Új Dunántúli Napló, 1999. október (10. évfolyam, 269-298. szám)
1999-10-22 / 290. szám
1999. október 22., péntek Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 Több ezren kerestek munkát az állásbörzén Néhol már versengenek a jó munkaerőért Szinte valamennyi gazdasági ágazat számos munkalehetőséggel képviseltette magát a Baranya Megyei Munkaügyi Központ hatodik állásbörzéjén. A rendezvényen hosszú idő után először lehetett megfigyelni megyénkben, hogy bizonyos területeken már megindult a versengés a jól képzett munkaerőért. k munkanélküliség alakulása Baranyában 1998-99-ben Foglalkoztatottak PÉCS Fiatalok és idősebbek sokasága kereste fel tegnap, munka reményében, a pécsi városi sport- csarnokot. A hatodik megyei állásbörzén a sportlétesítmény parkettjén 35 munkáltató személyes képviselői útján ajánlotta állásait. Közülük is kiemelkedett a Nokia, illetve az Elcoteq: a két finn cég együttesen csaknem ezer ember felvételét tervezi az elkövetkező időszakban. A munkaerőpiaci szervezet az előkészítés során több ezer betöltendő munkahelyet tárt fel erre az alkalomra. Különösen a fiatalság körében volt népszerű a számítógépes állás- keresés, számos pályakezdő a monitor, illetve a billentyűzet segítségével kereste a munka világába vezető utat.- Ami a teljes kínálatot illeti, sajnálatos tény, hogy még mindig az alacsonyan iskolázott emberek iránt nagyobb az igény térségünkben. Vannak azonban pozitív tendenciák is. A börzére sok olyan munkáltató is eljött, aki eddig nem jelentette be állásigényét a munkaerőpiaci szervezetnél. Velük, ajánlataikkal tehát feltétlenül bővült a betöltendő állások köre. Nagyon fontos fejlemény ugyanakkor, hogy a megyében mára már két olyan ágazat - az elektronikai ipar és a kereskedelem - is mutatkozik, amelyekben megindult a munkaadók versengése a jól képzett és megbízható munkaerőért - ismertette a megyei munkaerőpiac legújabb jellemzőit Hídvégi Péter, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ igazgatója. Az álláskeresők szempontjából a börze érdekes tanulsága volt, hogy számos munkaadó nem szívesen nyilatkozott előre a munkával együtt járó bérről. Ez a magatartás csak fokozza a munkanélküliek bizonytalanságérzetét, és az egyeztetés során roppant kedvezőtlen tárgyalási pozícióba sodorja őket. A lehetetlen helyzet feloldására a foglalkoztatási szakemberek egyelőre csak azt tudják ajánlani, hogy az álláskeresők minél nagyobb számban vegyenek részt a munkaügyi központ tré- ningjein. Ezeken a kurzusokon az emberek különböző tárgyalási, munkakeresési technikákat ismerhetnek meg, megtanulják kihangsúlyozni saját előnyüket. Az e téren tapasztalható feszültséget igazán csak az oldja majd fel, ha több ágazatban mutatkozik a munkaadók fokozott érdeklődése a dolgozók iránt. Mint Janovics Lászlótól (képünkön), a munkaügyi központ igazgatóhelyettesétől megtudtuk, a börze kínálata által nyújtott lehetőségről nem maradtak le azok sem, akik tegnap nem mentek el a pécsi sportcsarnokba. A munkaerővásár koncentrált állásajánlata heteken keresztül elérhető még a baranyai munkaügyi kirendeltségeken. Idén első alkalommal rendezték meg együtt az állásbörzét és a képző szervek aktuális kínálatának bemutatkozását. Ezzel kapcsolatosan Hídvégi Péter igazgató elmondta, hogy a megye munkaerőpiaci feszültségeinek egyik leghatékonyabb megoldását az oktatások adhatják, nagyon fontos tehát az álláskeresők, a munkaadók és a képző szervek együttműködése. Csak ilyen módon érhető el mielőbb az a rugalmasság, ami a munkakeresőket mielőbbi elhelyezkedéshez segíti. A várt pozitív változásra igen nagy szükség van. Az idei esztendőben havonta átlagosan több mint 19 ezer ember szerepelt a baranyai munkaügyi ki- rendeltségek nyilvántartásában. Bár az előző évihez képest javultak a megye munkanélküliségi mutatói, országos összevetésben térségünkben az átlagnál rosszabb a helyzet. Csalóka képet mutat Pécs évek óta kedvező helyzete, az összes többi térségben a megyei átlag feletti a munkanélküli ráta. Kaszás E. A keresetben nagy a szórás A börze álláskínálata a baranyai gazdaság teljes skáláját érzékelteti. Éppúgy megtalálható benne az egészségügy, a kereskedelem, a szolgáltatások, mint az ipar vagy az agrárgazdaság. Szembetűnően sok ajánlat érkezett a szociális szféra területéről. Ami a béreket illeti, az állások többségéhez a minimálbérhez (22.500 Ft) közeli keresetek tartoztak. Ugyanakkor nem volt ritka az ennél magasabb, akár a 100 ezer forintot is meghaladó felajánlott fizetés sem. Míg az alacsonyabb keresetek a szociális és egészségügyi szférát jellemzik, a magasabb bérek az iparban dominálnak. Röviden A Hanns Seidel Alapítvány és a pécsi önkormányzat 1993 óta tartó szerződéses együttműködése az építőipari szakképzés terén tovább folytatódik. A szerződést 2000. január 1-jei hatály- lyal még két évvel meghosszabbították. E futamidő alatt az alapítvány mintegy 421 ezer német márka összeg erejéig támogatja a pécsi program megvalósulását, az önkormányzat pedig jövőre 20 millió forinttal segíti az új műhelycsarnok építésének befejezését. (b) Körzeti tv-műsor. „Sétatér” MTV 1, 13.00. Beszélgetés a Jelenkor folyóirat legújabb számáról. Sörkóstóló... Megszűnik-e a szászvári sportlétesítmény? Kalendárium: Simon Júdás. 1956: emlékek Somogyból, Tolnából és Baranyából. Ösztöndíjas fiatal zenészek a Művészetek Házában. Vendég: Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője, dr. Debreceni László és dr. Péter Károly, az 56-os Diákparlament Társaság képviselői. Műsorvezető: Bereki Anikó és Varga István, a szerkesztő Bukta Csaba. A műsor és a játék telefonszáma: 06-80/210-224. A sebészetre nincs panasz PÉCS Tegnap ünnepelte fennállásának 85. évfordulóját a pécsi sebészet. Ennek alkalmából a Pécsi Orvostudományi Egyetem (POTE) tudományos ülést rendezett, ahol a szakmai eszmecserén kívül az eddig elért eredményekről és a jövőbeni tervekről is szó esett.- A vidéki orvosi egyetemek sebészeti klinikái közül a pécsi fejlődött a legnagyobb mértékben az elmúlt tíz év során. A megyeszékhelyen mindenfajta sebészeti beavatkozást és ellátást el tudunk végezni, a betegeknek nem kell más városba menniük - nyilatkozta dr. Horváth Örs Péter egyetemi tanár, a pécsi 1. számú sebészeti klinika igazgatója. - Az ötvenes években a POTE elsősorban elméleti intézeteiről volt híres, ma már a klinikák is országosan elismertek. A városban a sebészet minden területe megtalálható: kiválóan működik a szívsebészet, a transzplantáció, ezen kívül a mellkas-, a nyelőcső- és a szájsebészet kialakulása is az utóbbi évtized fejlesztéseinek köszönhető. A tudományos üléssel egybekötött ünnepségen Kariinger Gy. Tihamér professzort - aki 20 éven keresztül nélkülözhetetlen munkatársa volt a klinikának - köszöntötték 90. születésnapja alkalmából. A szakmai előadások után a jövőről is szó esett. Az egyetem a transzplantációs részleg továbbfejlesztését tervezi, ezen kívül a négyszázágyas klinika rekonstrukciójára is sor kerülhet. A beruházás - ami a korszerűbb betegellátás megvalósitása érdekében elengedhetetlen - mintegy tizenöt- milliárd forintba kerülne, amit központi támogatásból kívánnak fedezni. W. K. Anyagilag súlyos helyzetben van a város Csődbiztos tesz majd rendet? A város vezetősége súlyos gazdálkodási válságot él át. Komoly a költségvetési hiány, csak az adóhátralék összege majdnem tízmillió forint. Nem kizárt, hogy önkormányzati biztost neveznek ki, aki rendet tesz, és jó esetben felszámolja a pénzügyi nehézségeket. SÁSD Minderről a tegnapi testületi ülésen tárgyaltak a városatyák. Nem először, és várhatóan nem utoljára került terítékre a probléma, amely hónapok óta mind égetőbben jelentkezik, feszültséget keltve nemcsak a képviselőkben, de a lakókban is. A szerdai tanácskozáson mégsem rémültek meg túlzottan az egybegyűltek, hisz abban bíznak, hogy az adóhátralékos mezőgazdasági és ipari cégek, kft.-k, bt.-k, egyéb vállalkozások megadják a tartozásukat. Ők az év végéig kaptak haladékot a hosszas egyeztető tárgyalások után. Ellentétben a lakossággal, akiknek tartozásai rendezésére nyolc nap áll rendelkezésre. Ők egyébként a korábbi időszakban nemegyszer kérhették a halasztást, a kedvezőtlen szociális körülményekre hivatkozva. Be kell fizetniük a kommunális és az építményadót. A legtöbben egyébként az első adónem összegét sokallják. (Megjegyzendő, hogy a nagyobb tőkével rendelkező vállalkozások is - amikor adózni kellene - arra hivatkoznak, hogy adósságokkal és egyéb pénzügyi nehézségekkel küzdenek.) A képviselők most még nem egyeztek meg abban, hogy mikor nevezzék ki az önkormányzati csődbiztost. Arról azonban már határoztak, hogy az illető nem lehet az önkormányzat dolgozója, de hozzátartozója sem lehet városvezetési posztban, ám sásdi igen. Csuti J. A Tűzrakóember PÉCS Tegnap délután infralámpával igyekezett felmelegíteni a lakását az Etelka utca egyik lakója, de az izzó hatóterébe gyúlékony anyag került, és több berendezési tárgy is lángra kapott. A tűzoltóságot a nagy füst miatt megriadt lakók értesítették. Szerencsére a lángok még nem terjedtek ki, amikor az ügyeletes kocsi a helyszínre ért, ezért a szakemberek egyszerűen kidobták a harmadik emeleti ablakon a fel- hevült tárgyakat, és könnyen megszüntették a veszélyt. Információnk szerint a lakó már több lakalommal rakott tüzet - nem megfelelő módon - a szobáiban. S. G. Tanulók, szülők, tanárok együttes véradását tartották tegnap Pécsett az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskolában. Az immár hagyományos véradónapon több mint harmincán vettek részt. FOTÓ: TÓTH L. Hogy mi van az országban, azt a híradókból nem tudjuk meg - véli az Akadémia elnöke „Ez nem a nemzetállamok Európája lesz” A Magyar Tudományos Akadémiának a hazai közéletben betöltendő szerepéről, az alapproblémák politikától való függetlemtésének szükségességéről, az európai uniós csatlakozás és a regionalizáció fő kérdéseiről beszélt tegnap a pécsi Városházán Glatz Ferenc, az MTA elnöke. PÉCS- Valakinek törődnie kéne az országgal is, a politikusokat és a médiát viszont csak a belső csetepaték, botrányok érdeklik; hogy valójában mi megy az országban, azt a híradókból nem lehet megtudni - mondta Glatz Ferenc (képünkön), a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke tegnap egy találkozón a Városházán, amelyet a pécsi és a megyei önkormányzat, valamint az MTA Pécsi Területi Bizottsága szervezett. Glatz előadásának első részében rámutatott arra, hogy a hosszú távú problémák kapcsán a kutatói elitnek állást kell foglalnia. Nem a pártpolitikusok feladata - fejtegette az előadó -, hogy elgondolkodjanak például azon, mi lesz a folyó- inkkal, az erdőkkel, a demográfiával, vagy az ország energiaellátásával. A tudósoknak nem az a dolguk, hogy megmondják, mit hogyan kell csinálni, hanem hogy egy-egy terv következményeit és a különböző alternatívákat felvázolják - szögezte le. Meg kell értetni az ország irányítóival, hogy léteznek olyan kérdések, amelyek a politikától függetlenek. Glatz Ferenc beszédének második részében kijelentette, a hazai politikusok nem tudják, micsoda valójában az Európai Unió, de Brüsszel Közép-Euró- pára vonatkozó ismeretei is rendkívül silányak. Nagyon fontos lenne végiggondolni, hogyan fogjuk majd tagállamként érvényesíteni saját érdekeinket a nagyokkal szemben - vélekedett az elnök, aki ezzel kapcsolatban megjegyezte: a nemzetállamok kora lejárt. Hogy alátámassza ezt az állítást, Glatz megemlítette, hogy a nemzetállam korábbi kritériumai - önálló pénzügy, hadügy és külügy - egyre inkább globalizálódnak, és példaként említette az egységes európai fizetőeszköz, az euró bevezetését, valamint a NATO tagállamok, köztük a stratégiai döntésekre csekély befolyással bíró Magyarország katonai fellépését Jugoszláviával szemben.- Az Európai Unióba nem a nemzetállami adminisztráció viszi majd be az országot. A jövő Európája nem a kormányok, hanem a régiók Európája lesz - mondta az MTA elnöke, aki szerint az EU-ban sokkal több szerep jut majd az egyénnek és a csoportoknak. Éppen ezért fontos - fejtegette Glatz -, hogy a lokális, nemzeti érdekeket hatékonyan lehessen majd képviselni, hogy a kis társadalmak is hallathassák hangjukat. Hogy ez a lehetőségünk meglegyen - mondta az előadó -, házon belül kéne tisztázni a fő kérdéseket. Előadásának befejező részében Glatz Ferenc arról beszélt, hogy a regionalizáció legnagyobb akadályozója a nemzet- állami adminisztráció, a régi közigazgatási struktúra, amely fogcsikorgatva adja ki kezéből a hatalmat. Az elnök szerint a mostani törekvésekkel ellentétben a regionalizmusijak alulról kellene építkeznie. Célszerű lenne a helyi vezetői rétegnek átadni kormányzati jogosítványokat, és nem szabadna megfosztani bevételeitől a vidéket. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke végezetül kifejtette: meggyőződése, hogy a vidéken múlik Magyarország jövője. Nimmerfroh F. í k i á