat. Az SZDSZ két képviselője - köztük a témafelelős alpolgár­mester, Papp Béla (első képün­kön) - szerint a Pécsi Erőmű Rt.-vei kötendő szindikátusi szerződés tervezetében sincs minden vitatott szál elvarrva. ,JÉL f i# A Bayernwerk Hungária Rt. ajánlata is megérdemelné a figyelmet, és semmi nem sürgeti a szin­dikátusi szer­ződés megkö­tését. Körömi Attila és Nagy Csaba (Fidesz) többek között arra mutatott rá, hogy nem készült el a társasá­gi szerződés, a közgyűlés pedig lehetetlen helyzetbe került, mert nem volt kiírt pályázat. Dr. Toller László polgármes­ter, illetve Gonda Tibor, az MSZP frakcióvezetője és Szir­mai Csaba tanácsnok arra utalt, hogy az újonnan jelentke­ző cégnek még külföldi testü­Melegebb lakások, hűvösebb koalíció 2000. júniusig nem emelkedik a távfűtés ára, és azután is csak az inflációnál kisebb mértékben nőhet - nyilatkozta lapunknak Gasz Zoltán, a PÉTÁV Kft. igazgatója, aki a most létrejött meg­állapodás szerint további öt évig vezeti majd a céget. A tőkeinjekció lehetővé teszi, hogy a Távhőtörvényben előír­tak alapján valamennyi társasházban meg lehessen oldani a mérés szerinti elszámolást. A hőközpontok fejlesztésével és a rendszer globális beindulásával néhány éven belül a lakások­ban a jelenleginél melegebb (akár 23-24 fokos) hőmérséklet is lehet. A tegnap elfogadott szerződést csupán a koalíció szocialista többsége tartja egyértelmű sikernek. Papp Béla alpolgármester (SZDSZ) a közgyűlést követő sajtótájékoztatóján is ellenvéle­ményét hangoztatta, mind a Bayernwerk ajánlatának figyelmen kívül hagyásával, mind a szerződés egyes pontjai miatt. Kérdésünkre, hogy a mostani ellentét koalíciós szakítópró­ba-e, Papp Béla azt válaszolta: reméli, csupán egyedi esetről van szó. leteivel is jóvá kell hagyatnia az ajánlatát, az erőművel vi­szont évek óta tart az együtt­működés, és a város vezetésé­nek csak ennek kiteljesítésére teti a bányászati tevékenységét, és ezzel a környezetszennye­zést is csökkenti. A tőkeemeléssel erőteljesen javul a PÉTÁV Kft. műszaki Ahogy a vetélytárs látja- Örömmel vettük, hogy a város számára sorsdöntő kérdést nyilvánosan tárgyalta a közgyűlés, így a hozzászóló képviselők ismertették meg a közvéleménnyel ajánlatunk lényegét, fogal­mazták meg érveinket. Személy szerint roppant csalódott va­gyok, mert az önkormányzattal folyamatosan tartva a kapcso­latot, jelentős pénzt és szakmai munkát fordítottunk ajánla­tunk kialakítására. Az elképzeléseink összehasonlításban meg- állták a helyüket, és nem értem azt, hogy a város miért nem élt a két pályázó nyújtotta előnnyel. A nyílt verseny ugyanis ked­vezőbb árat, feltételeket hozhatott volna. Úgy érzem, hogy a döntés nem tisztán gazdasági alapon született meg - mondta Paluska Zoltán, a Bayernwerk ajánlatát képviselő Dédász Rt. igazgatóságának ügyvezető tagja. Érdeklődésünkre, hogy a német cég ajánlata miért az utolsó pillanatban érkezett a városhoz, a vezető elmondta: április óta a saját maguk szabta határidők szerint dolgoztak a programon. Szeptember végén egy külső, ugyancsak német szakértő bevo­násáról döntöttek, és időt kértek a munka folytatására, kéré­sükre azonban nem kaptak választ. van felhatalmazása. A Bayernwerk többségi tulajdon szerzésére vonatkozó igénye pedig összeférhetetlen a köz­gyűlés elhatá­rozásával. Az önkormányzat és a PÉTÁV Kft. nem ké­pes saját erő­ből megoldani a távhőszolgál­tatásban szük­séges fejleszté­seket. A PE Rt. ennek közös megoldására nyújtott be elő­nyös ajánlatot. Az erőmű 2004-ig a jelenlegi széntüzelésű technológiáról áttér gáztüzelésűre, megszün­színvonala, és a többségi tulaj­don birtokában az önkormány­zat maradéktalanul eleget tud majd tenni ellátási kötelezett­ségének. Somosi László (második ké­pünkön), a Pécsi Erőmű Rt. el­nök-vezérigazgatója az elkülö­nült tulajdoni érdekek megszű­nésének