Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)

1999-03-10 / 68. szám

4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1999. március 10., szerda Negyvennyolc órát kaptak az alvállalkozók - Egy hete nem dolgoznak Szemét-ügy: piszok nehéz idők jönnek Egy hete nem szállítják el a közterületi szemetet a Közüzemi Rt. alvállalkozói. A várost elöntő kosztenger ügyében tegnap rövid távú villámmegoldás született, az illetékesek most azt ígérik, két napon belül helyreáll a rend. Az viszont továbbra is erősen kérdéses, mi lesz az ezt követő időszakban. Nagyon úgy tűnik, hogy a város válságköltségvetésének eredményeként szó szerint piszok nehéz időknek nézünk elébe. Utcai szemétkuka: már nagyon tele volt fotó: wébert. PÉCS Nem a pécsiek elhatalmasodott szemetelési kedvének tudható be, hogy napok óta fürdik a koszban a város. Egyszerűen arról van szó, hogy azok a vál­lalkozók, akiknek el kellene vinniük közterületeinkről a szemetet, immár egy hete nem dolgoznak. Jó okuk van rá, feb­ruár 18-a, a város költségveté­sének elfogadása óta arra vár­nak, hogy megmondják nekik, hányszor, hol és mennyiért kell idén ellátniuk feladatukat. A városüzemel­tetésért fele­lős Közüzemi Rt. három­éves szerző­dést kötött va­lamennyi al­vállalkozójá­val. Ennek azonban van egy minden évben, a város költségvetésének elfogadása után újratárgyalandó mellék­lete, amely pontosan azt szabá­lyozza, hogy milyen munkáért mennyi pénzt fizetnek nekik. A vállalkozók pedig a két hét vá­rakozást megelégelve - egyéb­ként jogszerűen - úgy döntöt­tek, amíg ez a kérdés nem tisz­tázódik, addig bizony egy pa­pírfecnit sem tesznek odébb. Albert Pál (képünkön), a Közüzemi Rt. igazgatója la­punk kérdésére cáfolta, hogy az rt.-nél gazdasági nehézségek lennének, azt azonban elis­merte, hogy a válságköltségve­tés eredményeként elég nehe­zen tudják majd ellátni a vá­rosüzemeltetési feladatokat. Éves szinten 544 millió forint­ból gazdálkodhatnak, az azon­ban már most világos, hogy várhatóan 244 milliót elvisz a közvilágítás. A maradék 300 millió igen szűkös keret, ebből kell ugyanis megoldani a köz­lekedési gondokat és a most csúcsproblémának nevezhető köztisztasági feladatokat is. Miután csak az első két hó­napban százmillió már elfo­gyott a kasszából, nem kell kü­lönösebben nagy tehetség ah­hoz, hogy megjósoljuk: idén zavarok lehetnek a városfenn­tartásban. A szemét-fronton kialakult helyzet miatt dr. Toller László­val sem lehetett madarat fo­gatni. A polgármester éles han­gon szólt a most uralkodó álla­potokról. Elmondta, minden egyes alvállalkozói szerződést ellenőrizni fognak, és ha úgy látszik, hogy az abban foglal­taknak a cégek nem tesznek eleget, akkor azokat záros ha­táridőn belül felmondják. A la­punkhoz is eljutott számos pa­nasz jó része mögött ugyanak­kor Toller László szerint a ko­rábbi pályázaton vesztes vagy épp most helyzetbe kerülni kí­vánó cégeket kell keresni. Szemét-ügyben tegnap végül villámmegoldás született, a cé­gekkel a Közüzemi Rt. a fenn­álló szerződés keretén belül egyedi, csak a következő hétre szóló megállapodásokat kötött, azzal a feltétellel, hogy a mun­kához a takarítóknak azonnal neki kell látniuk. Az illetékesek azt ígérik, két nap múlva Pé­csett már nem lesz olyan sze­meteskuka, amelybe ne lehetne bedobni egy csokipapírt. Albert Pál most abban bízik, hogy a külön-megállapodás érvényé­nek ideje alatt sikerül a rendel­kezésre álló pénzt úgy eloszta­niuk, hogy az év hátralévő ré­szében ne legyen semmilyen fennakadás a takarításban. Eb­ben egyébként nagy segítséget jelenthet az az ötven közmun­kás is, akit április elsejétől al­kalmaznak majd. Hogy valóban hatásos lesz-e a mostani döntés, az holnapra kiderül. Ha valamelyik alvál­lalkozó mégsem teljesíti a kü- lön-megállapodásban foglalta­kat, úgy az akár a „rendes” szerződés felbontását is ered­ményezheti. Á városban egyébként soha nem volt még példa ekkora szemét-zűrre. A legnagyobb gondok a Mohácsi út, a Ledina, a György-telep környékén valamint a város pe­remkerületeiben vannak. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szakem­berei a legrosszabb helyzetben lévő területeket már bejárták, és egyelőre elfogadták a Közü­zemi Rt. elképzeléseit. Lendvai Dávid Újabb süppedések SÁSD Az esők nyomán a Hősök terei talajhorpadásokat to­vábbiak követték, ezúttal a Keszler-kocsmánál. Autók alatt szakadt le az úttest, méteres lyukak keletkeztek ott, ahol decemberben be­temették az új telefonkábel nyomvonalát. A laza föld azonban veszélyesen üle­pedett. Albert Tibor üzlet­vezető, Jakab Ferenc aszta­los és Makai József marko- lós próbálkoztak a döngö- léssel. Végül Ács Zoltán önkormányzati képviselő és az építési hatóság köz­benjárására most már a fel­szólított alvállalkozók tö­mörítik a munkaárkokat. Cs. J. Afa-csalás a határátkelőn Az egesz úgy kezdődött, hogy kellett a gyerekeknek egy számí­tógép. A történet azonban csak eddig mindennapi. Húsz-hu­szonötezer forintos bevételért - az áfa jogosulatlan visszaigény­léséért - már két felnőtt férfi vesztette el az állását, kettő ellen fegyelmi eljárás folyik, és az ügynek még nincs vége. UDVAR, PÉCS Az udvari határátkelőhelyen dolgozó útlevélkezelő úgy dön­tött, hogy a százhúszezer forin­tos új számítógépnek általános forgalmi adóját visszaigényli, ezért tavaly decemberben egy horvát ismerősének nevére vásá­rolt gépet egy mohácsi szaküz­letben. A papírok birtokában a határátkelőn dolgozó pénzügyőr kollégáját megkérte, hogy iga­zolja: az árut kivitték az ország­ból. Mivel a pénzügyőr nem ta­gadta meg a szívességet, az útle­vélkezelő rövidesen hozzájutott a 19 600 forint áfához. A módszer olyan simának tűnt, hogy megismerve a törté­netet, egy másik, szintén Udva­ron dolgozó határőr is belevá­gott a csalás lebonyolításába, és egy másik pénzügyőr kollégáját kérte meg a segítségre. Az áfa huszonötezer forint volt. A Vám- és Pénzügyőrség Nyomozóhivatala először a horvát állampolgár ellen indí­tott vizsgálatot, mert az volt a gyanú, hogy ő megvette, ki­vitte, majd visszacsempészte az országba a számítógépeket. Csak később derült ki, hogy a gépek nem is hagyták el az or­szágot.- Mivel az ügy részben ügyészségi hatáskörbe tartozik, mi folytatjuk az eljárást - mondta dr. Kása Ferenc, a Ba­ranya Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal vezetője. - A két pénzügyőrt hivatali vissza­élés bűntettével, a határőröket az erre való felbujtással gyanú­sítjuk. Ezen kívül a kisebb kárt okozó csalás gyanúja is fennáll mind a négyükkel szemben. A kihallgatások során hár­man feltáró beismerő vallomást tettek, egy pénzügyőr tagadja a történteket. A határőrök mun­kaviszonyát közös megegye­zéssel megszüntették, a pénz­ügyőrök ellen fegyelmi eljárás indult. S. G. 2000 végére elkészül az új felüljáró Átalakul az Indóház tér PÉCS Az önkormányzat és a MÁV Rt. között tegnap aláírt megállapodás eredménye­ként még az idén elkezdik a Verseny utcát az Indóház térrel összekötő gyalogos fe­lüljáró építését. Ehhez kap­csolódóan a közlekedési mi­nisztérium (KHVM) is beje­lentette: ha 2001 végéig megépül a pécsi hangver­senyterem, akkor 100 millió forinttal támogatni fogja. A tavaly lebontott felüljáró 1950 óta szolgálta a város la­kosságát. Az új felüljáró más helyen, de hasonló céllal épül meg.- A beruházással a legmo­dernebb magyarországi gya­logos felüljáró valósul meg - véli a tervező Boa Sándor. - A főépülethez a jelenlegi utasellátó épület helyén fog csatlakozni, ahonnan egy üvegezett átjáró nyílik. Ä XXI. századot megelőlegező építményben az átjárást lép­csők és liftek segítik majd.- Ez a gyalogos felüljáró is elősegíti annak a tévhitnek az eloszlatását, hogy Pécs nehe­zen megközelíthető. Vasúton igenis el lehet ide jutni, és 2000 végétől már a vasútál­lomásra is gyorsabban juthat­nak el a pécsiek - mondta Sárái Gyula (kis képünkön), a MÁV területi igazgatója. Az önkormányzat és a MÁV anyagi eszközei mellett a magántőke bevonására is számítanak a mintegy 100 milliós fejlesztés során, hi­szen az Indóház téri feljáró­épületbe üzlethelyiségeket is terveznek. Tegnap délelőtt jelentette be Horváth Lajos, a KHVM főosztályvezetője, hogy mint­egy 100 millió forinttal támo­gatják az önkormányzati hangversenyterem létesítését, amennyiben az 2001. végéig megvalósul.- A vasút fontosnak tartja a kapcsolatot az önkor­mányzatok­kal. Ennek egyik jelen­tős tere a kul­túra. Nekünk is, de a vá­rosnak is fontos a Pé­csi Vasutas Koncertfúvós Ze­nekar. A működési feltételeik javítását segítené elő az új koncertterem, amelyben a tá­mogatás révén évi 30-40 fel­lépési, illetve gyakorlási al­kalmat kapnának - vélekedik •Horváth Lajos. A együttműködési megál­lapodás és szándéknyilatkozat bejelentése után a KHVM fő­osztályvezetője átadta a MÁV Rt. Területi Egészségügyi Központjának nemrég elké­szült új szintjét, amellyel to­vább bővülhetnek az itt nyúj­tott egészségügyi szolgáltatá­sok. Győrffy Z. Könyv tizennyolc művészről Tizennyolc pécsi, baranyai képzőművészt bemutató ki­advány jelent meg, tegnap mutatták be a Kisgalériában. Keményfedelű, százoldalas könyvet vehettek kézbe a művészet barátai és a megje­lent alkotók a Pécsi Kisgalé­riában, ahol a kiadvány szüle­téséről dr. Kunszt Márta, Pécs város közgyűlése kulturális bizottságának elnöke (képün­kön) tájékoztatta a vendége­ket. Elmondta, hogy Pin- czehelyi Sándor, a Pécsi Galé­ria vezetőjének kezdeménye­zésére jött létre a válogatás, amely most a bizottság és a galéria támogatásával jelent meg. Célja szerint a pécsi-ba­ranyai képző- és iparművé­szetet reprezentálja. Az alko­tók kiválasztását nagy vita előzte meg, hiszen a terjedel­met pénzügyi okok miatt is korlátozni kellett. Baranyában 88 hivatásos, a kiadványban is felsorolt képző- és iparművész van, közülük 18-at mutatnak be külön. Erdős János, Gellér B. István, Keserű Ilona, Lantos Ferenc, Pinczehelyi Sándor és Valkó László festőművé­szekről, Bencsik Ist­ván, Bocz Gyula, Colin Foster, Pál Zoltán és Rigó István szob­rász-, Dohány Sándor, Fürtös György, Füzesi Zsuzsanna, Molnár Sándor és Nagy Márta keramikus-, Jegenyés János és Kertészfi Agnes üvegművészekről rövid pá­lyakép olvasható, a művek színes felvételeit Körtvélyesi László fotóművész készítette. B. R. PORTRÉ „Némi javulás mintha már látszana” Várhatóan két héten belül megszületik a végzés a Hagyomány­tár Alapítvány bejegyzéséről, melynek kuratóriumi elnöke Vass Oszkár lesz. Folklór, tánc, gyűjtések, kiaknázatlan dol­gok: ezekről beszélgettünk.- Belsőégésű motorszerelő, er­dész, tánc, néprajz. Nehezen összerakható kép.- A motorszerelő, ez volt az egyetlen magyar nyelvű szak akkor otthon. Aki tehette, oda járt, vagy oda járatta a gyere­két. Az erdőt mindig is szeret­tem, így miután áttelepültünk, nem volt nehéz a választás. Táncolni akkortájt kezdtem, és mire végeztem, úgy gondoltam, ideje váltani. így lett Pécs, így lett a néprajz.-Nyolc év tánctanulás sok vagy kevés?- Technikailag jobb előbb kezdeni, de úgy gondolom, fia- talabban nehéz megérteni a lé­nyegét. seket. Járok ki Szigetvárra, meg időnként táncházakban is tanítok. Amúgy meg - szerin­tem - az embereket jobban ér­dekli a néptánc, a folklór, mint amennyi eljut hozzájuk. Úgy gondolom, az a baj, hogy bár voltak és vannak is ilyen fesz­Hogy legyenek állandó ese­mények. Olyan alkalmak, mi­kor úgy érezheti az, aki eljön, hogy mondjuk, egy napra a Rábaközbe került. Ha az em­ber elmegy valahová, úgy kell éreznie, hogy cirkuszban van. Persze, nem pejoratív értelem­ben. Nem Megfogni a légkört, amiben ezek a dolgok él­tek. Nem csupán a mozdulatokat, hanem a köze­get, közösséget is ismerni kell.- Tanítasz is.- Igen, a Kodály Gimnázi­umban, az első és másodéve­1974-ben született Nagyszalontán Vass Oszkár. Két évig gépszerelőnek tanul, majd családjával ’90-ben Magyar országra, egy Kemence nevű nógrádi faluba települ. 1996-ban erdészeti technikusként végez Sopronban, ezután kerül a JPTE néprajz szakára. Több mint nyolc éve táncol: tanul és tanít. tiválok, de csak alkalmakkor. Amikor összejön rá némi pénz. Pedig ezeknek mindig jelen kellene lenniük a kulturális életben. Ezért is az alapítvány. szabad a kö­zönséget, az érdeklődőt egyedül hagyni. El kell juttatni hozzá azt, amit már rögzítettünk.- Sok rögzítetlen téma van?- Nem szabad elfelejteni, hogy ez a terület folyamatosan alakul. A régi táncok mellé ­hogy a táncnál maradjunk - be­jöttek a polgári táncok: ez is része a táncfolklórnak. Nincs mese, ezt is „le kell gyűjteni”. Pécsnek kéne összefognia a dél-dunántúli régiót, de ezt nem tapasztalom, bár némi ja­vulás mintha már látszana. Mostanában abbamaradtak a gyűjtések is. Pedig van mit ta­nulni. T. G. Nőnapi késszúrás MOZSGÓ A szülők és az öt gyerek a tévé előtt ültek, a krimi azonban nem a képernyőn zajlott. A népes család együtt töltötte a hétfő estét, ám tévézés közben a szülők összeszólalkoztak. A félj egyszer csak felkapta a bicskáját és az öt gyerek előtt lapockán szúrta a feleségét. A sérülés súlyos.- A mentő ügyelete nyolc óra előtt jelezte, hogy szúrt sé­rüléssel szállítottak be egy mozsgói asszonyt Szigetvárra. Bár a nő előbb a férje ellen val­lott, később mégis balesetről beszélt. A férj elismerte, hogy dühében támadt az asszonyra - mondta Berkes István százados, a szigetvári rendőrkapitányság alosztályvezetője. S. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom