Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)

1999-09-12 / 250. szám

6 ★ HAZAI KÖRKÉP ★ 1999. szeptember 12. Internet szépe Szegedtől Kamcsatkáig, Makótól Jeruzsále­mig és Moszkvától Tokióig bárki szavazhatott és szavazhat az internet szépére. A hölgyek önként és dalolva kerülnek fel a hálóra - ez a versenyforma egyébként magyar találmány s egy hónapban egyszer a legjobbakat egy bu­dapesti hotelban is szemügyre veszi a zsűri. A hónap szépe a 17 éves debreceni diák­lány, Apagyi Veronika (képünkön) lett, míg a helyszínen tartott választáson egy kétszemé­lyes női popbanda egyik beltagját, a budapes­ti Kulmai Klaudiát (18) választották az est szépének. (kay) MILLIÁRDOS KERESTETIK Minden Idők legna­gyobb hazai nyeremé­nyét, 950 millió forintot vehet fel az a lottószel­vény-tulajdonos, aki esetleg eltalálta a teg­nap kihúzott öt nyerő­számot. Hogy van-e Ilyen szerencsés, csak ma derül ki. De tény: már huszadik hete sen­kinek sem sikerült elta­lálnia azt az öt számot, amely a magyarországi viszonyok között mesés gazdagságot Jelent. A nagykalapácsos ember csatornát épít pont a fővárosi Rákóczi út 27. számú épület előtt. Mérgelődni van oka: annyian járkálnak ki-be, éppen az általa ásott árkon át, hogy per­cenként meg kell állnia, kénytelen megvárni, amíg a szerencsevadász fővárosiak egymásnak adják a kilin­cset a lottózó előtt. Hatalmas plaká­tokon hirdetik a mostani rekord­nyereményt. A kalapácsos ember, Farkas Albert el-elábrándozik, mit tenne, ha megnyerné az összeget. A harmincöt éves munkásember is vásárolt szelvényt.- Ha nyerek, akkor is dolgozom tovább, adnék én a családnak is pénzt, meg leülnénk a haverokkal egy sörre - mondja, talán azért, mert reméli, nem kizárt, hogy ép­pen a közel egymilliárd forint lapul olajos munkásoverallja zsebében ama bizonyos lottószelvény formá­jában. Ha most még értéktelen pa­pírdarab is, a reménye megvan arra: a szombati lottóhúzástól kezdve mesés összegre válthatja át. Ha kiszámoljuk, a csecsemőket is beleértve majdnem mindenkire jut egy darab, a nagy nyeremény le­hetősége miatt megvásárolt lottó- szelvény. Húsz hete senkit sem sze­melt ki magának Fortuna, pedig ez idő alatt 7,8 millió fogadást kötött a Szerencsejáték Rt. (gy halmozódott a pénz 950 millióig. Péterfi Gabriella, a társaság szó­vivője szerint a matematikai számí­tások azt bizonyítják, hogy egyet­len fogadással egy a 44 millióhoz a nyerés esélye, s mivel kis ország va­gyunk, az összegyűlt összeg akár egy évig is halmozódhatna. Tudósítóink - akik az ország húsz pontján kukkantottak be egy- egy lottózóba - úgy látták: nincs olyan hely, ahol a rekordnyere­ménynek köszönhetően ne lett volna rekordforgalom is. A fővárosi Több millióan reménykednek, hogy az övék, csakis az övék lesz Rákóczi úti lottózóban ottjártunk idején kevesen vásároltak szel­vényt. Szabó Istvánné üzletvezető azt mondja, ez csak a látszat, ta­pasztalatuk szerint mindenhol az utolsó pillanatra halasztják szelvé­nyük feladását. Volt olyan ügyfelük, aki néhány nappal ezelőtt egymaga 79 ezer forintot fizetett a lottókért, ehhez 790 szelvényen kellett beik­szelnie az öt számot. Gergely Miklósné rokkantnyugdíjas 25 éve Legutoljára 1997-ben hihettük azt, hogy a legnagyobb nyereményért ját­szunk. Akkor 778 millió forint volt a nyeremény. Egy telitalálatos szelvényt találtak, ám a nyertesek - egy bolti eladónő és családja - nem sokáig örül­hettek: a hajdani Objektív tévéműsor riporterei rájuk találtak, s annak elle­nére, hogy arcukat nem láthatták a nézők, a falubeliek felismerték őket. Ugyanebben az évben szintén egyvalaki 722 milliót nyert, személye már anonim maradt. A Szerencsejáték Rt. szóvivője szerint nagyobb az egyetlen telitalálatos szelvény esélye, mint például négyé, mert általában mindenki más számokat jelöl be. öt szelvénnyel játszik, elmondása szerint soha nem volt kettőnél több találata. Számára most a legfonto­sabb a nyeremény: szolgálati laká­suk helyett saját otthont szeretne vásárolni.- Ha én nyernék, egyformán örülnék és félnék, mert nem lehet semmit sem eltitkolni ebben az or­szágban - hallottuk tőle. Az egyik kft. dolgozói a csoportos játékot vá­lasztották. Olyannyira lelkesek, hogy számítógépen „véletlen­számokat” generáltak. Csorba Gá­bor, a cég ügyvezetője személyesen ballagott le a lottózóba.- Úgy gondoltuk, a számitógépes számkeresés a legjobb. Hogy a fő­nök jön le megjátszani ezeket? Az ügyvezető az, aki mindenért felelős a cégnél, ez fontos feladat, termé­szetes, hogy rám hárult - hallottuk tőle. (szegedi) A gyár dolgozói a dombról figyelték a gázfelhőt • A tűzoltó nem mérlegelhet Mintha leöntöttek volna sósavval A sajóbábonyi klórömlést megfékező tűzol­tók közül hatan égtek meg a hiányos felszerelés miatt. A kérdés sokakban felmerül: mi a drá­gább? A tűzoltók élete, avagy a felszerelés, ami tulajdonképpen minimálisan elvárható lenne az ilyen és ehhez hasonló vészhelyzetekben. Persze a tűzoltó nem mérlegelhet. A parancs az parancs, ugyanúgy, mint katonáéknál.- A beosztott kollégák a parancsot nem ta­gadhatják meg, ha kell, az életük árán is meg kell kezdeniük a mentést. Tulajdonképpen a parancsnok kezében van a tűzoltók élete, de ér­telmetlen kockázatot ő sem vállal - tudtuk meg Gálos Imre tűzoltó alezredestől, a tűzoltó-szak­szervezet elnök-ügyvivőjétől. A tűzoltó, ha akadálya van a mentésnek, jelezheti feljebbvalójának, a parancsnok pedig eldöntheti: beküldi-e „fiát” a veszély­be vagy sem. A különösen veszélyes feladatok­ra egyébként önkéntes alapon válogatják a kivo­nuló lánglovagokat, mert nem mindenki tudja vállalni azt a fizikai és idegi megterhelést, ami az ilyen feladatokkal jár.- A szakszervezet harcolta ki, hogy mindenki­nek legyen gázmaszkja - mondja Gálos ezredes -, ugyanis régen négy darab jutott hét emberre. Most a gázvédő ruhák rendszeresítéséért küz­dünk, amelyek sajnos a sajóbábonyi esetnél is hi­ányoztak. A klórgáz másfél perc alatt képes bárkit megöl­ni! Ezzel a tudattal „repültek” a Borsod megyei tűzoltók a sajóbábonyi vegyi gyárhoz, hogy a vasúti tartálykocsiból kiszökő klórgázt megfé­kezzék. Reggel 8 órakor nyolc kocsival érkeztek a hely­színre a tűzoltók, és csak annyit láttak, hogy a tartályból ömlik a gáz. Olyan ruhában mentek, amilyennel a tűzoltást végezik, de időköz­ben riasztották a légzőkészülékkel és a vegyvédelmi ruhákkal felszerelt kocsit.- Nem volt időnk várni! Nyolc sugárszerelést alkalmaztunk és permetszerű vízzel fogtuk kör­be az 50 tonnás vasúti tartálykocsit, mivel a szél állandóan kavarta a gázt. A gyár dolgozói eközben egy dombról figyel­ték a „gázos” eseményeket. Ruhaváltás egy félóra után volt, így ha addig nem „fogják meg” a klórt, félő, hogy a gázfelhőt a falu felé fújja a szél.- Amikor a harmadik palackom is elfogyott, ak­kor sem éreztem semmi különöset magamon. A kollégáim különböző helyeken kisebb sérülése­ket szereztek. Amikor lecseréltem a ruhát, ak­kor éreztem csak, hogy megégett a nyakam. Mintha sósavval nyakon öntöttek volna. Czető úr egyébként a Szerencs körzeti labdarú­gó-bajnokságban játszik. A kórházi órák legfáj­dalmasabb élményét is mosolyogva mesélte:- Szerdán a magyar válogatottat meg akartam nézni a tévében, de éreztem, hogy egyre fáradok. Másnap kiderült, hogy a nővérke altatót adott. Pokrovenszki Gergely- Jó jel a rosszullét- A család asztala- Száll a Gólya fészkére- Élhetnénk hosszabban Pénteken a miskolci kórházban a másodfokú égési sérüléseket szenvedett Czető István (33) tűzoltó túlórázott...- Jókor érkezett! - ezzel a mondattal fogadott Czető István. - Eddig nem nyilatkoztam senki­nek, de most mindjárt megjön a feleségem, úgy­hogy nagyon boldog vagyok... A kérdés sokakban felmerül: mi a drá­gább? A tűzoltók éle­te, avagy a felszere­lés, ami tulajdonkép­pen elvárható lenne vészhelyzetben. A pa­rancsot nem tagad­hatják meg, ha kell, az életük árán is meg kell kezdeniük a mentést. I 1. *'■ i : A I 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom