Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)
1999-05-05 / 122. szám
1999. május 5., szerda Háttér - Riport Vita Pécs, Baranya és a régió jövője (3.) Jp hetedik oldal Régió-jogtörténeti adalékok A harmadik megszólaláshoz érkezett a dél-dunántúli régió, mint leendő közigazgatási egység jövőképéről indított fórumunk. Higi Gyula iparkamarai elnök vitaindító cikke, majd az elsőként reagáló dr. Szili Katalin, országgyűlési alelnök írása után dr. Kajtár István, a JPTE jogtörténész professzora a mai regionális kérdések történeti alapjait elemzi. Továbbra is várjuk a hozzászólni kívánók közlésre szánt kéziratait. Ä regiona- llzmus problémájának aktuális felvetése során az állam- és jogtörténeti szempont megfelelő súlyú jelenlétét fontosnak érzem. A magyar államiság ezredéves történetében területi alapegységekként folyamatosan meghatározó szerepe volt Szent István király óta a (vár)megyéknek. Jelenleg az ezredfordulóra azonban olyan folyamatok zajlanak egész Európában, amelyek átrajzolják a hagyományos térszerkezetet, és dinamikusabb és nagyobb területi egységek kialalrítására törekednek. Ezek a régiók. Az európai integráció küszöbén Magyarországon is aktuális a megteremtésük, és ez a folyamat mindenképpen (kérlelhetetlenül?) érinthet „megszentelt” hagyományú igen régi területi képleteket is. A magyar régiók megteremtése, optimális kialakítása meglehetősen bonyolult problémakör. Megformálásuk, határaik és székhelyük kiválasztására Számtalan kérdést vet fel, elsősorban a földrajztudós, a gazdaságtudományok és az urbanisztikai tudományok művelője, az alkotmány- és közigazgatási jogász és a politológus számára ^ tudományban. A politikusokÍ ak is új európai szempont je- mtkezik napjainkban: a regio- nalizmus. A területiség az egyetemes és magyar alkotmány- és jogtörténetben nem mellőzhetetlen szempont. A joghistória évezredei során folyamatosan foglalkozik területi problémákkal - elsősorban hatalompolitikai, alkotmányjogi és közigazgatási jogi históriai szempontból. Ismételten találkozunk a történelem során a nagy birodalmi integrációk létrejöttével, mint amilyen a mintaként szolgáló több mint fél évezredig virágzó római birodalom volt. A történelem során a nagyhatalmi egységek növekedtek, állami struktúrába szervezték az ismert környező földrajzi térségek nagy részét, elérték hatali ■ hetedik oldal holnap Riport t Az elmulasztott | reformkor Kellermayer Miklós professzor beszél a génekről, az élő sejt belső szerveződéséről, a gyermekekről, akiket az egyetlen értékteremtő nyersanyagunknak tart. Portré .. Dr . Bércesi Ferenc a ’70-es években még az UEFA-kupában alakított emlékezetest, amikor a Craiova, a Newcastle és a Juventus ellen focizhatott. Ma egy csúcshivatal élén találkozhatunk a nevével. műk határát, válságba jutottak, majd széthullottak. Ám egy- egy történeti-földrajzi térség belső tagolódása az államhatárokon belül is izgalmas probléma. A hűbéri korszak tartományurainak belső háborúi, szerződései, területcseréi, öröklései, házasodási politikájuk máig hatóan formáltak tartományi és országhatárokat Európa hatalmi térképén belül. A modern korban, elsősorban a XIX. század törekvései centralizált, egységes (nemzetállamok) kiépítésére irányultak, ezt tekintették elsődleges mércének (etalonnak). A XX. század közepétől kezdve azonban, az európai területi-politikai törekvésekben ezzel ellentétes folyamatként a tagoltság, a föderatív szerkezet, a regionalizmus jelentősége értékelődött fel. A Francia Regionális Szövetség megalapítása 1900-ban egy közismerten centralizált országban megadta az alaphangot és számos követőre talált. Az integrációs törekvések jegyében az utóbbi évtizedekben már közös európai törekvés az új térszerkezet kiépítése, a régiók Európájának megteremtése. A mai magyar regionaliz- musban így külső kényszerek és belső hatások egyaránt érvényesülnek. A modem magyar területi fejlődés során ismételten kerültek megrajzolásra a megye szervezetén túlmutató nagyobb területi egységek (kerületek). II. József és a neoabszolutizmus idején sikertelen kísérlet történt ilyenek megteremtésére. Századunkban a regionális fejlődés tudományos kérdéseivel foglalkozó műhelyek és szerzők jelentős munkásságot fejtettek ki a kor igényeinek megfelelő tervezetek elkészítésére és értékelésére. Sok jel mutat arra, hogy igazából az európai integrációs törekvések, és az EK fejlesztési forrásokhoz való hozzájutás lehetősége hoztak új lendületet a magyar regionális mozgalmakban. Jogtörténészként históriai részérveket, átgondolandó szempontokat kívánok adni a mai komplex döntésekhez. A régióelhatárolás talán egyik „legkényesebb” kérdése a határok meghúzása. Az elmúlt évtizedekben jelentkező regionális beosztások legnagyobbrészt a megyehatárok mentén jelölték ki az új nagyobb egységek határait. Ezzel kapcsolatban felmerül, hogy az elkövetkező határok meghúzásánál nem szük- séges-e nagyobb merészséggel nyúlni a megyehatárokhoz. A XIX. század végén, amikor kialakították a megyéktől eltérő szakigazgatási határokat, a dél-dunántúli térség területei közül egyértelműleg Pécshez került besorolásra Sofnogy és Baranya, és ezen kívül Zala, Nagykanizsa környéke (míg északi területei Szombathelyhez kapcsolódtak), továbbá Tolna megye déli része (míg a többi járás szakigazgatása Székesfehérvár és Budapest székhelyekhez „vonzódott”. Ez a körülmény is utal arra (példát a szakközigazgatás területéről mentve), hogy lehetnek szempontok a regionális egységek kiépítésének új határhúzásai mellett is. Nem kevésbé „centrális” kérdés a régióközpont problémája. Az állam- és jogfejlődés évezredei során egy- egy terület központját kijelölhette az uralkodó, vagy a hatalmi elit politikai érdeke, és azok változásával ezek a székhelyek vándorolhattak is. így az orosz térség államtörténetében ez Kiev - Moszkva - Szentpétervár és ismét Moszkva mint birodalmi központ változásában megfigyelhető. A magyar vármegyék korábbi évszázadaiban is gyakorta akadt arra példa, hogy székhelyük változott. A XX. századra azonban a földrajzi helyzet, az urbanizáltság, a gazdasági központ jelenleg összetettebb értékeket ad. A Dél-Dunántúl esetében, ha az első világháború küszöbén a komplex urbanizációs teljesítményt nézzük, a kép a következő. Forrásul „A magyar városok statisztikai évkönyve” Bp. 191 kötet statisztikai táblázatai szolgáltak. Ezek alapján mintegy 23 tényezőt vettem egy korábbi munkámban, 1992-ben alapul. Ebben az összesítésben a népesség, a városias külső, a kommunális berendezések, kommunikációs hálózat, a gazdaság erőssége és a pénzügyi lehetőségek, a művelődési szint összetetten szerepelnek. Az összesítés alapján kiderül, hogy míg Budapest székesfőváros esetében ez az érték 562, addig Pécs esetében 326, Kaposvárnál pedig 93. Ennek az urbanisztikai teljesítménynek több évszázadra kiterjedő gyökerei voltak, többek között az egyházi szervezetnél Pécs esetében a püspöki székhely mivolta is nyomatékosan jött számításba, és az is, hogy a város magát szabály szerint ci- vitasnak tartva 1780-ban szabad királyi rangra emeltetett. Értéknövelő középkori alapítású és 1921-ben törvénnyel ide helyezett, napjainkra ismét sok karú universitása is. A „regionális” - azaz a megyéken túlmutató területi egységekben betöltött székhelyszerep a modem magyar szakközigazgatás kiépítésével a XIX. század végére egyértelműen Pécshez kapcsolódott a Dél- Dunántúlon. Erre az időszakra a szakközigazgatás területi hálója befonta az egész országot, így a dél-dunántúli régió vármegyéit is. A modem magyar állam infrastmktúrájának kiépülését a XIX. század legvégén vizsgálva a dél-dunántúli régióban (első megközelítésben Somogy - Tolna - Baranya - Zala területére kiterjedve) a következő jellegzetes vonásokat találjuk. 33 különböző szak- igazgatási beosztást figyelembe véve az egy-egy vármegyénél nagyobb illetékességi területtel rendelkező „regionális” szak- igazgatási szervek székhelye mindössze egy-egy esetben kapcsolódott a vizsgált régióban Zalaegerszeghez, Nagykanizsához, Kaposvárhoz és Szekszárdhoz, míg Pécs 14 esetben volt a megyénél nagyobb működési területtel rendelkező szakigazgatási szerv székhelye. Ez a szerep azonban zömében két-két vármegyére terjedt ki, de három-három esetben 3, illetve 3,5 vármegyére érvényesült illetékessége szakigazgatási kérdésekben és két esetben a négy dél-dunántúli vármegye egész területére vonatkozott. Kuriózum, hogy három esetben a régión túlmutatott Pécs közigazgatási székhely „vonzáskörzete”. A fejlődési erővonalak természetesen tovább mutatnak, de a centrumszerep nemzedékek építőmunkájával történő megalapozottsága nyilvánvalóan fontos tényező. A mai regionális kérdések részben történeti megalapo- zottságúak is. Ám az, hogy hogyan válnak majd nemzedékek múlva maguk is jogtörténetté, a mi generációnk politikusainak és kutatóinak a döntésein is múlik. Dr. Kajtár István tanszékvezető egyetemi tanár Portré Jegyzet Kiugratták a nyulat Óriási show színhelye volt a parlament; a megfigyelési botrányként elhíresült ügy új fordulatot vett. A miniszterelnök szavahihetőségét megkérdőjelező Magyar Bálint (SZDSZ) a császár új ruhájához hasonlította a titkosított bizonyítékokat, azaz megkérdőjelezte a megfigyelés tényét. Pedig mint pártelnök, bizonyára jól ismerhette az aktákat, de ő feltehetően többet akart; kiugratni a nyulat a bokorból. S el is érte. Hiszen amikor a bírálatát Orbán Viktor visszautasította, a 2008-ig titkosított anyagból „kiemelte”, hogy a Xénia-láz vezetője megkeresett egy állami szolgálatban lévő tisztet és arra kérte, hogy folytasson kompromittáló megfigyelést a Fidesz egykori frakcióvezetője ellen, s a megfigyelés ténye bizonyított. Úgy tűnik, Magyar Bálint rávette Orbán Viktort, hogy elszólja magát, s ezzel a dolog új mederbe terelődött, hiszen a miniszterelnök államtitkot sértett! Ismerős a technika, véleményem szerint ez már nem a népmesék világához tartozik. Egy időben hazai gyakorlatnak számított: addig hergelni valakit, amíg kiböki az igazságot, aztán meg ráolvasni a fejére, hogy elszólta magát. Tény: jelen esetben is azonnal sajtótájékoztatón tette szóvá az ellenzék: lám, mit meg nem enged magának egy ilyen akar- nok miniszterelnök. Ejnye- bejnye! Az ügynek persze még nincs vége. A Xénia-láz képviselője szeretné ha nevén neveznék a bűnöst, mert egyébként rossz fényt vet rájuk az általánosítás. Hát itt tartunk. A miniszterelnök kabátlopásba keveredett, s a vita mentén teljesen eltűnt a dolgok lényege; a törvénytelen megfigyelés ténye. Amiért még mindig nem kért elnézést, és amit ez idáig még mindig nem vállalt föl senki. S ha továbbra is így haladunk, úgy tűnik, nem is fog. Kozma Ferenc Fegyver és iskolabezárás A coloradói Littleton város Columbine nevű középiskolájának diákjai számára hosszabb szünet után újra megkezdődött a tanítás. A rendőrség közben letartóztatta azt a 22 éves fegyverkereskedőt, aki félautomata fegyvert adott el a mészárlást elkövetők egyikének, a 18 esztendős Eric Harris- nek, akinek szervezetében a szakemberek hangulatjavító szert mutattak ki. Clinton elnök ugyanakkor szigorító rendszabályokat szorgalmaz a fegyvereladások terén, de az országos lőfegyverszövetség ennek igen keményen ellenáll. A kegyetlen