Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)

1999-09-25 / 263. szám

1999. szeptember 25., szombat Kultúra - Művelődés Dunántúli Napló 13 Rangos koncertek - Ketten a Pécsi Napok világhírű vendégei közül: Ungár István karmester a Pécsi szimfonikus Zenekar élén a Liszt Teremben és Lee Konitz altszaxofonos a Rózsakertben. fotó: tóth László Magyarul magyarán Helységnévtáblák Közismert szállóigénk szerint Nyelvében él a nemzet. A nemzet mindenkori szótárá­ból nem hiányozhatnak a kö­zösségek egykori lakóhelyét jelölő' helynevek sem. Hajla­mosak vagyunk a magyar nyelvkincsünkben szereplő Árpád-kori faluneveinket el­felejteni azért, mert a török időkben elpusztultak, vagy a községegyesítések következ­tében elhagyták a régi nevet, amely már sem a magyar ér­telmező szótárban, sem a helységnévtárban nem talál­ható meg. A helynevek amellett, hogy nélkülözhetetlen szerepet töl­tenek be a hivatalos érintke­zésben, a hely lakóinak tájé­kozódásában, megannyi em­léket őriznek a múltból. A helységnév egyben a helyesen értelmezett lokálpatriotizmust (szülőföldszeretet) is magá­ban hordozza. Mind a nem­zeti, mind a nemzetiségi tu­datnak része. Érdemes meg­említeni, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor bejelentették, hogy Beregszász lakói a város magyar nevét újra használhat­ják, a színházban félbeszakadt az előadás és a közönség soha nem tapasztalt lelkesedéssel énekelte a Himnuszt. Alig pótolható veszteséget jelent, hogy a mai Veszprém megyében 270, Vas megyé­ben több mint 250, Hevesben 130, Békésben 100-nál több történelmi név ment veszen­dőbe. Még ennél is nagyobb a veszteség, ha a régi dűlő- és határrészneveket is számí­tásba vesszük, amelyeket az I- es tábla, Il-es tábla megjelölé­sek váltottak fel. Felbecsülhe­tetlen jelentőségű az a világon egyedülálló mozgalom, amely a még élő, az emléke­zetből előhívható földrajzi nevek összegyűjtését tűzte ki célul. Ennek eredménye a „Baranya megye földrajzi ne­vei” c. kiadvány két vaskos kötete. A településnevek megőrzé­sében a nyugati országok kö­vetendő példát mutatnak, Ná­luk minden lakott helynek, ipartelepnek, majornak van névtáblája, szolgálva a tájé­kozódást, de egyben a törté­nelmi azonosságtudatot is. Ifjúságunk nyelvkincséből lassan kihullik Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár, Kassa, Beregszász, Ungvár, Újvidék, Szabadka, Nagybecskerek és sok más egykori magyar vá­ros neve. Pedig A magyar he­lyesírás szabályai kimondja: „Ha van (ti. a földrajzi helyek jelölésére) hagyományos ma­gyar nevünk, azt kell hasz­nálni.” - A 208. pontja meg így hangzik: A főként kül­földi tartományokat, városo­kat jelölő idegen eredetű föld­rajzi nevek egy része magya­ros formában honosodott meg nyelvünkben. Az ilyen megál­lapodott magyar kiejtésű föld­rajzi neveket a magyar he­lyesírás szabályai szerint írjuk és ejtjük: Burgundia, Moldva, Odera, Elba, Koppenhága, Fiume stb. Rónai Béla Ismét a szülővárosban, de nem a pódiumon Hüpnosz király belehal a terméketlen álmodozásba Pozsgai Zsolt új darabjainak egyikében, a Téneában, és a drámaírónak sincs különö­sebb kedve álmodozni. A köl­tészet? A költészet mint a drámai beszéd magva, az egé­szen más. Ritmus is, zene, hogy a szívhez találjon utat. Ars poeticus ízek, baráti évő- dés, műhelytitkok. Látszólag ilyen könnyű szárnyon repült el az a másfél óra, ameddig Pozs­gai Zsolt Budapesten élő sike­res drámaíró és dr. Csefkó Fe­renc tudományos kutató, a régi jó barát beszélgetése tartott. A pécsi Várkonyi Nándor Könyv­tárban zajló csütörtök esti dis­puta, ahonnan nem hiányoztak a színházszerető pécsiek, per­sze, több volt ennél. Csefkó kí­sérletet tett arra, hogy barátját bolyongásra csábítsa a múltban, felidézte a Király utcai álmo­dozások korát - de Pozsgai nem szívesen nosztalgiázott. Viszont kaptunk egy kis kósto­lót ebből a bizonyos Téneából Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze és az író baráti köréhez tartozó Bogárdi Aliz előadásában. Az olyan gyakran neki szeg- zett kérdésre, hogy színpadi szerző-e vagy drámaíró, ismét elmondta, hogy például egy musical-szöveget, s