Új Dunántúli Napló, 1999. október (10. évfolyam, 269-298. szám)
1999-10-22 / 290. szám
1999. október 22., péntek Kultúra - Művelődés Dlinántúli Napló 17 Alkotószabadság ajándékba Pénzen nem lehet tehetséget venni, de az igazi alkotó léleknek kell a filléres gondoktól való függetlenedés ahhoz, hogy munkáit ne a piacnak, a divatnak készítse. A művészeti ösztöndíjak egy-egy évnyi szabadságot ajándékoznak a fiataloknak. Tűt nehezen lehetett leejteni a Művészeti Ösztöndíjasok I. Pécsi Fesztiválján, amely a napokban zárult az eseménynek otthont adó Művészetek Házában és a Művészeti Szakközépiskolában. Ilyen találkozót vidéken még nem rendezett senki, hasonlót idén-a Budapesti Tavaszi Fesztivál idején tartottak. A három hét alatt képzőművészek, formatervezők, iparművészek, irodalmárok, tánc- és zeneművészek mutatkoztak be, csupa olyan fiatal, akinek élete, pályakezdése Pécshez, Baranyához kötődik, itt végezték iskoláikat, itteni műhelyekhez kapcsolódnak. A mostani fesztiválra húsz fiatalt vártak, Chilf Máriát, Erdélyi Gábort, Gál Andrást, Kómán Gyöngyit, Kotormán Lászlót, Pető Hunort, Szabics Ágnest, Szabó Dezsőt, Árvái Ágnest, Boda Pétert, Csille Mártát, Kemenesi Zsuzsannát, Jász Attilát, Szakács Esztert, Zilahy Pétert, Ittzés Gergelyt, Megyesi Schwartz Ládát, Delbó Balázst, Krausz Alizt és Rónai Arankát. Számukra a mostani alkalom a szülővárosba való hazatérés mellett szakmabeliektől kapott visszajelzéseket is jelentett, ám az is kiderült, hogyha nem vállalja fel senki a bemutatásukat, csak korlátozott lehetőségeik maradnak, még akkor is, ha rendkívül tehetséges produkciókról, elhivatott művészekről, és fiatal koruk mellett is érett, a pályáról felelősségteljesen nyilatkozó alkotókról van szó. Ezúttal a Nemzeti Kulturális Alap finanszírozta az eseménysorozatot. Az ösztöndíjasok havi átlag 58 ezer forintja, ahogyan Molnár G. Judit, a Művészetek Háza igazgatója elmondta, lehetővé teszi, hogy a fiatalok megvalósíthassák álmaikat, hiszen például azoknak, akik a tárgyformáló művészetekben kereskednek, alapanyagra is sokat kell fordítaniuk. Ha az '50-es években adott 3 ezer forintos támogatást mai értékben vennénk, 250 ezer forintot kellene mindenkinek kapnia, ami persze lehetetlen. Az ösztöndíj mellett ki-ki tanithat, tanulhat, s ha tud, művet is adhat el. Tapasztalat az is, hogy sok fiatal művész nem ismeri, milyen lehetőségekkel élhet, ezért, ha van egy segítő intézmény, könnyebben egymásra találhat adományozó és pályázó. Hodnik I. Gy. Bábvarázs Több, mint száz ábrával, részletes leírásokkal megjelent Kós Lajos bábművész „Bábvarázs” című könyve. A tárgyjátékokról, kesztyűsbábokról, marionettfigurákról, s a bábozással kapcsolatos ismeretekről is szóló módszertani munkát a héten mutatták be a közönségnek. Az eseményen két videofilmét is megismerhettek az érdeklődők, a „Gyertek bábozni!” című opuszokat óvónőknek és iskolásoknak szánják az alkotók, míg a könyv a családi téka polcaira is nyugodtan felkerülhet. H. I. Gy. Mesevetélkedő A gazdag hazai népmesekinccsel ismerkedhetnek meg azok a gyermekek, akik jelentkeznek a pécsi Szivárvány Gyermekházban immár harmadik alkalommal kezdődő országos mesevetélkedőre. A jelentkezők 4+1 fős csapatokban játszanak majd, 3-4. osztályos iskolásokat várnak, de könyvtárak és művelődési házak is indíthatnak minimum két csapatot. Nevezni már csak november 12-éig lehet. A városi versenyre februárban, az országosra márciusban kerül sor. H. I. Gy. Stílusok ’99 Ma este kamara-premier előadás keretében láthatja a közönség a Stílusok '99 című produkciót