Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)
1999-02-21 / 51. szám
1999. február 21. Feketelistás munkásmozgalmi harcosok Pakson Ságvári Endre kommunista újságíró és terrorlegény ne szerepeljen egyetlen utcanévtáblán sem, jelentette ki Hajba Antal városi képviselő a legutóbbi testületi ülésen. A felszólalást néma csend követte, majd másnap tiltakozásroham lepte el a várost. Szóba került még az Április 4., valamint a Szabó Erzsébet utca is. A Munkáspárt alel- nöke nyílt levelet írt a polgármesternek, ösz- szevont gyűlést tartott az MSZP városi szervezete, nyilatkozatot adott ki a Paks Városért Mozgalom is. A dolog egyszerű ténykérdéssel indult: milyen formában cseréljék ki az elavult utcanévtáblákat. A kérdés szerint a táblákat kell kicserélni és nem a neveket. A városatyák erre nem akarnának pénzt költeni. Adományokból és a lakók hozzájárulásából szeretnék egységesíteni a táblákat. Az inkriminált mondat azonban elhangzott, miszerint ha táblát cserélnek, akkor a munkásmozgalmi neveket és évfordulókról elnevezett utcaneveket is változtatni kellene. Egyébként az inkriminált utcákban lakó emberek nem akarnak új nevet. Na, nem azért, mert visz- szasírják a múltat. Egyszerűen a későbbi macerás igazolványcseréktől sajnálják az időt. Tény az is, hogy egy korábbi rendelet szerint az utcanevek megváltoztatását az ott élő embereknek kell kérnie. Hazafi József Magyarország - Dél-DunántúE Harmadik oldal Muti kezei 600 millió lírát takarnak Gina Lollobrigida tagadja, hogy öregedés ellen! biztosítást kötött volna az egyik nagy francia biztosítótársaságnál. A pletykák szerint a most 72 éves egykori szépségkirálynő csillagászati összegre biztosította legendás dekoltázsát. A szerződés szerint évente megmérnék a keblei és a köldöke közötti távolságot, és ha az egy meghatározott szint alá süllyed, a biztosító fizet. Hogy Lollobrigidával kapcsolatban hihetünk-e a La Tribune de L’Assurance című francia biztosítási szakfolyóiratnak, amely alapításának 50. évfordulója kapcsán gyűjtötte csokorba a hírességek furcsa biztosításait, nehéz eldönteni, de az biztos, hogy nem Lollo lenne az első sztár, aki bebiztosította volna valamely testrészét. Legelőször Marlene Dietrich kötött magas összegű biztosítást lábaira, de Maria Callas operaénekesnő is biztosította a hangját, Marilyn Monroe úgyszintén a lábát, Juliette Greco pedig fekete hajtincsét. Omela Muti olasz színésznő 890 millió lírára biztosította az arcát, 600 millió lírára a kebleit, 300 millióra a lábát. Magyar színésznőről ez idáig nem érkeztek ilyen jellegű hírek, de felmerül a kérdés, vol- na-e lehetőségük egyáltalán. Elvileg mindennek van ára, mondja érdeklődésünkre Hetesi Iván, a Generali Budapest Biztositó Rt. pécsi képviseletve zetője, de pillanatnyilag nem tudna árat mondani, ha egy operaénekes a hangszálát kívánná biztosítani. Elképzelhető, hogy az európai csoportjuk ebben a kérdésben tanácsot tudna adni, és valószínű, hogy tudnának dönteni is. Nem ilyen egyedi, inkább tömegesen jelentkező igényeket próbálnak kielégíteni, tá- j é k o z t a t Kovácsáé Tímár Ildikó, a Nationale Nederlanden pécsi igazgatója. De a fenti problémához közel álló területen, az egészség- ügyi csomagjukban háromezer féle műtétre lehet biztosítást kötni. Meghatározhatják például azt is, hogy az ügyfél mekkora összeget kapjon, ha esetében szervátültetésre kerülne sor. Huszonöt éve dolgozik a biztosító szakmában, de ez idő alatt egyszer sem találkozott ilyen jellegű igénynyel. Nyugat-Európában információi szerint a nagyobb brókercégek ajánlják ki. a biztosítóknak a speciális, egyedi igényeket, s akkor derül ki, melyikük vállalja el, mert a biztosítótársaságoknak egyébként nincs bejáratott tarifájuk lábra, hangszálra, dekoltázsra és egyebekre. Persze azt az ügyfélnek is mérlegelnie kell, hogy érdemes e horribilis díjakat fizetnie egy nem feltétlenül bekövetkező eseményre, mert nem biztos, hogy tönkremegy a hangja, eltörik a lába, vagy a kebel és a köldök közti távolság fél méterrel csökken. Bár utóbbira azért 70 felett már van hangyányi esély. Cseri László Úgy statisztálnának! A Baranya Megyei Munkaügyi Központon keresztül toboroztak Komlón négyszáz főnyi statisztát egy készülő film forgatásához. Azonban a munka egyre késik - sokan azt hiszik, nem is lesz belőle semmi. Még tavaly novemberben jött a lehetőség, hogy egy nemzetközi koprodukcióban készülő magyar film bajai forgatásához 400 Komlón toborzott statisztát alkalmaznának. Ez négy napot jelentett volna, Bajára az utazást ingyenes különbu- szokkal oldották volna meg. A két napközbeni és kétszeri éjszakai munkát 8000 forinttal honorálták volna. A filmes vállalat részéről Koncz Gábor elmondta, hogy Tarr Béla rendező Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája című regényéből készít filmet, ennek egyik jelenetét vennék fel a bajai főtéren, 600 főnyi statisztériával.- Mindenképp téli környezet, kopár, rideg táj kell, de hó nélkül, tehát az időjárás is befolyásolja a munkát - tudtuk meg. - De nagyobb gond a színészegyeztetés, a főszereplő német színész például csak március 15-16- án ér rá legközelebb. Türelmet és megértést kérünk, továbbra is számítunk a komlóiakra! A készülő filmnek egyébként pécsi szereplői is vannak Fekete András és Barkó György személyében. A bemutató? A 2000 olyan szép kerek évszám! Aí. K. Cement a csontban Új, különleges, injektálható anyagot fejlesztettek ki az Egyesült Államokban, amelynek segítségével a csuklótöré- ses páciensek négy-hat héttel korábban szabadulhatnak gipszkötéseiktől, mert a befecskendezett cementanyag segít egyben tartani a törött csuklócsontokat. A befecskendezés után két perccel már megszilárdul, s addig stabilizálja a törött részt, ameddig az összeforr. Természetesen nem mindegy, melyik csuklócsontról van szó, mondja dr. Tóth Ferenc, a POTE traumatológiai osztályának orvosa, hiszen például a rádiusz törése esetén 4-6 hétig tart a gyógyulási idő, de van a csuklóban olyan csont is, például a sajkacsont, amelynek gyógyulásához három hónap is szükséges. Olyan csodaanyagról, amelyet beinjektálva pontosan odamegy a törés helyére, még nem hallott. Mert azt nem olyan könnyű megoldani, hogy a beinjektált ragasztóanyag csak azt Hogy a beavatkozás drága vagy olcsó, nehezen eldönthető ragassza meg, ami eltört, és nem ragaszt össze mindent, amit csak a környéken elér. Csontlemezt viszont nap mint nap használnak a cementes protéziseknél: ez az anyag ragasztja oda a protézist a combcsont szárához. Ha ez a csodaanyag még nem is, de egyéb új technikák azért szép számmal jelentek meg nálunk is ezen a területen. Mint például a csípőtáji törések esetén bejött új eljárások, amelyek drágák ugyan, de itt voltaképpen az implantátum, melyet a betegbe beültetnek, kerül sokba. Figyelembe véve azonban azt, hogy ettől a beteg a műtétet követő másnap már felkelhet, s nem alakul ki szövődmény, mint a régi technikánál, akkor nem is olyan drága. Mert nem kell újra operálni, gyógytornászt igénybe venni, és persze hamarabb is munkába állhat. Hogy mi drága és mi olcsó, az tehát nem is olyan egyszerűen megválaszolható kérdés. Cs. L. *** HÍREK *** Dialízis DombóvárotL A tervek szerint a város és a környező települések rászoruló vesebetegei számára a közeljövőben dialízisközpontot hoznak létre. (sz) Bolygó-együttállást fotóztak le az elmúlt napokban Makovics József irányításával a szalatnaki amatőr csillagászok. Gyönyörű látványt nyújtott a nyugati égbolton, ahogy kora este a Hold, a Vénusz és a Jupiter a Földről nézve egymás közelében ragyogott. fcsj Gyógyszerárak. Február 14-i számunkban a Richter Gedeon Rt. által gyártott Kalmopyrin tabletta ára tévesen jelent meg. Tehát a tabletta ára 1997-ben nem 1130, hanem 113 forint volt. Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván. Mohács 290 cm, változatlan, 2,0 fok, Őrtilos -92 cm, apadó, 2,1 fok, Barcs -59 cm, áradó, 3,2 fok, Dráva- szabolcs 43 cm, áradó, 1,4 fok. (Folytatás az 1. oldalról) A város és a Pécsi Erőmű Rt. olyan speciális műszert kívánt beszerezni, amely a szmog keletkezéséért felelős légköri képződményt jelezte volna előre. Pécs fölött néhány száz méter magasságban gyakran inverzi- ós réteg jön létre, amely szinte buraként visszafordítja füstöt. Az 50 milliós értékű műszer képes a földről mérni a légkör sűrűségének változását. Ez lehetővé tette volna, hogy a szmoghelyzetre ne „követő emberfogás” legyen a reagálás, hanem egy, másfél nappal előbb lépni lehessen a megelőzése, vagy enyhítése érdekében. A beszerzési költség felét az erőmű vállalta, a másik részét a Központi Környezetvédelmi Alapból remélte megszerezni a város. A pályázatot elutasították.- Végül is minden pályázatnak két esélye van - értékel Papp Béla alpolgármester. - A kökényi hulladéklerakó azonban másféle eset. Már tavaly januárban megítélték a támogatását, ám a végrehajtás elhúzódott az új kormány idejére. 1998 decemberében megvolt a 400 milliós beruházás műszaki átadása is. Ám közben a Környezetvédelmi Minisztérium vagyoni garanciát kért a várostól arra az esetre, ha netán másra költenék a pénz, mint amire kérték. A közgyűlés a Sportcsarnokot forgalom- képessé nyilvánította, és azt jelölte meg garanciának. Ezt a döntést a minisztériumban vagy nem értették, vagy nem akarták érteni, mert decemberben a támogatás megvonásának az volt az egyik indoka, hogy nem forgalomképes a garanciának megnevezett ingatlan. A másik ok pedig az, hogy az értékbecslését a megyei illetékhivatallal végeztettük el - ahogy ez az utóbbi hat évben szokás volt -, nem pedig légszennyezettség mérésének jelenlegi műszerei „esemény utáni” eszközök. Csak a „követő emberfogás" védekezési lehetőségét alapozzák egy magáncéggel, vagy szakértővel. Előzetesen nem volt ilyen szerződési kikötés. Ezek a kifogások a műszaki átadás utáni állapotban lévő beruházás vagyoni garanciájára vonatkoznak, immár teljesen értelmetlenül. Miniszteri döntésre hivatkozva december végén közölték, hogy a város nem kaphatja meg a 229 millió forintot. Az ügyben polgármesterünk megkereste a környezetvédelmi minisztert, aki nem is tudott a hivatkozott döntéséről. Megígérte, hogy utánanéz a történteknek. Azóta, másfél hónapja, reménykedünk. Az önkormányzat egyébként még tartozik a kivitelezőnek, és az elutasító döntésig azokat a számlákat is megelőlegezte, amelyeket a - közben megszüntetett - Központi Környezetvédelmi Alapból kellett volna fizetni. Dunai Imre Savanyúság romlott kolbásszal A közelmúltban az udvari határátkelőnél egy horvát kamionban - amely papíron céklát szállított - a vámosok élelmiszert és autóalkatrészt is találtak. Darnai Rezső, a Vám- és Pénzügyőrség Baranya j Megyei Nyomozóhiva- í ( tálának vezetője a következőkről tájékoztatott:- A horvát kamionnál j - amely mint utóbb ki- 5 derült, egy mohácsi tartósítóüzemben pa- 1 j költ fel - érdemes volt a 1 I szokásosnál alaposabb I vizsgálatot tartani. A hi- j vatalos céklaszállítmányhoz megszólalásig hasonló csomagolásban í l ugyanis jelentős meny- 1 nyiségű élelmiszert és gépkocsialkatrészt rej- < tettek el. A tételes vizsgálatnál kiderült, hogy 957 kg kolbászról és szalámi- j ról volt szó, továbbá 873 kg trappista sajtról és 456 doboz libamáj- j pástétomról. A dolog pi- I kantériája, hogy nagy- 1 részt lejárt szavatosságú áruról van szó, ezért elsősorban azt a nagy- | kereskedelmi céget keresik, ahol eladhattak ekkora tétel élelmiszert. A kolbász, sajt, libamáj értéke 1,8 millió forint, míg az alkatrész 270 ezret érhet. A mohácsi kft. vezetője, Schenk János és negyedrészbeni tulaj- j donosa, Puch László képviselő annyit közölt lapunkkal, hogy a kamion mielőtt a tartósítóüzembe érke- I zett, legalább egy napig állt a vásártéren. Mivel tőlük már nagyon sok árut szállítottak a múltban, ismerték a helyi csomagolási módot és ■ volt is ilyen anyaguk. Méhes K. > < i a ßiäiMteaälö áülJyaiJáaa li-)<rrj-iis-Aldli. jäsüi. üliJ 7íri a iijJi ■^^"«amcab* oingínserie ' SÉBlÉlifet