más egye­bet mesterekre kell bízni - a drámaíró más. Ő drámaírónak érzi magát, mondhatja talán szerénytelenül is, hiszen a „Szeretlek, Faust” öt évet élt meg a pódiumon, s most a Ma­dách vette át, ami garantáltan újabb két évet jelent. De rend­kívül sikeres Szolnokon is, és Giorgio Pianosa álnéven Kecs­keméten is el tudta adni magát. Beszélt arról is, hogy Her­nádi Gyula szürreális írói vi­lága, barátsága hogyan szabadí­totta őt fel, beszélt a szeretett Kibédi Ervinről, akiben a mó­kázó, népszerű színész maszkja elfödte a Pannonhalmán iskolá­zott, finom, elmélyült egyéni­séget. Számára, de Haumann Péter és az elhunyt Juhász Já­cintnak is írt drámát, szerepe­ket. Ma sem kedveli a rendezői színház diktatórikus jellegét - s maga is inkább mások arcába, sorsába költözik, amikor dara­bot ír. Azért persze szívesen rendez maga is - most épp egy ősrégi Ibsen-drámáról törli le a port - csak azt sajnálja, hogy Pécsett, ahol a számára kedves Sólyom Katalintól Vári Éváig annyi nagyszerű színész van, ott a millenniumi alkalomból szüle­tett munkáját el sem olvasták, s még korábban a Vári Évára írt darabját sem játszhatták el. Mindenesetre marad Szigli- get, amely a pártoskodó öregjeivel már nem a régi, és marad Budapest, ahol huszon­hat színház van, és ez esélyt ad, hogy nem marad feladat, a csa­ládja fenntartásához szükséges jövedelem nélkül. Bár jobban szereti, ha darabjainak vidéken tapsolnak - Zalaegerszegen, Szolnokon vagy Szegeden, ahol a színház még ünnep -, de eb­ből a szakmából vidéken meg­élni nem lehet. B. R. Bolond mesék A klasszikus, az akciódús, a sárkányos mesék után most igazi vérbő komédiát láthat a közönség a Bóbita Bábszín­ház évadkezdő előadásán. Vasárnap 10 órakor „Tót­ágas, avagy bolond mesék” címmel premiert tartanak. A bolond mese műfaja jól is­mert a meseirodalomban. Az óriási mesekincsből Szász Ilona írónő három tréfás, bolond me­sét választott ki a Bóbita szá­mára, s Bartal Kiss Rita rende­zésében most ezeket tekintheti meg a közönség. Az első törté­net főhőse Együgyű János, a másodiké a hebrencs Hirtelen Marcsa, míg a harmadik mese Hókról és Mihókról szól. A vagy 30 szerepet három báb­színész alakítja, többféle játék­technikával, marionettel, ve­gyesbábbal. A sokfunkciós, de amúgy egyszerű díszlet Nagy Kovács Géza munkája, a báb és a jelmez Bódiné Kövecses An­nát dicséri, akinek tervezőként ez az első bemutatkozása. A zenét Rozs Tamás szerezte. Sramó Gábor igazgató azt is elmondta, hogy 3-4 éves kortól fölfelé bárkinek ajánlják az előadást, amely a felnőttek számára is élvezhető lesz. A Bóbitában a bemutató al­kalmával az országban külön­leges bábmúzeum is nyílik. A nézőtér alatt berendezett gyűj­teményhez a Bóbita Bábszín­ház Baráti Kör önkormányzati támogatást is szerzett, s a ter­vek szerint a teljes anyag a 40. születésnapra, 2001-re áll ösz- sze. A múzeumban az elmúlt évtizedek legsikeresebb és leg- szeretettebb bábui kaptak és kapnak helyet. Hodnik I. Gy. Bábmúzeumot rendeznek be a Bóbita épületében fotó: m. a. Könyv, kórus, blues Egy pécsi - nyitott szemmel Szölló'sy Kálmán könyvtáros volt, a megye könyvtári hálózatá­nak egyik megszervezője, majd a Városi Könyvtár igazgatója. Napi munkája mellett azonban nem állhatta meg, hogy amit lát, hall, észrevesz abban városban, ahol él, és amelyet szeret, pa­pírra ne vesse. így született meg a Dunántúli Naplóban a „Komolytalan rovatom”, amit 1961-1982 között jegyzett. Most, halála után tizenkét évvel a sok száz írásból 41 darab egy kis kötet formájában újra napvilágot látott egykori munkahelye kiadásában. Mitzki Er­vin, nyugalmazott főszerkesztőnk, úgy is mint Szöllősy Kálmán egykori szerkesztője, ba­rátja (és utóbb horgásztársa) vállalkozott rá, hogy a szerző özvegye segítségével válogatja és összeállítja a kiadványt, amely - mint el­mondta - többnyire a város közelmúltjáról szóló írások gyűjte­ménye, de többségük ma is aktuális. Valóban azt állapíthatjuk meg, hogy Szöllősy Kálmán szívé- ben-lelkében igazi pécsi volt, aki szeretet-megnyilvánulását - már csak témái miatt is - inkább iróniába csomagolja és zsörtö- lődésekkel fűszerezi. Teszi ezt úgy, hogy íróilag a legnemesebb anekdota hagyományokhoz nyúl vissza, amit persze, lehet tár­cának vagy krokinak hívni - egy a lényeg: élvezetesek és nem­ritkán tanulságosak is egyszerre. M. K. A Pécsi Egyetemi Kórus Arezzóban Toscana keleti részén, a természeti és művészeti értékekben gazdag városban rendezték meg a XLVII. Arezzo-i Guido Nemzetközi Kórusversenyt. E csodálatos hely - amely szülő­földje volt többek között Petrarcának, Guidonak, Vasárinak - most a világ számos országából érkezett kórusoknak adott lehe­tőséget a nemes versenyre. Gyermekkari, nőikari és vegyeskari versenykategóriák mel­lett folklórműsorral léptek fel az énekesek Arezzo polgárai és a zsűri előtt. A verseny helyszínéül a XII-XIII. századi Santa Maria dclla Picve templom szolgált, me­lyet az egyik legszebb ún. pisai román stílus­ban épült műemlékként tartanak számon. Kóru­sunk Palestrina, Ma- renzio, Mendelssohn, Szokolay és Orbán műveit adta elő, és ez­zel az európai hírnév­nek örvendő norvég Grex Vocalis vegyes kar mögött második helyezést ért el. Karnagyunk, Tillai Aurél számára kerek évfordulót hozott a siker; ez az ötvenedik, nemzetközi kórusversenyen elért díja. Az Accademia Petrarca-ban rendezett gálakoncerten örömmel töltött el bennünket más magyar énekegyüttesek dobogós eredménye. A kórusok lehetőséget kaptak egy versenyen kívüli szereplésre is. A Pécsi Egyetemi Kórus a Regello nevű hangula­tos városkában adott koncertet, amely a közönségvisszhang alapján szép siker volt. Utazásunk alatt az Amo mentén haladva megcsodáltuk a reneszánsz bölcsőjeként emlegetett Firenzét, a folyó torkolatánál fekvő Pisát a világ száz csodája közé sorolt ferde toronnyal, és végül megmártóztunk a Ligur-tenger- ben. Kopjár Anikó Blues minden formában Milyen a bluesélet a határon túli magyarság körében? Mi a vé­leménye erről a műfajról László Attilának, a dzsesszfőiskola tanárának és Horváth Charlie-nak? Efféle kérdésekre ad választ a Pécsi Magasfiúk Da­lárdája zenekarvezetőjének, Fekete Kálmán­nak Blues 2. címmel megjelent könyve. A kiadvány mintegy 600 oldalon ismerteti a hazai bluesbandák pályafutását, s a részle­tes és olvasmányos történetek között a pécsi Stoni Blues Bandtől Hobón át Török Ádá- mig minden jelentősebb csapat megtalál­ható. A könyv jól egészíti ki a korábban megjelent Első magyar blueskönyvben leír­takat, számtalan fotóritkasággal illusztrálva. A baranyaiaknak különösen sokat nyújt az összeállítás, mert bár az egész ország jelesebb blueszenészeiről található ismertetés a könyvben, a térségi együttesek az általánosnál mélyrehatóbb történeti áttekintéssel kerülnek itt bemutatásra. Az apák és fiúk összeállításban azokat a magyar zenészeket mutatják be, akiknek gyermekük is átvette a stafétabotot, ugyanakkor sokaknak jelenthet segítséget Nemes Nagy Péter diszkográfiája, amely a nálunk kiadott összes blues hanghor­dozót felsorolja időrend szerint. A könyvhöz egy ajándék CD-t is mellékeltek, s a korongon a blues különböző irányza­tainak legjobb hazai előadói szólalnak meg. M. B. E. Megjelent a Somogy A Kaposváron szerkesztett Somogy című folyóirat idei ötö­dik száma a szomszédolás folytatásaként ezúttal Tolna me­gye irodalmi és művészeti életét mutatja be. A lap lehetősé­geiből következően természetesen nem törekedhetett teljes­ségre, de amit közöl, azt fontosnak, jellemzőnek tartja. Vers­sel Jánosy István, Leitner Sándor, Rozsos Gábor, Szakács Esz­ter, Szigeti Lajos, Tornai József jelentkezik. Szépprózai írást többek között László Lajostól és Lázár Ervintől olvashatunk. A szokásosnál bővebb a tanulmányok és esszék sora. Ezek az írá­sok szerzőik révén vagy tárgyukkal, témájukkal kapcsolódnak Tolna megyéhez. Csányi László, Fodor Andrásáé Pomogáts Béla, Takáts Gyula dolgozata gyarapítja az értékek sorát, Ró­na ky Edit Paks képtárát mutatja be. Figyelemre méltó Kónya Orsolya, Mihalik Zsolt és Szirtes Gábor kritikája, az összeállí­tást többekkel együtt Halász Károly, Martyn Ferenc és Pierre Székely képei diszítik. >, Í t i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom