Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)
1999-09-24 / 262. szám
1999. szeptember 24., péntek Hazai Tükör Dunántúli Napló 3 Torgyán: egy lépés hátra A kisgazdapárt elfogadja a kormány által javasolt költségvetést, amelyben a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca 250 milliárdos támogatása szerepel, ugyanakkor változatlanul kitart a 413 milliárdos igénye mellett - jelentette be Torgyán József csütörtökön, Veszprémben. A különbséget, a 163 milliárd forintot a költségvetés általuk feltárt többletbevételéből kívánják .biztosítani maguknak - fűzte hozzá. Ily módon az egész kérdéskör nem okozhat problémát a Fidesz és az FKGP között - szögezte le a pártelnök-miniszter. Torgyán József szerint a miniszterelnöknek és a pénzügyminiszternek is egyet kell értenie azzal, hogy ha vannak többletlehetőségek, amelyeket a kisgazda- párt ki tud bányászni, akkor azokat nem érdemes altatni, hanem célszerű a gazdaság dinamizálására fordítani. Jobban szerették volna - mondta -, ha a 413 milliárd az eredeti költségvetésben szerepelne, de hozzájárulnak ahhoz is, ha külön fejezetben, bármilyen technikával rögzítik igényüket. A földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter úgy látja: olyan többletlehetőségeket is fel tudnak tárni, amelyekből nemcsak tárcája igényeit tudnák kielégíteni, hanem plusztámogatás juthatna az egészségügynek és oktatásnak is. A források közül kiemelte a tb- és adótartozásokat, amelyek összege már meghaladja a hatszázmilliárd forintot. A Fidesz frakcióigazgatója, Mátrai Márta gyorsan reagált Torgyán nyilatkozatára: örül annak, hogy a miniszter már nem ragaszkodik minden áron a 413 milliárdos költségvetési támogatáshoz. Az SZDSZ bejelentette: nem támogatják a kisgazdák igényét. Változatok a minimálbérre Az MSZOSZ a bértárgyalásokon jövőre 3,5 százalékos általános reálbér-növekedést szeretne elérni, amihez álláspontjuk szerint 12,5 százalékos nominálbéremelés szükséges - mondta Sándor László, a szakszervezeti szövetség elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az elnök elmondta, hogy a legnagyobb szakszervezeti konföderáció tárgyalási pozíciója kialakításakor 4 százalékos GDP- növekedéssel és 7 százalékos inflációval számol. A kormány által ajánlott 25 ezer forinttal szemben az MSZOSZ a minimálbér legalább 27 ezer forintra történő emelését akarja elérni. Álláspontjuk szerint a minimálbér rendszerét több elemből kellene összeállítani. A szakszervezeti szövetség által kidolgozott szisztémában a segédmunkások minimális bére 27 ezer, a betanított munkásoké 28 ezer, a szakmunkásoké 32 ezer, a középfokú végzettségű szakmunkásoké 34 ezer, a főiskolai végzettségű munkavállalóké 40 ezer, az egyetemi diplomával rendelkezőké pedig 50 ezer forint lenne. Sándor szerint nem ragaszkodnak mind a hat kategóriához, de úgy gondolják, hogy minimum háromféle ösz- szeget kell megállapítani. Bereczki András elnökségi tag, a MEDOSZ főtitkára elmondta: ragaszkodnak ahhoz, hogy jövőre egységesen vezessék be a minimálbért, vagyis az agrárágazatban se késsen a béremelés. Vita a dajkaterhességről A kisgazda képviselők az ellenzékkel szavaztak az Országgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottságának csütörtöki ülésén. Nem támogatták annak a törvénymódosító csomagnak az általános vitára bocsátását, amellyel a kormány meg akarja akadályozni, hogy 2000. január elsején hatályba lépjen az egészségügyi törvénynek a dajkaterhességet lehetővé tevő rendelkezése. A dajkaterhesség - amelynek lényege, hogy szükség esetén a szülők valamelyikének közeli hozzátartozója hordaná ki a gyermeket - 1997-ben került be az egészségügyi törvénybe, de csak 2000 januárjában lépne életbe. Az előző kormány két évet hagyott az illetékeseknek a családjogi törvény módosítására, valamint a kérdéssel kapcsolatos uniós jogharmonizációra. Nagy Ferencné, az Igazságügyi Minisztérium jogi szakértője elmondta, a kormány azért szeretné hatályon kívül helyezni és egyúttal meg is tiltani a dajkaterhességet, mert az felborítaná a jelenlegi családjogi rendszert. Hozzátette, nem tisztázott, hogy jogilag ki tekinthető a vér szerinti anyának: a gyermek kihordója, vagy akinek pétesejtjé- ből a magzat megfogant. Hegedűs Mihály (FKGP) kijelentette: a magzat élethez való joga mindennél fontosabb. Felhívta a figyelmet, hogy egy fogyóban lévő nemzetnek mint lehetőséggel, a dajkaterhességgel is számolnia kellene. Stumpf István: Középszinten erős kormányzást Új fogalom a közigazgatásban: a nagymegye Egy új közigazgatási fogalommal kell megismerkedni, ez pedig a nagymegye, amely a kizárólag település- vagy területfejlesztést szolgáló régiókból fokozatosan épül ki - jelentette be Stumpf István csütörtöki felszólalásában Siófokon, a jegyzők VTI. országos konferenciáján. A háromnapos rendezvényen mintegy 600-an vesznek részt. A nyitónap első előadója, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a kormány köz- igazgatási stratégiáját ismertette.- A nagymegyéknek olyan optimális területi egységként kell működniük, amelyek képesek közszolgáltatásokat nyújtani a polgároknak, megfelelnek a közigazgatás szervezési racionalitásának, teljesítik az Európai Unióban támasztott követelményeket és működőképesek - hangoztatta Stumpf István. A régiók és a nagymegye közötti különbségre rámutatva kifejtette: mindenki előtt ismert, hogy régiókra az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés miatt van szükség. Ez azonban megítélése szerint nem ad választ arra a kérdésre, hogy mi történjen hosszú távon a megyékkel, hol legyen az az önkormányzati szint, amelyhez hozzá kell illeszteni, át kell alakítani a választási rendszert. Stumpf István elmondta: munkafogalomként használja a nagymegye elnevezést. Ez tartalmát tekintve a területi ön- kormányzattal is bíró regionális egység lenne, amely mögé területi kormányszerveket is telepíthetnének.- A jelenlegi megyehatárok nem mindenben felelnek meg a központi akarattal létrehozott régiók elképzeléseinek s ez indokolja a nagymegyék kialakítását - mondta a miniszter, s hozzátette: ezek a területek a jelenlegi megyehatároktól eltérő közigazgatási egységeket jelenthetnek majd. Stumpf István végezetül leszögezte: a legfontosabb célkitűzés az erős középszintű kormányzás feltételeinek megteremtése, amelyhez hatékony közigazgatásra is szükség van. A Kulturális Örökség Napjai Az Európa Tanács védnökségével évről évre megrendezik Magyarországon a Kulturális Örökség Napjait. Idei eseményein - szombaton és vasárnap - számos műemlék nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, de az érdeklődők ellátogathatnak a műemléknek nem tekinthető, de építészetileg jelentős intézményekbe, megismerkedhetnek az azokhoz tartozó ipartörténeti emlékekkel. A programsorozatot Visy Zsolt, a Nemzeti Kulturális- Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára nyitja meg péntek délután. Az ünnepséget a II. kerületi, Hűvösvölgyi úti felújított villamos- és autóbusz-végállomáson tartják (képünkön). FOTÓ: FEB/KÖRMENDI Miniszteri bizakodás A magyar gazdaság helyzete jó, mert viszonylag magas, a fejlett országokhoz képest kétszer akkora növekedést produkál és e mögött egészséges gazdasági szerkezet áll - mondta Chikán Attila gazdasági miniszter a Magyarországi Exportálók Szövetségének közgyűlésén csütörtökön. / Átszervezés a Honvédségnél Összesen mintegy 447 millió forintba kerül az az átszervezés, amelynek következtében a határőrség belső és középszintű gazdasági szervezeteinél takarékosabb, racionálisabb létszám alakul ki - tartalmazza az a beszámoló, amelyet az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága csütörtöki, budapesti ülésén hallgatott meg. Tanulás életfogytig A felsőoktatás mind céljait, mind módszereit tekintve az egész világon változóban van, hiszen napjainkra az élethosszig tartó tanulás egyre inkább társadalmi igénnyé _________Hírek röviden_________ vá lt. Erről Kiss Ádám, az oktatási tárca felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára beszélt a Felsőoktatás a jövő évezredben elnevezésű nemzetközi konferencia nyitónapján, csütörtökön. Visszatért az igazgató Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) állásába szerdán visszahelyezett igazgatója csütörtökön délelőtt jogi képviselője társaságában felkereste munkahelyét. A HNP debreceni igazgatóságának épülete előtt elmondta: „Örömmel jöttem, a kollégáim tanújelét adták szeretetüknek, ami nagyon fontos.” Pontos volt a vizsgálat A Kuzma-ügy aktáit ismét áttekintve egyértelműen megállapítható, hogy a rendőr alezredes öngyilkosságának helyszínén végzett vizsgálat pontos és minden részletre kiterjedő volt - számolt be az országos rendőrfőkapitány utasítására indított újabb vizsgálat eredményeiről Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója, csütörtökön. Tiltakozó gyűlés A civil szervezetek több tucat képviselője és szimpatizánsa gyűlt össze csütörtökön a Magyar Televízió Szabadság téri székháza előtt, tiltakozva az Új Reflektor Magazin tervezett megszüntetése, egyszersmind az MTV műsorpolitikája ellen. Utazhat a Szent Jobb A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nem kezdeményezi a Szent Jobb országjárását a millennium alkalmából, de külön igényre nem zárkóznak el az ereklye egyes helyszíneken való megjelenésétől - közölte Blankenstein Miklós, az MKPK irodaigazgatója csütörtökön. Három hét felkészülés Várhatóan az október 18-án kezdődő héten kezdi tárgyalni a parlament a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot - jelentette be Áder János a házbizottság ülése után. - A képviselőknek három hét áll rendelkezésükre, hogy a vitára felkészüljenek. Nemzetközi klubhálózat az esélyegyenlőségért Segítő jobb - balkezeseknek Becslések szerint minden második-harmadik ember balkezes. A „sutaságnak” genetikai oka van. Teret nyert a felismerés: a hajlam örökölhető, nem szabad elfojtani. Pálmai Katalin, a Heim Pál Gyermekkórház vezető pszichológusa lapunk érdeklődésére elmagyarázta: a jobbkezesnél az agy bal féltekéje dolgozik erősebben, a balkezesnél a jobb. A különbözőség a beszéd- és mozgásközponttal is kapcsolatban áll, ezért sok minden az átlagosnál gyötrelmesebb a balkezesnek. A többség számára nehezen elfogadható, de legalábbis nevetséges, hogy a balkezesek másként fogják a tollat, az ollót, a konzervnyitót, a krumplihá- mozót. Néhány évtizeddel ezelőtt még a nebuló „rosszabbik” kezét hátrakötötte a tanító, hogy a „jobbik” használatára kényszerítse. A világ szemlélete, ha lassan is, de változik: bebizonyosodott, hogy a balkezesség „elfojtása” súlyos pszichikai és fizikai károkat okozhat. Elsőként egy balkezes angol testvérpár 30 esztendővel ezelőtt rangos cégeket kért fel, hogy gyártsanak a balogok számára kifejlesztett szerszámokat, gépeket, felszereléseket. Sorra nyíltak az ilyen termékeket árusító boltok. Klubok szerveződtek balkezesek számára. Az angliai példa megtetszett Nyilas Kornéliának és férjének is, akik speciális üzletük mellett most nemzetközi klubhálózatot szerveznek balkezeseknek. Várják a családtagok, az e sajátos gonddal foglalkozó pedagógusok, pszichológusok, orvosok, könyvkiadók, szaklapok, nem utolsósorban pedig eszközgyártók jelentkezését. Hanti Vilmostól, a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalmának elnökétől megtudtuk: szervezetük pályázatot írt ki balkezes gyermekek és a társadalmi beilleszkedésükben közreműködő környezetük számára. Az Európai Közösség családszervezeteként átfogóan kívánnak foglalkozni a tennivalókkal. A november 5- éig várt pályaművek eredmény- hirdetése november 20-án lesz, az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye aláírásának 10. évfordulóján. Cs. Benkő Judit A család minden tagjának szól! A televízió - és rádióműsorok részletes, képes ismertetésén kívül gyógyító horoszkópot, heti időjárás- előrejelzést orvosi tanácsot, rejtvényeket és rengeteg olvasnivalót is tartalmaz. | ...iiWy.S|nawy;iMS| ÍÁ J Már szombaton kérje az újságárusoktól! f A A A 3