a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában. A Fiatal koreográfusok estje négy, humort, szatírát sem nélkülöző koreográfiát tartalmaz. H. I. Gy. Magyarul magyarán Jelentésváltozás: jelentésbővülés Az írott és az elektronikus sajtót figyelő ismerősöm szerint a mészárol szavunk használata kifogásolható, mégpedig azért, mert aki ezt teszi, az szúró és vágó eszközökkel (kés, kard, tőr stb.) állatot, ritkábban embert öl. Ahol ez történik, ott vér folyik, sok vér. Véleményét a szó eredetének magyarázatával is alátámasztja. A szó valóban a szláv mészár (mesar-meso = hús) származéka, amelynek menszár alakváltozata is ismert. (L. Mensáros családnév). Ahogy a szláv muká-ból alakult a munka, ugyanúgy lett a mészárból a menszár. Ehhez járul az -s foglalkozás- névképző, s a csapiár-os, kocs- már-os analógiájára keletkezett a mészár-os. Jelentése: háziállat levágásával és húsának forgalomba hozatalával foglalkozó iparos. (Vö. német Fleischer, Schächter). Az egykori húsbolt cégtábláján ez volt olvasható: X. Y. hentes és mészáros. A hentes a hentellér-bői származik csonkítással, a vincellér, himpellér mintájára. Eredeti jelentése céhen kívül dolgozó falusi mészáros, azaz böllér. De a szakmájában kontár személynek is ez volt a neve. (L. hentesmunkát végzett.) Ismerősömnek az ilyenféle szövegekkel gyűlt meg a gondja, mint: géppisztollyal mészárolta le a túszokat; a legkorszerűbb fegyverekkel mészárolták le a tüntetőket; saját gyártmányú puskával mészárolta le családját stb. Ezekben valóban lőfegyverekről van szó, amelyekkel se szúrni, se vágni nem lehet. A másik ismérve azonban jelen van, tudniillik a vér, még ha nem buzog is olyan mértékben, mint vágáskor, szúráskor. Nos, itt van a kérdésre adható válasz nyitja. Az alapjelentés ugyanis az öl, elpusztít. Ennek a történelem folyamán igen sokféle változata alakult ki. A különbség a kegyetlenség mértékében van. A ma ismert szó- használat szerint: különös kegyetlenséggel elkövetett ölés, mégpedig emberölés. Szó sincs már- állatok mészárlásáról. (L. állatvédelmi törvények!) A másik motívum a több, a sok áldozat: tömegmészárlásról érkeztek hírek; halomra mészárolták a lakosságot. A mészárol, lemészárol szavunk iskolapéldája annak a jelenségnek, amelyet a nyelvtan jelentéstan fejezete jelentésbővülés néven tart számon. Ez ment végbe ebben az esetben is. A szó ma ezt jelenti: kegyetlenül, esztelenül öldököl. A mészárlás pedig egyetlen, tömeges öldöklés, vérengzés. Egy hetilapunk Trianont „szörnyű országmészárlás”- nak nevezte. A kibővült jelentésbe bizony ez is belefér. Rónai Béla Fél évszázad a tudományban A Pécsi Orvostudományi Egyetemet 1950-ben végezte el, s éppen 30 éve szervezte meg itt a Pécsi Akadémiai Bizottságot. A biofizikai kutatások úttörője, hazai és tudományos világszervezetek elismert tagja, vezetője. Tigyi József akadémikus a PAB első elnöke volt, 1996-tól pedig újra az. Hogy a Pécsi Akadémiai Bizottság Tigyi József professzor szíve közepében van, az biztos, hiszen a nemrégiben történt újraválasztása után máris terveket sző a környezetvédelem, a mezőgazdaság, az egyetemi kutatások, a külkapcsolatok fejlesztésére. Az egykor 7 akadémikussal indult társaságban ma 10 szakbizottság és 77 munkabizottság keretében közel 1500 tudományos kutató tevékenykedik. Az utóbbi évek átlagában évente 150 összejövetelt rendeztek, ezek közül 20 nemzetközi, további 30 országos részvétellel zajlott. A professzor azt mondja, az itteni tudományos élet eredményei kiválóak, de meg kell teremteni egy anyagi bázist a fiatal kutatók számára, mert a 35-40 év alattiak az országos versenyben nehezen jutnak támogatáshoz. Az is éppen az egyik fő feladat, hogy felkutassák a tehetségeket.