Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)

1999-06-20 / 167. szám

1999. június SO. U ltt csak egyszer lehet hibázni, nincs másik le­hetőség. Rólam az a hír járja, hogy borzasztó­an szigorú, kemény és határozott vagyok. Azt is mondják, legtöbbször oda kell figyelni arra, amit mondok. Tudja, nem szók- / tam megijedni a saját árnyékomtól.- Mi volt élete legmegrá­zóbb „hídélménye?”- Tavaly november harminca­dikén késő este kaptuk a riasz­tást, hogy ember van a híd tete­jén. Néhány perc múlva ott vol­tunk. Ahogy szoktam, gyalog indultam fel a pácienshez. Ez egy igazi pszichodráma volt.- Miért gyalog indult?- Ha így teszek, az az „ügyfél­ben” valamiféle szimpátiát, bi­zalmat ébreszt. Emberibb ér­zést, mintha egy kosárral oda­visznek, vasrudat nyújtok felé, hogy fogja meg, lépjen át. Ott fönn minden azon múlik, képes leszek-e beszélgetésbe elegyed­ni vele, mennyire engedi, hogy megközelítsem. Ezek az embe­rek érzelmileg nagyon sérültek. A bizalmába kell férkőzzek, hinnie kell, hogy én valóban se­gíteni akarok neki, és le akarom őt hozni.- Az a srác biztosan meg akart halni?- Nehezen tudtam hozzáfér­kőzni. Már „bezárkózott magá­ba”. A hídra mászóknak csak a csekély százaléka olyan, aki va­lóban eltökélte magát a halálug­rásra. Ez a fiú azonban ilyen volt. Az ő esetében még azt a ami a vastraverzen csattant. Na, annak mondtam durván és go­rombán: ha nem jössz le innen azonnal, akkor én foglak lelökni, legfeljebb egy percig gondolkoz­hatsz. Kifejezetten csibész típu­sú ember volt, nem úgy nézett ki, mint aki igazán le akar ugra­ni. De hatott rá, ahogy beszél­tem: láthatóan meglepődött. Az­tán odajött és még ott a hídon el­nézést kért tőlem: „Ideges va­gyok, meg piás, bocs.”- Mi volt a legfurcsább történet?- Öt-hat évvel ezelőtt történt. Egy meglehetősen irritáló alak ült a Szabadság hídon, a madár alatt. Amikor messziről meglá­tott, levette a dzsekijét és meg­gyújtotta. Aztán odakiabált ne­kem: csak akkor hajlandó lejön­ni, ha a Gellért Szállóból hozok neki egy kávét. Arra kellett vi­gyáznom, hogy a hülyeségei miatt ne hergeljem magam. Nem látszott rajtam, mennyire idegesít. Figyelmeztettem, hogy kár próbálkoznia, mert akár megissza a kávét, akár nem, va­lahogy úgyis le kell jönnie. Jobb lenne, ha inkább lenéznél, mert ahol feljöttél, ott már nem tudsz visszamenni, mondtam neki. Aztán lenézett, és hirtelen leakasztotta a létrát, ami le^u? hant. Ettől annyira megijedt, hogy gyorsan rá tudtam tenni a biztosítókötelet. Lent aztán ki­derült, hogy más problémák miatt és mások is keresik.- Kicsit bűnöző volt?- Kicsit nagyon.- Ön mit tanult, milyen is­kolát végzett?- Elvégeztem a Rendőrtiszti Főiskolát, a Műszaki Főiskolát, tanultam kriminálpszichológiát és általános pszichológiát.- Nem tartja különösnek a munkáját?- Miért lenne az? Arra adtam a fejemet, arra tettem fel az éle­temet, hogy másokért kockáz­tatom. Életeket mentek, vész­helyzeteket oldok meg. Nincs ebben semmi rendkívüli. Jól ér­zem magam, s boldoggá tesz, hogy ezt csinálhatom. Inkább az a különös, hogy perceken belül ötvenéves leszek. Azon kell gondolkodnom, mi a csu­dát csináljak, ha majd nyugállo­mányba kell vonulni. Egy öt- ven-hatvan év közötti ember­nek mégsem illik a hídon ro­hanná szni.- Önnek illik, alezredes úr. Tihanyi Péter Mokány, keménykötésű, halk szavú, erős kézfogású ember. Ha valamit kimond, annak súlya van. Maga is jól tudja ezt, hiszen a hídon - „élesben” - min­den szó, mozdulat, szemvillanás életet menthet vagy veszejthet el trükköt is bevetettem, hogy amikor két-három méternyire megközelítettem, úgy tettem, mintha véletlenül megcsúsz­tam volna, hátha utánam nyúl, tesz egy gesztust, vagy mond valamit. A fiú meg se rezzent, tőle akár le is zuhanhattam vol­na. Kemény és elszánt volt már a szíve! Már-már majdnem elér­tem, kis híján megfogom a ke­zét, centire lehettem tőle, ami­kor hirtelen megfordult, vett egy óriási lendületet és leugrott a hídról.- Te jó isten!- Nem halt meg, semmi baja nem lett. Átrepült azon a kriti­kus részen, amelyet járdasza­kasznak, védőkorlátnak hí­vunk. Aztán talppal érkezett a Dunába...- Ezek szerint szerencséje volt, túlélte. Mond­ja, mi viszi az em­bereket a hídra?- Huszonöt év ta­pasztalata azt mon­datja velem: önma­guk elől, a problé­mák elől menekül­nek. Legtöbbször a mélységes magány­tól és a szeretet hiá­nyától szenvednek. Megtörtént az is, hogy mire lejöttünk a hídról, az illető ki­öntötte a lelkét. Az­tán ott a pénztelen­ség, a válás, meg a veszeke­dések...- Mondjon példát, mivel tudja lecsalogatni a halálra készülőket?- Odafent a hídon egyenlő el­lenfelek vagyunk, mert az ő rossz mozdulata rám nézve is veszélyes lehet. Lesodorhatjuk, lelökhetjük egymást. Valami­lyen barátságos viszonyt kell kialakítanunk, de közben tu­dom: amíg a mentőautóba nem kerül, és a mentőorvos kezelés­be nem veszi, semmiben sem lehetek egészen biztos. Leg­többször két-három jó szóval, egy hosszabb beszélgetéssel megoldjuk a dolgot. Aztán ha szükséges, a mentők idegsza­natóriumba viszik.- Volt, aki a lemászáshoz kérte a segítségét?- Persze, akadt ilyen is. Le­jönni nehéz és életveszélyes, a nagy vasszerkezeteknek hu­szonöt-harminc méter maga­san nagyon félelmetes a kilen­gésük. Az emberekre sokszor rátör a halálfélelem. A hideg­ben a kezük, a lábuk elgémbe­redik, szinte odafagy a vashoz. Aztán lenéznek és rosszul lesz­nek a mélységtől. Pánikba es­nek. Ilyenkor mondom: csak az arcomat, a szememet nézze, megfoghatja a kezemet, a kabá­tomat. Fantasztikusan észnél kell lenni, ez óriási koncentrá­ciót igényel. Ráadásul közben végtelen nyugalmat, biztonsá­got, jókedvet kell sugározzak feléjük. Véletlenül sem mutat­hatok izgatottságot, bizonyta­lanságot. És ez egyáltalán nem könnyű!- Nem visel semmilyen biztosítórendszert. Ez életve­szélyes játék.- Ott fent, mi ketten igazi élethalálharcot vívunk. Mindig viszek magammal egy speciá­lis, úgynevezett hármas hurkot, és ahogy mellé érek, ráteszem. Ebből nem tud kiesni. Tehát ha- Az összegyűlt tömegre gondol?- Valószínűleg el sem tudja képzelni, hogy az emberek ilyenkor milyen trágár monda­tokat szoktak felkiabálni, főleg nappal, a nagy forgalomban. Ilyenkor nem azt nézik, milyen küzdelem folyik egy szeren­csétlen ember életének a meg­mentéséért, hanem azt, hogy a forgalom leállt egy órára. Már majdnem ott vagyok az illető mellett, már elhiszi, hogy segí­teni akarok, erre lentről ezeket a mondatokat hallja: „Le kéne ■ Aki több száz ember életét mentette meg ■ Találkozás Romanek Róbert tűzoltó alezredessel LAST MINUTE AKCIÓ! 1 hét/Ft-tól 2 hét/Ft-tól jún. 28. TUNÉZIA 49.900 59.900 jún. 28. MÁLTA 44.900 59.900 júl. 4. KRÉTA 44.900 59.900 júl. 5. TUNÉZIA 54.900 74.900 júl. 5. MÁLTA 59.900 74.900 júl. 11. KRÉTA 54.900 69.900 júl. 12. TUNÉZIA 59.900 79.900 júl. 12. MÁLTA 59.900 79.900 Júl. 15. MALLORCA 57.900 79.900 júl. 18. KRÉTA 56.900 73.900 Egyágyas felár: 20 000 Ft Társítási felár: 10 000 Ft Áraink tartalmazzák a szállást, a repülőjegyet, a transz­fert, a magyar nyelvű idegenvezetést, és csak-akkor érvényesek, ha két felnőtt együtt foglalja le az utat. KRETA (jún jus 27.) Oasis studio (reggeli+5,000 Ft/hét/fő] Oasis apartman (4 fő$ apartman) Scaleta Beach (FP, medence) Gyermekár: Egyágyas felár: 1 hét/fő 51.900 Ft 67.900 Ft 82.900 Ft 2 hét/fő 64.900 Ft 84.900 Ft 109.900 Ft 55.000 FVtiét 60.000 Ft/2 hét 20.000 Ft Hotel Planells Holei Mallorca Ö P, medence) otel Santa Ana MALLORCA (július 1.) 64.900 Ft 89.900 Ft 89.900 Ft 99.900 Ft 129.900 Ft 149.900 Ft 199.900 Ft (FP, medence, közvetlenül a tengerparton) Playa Cala Mayo 118.900 Ft (P, medence, közvetlenül a tengerparton) Gyermekkedvezmény; 35 % Az ártartalmazza a szállást, a repülőjegyet, a busztranszfert és a magyar nyelvű idegenvezetést. A fenti ajánlatunk csak korlátozott számú foglalásra érvényes! ScanHolida^HJItf Utazási Iroda Kft. Scan Holiday Utazási Iroda Kft. 1061 Budapest, Jókai tér 6. Tel.: 332-3129, 332-5107 nyitva: H-P 9-19 óráig, Sz 10-14 óráig e-mail: scanholiday@scanholiday.hu Partnerek: VI. Andrássy út 1. Tel.: 267-4243, Vili. Üllői út 24. Tel.: 317-1710, [X. Ferenc krt. 22. Tel.: 216-6281, Non Stop hívható információs vonalunk: (1) 312-2513 leesne, vagy mégis ugrana, ez a kötél már megvédi.- Mekkora stábot irányít?- A hídon lévő ember és a külvilág között ilyenkor én va­gyok az összekötő, rádión és te­lefonon irányítom a stábot, adom az utasításokat... Hová álljanak, mit tegyen a rendőr­ség, hová rakják a felfújható párnát, amelyre ha sikerül rá­zuhannia, életben marad. Ha valaki nem jól mozdul odalent, mi fent nagyot veszíthetünk.- Mire gondol?- Sokszor kéri az illető, hogy azonnal küldjem el a rendőrsé­get. Ezt a kérést legtöbbször tel­jesítem. Amikor hallja, hogy a rádióba beleszólok: a rendőrség legyen szíves, hagyja el a hidat, akkor megbizonyosodik, part­nerként kezelem, komolyan ve­szem, jót akarok, és megnő a be­lém vetett bizalma is. Aztán amikor a rendőrök levonultak a hídról, automatikusan letesséke­lem a kíváncsiskodókat. lökni ezeket a szemeteket! Mit foglalkoztok vele, hadd rohad­jon ott a híd tetején!” Erre be­következik a „filmszakadás” a páciens és köztem, én meg kezdhetek mindent a nulláról. Két évvel ezelőtt egy tiszta idegbeteg srác mászott fel. Lát­tam az arcán, hogy a fotósok vakuira teljesen begörcsöl, megrázkódik. Azonnal szóltam rádión, hogy ne fényképezze­nek tovább, de csak villogott a vaku. A srác láthatóan készült a halálra, de a legutolsó pillanat­ban abbamaradt a vakuzás. Ha még egy fény felvillan... Na, amit a fotósok kaptak tőlem, azt nem tették zsebre.- Volt olyan eset, hogy vala­kivel nagyon durván, kemé­nyen viselkedett?- Durva egyszer voltam, azt soha nem felejtem el. A Szabad­ság hídon, huszonöt méter ma­gasan voltunk. Amikor öt méter­re megközelítettem az embere­met, hozzám vágott egy éles tőrt, 4 4 1 mmnls

Next

/
Oldalképek
Tartalom