Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)
1999-03-10 / 68. szám
1999. március 10., szerda Hazai Tükör Dtinántuli Napló 3 A kormány a tartalékhoz nyúlt A kormány a minisztériumok pénzeszközeinek átcsoportosításával kíván nagyobb ösz- szegeket felszabadítani az ár- és belvízkárok elhárítására, ugyanakkor a Felső-Tisza gátjainak megerősítéséhez szükséges kétmilliárd forintot a költségvetés általános tartalékából fedezik - derült ki a kabinet tegnapi ülését követő sajtótájékoztatón. Katona Kálmán kormánybiztos beszámolója után a tárcák vezetői döntöttek a rendkívüli készültségnek a bodrogközi szakaszokra történő kiterjesztéséről, illetve arról is, hogy a víz elleni védekezést a lakott településekre kell koncentrálni. A vízügyi társaságok újabb szivattyúkat bocsátanak a rászoruló önkormányzatok rendelkezésére, az elfogyott üzemanyagot pedig - a kormánydöntés értelmében - csempészett illetve elkobzott készletekből is pótolhatják. Mint megtudtuk, a kabinet a kárt szenvedett lakossággal, a helyhatóságokkal és a biztosítókkal összefogva a víz levonulása után kész részt venni a károk enyhítésében is, ugyanakkor a Belügyminisztérium illetékesei megvizsgálják majd, hogy kik a felelősök például azért, hogy a vízelvezető árkok karbantartását sok helyütt elmulasztották. Borókai Gábor kormányszóvivő kitért arra is, hogy a Felső- Tisza gátjainak megerősítésére a költségvetés általános tartalékából a kabinet 2 milliárd forintot juttat a térségbe, a hiányzó munkaerőt pedig közmunkaprogram indításával pótolják. Kérdésre válaszolva a szóvivő cáfolta, hogy tartalékosokat is behívhatnak a gátak megerősítésére, ha a közeli napokban súlyosbodik az ár- és belvízhelyzet. A januári ausztriai buszkatasztrófa tanulságainak ismeretében a kabinet egyetért a közlekedési tárca javaslatával, amelynek lényege az, hogy sürgősen meg kell szigorítani a nemzetközi forgalomban részt vevő autóbuszokra vonatkozó előírásokat. Ezek szerint az idén szeptembertől várhatóan már csak a 18 évesnél fiatalabb járműveket engedik át a határon, a felső korhatár 2001-től 16, 2005-től pedig csupán 12 év lesz. Kötelezővé teszik továbbá a sebességkorlátozó berendezés beszerelését, s előírják azt is, hogy bizonyos speciális munkálatokat, mint például a fék- berendezés átvizsgálása, csak szakműhelyekben végezhetik ezentúl. A kormány elfogadta a koalíciós pártoknak a NATO-csa- patmozgásokkal kapcsolatos kompromisszumos javaslatát. Ennek az a lényege, hogy a magyar katonák külföldi békemisz- szióban való részvételének engedélyezéséhez a jövőben elegendő lenne az Országgyűlés plenáris ülésén jelenlévő parlamenti képviselők kétharmadának szavazata, míg az Észak-atlanti Szövetség hadgyakorlatain és a humanitárius akciókban való részvételt a kabinet is jóváhagyhatná. Takács Mariann Elégedetlen munkaadók Az Érdekegyeztető Tanács Bér- és Munkaügyi Bizottságának munkaadói oldala nem kifogásolja a tételes egészség- ügyi hozzájárulás megfizetésével kapcsolatos támogatási rendelet megjelenését, noha nem ért egyet annak tartalmával. A munkaadók képviselője elmondta, hogy véleményük szerint a rossz rendeletnél is kedvezőtlenebb helyzetbe hozná a munkaadókat az, ha továbbra is rendezetlen maradna e terület. A bizottság keddi ülésén véleményezte azt a rendelettervezetet, amelyik a tételes egészségügyi hozzájárulás kifizetéséhez nyújtható támogatásról szól. Az ide vonatkozó törvény alapján bizonyos munkaadók, meghatározott feltételek szerint, támogatásban részesülnek a Munkaerő-piaci Alapból az általuk foglalkoztatott munkavállalók után fizetendő tételes mértékű egészségügyi hozzájárulás megfizetéséhez. A Munkaerő-piaci Alap Irányító Testület 500 millió forintban határozta meg a kompenzáció ez évi mértékét. Ezt az összeget a munkaadói oldal elégtelennek minősítette, de kedvezőnek értékelte, hogy a kompenzációt egyéni vállalkozók is igénye vehetik. A munkavállalók képviselői nem fejtették ki a témában véleményüket, de azt jelezték, hogy a munkaadókkal értenek egyet. A bizottság beszámolót hallgatott meg a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat 1997 óta végzett munkájáról. A szolgálat 1997. június 1 -je és 1998. december 31-e között 78 alkalommal került kapcsolatba munkáltatóval, illetve munka- vállalóval. A felkért közvetítők, döntőbírók segítségével 15 munkahelyi vita rendeződött. Még mindig a víz az úr... A belvíz immár 350 ezer hektárt borít FOTÓ: FEB/MÉSZÁROS JÁNOS Továbbra is rendkívül súlyos a belvízi helyzet Felső-Sza- bolcsban, a Beregben, a Tisza-Szamos-Kraszna közén, valamint a Hortobágy-Berettyó vízgyűjtőterületén. Rendkívüli készültség elrendelése vált szükségessé a Bodrogközben is. A belvízzel borított terület jelenleg meghaladja az eddigi magyar „csúcsot”, a 350 ezer hektárt. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint javult a helyzet az észak-dunántúli, a Duna-Tisza közi és a dél-alföldi területeken, ahol a védelmi készültség enyhébb fokozatba lépett, mert a belvízzel borított területek csökkenése tapasztalható. Ennek ellenére országosan még mindig az elöntött területek növekedésével kell számolni. A belvíz jelenleg is több mint 270 települést fenyeget. Kilencezernél is több lakás, ház sorsa bizonytalan. Tegnap több mint 45 ezer ember volt közvetlen veszélyben, s eddig csaknem ezren kényszerültek otthonuk elhagyására. Változatlanul aggodalomra ad okot az árvíz is. A Tisza és mellékfolyói kiléptek medrükből, a vízszint mindenhol tovább emelkedett, csaknem ezer kilométeres szakaszon van még érvényben a harmadfokú készültség. A Duna Budapest térségében tetőzött, a felső szakaszokon lassú apadás indult meg, a szakemberek szerint azonban a veszély még nem múlt el. A folyó vízgyűjtő területén ugyanis 1965 óta nem esett annyi hó, mint az idén, s most már az időjárás függvénye, hogy milyen ütemben olvad el a hótömeg. Amennyiben az Alpokban gyors lesz a felmelegedés, a Duna is kiléphet medréből - tudtuk meg. Az ár- és belvízvédelmi munkálatokban mintegy 4 ezer polgári védelmi munkatárs 2 ezer technikai eszközzel vesz részt folyamatosan - tájékoztatta lapunkat Schieber József, a Magyar Polgári Védelem szóvivője. Megkezdték a Vám- és Pénzügyőrség által elkobzott, a szivattyúk működtetésére felajánlott üzemanyagok elosztásának megszervezését, és segítséget nyújtanak ahhoz, hogy ez el is jusson a felhasználás helyére. (s) Képtelenség a kisebbségi képviselet? Politikai szándék hiúsította meg az elmúlt nyolc év során, hogy a hazai kisebbségek parlamenti képviselethez jussanak - vélekedik Kaltenbach Jenó' kisebbségi biztos, aki lapunk kérdésére elmondta: nem tartja valószínűnek, hogy a következő országgyűlési választásokon a kisebbségek képviselői az alkotmányban megfogalmazott jogaikkal élve bekerülhessenek a parlamentbe. A politikusok által felvetett kisebb létszámú parlamentben a kisebbségek parlamenti képviseletének esélyei az ombudsman szerint még kevésbé biztatóak. Az alaptörvénnyel elléntétes helyzet megoldására felmerült egyik lehetőség szerint a kisebbségek nem rendes Kaltenbach Jenő FOTÓ: FEB képviselethez, csupán parlamenti jelenléthez jutnának. Vagyis tanácskozási joggal vehetnének részt a törvény- hozás munkájában, a kisebbségeket közvetlenül érintő kérdések megtárgyalása során pedig az egyetértési jogtól egészen a vétójogig terjedhetne választott vezetőik felhatalmazása. Ez a megoldás a szószóló szerint nem helyettesíti a parlamenti képviselethez való alapjogot, és az érintettek sem fogadták el. A legtöbbet vitatott kérdés az, vajon miként lehet elérni, hogy csak az adott kisebbséghez tartozók szavazzanak és választassanak képviselővé. Jogilag a kisebbségek regisztrálása, a választói lista lenne a megoldás, ám ezt - történelmi okokból - a kisebbségek ellenállással fogadják, így más utat kell keresni a probléma áthidalására - mondta Kaltenbach Jenő. (horváth) Hírcsatorna Gyermekpomó-ítélet. Szemérem elleni erőszak, megrontás bűntette miatt jogerősen 5 év börtönbüntetésre ítélte a Heves Megyei Bíróság Kun Istvánt, az egri gyermekpomóügy elsőrendű vádlottját. Az ítéletet kedden hirdették ki Egerben. Kun 1989 óta foglalkozott olyan pornográf videofelvételek készítésével, amelyeken gyermekkorú lányok is szerepeltek. Távozó államtitkár. Lemondott Tamóczi Tibor, a Környezetvédelmi Minisztérium köz- igazgatási államtitkára - közölte tegnap a tárca sajtófőnöke, Horváth József. Részleges egyetértés. Hámori József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője és Demszky Gábor főpolgármester tegnapi megbeszélésükön több, a millenniummal összefüggő program megvalósításában egyetértésre jutottak. A két politikus között fennmaradt azonban a nézeteltérés a Nemzeti Múzeum felépítésével kapcsolatban. Süketek párbeszéde? A Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordul a napokban egy magyarországi roma panaszos ügyében a Másság Alapítvány Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodája - közölte Fur- mann Imre igazgató. Mint elmondta, a panaszost két évvel ezelőtt egy rendőrkapitányságon olyan súlyosan bántalmazták, hogy a férfi egyik fülére megsüketült. A férfinak Magyarországon nem sikerült jogorvoslatot kapnia. Fellebbez a VDSZSZ. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete tiszteletben tartja, de nem fogadja el a Fővárosi Bíróság másodfokú végzését, amely jogszerűtlennek mondta ki a januári általános sztrájkot - mondta Gaskó István szakszervezeti elnök. A VDSZSZ felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bírósághoz, mert több ponton is vitatja a Fővárosi Bíróság döntését. Török repülőtér. Gyakorlatilag elkelt a debreceni repülőtér: az üzletre a közgyűlésnek ugyan még áldását kell adnia, de a megegyezés már megszületett egy török ingatlanbefektető társasággal - jelentette be Kosa Lajos polgármester. Pártvezetőváltás. Lemondott tisztségéről Gonda József, a Vállalkozók Pártjának elnöke. Az elnök 1996 májusa óta állt a szervezet élén. Gonda utódlására Ékes József, az MDF parlamenti frakciójának tagja a legesélyesebb. mmmm Tiszta haszon - biztos háttér! Pannon GSM előfizetés nettó 4800 Ft, bruttó 6000 Ft Most nettó 7600 Ft, bruttó 9750 Ft beszélgetéssel! Mindehhez Panasonic G450 már nettó 4800 Ft, bruttó 6000 Ft. Ezen felül további, rendkívüli készülékajánlatokkal is várjuk Únt, amíg a készlet tart! Területi képviseletünk címe: Pécs, Ferencesek utcája 6. Az ajánlatban szereplő készülékek csak Pannon GSM előfizetéssel együtt vásárolhatók meg. A fenti készülék ára Pannon GSM előfizetés nélkül értendő. További részletek az üzletekben. PANNON tttvt Az élvonal J GSM k A A. A