- A PAB megszületését támogatta az akkori vezetés decentralizáló szándéka, amellyel erős vidéki centrumokat akartak létrehozni - folytatta Tigyi József. - A legfontosabb célunknak a helyi tudományos problémákon való munkálkodást tűztük ki, s felismertük a regionális együttműködés jelentőségét is akkor, amikor az európai regionalitás alapelve még nem is létezett. A professzor szerint a tudományt is szervezni kell, ezt tapasztalta több akadémia tagjaként, a WHO végrehajtó-bizottságának alelnökeként, az European Academy of Arts, Sciences and Humanities tagjaként (e szervezet 250 tagja közül 125 a tudós, 40-en Nobel-dí- jasok), de a világ nemzetközi biofizikai szervezetének 9 éves vezetése alatt is. A kutatások manapság any- nyira sokirányúak, hogy az átlagemberekhez még a fontos felfedezések is alig jutnak el. Nincs mindennek azonnali gyakorlati haszna, alapkutatásokat egy-egy kérdés megválaszolása érdekében folytatnak, az eredménnyel az alkalmazott tudomány dolgozik, áruvá pedig a gyakorlati fejleszti. Tigyi József saját munkásságából hozza a példát: azt a felismerést, hogy az izomban a víz egy része kötött formában található meg, már 1951- ben közzétette a Harvard Egyetemen, ez a tiszta alapkutatás adta később az ötletet a mágneses rezonanciamérések ottani kidolgozásához. Amikor arról beszélgetünk, hogy ma már egy klasszikus diszciplínával nem lehet eredményt elérni, azt is megállapítjuk, hogy Széchenyi szavai fölött is eljárt az idő. Ma már nem elég, ha egy nemzet csak a „maga nyelvén lett tudóssá”, ha valaki nem tud angolul, ember- szabású majomnak nézik, ahogyan egy tudóstárs fogalmazott.- Az eredményeink nagyon jók, s könnyebben juthatunk ki külföldre, mint régen. Nem kell félni a szellemi tőke kiáramlásától, van utánpótlásunk - véli a professzor. - A magyarok tehetségéről beszél, hogy tízmillióból tizenhárom Nobel-díjasunk van. Egy kis nemzet fia ráadásul rá van kényszerítve, hogy több nyelvet, s ezzel együtt több kultúrát is megismerjen. Tigyi József több, mint 10 ezer orvostanhallgató diákja, és vagy 500 biofizikus tanítványa ezt az iparkodást és szakmai igényességet is eltanulta tőle, de neki magának is jó mestere volt, 1945-től a POTE-n Ernst Jenővel kezdte el a hazai biofizika megteremtését, ami amúgy már akkor is határterületnek számított. A jó kutató megszállott is, de tudományos munkát végezni, tankönyveket írni, konferenciákat szervezni, oktatni, rektorként orvosegyetemi rekonstrukciót levezényelni csak akkor lehet, ha van még valami külön energia az emberben. Tigyi József bevallja, hogy a munka a számára ma is gyönyör, csak a takarítók nem örülnek, amikor a 74 éves akadémikus frissen és új feladatokra készen hajnalon- ta megjelenik az Orvosegyetem Biofizikai Intézetében. Ha pedig még fel akar töltődni, a Mecsek rejtett zugait járja, hogy forrásokat építsen ki, és unokáiról nevezze el őket. Hodnik Ildikó Gy. Egy iskolázott folyóirat Elegáns, sötét borító, 2300 példány, kiváló szerzők sora. Ez a kissé ezoterikusnak tűnő Iskolakultúra, melyet néhány hete a Janus Pannonius Tudományegyetemen szerkesztenek. Főszerkesztője az a Géczi János, aki a „Vadnarancsok” cimű, el- híresült verseskötetet is írta. A nyolcéves folyóirat népszerűségére jellemző, hogy a közelmúltban az általuk szervezett balatonfüredi találkozóra csak Észak-Dunántúlról 1400 pedagógus jelentkezett! A lap elsősorban a közoktatási intézmények „kultúráját”, kulturáltságát is meghatározó társadalmi háttérrel, a fiatalok lelki motiváltságával, családi, etikai problémáival, szociológiai és jogi környezetével foglalkozik. Határon túli szerzők révén képet ad az ottani szórvány magyarság oktatási viszonyairól is. Újvidéken Csányi Erzsébet, Dunaszerdahelyen Tóth László, Kolozsváron Asztalos Anikó és Visky András segíti munkájukat. Más kiadványaik is vannak, gondoljunk csak Petőfi S. János, Benkes Zsuzsa szövegelemzéseire vagy Kamarás István a hazai krisnásokról írott, keresett könyvére. A Pedagógiai Szemle, a Magyar Pedagógia mellé felsorakozó lap első számai még karcsúbbak voltak, s nem havonta, hanem kéthetente jelentek meg. A Zsolnai József vezetésével újjáalakult Országos Közoktatási Intézet bábáskodott fölötte, és a fővárosban szerkesztették. Januártól a tanárképzés megújítására törekvő pécsi egyetem a lapgazda, s most a szerkesztőség is ide költözött. Felelős kiadója dr. Tóth József, az egyetem, a lapért is sok követ megmozgató, újjá választott rektora. B. R. A férj mégsem lett fogtechnikus Mint minden zenekarnál, időnként „őrségváltás” zajlik a pécsi szimfonikusoknál is. A dolgok rendje szerint. Lakatos Ida tavaly a hárfánál a nyugdíjas Pachmayer Ilonát váltotta fel. Férje, Kovács Miklós oboás egy másik kitűnő kollégát, Szabó Gyulát pótolja. A házaspár Szombathelyről települt Pécsre. Egy gyakorló zenésznek életében legalább egyszer váltania kell, emeli ki választásuk egyik fő indokát Kovács Miklós, aki mindjárt elárulja azt is, hogy ő tulajdonképpen pécsi, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kircsi László oboaművész tanítványaként szerzett diplomát. Mindketten zongoráztak először, Ida egy ismerőse révén már kisiskolás korában megismerkedett a hárfával, ezzel a különös, ritka hangszerrel. Első tanára Lelkes Anna volt, aki a híres Bécsi Filharmonikus Zenekar tagjaként az egyetlen nő a férfiak között. Lakatos Ida a fővárosi Művészeti Szakközép- iskolában Rohman Henrik tanítványa volt, majd a Zeneakadémián egy másik nagy név, Lubik Hédi hárfaművész tanította. Miklós még zongorázik, amikor tanára, Neményi Klára igyekszik lebeszélni arról, hogy valaha is zenésznek álljon. Mert aki ennek ellenére is a pályán marad, abból jó zenész lehet. Szülei is intik, hogy olyan hangszert válasszon, amivel el tudja tartani a családját.- Apám egyszer azt is javasolta, hogy fogtechnikus legyek - idézi föl az oboaművész.- Jobb is lett volna - neveti el magát a felesége. - Például mi, hárfások, sokan vagyunk ahhoz, hogy a diploma után azonnal állást találjunk. Budapesti vagyok, csak alkalmanként tudott egy-egy zenekar foglalkoztatni, ezért is fogadtam el a szombathelyiek ajánlatát annak idején. Egyébként a hárfa, ellentétben a közhiedelemmel, 50 kilogramm súlyú, komoly fizikai erőnlétet igényel, ennek ellenére nők ülnek a hárfáknál.- 1975-ben, amikor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatán végeztem, az akkori zenekar tele volt fiatalokkal - indokolja Szombathelyre kerülését Miklós. Ott ismerkednek meg, hogy mintegy két évtized után a két kamaszodó fiúval Pécsre költözzenek. Az igazi többletet maga a Pécsi Szimfonikus Zenekar jelenti számukra, ebben vita nélkül egyetértenek. A szombathelyi kisebb zenekarhoz képest a pécsi egy léptékében nagyobb együttes, így olyan nagy, oratórikus művek előadására is lehetőségük nyílt, amelyekben korábban nem is reménykedhettek. Mint Ida hozzátette, Pécs nyüzsgő, kulturális programokban gazdag város, ahol gond nélkül folytatódhatott nagyobbik fiuk zenei képzése is. Rokoni szálak révén emlékei is vannak a városról, így nem volt nehéz megszeretni Budapest után neki sem. B. R. % I i
