Új Dunántúli Napló, 1999. július (10. évfolyam, 178-208. szám)
1999-07-28 / 205. szám
Csoda az élet Dtinántúli Napló 9 Az Unisex elnevezésű együttes eredetileg két tagból álló formáció. Szekeres Adrienn és Erdélyi László is sok tapasztalattal rendelkezik már ebben a műfajban, hiszen Adrienn soul-, rock- és jazz-zeneka- rokban énekelt, és 1996-ban az év felfedezettjeként Emer- ton-díjat kapott. László pedig részt vett az Emberek együttes létrehozásában és 1996- ban Berkes Gáborral és Miller Zoltánnal aranylemezt kapott a Száz út című albumért. Az Unisex első kislemeze a Szebb holnap címmel 1997 júliusában jelent meg. Második albumuk a Csoda az élet címet kapta és ez év májusában került forgalomba. Ezen hallható a már jól ismert Itt a nyár újra című sláger. Mindemellett élőben először 1999. június 27-én a Kapcsolat Koncerten léptek fel, zenészbarátokkal kiegészülve. Ők adták a nyitóműsort a Budapesti Búcsú zárórendezvényén a fővárosi Felvonulási téren, több mint 300 ezer ember előtt. Itt többek között szerepelt Zorán, a Jazz+Az és az LGT is. Adrienn lapunknak elmondta, hogy fantasztikus érzés volt ennyi ember előtt játszani, s bár nagyon izgult, de megnyugtatta férje Kiss Gábor, aki az együttes billentyűseként ott volt vele a színpadon. Kovács Anita Pop-Rock Nyáron veszélyesebb Abroncsgondjait megoldja a Bácska Gumi Kft. A Bácska Gumi Kft. szervizében bízhat. Aki autózik az tudja, nyáron mindenki gyorsabban közlekedik az utakon, mint máskor. így aztán most tényleg nem mindegy milyen állapotban vannak a kocsi gumijai. Az állapotfelméréstől a szerelésig mindenben segít a pécsi Bácska Gumi Kft. Ilyen melegben sok autós úgy hűti magát, hogy lehúzza az abalakot és „repeszt". ahogy csak tud. Önmagában a nagy sebesség még nem balesetveszélyes, ám ha régi, rossz gumikkal száguldozunk, abból könnyen baj lehet. Az abroncs nagy melegben sokkal jobban kopik, mint átlagos hőmérsékleten. A régi, elhasználódott gumi a 60 Celsius fokos aszfalton furcsa dolgokra képes. Tulajdonságai jelentős mértékben megváltoznak. Különösen veszélyes néhány márka. A fentiek miatt mindenképpen érdemes megvizsgáltatni az abroncsokat a Bácska Gumi Kft. szakembereivel. akik a szervizben azonnal állapotfelmérést végeznek és megoldást javasolnak az ügyfélnek. Ha cserélni kell a gumit, akkor sincs gond, hiszen a Bácska Gumi Kft.- nél óriási a választék. A szerelés pedig csak néhány perc. Higgyék el, a biztonságért megéri néhány percet várni. Igaz, még tombol a nyár, ám aki előrelátó, az már most - akár a tavalyi árnál olcsóbban - megveheti a téli abroncsokat. A szezon előtti kedvezmény egészen szeptemberig tart a Bácska Gumi Kft.-nél. Bácska Gumi Kft. Pécs, Siklósi utca 26. Telefon: 72/413-200. Telefax: 72/413-210. . (hirdetés) Zenei képrejtvény Legutóbbi feladványunk Egri Levente, azaz Levy T: Állj meg egy szóra! című albuma volt. A szerencse Tátrai Zsuzsa pécsi olvasónknak kedvezett, aki Levy T műsoros kazettát vehet át a Dunántúli Napló szerkesztőségben (Pécs, Engel J. út 8.). Új rejtvényünk a képen látható igen népszerű hazai együttes. A beküldött megfejtésekben kérjük feltüntetni a két tag nevét, legutóbb megjelenő lemezük címét is. A helyes megfejtők között a House Attack 5. műsoros kazettát sorsoljuk ki, amelyre többek között a Ven- gaboys: Boom Boom Boom átkevert változata is felkerült. Beküldési határidő: augusztus 4. A cím: Dunántúli Napló, Pop-Rock, 7601. Pécs, Pf. 134. Hírrock Mcl-ll házassága válságban. Melanie Brown, a Spice Girls Mel B-je összeveszett férjével, Jimmy Gulzerrel, az együttes táncosával. A házasságkötésre még csak 8 hónapja került sor, de a pár már hetek óta külön él. A vitát az váltotta ki, hogy Mel egy amerikai koncertre magával szerette volna vinni 3 éves kisfiát. Mel-B azóta már felfogadta Douglas Alexiou