előnyeit hangsúlyozta a távhőszolgáltatás egységes rendszerében. Azt is elmondta, hogy van jó­váhagyott tájrendezési terv a műveléssel felhagyott területek­re. A tájplasztika 4-5 évbe is be­letelhet, és munkát ad a koráb­ban bányászattal foglalkozók jelentős hányadának. D. I. - K. E. - L. D. MAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Világtükör Kitűnőre vizsgáztunk a NATO-ban. Az egypólusú világban is szükség van a biztonságos védelemre. (2. oldal) Hazai Tükör Egy ÁSZ-vizsgálat szerint a rendszerváltás óta 30-40 milliárd forint tűnt el egye­sületi formában gazdálkodó társaságoknál. (3. oldal) Olcsóbb lett a hívás: megtör­ték a Matáv monopóliumát. (3. oldal) A nyári viharkárok miatt tá­mogatásban részesült telepü­léseknek csak egyharmada számolt el eddig a pénzzel. (4. oldal) 9 *770865 913050 99310 Felhős, borult +3, +7 °C Részben napos +4, +8°C Ködös, felhős +3, +6°C MM • • J *0 • 0 0 Mai időjárás: Felhős, helyenként ködfoltok +2, +6 °C Háromnapos előrejelzés: Szombat Vasárnap Hétfő SCHNEIDER GÁBOR KOMMENTÁRJA Az uniformis gyönyöre Közelítsünk az érzés felé. A dombok között felvonuló hadtes­tekről már messziről árulkodik a katonák különböző színű öltözé­ke, a piros sapkák lágyan hullám­zó szőnyeget alkotnak az egyik oldalon, a szemben állókon inkább a zöld a domináns. Az avatott szem rögtön látja, hogy a szikrázó napfényben meg-megcsillanó sok ezer szuronyhegyet milyen kato­nák tartják a magasba. A csá­szár méltóságteljesen hordja körbe tekintetét felvonuló se­rege előtt. A tenyér a kabátban, két gomb között pihen. Vajon mi vesz rá egy belügymi­nisztert arra, hogy átöltöztesse az embereit? Az egyik ex jobb­nak látta volna, ha a tányérsapka helyett csákó alá bújnak a rend­őreink, eleven múzeumként, jó­pofán visszaidézve a háború előt­ti időket. Minden bizonnyal egy világnézetet is tükröz, hogy vala­ki oroszmód akkora tányérsap­arra, hogy átöltöztesse az embereit? kákba öltözteti a seregét, ame­lyek közül néhány a műholdadó­kat is fogja - vagy inkább a dokk­munkás sapóhoz közelít. A legújabb elképzelés egysé­gesen kék-feketére változtatná a rendőrök, a tűzoltók, a határ­őrök és a polgári védelem egyenruháját.Valakik ma úgy szeretnék látni a rendvédelmi szervezeteket, hogy a szinte tel­jesen egyforma ruházat miatt nagyjából csak a kézben tar- ■■■ííiíiímmmiim^ lőtt fecskendő, a traffipax Mi vesz rá egy belügyminisztert vasya határátkelést igazoló bélyegző jelezze a laikus­nak, hogy kivel van dolga éppen. Hogy ne tudja az em­ber: tűz van-e, bankrablás, vagy éppen klórgázömlés, amikor kinéz az utcára, és a sarkon sok-sok kék-fekete egyen­ruhás embert lát. Még jó, hogy a honvédséget kihagyták, mert akkor egészen másképpen han­gozna, hogy „tűzoltó leszel, s katona”. (m- 3. oldal) 2000. év? Nem probléma! 2.QQ0.Q0Q forinttal. Az előfizetéssel és a Szigetvári Takarékszövetkezettel most kétmillió forintot nyerhet! Azon olvasóink között, akiknek novemberre, decem­berre és januárra is érvényes előfizetésük van, vagy november 10. után legalább három hónapra előfi­zetnek a Dunántúli Naplóra, 2000januárjában egy­szer egymillió és tízszer százezer forintot sorsolunk ki. Azok, akiknek októberre is érvényes előfizetésük van, dupla eséllyel vesznek részt a sorsoláson! A részletek miatt hívja a 06-80-200-089-es ingye­nes zöld számot! A nycreményaóót a nyertes fizeti! % SZIGETVÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET 2000. év? Felkészültünk rá! Évfordplóbiztos számítógépes rendszert, Ön­nek pedig összesen kétmillió forint értékben Sziget-jegyet készítettünk az új esztendőre. * I > * Y Baranyai Tükör Ára: 59 Ft. Előfizetve: 33 Ft. 1999. november 12., péntek X. évfolyam, 310. szám Telefon: 72/505-000 KÖZÉLETI N A P I L A PjHMHNHHMHMBHHB www.dunantulinaplo.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom