Új Dunántúli Napló, 1999. április (10. évfolyam, 90-118. szám)
1999-04-03 / 92. szám
10 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1999. április 3., szombat Múzeum és egyetem kézfogója A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Janus Pannonius Tudományegyetem között eddig is volt együttműködés. Nemrég azonban olyan megállapodás született, amely a közös munkának sokkal gazdagabb lehetőségeit teremtheti meg. Az eredményeket a nagyközönség is tapasztalhatja majd. Hírcsatorna Aranydiploma. 13 fellépő közt szerepelt sikerrel a Budapesti Nemzetközi Kórus- versenyen a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Vegyeskara. Az együttes az ifjú- sági-vegyeskari kategóriában „Aranydiploma” elismerést kapott. A kórust Kertész Attila karnagy vezeti. (ly) Aranyfüst. Ma reggel negyed 7 és 8 óra között újra jelentkezik a Magyar Televízió Aranyfüst című műsora. A témákból: Elárvult a T-34-es Nemesmedvesen. Miért őrzik ma is az ötvenes évek egyenruhájában a Parlamentet? Egy középkori aranybánya titkai. A végrehajtót is érheti csalódás. Kínaiak és más jövevények honfoglalása. Drámai vallomások az etnikai háborúról a Vajdaságból. A műsorban, melyet vasárnap az MTV 2-n 13 órakor ismételnek meg, Szakály Sándor történész és Csapody Miklós országgyűlési képviselő lesz a vendég. (ly) Országos táncverseny. Ma este 21 órakor gálaműsorral zárul az az országos pontszerző hobbi rock and roll és boogie-woogie táncverseny, mely 17 órakor veszi kezdetét a Pécsi Egyetemi Klubban. A Magyar Akrobatikus Rock and Roll Szövetség szervezte eseményen 30 páros lép fel. (ly) Mihalik tanár úr Hetvenegy éves korában elhunyt Mihalik Zoltán tanár. Magyar szakon végzett a Pécsi Pedagógiai Főiskolán. Az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt eltávolították a pályáról, majd hosszú évekig tanított vidéken. 1980-ban lett a pécsi Apáczai Nevelési Központ tanára. Kiváló pedagógus volt, valóságos műhely szerveződött körülötte. „Együtt” címen lapot szerkesztett, verseit a Dunántúli Napló, irodalomkritikai írásait a Jelenkor közölte. „A tanár úr” címmel könyv jelent meg életéről, munkásságáról. A múzeum és az egyetem kapcsolatából eddig is létrejöttek már kiadványok, utoljára éppen a természettudományi kar és a természettudományi osztály jelentette meg közös munkáját a Dráva mente állatvilágáról. A már beindult programok is folytatódnak, így a Dráva-sík és a Villányi-hegység növénytani felmérése, s a római kori villa ásatása Babarcon. A szándék, hogy a két tudományos és kutatóhely között élő együttműködés legyen, már tíz éve megfogalmazódott, de a megvalósulásra várni kellett. Huszár Zoltán múzeumigazgató (első kis képünkön) „nyitott múzeum” koncepciójának eredetileg is része volt az az elképzelés, hogy minden osztálynak lehetne partnerintézetet találni a JPTE-n, közös szakmai programokat, pályázatokat lehetne készíteni, a muzeológusok bekapcsolódhatnának az egyetemi oktatásba, a diákok pedig itt végezhetnék gyakorlataikat, írhatnák szakdolgozatukat.- A mi 530 ezres állományunknak a birtokában, s a kiállítási infrastruktúra segítségével a külföldi vendéghallgatóknak is megmutathatjuk a kincseinket - tette hozzá. - Elsősorban az Európai Unió hosszú távú Sokra- tes-Erasmus Programja keretében ideérkező hallgatókra gondolok, akik nyitott értelmiségiként visszatérve országukba, gazdasági és kulturális szempontból fontos körökben ismertethetik meg, népszerűsíthetik Baranyát. Kovács Orsolya művészet- történész az együttműködés lehetőségeiről szólva azt mondta el, hogy a legnagyobb reményt éppen a közös pályázatok nyújthatják, melyek regionális, térségi jellegűek lehetnek. Ma, amikor a kutatóknak nem elég, ha csak a szakmai munkájukat végzik tökéletesen, hanem még az anyagi feltételek megteremtésére is figyelniük kell, nagyon is fontos, hogy minden esélyt megragadnak-e. A nagyobb kutatások most is csak pályázati pénzekből folynak, a szomorú és általános tapasztalat azonban az, hogy a legtöbb esetben csak leletmentésre futja.