ügyvédet is, aki Fergie hercegnő válásában is közreműködött. A Spice Girls-szel kapcsolatos, hogy bár Geri lelépett, Mel-C pedig szólózni kezd, a lányok rendíthetetlenül nyomulnak előre. Most a Tour Story című videofilmmel jelentkeztek, amely az 1998-as Spiceworld-tumé állomásait örökíti meg. Szép kis család. Az Oasis énekese és gitárosa, Liam, valamint Noel Gallagher zenei tudásuk mellett botrányos viselkedésükről híresek. Most éppen bátyjuk, a 33 éves Paul esküvőjére nem mentek el. „Liam és Noel sem hívott meg az esküvőjére, miért kellett volna nekem meghívni őket” - védekezett Paul, akinek édesanyja is távolmaradt az eseményről, mert fia túl bő zakót öltött az eseményre. Multimilliomos rocker. Sir Bob Geldof, az ír Boom- town Rats nevű punkzene- kar vezetője, majd az első Live Aid koncert szervezője multimilliomos lett. A 44 éves zenész egy televíziós társaságnak eladta Planet 24 nevű produkciós cégét, amelyet hét évvel ezelőtt alapított két társával. Részesedése az üzletből 6,5 millió font, csaknem két és fél milliárd forint. Újra itt volt a nagy család Oldalszerkesztő: Mészáros B. Endre keményen dolgozott az elmúlt 20 évben. A Kelly Family fantasztikus zenei utazása akkor indult, amikor a családfő Dán, aki szabadidős szórakozását, azazhogy barátainak zenélgetett, komolyra fordította és karriert kezdett gyermekeivel és feleségével. A hatvanas évek végén Barbara és Dán Kelly, egy táncos és volt régiség- kereskedő, négy gyermekével az USA-ból Dél-Spanyolország egy szegényebb régiójába költözött. Tv és rádió errefelé nemigen akadt, a helyi emberek kedvenc szórakozása az volt, hogy népzenét játszottak és táncoltak. Az új környezet hatására a gyermekek balettórákat vettek édesanyjuktól és zenei tanulmányokat kezdtek Talavera városában. Először születésnapi bulikon játszottak, később felléptek a helyi fesztiválon. Pénzt kezdtek keresni, s a többi már ismert. Az elmúlt 8 évben felépítették saját lemezcégüket és az eladások évről évre duplázódnak. Most már több mint 200 koncertet adnak évente és Európa koncerttermeiben fellépéseikkor biztos a telt ház. Új albummal viszont több mint egy éve nem jelentkezett a társaság, pontosabban nemrégiben kiadtak egy kislemezt Children Of Kosovo elnevezéssel, és a bevételt az UNICEF-nek ajánlották. Most éppen Szarajevóba készülnek, ahol három jótékony- sági koncertet adnak, talán, mert legutóbbi lemezük címe éppen az, hogy From Their Hearts. A világhírű ír popénekesnő, Sinead O'Connor elrabolta saját gyermekét. A 32 éves sztárnak három éve született kislánya John Waters újságírótól, ám a szülők elváltak. A bíróság az énekesnő drogproblémái miatt az apának ítélte a gyermeket, amit Sinead akkor jóvá is hagyott. Úgy látszik azonban, hogy meggondolta magát, mert amikor Dublinban járt és a kislányt - az apa engedélyével - sétálni vitte egy parkba, beült egy taxiba és elindult a repülőtérre. Ott mindketten felszálltak a londoni gépre és csak otthonról értesített egy ír napilapot, amely szerint jó anyának tartja magát, ezért vitte magával a hároméves Roisint. O’Connor, a gyermekrabló A Kelly Family egykor a párizsi metróban kezdte utcai zenekarként, s ma már saját kastélya és lemezcége van a családi együttesnek. Az ír csapat két éve már fellépett Magyarországon, egy ízben pedig az utolsó pillanatban lemondták budapesti koncertjüket, de a hét végén ismét itt járt a Petőfi Csarnokban a kilenc tagú - öt fiú és 4 lány - együttes. Ezúttal Románia maradt le az eredeti programról, míg Budapestre a Kelly Family az 1998- ban kiadott From Their Hearts című albumból készült műsorral érkezett. Ez a 14 számból álló lemez egyébként négy rockosabb hangvételű dalt leszámítva kifejezetten lírai hangvételű. De hogyan is jutott el a párizsi metróból a világhírig ez a családi zenekar? Az igazi befutásuk 1997-ben megjelent albumuk, a Growing Up a legtöbb európai toplistán azonnal csúcspozícióba került, bár a korábbi albumukból, az Almost Heavenből (1996) közel 3 millió fogyott el Európa- szerte, míg az ezt megelőző Over The Humpból Európában 4 millió példányt adtak el. Ezek az eladási számok emelték a Kelly Familyt az európai lemeziparban egy szintre Michael Jacksonnal, Celine Dionnal. A Kelly Family ugyanakkor egyike a legtöbbet koncertező európai művészeknek. Az elmúlt négy évben több mint 10 millió ember látta őket szerte a kontinensen, annak nyugati és keleti felén, valamint Kínában. A Kelly Family tagjai maguk viszik a promóciós ügyeket, eddig 17 albumot és 15 videót készítettek. A Kelly Family tagjai a leg- energikusabb koncertelőadók a kilencvenes években. Színpadi előadásuk legizgalmasabb eleme a spontaneitás. Közönségük a 3-tól 70 éves korosztályból kerül ki. Vannak köztük gyerekek, tinik, rockerek, me- tál-rajongók, nagymamák és hip-hoposok. 1994 nyarán 40 ezer ember ünnepelte az addig Svájcban teljesen ismeretlen Kelly Familyt a witherthuri fesztiválon, ahol az Aerosmith- szel és a Whitesnake-kel léptek fel. A Kelly család 9 főt számlál. Kathy 35 éves, John 31 éves, Patrícia 29 éves, Jimmy 27 éves, Joey 26 esztendős, Barby 23 éves, Paddy 21 éves, Maite 19 éves, Angelo pedig 17 esztendős. Mindannyian több hangszeren is játszanak és maguk írják a dalokat. Az együttes Ha «tost vásárol mobilt előfizetéssel a Westet 900-nál, készülékéhez már az új, 16 kilobájtos MenüáSZ kártyát kapja. I Nem teli fejben tartania telefonszámokat, kódokat, mert menüből küldhet GSM- táviratban e-mallt, és közvetlenül hívhatja a MEGAPRES5 90© szolgáltatást is (közlekedés, időjárás, föd, Weste! 900 «tóék, vk£, horoszkóp). ” f****"1 i,ä Alcatel View/SU kijelzőjén megjelenó - menüből. Sót más mobllofcból is, amelyek kártyával együtt már bruttó 9000 Ft-tól** kaphatók. Bruttó IOOO Ft kedvezményt kap, ha bankjának megbízást ad Htobillszámlája lakossági folyószámláról történő rendszeres kiegyenlítésére. egy dlá$»woinaW szoláltatást tesz elérhetővé az ón számára.. wesm. m mnnmk ne*, wmos a«.w at-was-tn, »wiiwmih Kft,; Wte*. K&eaift $ » PÉ» S&tefeaa & ftfe * T«eíl*c«)i*ra^ 8u Pte*. ©üjcaa.,4. * Pfcct. vv 4) vvt&m 31® -btöfeWhifi** H&t&m it/mzimgs&i. «»te m m&M tow rife *1 1 m Wtí - «jpvwtaiaau'r-) nmst keradM «wotíjít jfea Údntfuh ililUutbil/lttrkiítf! fthiiumoü. «#». ■iúUioi itairk. t m, t, *htfíuer íuuím, vliaptutj wítítp ___________Pop-Toplista___________ A DN Pop-Rock lemezrangsora a legújabb albumokból 1. Hevia:.............................................TIERRA DE NÁDIÉ 2. LouBega: ...............................................MAMBO NO 5. 3. Ricky Martin:...................................ENGLISH ALBUM 4. Z+ Dance Action:.....................................VÁLOGATÁS 5. DJ, Sterbinszky:.................EGY NYÁR A FLÖRTBEN 6. Mike Oldfield:..................................................GUITARS 7. Edda:............................. 99 NEKEM NEM KELL MÁS 8. Brian Adams:.......................ON A DAY LIKE TODAY 9. B oy zone:...................................................BY REQUEST 10 . Jamiroquai:............................................SYNKRONIZED 11 . Texas:.............................................................THE HUSH 12 . Michael Flatleys:.....................LORD OF THE DANCE 13. Backstreet Boys:......................................MILLENNIUM 14 . Britney Spears:.....................BABY ONE MORE TIME 15. Ganxsta Zolee:..........................................HELDORÁDO 16 . Geri Halliwell:......................................SCHIZOPHONTC 17 . House Attack 5.:........................................VÁLOGATÁS 18 . DJ. Budai:.....................................THE DJ MIX VOL 2. 1