Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)

1999-05-05 / 122. szám

6 Dunántúli Napló Gazdasági Tükör 1999. május 5., szerda Bővíti kapacitását az Ensto Még ezen a héten hivatalosan is átadják a Pécsi Ipari Park új létesítményét, a finn Ensto cég beruházásában megvalósult, műanyag termékeket gyártó üzemet. A termelés már tavaly ősszel elkezdődött, az anyacég tulajdonosai a megnövekedett kereslet miatt máris a bővítésen gondolkoznak. PÉCS A finnországi Ensto-csoport nem véletlenül választotta Pé­cset a műanyag termékeket gyártó bázisnak. A dél-ma- gyarországi városban nem az volt a vonzó hogy olcsó a mun­kaerő, vagy hogy jelentős adó- kedvezményben részesülnek. A beruházási számításnál azt vet­ték figyelembe, milyen közel vannak a potenciális vásárlóik­tól, mert véleményük szerint a szállítási költségen lehet legin­kább spórolni. A legnagyobb megrendelőjük ugyanis a finn Nokia, amelynek monitorgyára szintén a baranyai fővárosban működik. A két gyár közötti tá­volság mindössze hat kilomé­ter. A beruházásra 2,5 milliárd forintot köl­tött az Ensto csoport, ta­valy október végén már el is kezdődött a próbaüzeme­lés. A gyártó­sorokat a legmoder­nebb fröccsöntő gépekkel sze­relték fel, szinte alig kell a mű­ködtetésükhöz munkáskéz. Pekka Härkki ügyvezető igaz­gató (kis képünkön) szerint az operátoroknak (így hívják a terméket előállító dolgozókat) nem is elsőrendű feladatuk a gombok nyomogatása, hanem az hogy a minőségre vigyázza­nak. A megrendelőjük ugyanis rendkívül magas követelményt állított eléjük, s ezt csak a jó szemű, a legapróbb sajtolási hi­bát is azonnal észrevevő dolgo­zókkal tudják megvalósítani. A munkások kiválasztását sem bízták a véletlenre, többszörös szűrőn keresztüljutva kapták meg a három hónapos próba­idős munkára a lehetőséget. De hogy ez milyen jól működik, arra bizonyíték, hogy hanyag munkáért eddig nem kellett el­küldeni senkit sem. A próbaidő alatt a gyártás valamennyi fázi­sával megismerkednek a leendő operátorok. Erre azért van szükség, mert betegség, sza­badság ideje alatt bárkit azon­nal pótolni lehet. Másrészt a finn cég kipróbált munkaszer­vezési gyakorlatához tartozik a rotációs munkavégzés: idősza­konként - legfőképpen a mono­tonitás okozta figyelmetlenség elkerülésére - a munkahelye­ken cserélik a dolgozókat. A próbaidőt letöltött munkásokat is teszteljük - magyarázza az igazgató -, hiszen az operáto­roknál bekövetkezhetnek olyan egészségügyi változások, ame­lyek miatt a munkakör betölté­si magyar munkavállalók hamar beletanultak sére alkalmatlanná válnak. Je­lenleg 3 műszakban 83-an dol­goznak a modem üzemben, de az igazgató nem tartja azt sem kizártnak, hogy az év végére a létszám eléri majd a 100-at. A gyár műanyag alkatrész gyártókapacitása ugyanis jócs­kán bővíthető. Szinte bármilyen elektronikus szerkezethez, ház­FOTÖ: TÓTH L. tartási gépekhez, autóhoz elő tudnak állítani műanyag alkat­részeket. Előrehaladott tárgya­lásokat folytatnak a holland Philips, a dél-koreai Samsung cégekkel, abban reményked­nek, hogy még az idén aláírják a szerződéseket. Erre alapozzuk a termelés bővítését - mondja Pekka Härkki. B. G. Röviden Küldöttgyűlés. A Baranya Megyei Kereskedők Egye­sülete ma tartja évi rendes küldöttgyűlését. Az egyesü­leti munkáról Koltavári Ka­talin elnök számol be, jelen­tés hangzik el a felügyelőbi­zottság munkájáról, megvi­tatják az idei költségvetést, majd kiegészítik az alapsza­bályt. (I) Alacsonyak a bérek. Az európai normák szerint a minimálbéreknek el kell ér­niük az átlagbér 68 százalé­kát, miközben Magyaror­szágon ez az arány 32 száza­lék. Az unióban átlagosan a magyarországi bérek 8-10- szeresét kapják a dolgozók. Kártyakárok. A hitelkár­tyákkal való visszaélésekből eredő károk meghatározó többségét a kibocsátó ban­kok fizetik meg, míg a kártyatulajdonosok veszte­sége a lehívható összeg tíz százaléka alatt marad. Kisüzem gyeptéglagyártásra SÁSD-OROSZLÓ A fák és a cserjék, de maga a fű is mind nehezebben viselik el a kipufogó füstgázok káros hatásait. Uj, a szennyezést jobban tűrő fajok nevelésével kísérleteznek a kertészek. Egy sásdi zöldterület-rendező, aki a 6-os és a 7-es főút benzin- kútjainak a parkjait gondozza, azt állítja, hogy a fenyők, va­lamint a ciprusok a legellenál- lóbbak. Jelenleg Barcson, Báta- széken és a százhalombattai olajfinomító területén alakít ki zöldövezetet, ahol már a szívó- sabb növényfajok példányaiból ültet el. A főutak környékén a könnyen omló rézsűket is ez a sásdi vállalkozó tartja karban. Most már a helyszínen nem fűmagot szór ki, hanem előne­velt kisebb-nagyobb gyeptég­lákat telepít egymás mellé. így építi meg a lejtésszögeket kö­vetve a fűborítást. Úgy helyezi el az ideszállított gyepföldla- pokat, hogy a csapadékvíz nem áll össze partoldalt lazító al­kalmi folyássá. Ennek követ­keztében az esetleges talajpusz­tulás a minimálisra csökken. Sásdi telepén a környezet­szennyezést legjobban elviselő magvakat veti el. Oroszlón már készül az újabb gyeptéglakis- üzem. Csuti J. Hitelgarancia vállalkozóknak BUDAPEST Az idén (április közepéig) a bankok 3,8 milliárd forint hi­telhez kértek garanciát az Agrárvállalkozási Hitelga­rancia Alapítványtól, amely az agrárgazdaságok által fel­vett bankhitelek „kezességét” vállalja - nyilatkozta lapunk­nak Ulrich Anikó. Az alapítvány ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy a legtöbb ga­ranciavállalási kérelem, válto­zatlanul Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyéből érkezik az alapít­ványhoz, de a többi megyében is - kivált Tolnában és Bara­nyában is - egyre nagyobb a termelők garanciavállalás iránti igénye. A szervezethez benyújtott 415 kérelemből 249 egyéni vál­lalkozóktól és őstermelőktől, a többi pedig társas vállalkozá­soktól, cégektől érkezett. A magánvállalkozók átlagosan 2,8 millió, míg a cégek 19 mil­lió forint kölcsönt vettek fel. Az egy főre, illetve egy vállalatra lebontott átlagot tekintve a Bé­kés megyei cégeké, termelőké az elsőbbség. Az alapítvány adatai szerint a garantált hitelek döntő több­sége - 92 százaléka - az állat- tenyésztéshez és növényter­mesztéshez kapcsolódik, de ér­tékben egyre jelentősebb súlyt képvisel az élelmiszeripari ter­melés, a vendéglátás és a ke­reskedelmi szolgáltatás is. Az Agrárvállalkozási Hitel­garancia Alapítvány ebben az évben összesen 30 milliárd fo­rint összegben vállal garanciát a banki kölcsönökre. Ebből 14 milliárd forintot különítettek el az agrártermelők számára fo­lyósított éven túli lejáratú for­góeszköz, azaz a tőkepótló hite­lek garantálására. U. G. Pályázat 15 milliárd euróra A magyar cégek is pályázhat­nak az Európai Unió 5. kuta­tási-fejlesztési keretprogram­jának együttesen mintegy 15 milliárd euró összegű támo­gatására. A program nemzetközi együtt­működésen alapul. A célja an­nak előmozdítása, hogy a kon­tinens nemzetei meg tudják va­lósítani közös gazdasági-társa­dalmi céljaikat. A 15 milliárd eurónak - az alap létrehozóinak szándéka szerint - hét kiemelt terület fejlesztését kell szolgál­nia. Első helyre sorolták közöt­tük az egyént szolgáló, úgyne­vezett információs társadalom kialakulásához, megvalósulá­sához szükséges számítógépes szolgáltatások elterjesztését. Támogatják továbbá az alapból az életkörülmények színvona­lának emelését, a gazdaság nö­vekedésének és versenyképes­ségének fokozását, valamint a munkanélküliség mérséklését. Forrást biztosítanak a termelés és a termékszerkezet megújítá­sához. A kutatási teljesítőké­pesség javításához és a környe­zetvédelem hatékonnyá tételé­nek finanszírozásához ugyan­csak hozzájárul az uniós keret- program.

Next

/
Oldalképek
Tartalom