- A képzettség, a felkészültség szempontjából az is lényeges - emelte ki -, hogy a hallgatók a kezükbe vehessék azokat a tárgyakat, melyekről tanulnak. Különösen fontos ez a régészhallgatók, a néprajzosok esetében. Az egyetemmel folytatott közös munkában idáig is szerveztünk bemutatókat a DLA-képzésben résztvevő fiatal művészeknek, akiknek sokat jelenthet, ha egy jónevű múzeum kiállítási programjába bekerülhetnek. A múzeum egyébként műtárgyállományát is növelheti ezen a módon, hiszen a vizsgamunkák egy része a múzeum képző- és iparművészeti osztályának anyagába jutna. Ehhez persze végre a műtárgyak jogi státuszát is egyértelműen tisztázni kell. Ezt az egyetem vállalja. A diákokat bevonják a XIII. századi Jakab-hegyi pálos kolostor ásatásaiba, a néprajzi tanszék és a néprajzi osztály közös kutatásokat és gyűjtéseket végez, az egyetem pedig felveszi a választható tantárgyak közé például a „múzeumi gyakorlatot”, történelem szakos hallgatók számára. A szakemberek mindezek mellett több más tantárgy oktatását is vállalják, így a posztgraduális képzésben és a felnőttoktatásban is részt vesznek.- A kooperáció a dolgok természetes módja - vallja dr. Tóth József professzor (második kis képünkön), az egyetem rektora, aki szerint a kapcsolatok normális módja az együttműködés. Ennek jele az is, hogy a nemrég kormánypályázaton nyert összegből fejlesztett múzeumi számítógépes rendszer éppen most csatlakozik az egyetemi internetes hálóra, kedvezményes feltételekkel. S hogy mindebből mit lát majd a gyanútlan múzeumlátogató? A művészhallgatók tárlatait biztosan, a 2000-ben megnyíló Egyetemtörténeti Múzeumot, könyveket, melyek a megye kulturális értékei között kalauzolják. És talán az is számíthat valamit, hogy a gyerekeinket még jobban képzett fiatal tanárok tanítják majd természettudományra, néprajzra, történelemre, művészetre. Hodnikl. Gy. Tóth András (balról) és Lukács Sándor FOTÓ: MÜLLER A. Túlvilági mesék Túlélni sem jó mindig. Különösen, ha író emberekről van szó, akiknek nemcsak saját árulásaikkal, meneküléseikkel és gyökértelenségükkel kell megküzdeniük, hanem mindazzal a következménynyel, amit munkáik révén más emberi lelkekben teremtenek. Mindez nemcsak a Pécsi Nemzeti Színház új bemutatójának, a Hollywoodi meséknek olyan szereplőire vonatkozik, mint Ödön von Horváth, Thomas Mann, Heinrich Mann, Lion Feuchtwanger vagy Bertold Brecht, hanem magára a szerzőre, Christopher Hamptonrd is, aki az emigráns német írók sorsán keresztül az értelmiségi felelősségről (és tehetetlenségről) is ír. A színmű intellektuali- záló elemeire helyezte a hangsúlyt a rendező, Balikó Tamás, aki az erős ironikus felhangok mellett Hampton szereplőinek valós és képzeletbeli lelki történéseit is árnyaltan kívánta bemutatni. Ehhez talán szerencsésebb lett volna egy más színpad, tekintve, hogy a színmű tere és cselekménye miatt is inkább kamaradarab. A helyszínek, az idő és mindezzel együtt a kommunikációs stílus változását mozit idéző vetített képek is jelzik, bár néha az az érzésünk, diaporáma estet látunk. A március 26-ai előadás mégis gondolatébresztő volt, amit a színészi játék tovább hangsúlyozott. Lukács Sándor Ödön von Horváth szerepében egyszerre valós és kívülálló, különös katalizátor a szereplők között, de túlvilági narrátor is. Hangsúlyai erősítik a szerző színházelméleti fricskáit is, különösen a Brechttel folytatott beszélgetések alatt. Sokszínű személyiséget formál, és hihetővé teszi, hogyan lehet valaki egyszerre beleérző és korrumpálható. Eszköztelen és nagyvonalú játékkal örvendeztette meg a közönséget Mécs Károly, Thomas Mann megformálója. Nem „alakít” mindenáron, igazi profi, aki nem tart távolságot a szereptől, s épp ezért teremt élő figurát. Harppton e színművében Heinrich Mann története és életeseményei köré szövődnek a legdrámaibb pillanatok. Márton András egységes, átgondolt szemlélettel a szellemi vezető, az idősödő író, a megcsalt férj hármasából az érzelmektől meggyötört ember kínlódását emelte ki. A Hollywoodi mesékben nemcsak a nevesnek ismert drámaírók kapják meg a magukét. Szatirikus közjátékok teszik nevetségessé vagy éppen elgondolkodtatóvá a hollywoodi álomgyár semmitmondó, történelemhamisító filmes fecsegéseit éppúgy, mint az agitatív, epikus színházat. A beszélő nevű Charles Money-t Lipics Zsolt játssza, karakteresen és szórakoztatóan. Art Nicely Németh János megfogalmazásában finom és kiismerhetetlen, aki úgy tudja lesajnálni a másikat, hogy az észre sem veszi. Élvezetes perceket szerzett a közönségnek a Brechtet játszó Tóth András, aki szorgos agitpropos fellépésével az elidegenítő színház szellemét éppúgy megidézte, mint a kommunizmusét. A nőknek töredékesebb szerepek jutottak. Emellett is volt néhány erőteljes pillanata Fábián Anitának (Nelly Mann), de Simon Andrea (Helen Schwartz) és Tamás Éva (Angel) is megbízhatóan teljesített. A jelzésszerű díszlet Szabolcs János, a korhű öltözék Tresz Zsuzsa munkája volt. Hodnik I. Gy. Futnak a képek FILMJEGYZET „Szárnyat igéz a malacra” Már Babe első története kapcsán jeleztem, hogy mind szemléletmódjában, mind formai- technikai eszközeit tekintve figyelmet érdemel ez a film, s ez a megállapítás érvényes a most bemutatott Babe 2-re is. Ezért választottam e művet, George Miller alkotását húsvéti jegyzetem tárgyául, mellőzve az aktuális thrillert. Szóval ismét megjött a kedves és okos juhászmalac, ezúttal a nyuszit pótolván a moziban. Most azonban nem birkaterelő képességeit villogtatja, ennél sokkal többre szánja el magát: állattársainak felszabadítójaként lép fel. Az első rész patriarchális idilljétől eltérően ugyanis e film cselekménye egy fantasztikus-gonosz mesevárosban játszódik, amely valóságos ellenutópia. Az a modem civilizáció testesül meg benne, amely az ipari forradalomtól számíthatóan (ennek jelképe a háztetők felett többször is elzúgó hatalmas repülőgép), a nagyvárosok kialakulása óta jórészt az állatok szenvedésére épül, akiknek sorsa e világban olyan gyakran a kitaszítottság, az éhség és a pusztulás. De akad, aki ezt szóvá teszi: „Kóbor macska szívja csibe vérét? Ennek halálkínját, annak éhét egyként ére- zem. Sziklát zúznak, föld húsába törnek? Nem fáj az a kőnek, nem a földnek, de fáj énnekem. Hogyha bárkit ölnek, engem ölnek” - mondja a költő. Es a maguk bohókás módján ugyanezt beszélik e mesefilm képei is. A megidézett város egyik ódon házában különös állatsereglet él egy fura vénkisasz- szony védőszárnyai alatt: befogadott kutyák, otthonra lelt macskák, csimpánzcsalád és egy filozofikus hajlamú orangután. Groteszk idill, ahol a gazdaasszonyától elszakadt malacka is szállásra lel. Aztán a felháborodott szomszédok véget vernek a familiáris hangulatnak. Hőseinket elszállítják. Elal- tat(ják)nák őket, vagy me- het(nek)nének egy kórház kísérleti laboratóriumába, esetleg a vágóhídra. Ám Babe közbelép. A baljós feltételes módból jelen esetben nem lesz visszavonhatatlan kijelentés. George Millernek jó szíve van, nem engedi meghalni az állatokat. Még a béna kis korcskutya is feltámad végzetesnek tűnő balesete után. Pedig .járókájának” elgörbült kereke olyan baljóslatú lassulással forog élettelen teste fölött... (Jaj, szegény, sírta el magát ennél a jelenetnél két sorral előttem egy kamaszlány.) De hát ez mese. A kis korcsnak kutyabaja. Fut (gördül) tovább, s később még egy kamiont is üldözőbe vesz. A mesemondó csodát művel. Feltámasztja a kutyát és „szárnyat igéz a malacra”. Angyalszárnyat. Az állatok beszélnek, eszmét cserélnek, lelkűk van és személyiségük. Csak azt sajnálom, hogy ezt a filmet nem Homoki Nagy és Fekete István országában forgatták. De ami késik, talán nem múlik egészen. Hősök lennének: Hu, Kele, Csí, Lutra meg a többiek. Nagy Imre Négyen a főbb szereplők közül Gárdonyi IgL^^ Tamás A nyári szünidőben az egyetemisták már évek óta segítik a régészek munkáját fotö: laufer l.