mészárlás okaként természetesen fel lehet hozni, hogy szinte bárki hozzájuthat az államokban lőfegyverekhez, s azt, hogy a kábítószert ma már az iskola folyosóján is meg lehet vásárolni. Nyilvánvaló, hogy ez ellen mindenképpen küzdeni kell. De az is biztos, hogy egy társadalomban, ahol a szűk és a tágabb értelemben vett kultúra időnként háttérbe szorul a szigorú gazdasági szempontok mögé, ahol a különböző emberi közösségek érdekeinél lényegesen fontosabb szempont a haszon- szerzés, s ezen belül például a fegyvergyártók haszna is, ott jóval köny- nyebben támadnak fel az ordas eszmék. Éppen ezért kellene vigyáznunk kulturális értékeinkre, ápolni a hagyományokat, megőrizni például azokat az iskolákat, amelyek már akár több száz esztendeje bizonyítják folyamatosan, hogy az onnan kikerülők olyan örökséget hordoznak, amelyből gazdagon meríthetnek életük során. Meggondolandó tehát, hogy az ilyen iskolákat a pillanatnyi anyagi haszon reményében szabad-e megszüntetni, vagy inkább a hosszabb távon való gondolkodást, a később megtérülő, s pénzben nehezen mérhető hasznosulást tartjuk-e szem előtt. Mert egy patinás intézmény későbbi újjáteremtéséhez bizony akár száz esztendő is kevésnek bizonyulhat. Cseri László Talán egy kedves csirkefogó Még szerencse, hogy nem maradt a pályán, s nem ügyvédkedik valahol, különben az írás címében leírtakért bizonnyal beperelne. így viszont amikor említem neki, hogy számomra megjelenésével, gesztusaival, hamis tekintetével talán Steinbeck kedves csirkefogójára emlékeztet, megadóan rábólint. A József Attila Színházban is tudják ezt, amikor szerepet osztanak. A neves magyar származású izraeli humorista, Efrájim Kishon művében az első felvonás végén lép színpadra, tehát van időnk beszélgetni. Egyébként ebben a darabban is egy jópofa lókötőt alakít. De ha végignézünk az idei repertoáron (A miniszter félrelép, Liliomfi, Balfácán vacsorára, Ugyanaz hátulról) kitűnik, hogy a fővárosi színház minden sikerdarabjában olyan szerep az övé, ami szeretnivaló. A Liliomfiban néhai Soós Imre Miska pincérét alakítja. Fut vele a szekér; elhalmozzák szereppel és nem csak a közönség imádja ezt a mediterrán lelkületű pécsi fiatalembert. Tavaly színháza aranygyűrűjét kollégái neki szavazták, s emberségből ez az egyik legnagyobb elismerés. Magánéletében is nagy szívű, figyelmes, barátnak való. Háromszorra próbálkozott a színművészetivel, de mindhá- romszor az utolsó körben hullott ki. Még jurátusként is felvételizett. Mindenesetre tehetségét és rátermettségét ma nem (Dr.) Besenczi Árpád 1965-ben született Pécsett, s mivel nem vették föl a Színművészeti Főiskolára, elvégezte a jogi egyetemet. 1989-ben avatták doktorrá, de a Bagossy-féle egyetemi színpadról azonnal a Pécsi Nemzeti Színház deszkáira lépett. Elettársa a Bóbita Bábszínház tagja volt; gyermekük még nincs. De szeretnének. vitatja senki, s azért lehetünk kicsit szomorkásak, mert útja Pécsről a fővárosba vitte, s annyira behavazták szerepekkel (színház, film, sőt még sörreklám is), hogy nem tud egy- egy estére sem visszatérni szülővárosába. Három éve láttuk utoljára itthon, a Rokonokban. Elmosolyodik a gondolaton: egykori évfolyamtársai, komoly bírák, ügyvédek, ünneplőbe öltözve beülnek a széksorok közé, ő meg fenn mókázik a színpadon. De hát ez az élet, ez az ars poeticája is: ne légy más, add mindig önmagad. Szülei, fiútestvére itt élnek Pécsett; amolyan „olasz” mentalitású a család. Jókedvben oldódnak. Szeretik az együttlétet, a nyüzsgést, főleg kint a szőlőben, egy-egy pohárka bor mellett. Álmai? Megannyi. És talán a leghőbb: a színészek labdarúgó-válogatottjában minél több gólt lőni. Hiszen lassan kiszorítja a pályáról (zöld gyepről) az öregeket, Cserhalmit, Eperjest. Kozma F.
