Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)

1999-02-21 / 51. szám

Körkép Második oldod ® Ä 1999. február 21. Hírek • Hírek ❖ BAIKONUR. Közép-európai idő szerint szom­baton 5 óra 17 perckor sikeresen elstartolt az orosz Szojuz TM-29 űrhajó, amelyen három kozmonauta utazik a Mir űrállomásra. Az orosz Viktor Afanaszjewel és a francia Jean-Pierre Haignerével együtt repülő Ivan Bella személyé­ben először tesz űrutazást szlovák állampolgár. A Szojuz 24 óra múlva kapcsolódik össze a Mirrel. Afanaszjev és Haigneré a tervek szerint hat hónapot tölt el az orosz űrállomáson. ❖ Nemzetiségi képviselők. Kukorelli Ist­ván, az Országos Választási Bizottság elnöke az Országházban tegnap átadta a négy évre szóló megbízólevelet a magyarországi lengyel, görög, szerb, szlovén országos kisebbségi ön- kormányzatok újonnan megválasztott képvi­selőinek. így összesen 90 képviselő került az országos testületekbe. A tizenhárom hivatalo­san elismert kisebbségből egyedül a román­ságnak nem sikerült képviselőket választania. !♦ Reformok 1999-ben, Ebben az évben több reform is várható, így például az adó- és költségvetési, a közigazgatási és az egészség- biztosítási területen - egyebek között erről be­szélt Stumpf István, a Miniszterelnöki Hiva­talt irányító miniszter a Fidesz-Magyar Polgá­ri Párt tegnapi országos választmányán. Irakban papot gyilkoltak Bagdadban meggyilkolták a síita mohamedánok fő­papját és a vallási elöljáró két fiát. Bár a gyilkosság péntekre virradóra történt, a hírt az iraki hírügynök­ség csak szombaton közölte. Bagdadban máris za­vargások törtek ki. Az iraki tájékoztatási minisztérium közleménye szerint Mohammad Szadek al-Szadr nagy ajatollah „förtelmes bűncselekmény áldozata lett: gyilkosai széthúzást akartak kelteni az iraki nép­ben”. Állítólag ez elkövetők közül néhányat már őri­zetbe vettek, és folyik a nyomozás a társaik után. ❖ Hiányzik a baloldali egység, a balol­dali erők összefogásának szükségességéről beszéltek szocialista, munkáspárti és szociál­demokrata párti politikusok, szakszervezeti vezetők a Baloldali Tömörülés tegnapi orszá­gos értekezletén. Szerintük az MSZP politiká­jában stratégiai fordulatra és a baloldali szer­vezeteknél pedig pártpolitikai egységre van szükség. Kapolyi László, az MSZDP elnöke úgy látja, hogy a baloldal legnagyobb ellenfe­le maga a baloldal. FELMEGALLAPODAS SZÜLETETT A PÁRIZSI KOSZOVO-KONFERENCIAN • • WW f FUGGOIATSZMA Párizsban több ezren tüntettek a NATO-beavatkozás ellen Az utolsó pillanatban, mie­lőtt felszálltak volna a NA- TO-gépek, a szerbek és a koszovói albánok is nagyjá­ból megalkudtak az autonó­miáról. Szerb források szerint a ju­goszláv fél elfogadta a ko­szovói autonómiáról szóló politikai megállapodást Rambouillet-ben, de azt nem, hogy végrehajtását a NATO felügyelje. A nyugat­európai országok viszont ra­gaszkodnak a NATO-csapa- tok jelenlétéhez, más reális biztosítékot nem látva a vál­ság tartós rendezésére. Eközben - diplomáciai for­rások szerint - a koszovói albánok is elfogadták a békemegállapodást, csupán két kisebb módosítást kér­tek a szövegezésben. Fásult várakozás kísérte szombaton Szerbiában és Koszovóban is a nemzetkö­zi összekötő csoport által a tartomány átmeneti auto­nómiájának kidolgozására két hete összehívott konfe­rencia menetét, illetve az Az esetleges NATO-csapások miatti aggodalmat in­kább újabb nyugati diplomaták távozása jelezte. Szombaton 75 amerikai követségi alkalmazott, illet­ve a családtagok utaztak el Belgrádból Budapestre. A brit és az olasz követségeken is csökkentették a lét­számot. esetleges NATO-légitáma- dást. A megegyezésre adott határ­idő elvileg délben lejárt, ami után „élesnek” tekinthető a NATO légicsapásokkal való fenyegetése. Az erőfeszíté­sek ellenére csak félmegál­lapodás körvonalazódott, ezért a diplomaták a ram- bouillet-i tanácskozást fel­függesztve, a katonai javas­lat elfogadására jövő hét keddjéig tovább folytatják az alkudozást. (sts) A z új őrület neve fogtetoválás. Ám felvételünk azért is izgal­mas, mert a bal kettesen látha­tó mosolyszimbólum körül hatalmas botrány és vita kerekedett. A 77 éves tervező, Harvey Ball mindössze 45 dollárt kapott öüetéért, amely nyo­mán a kerekded sárga fej két sze- mecskével és fülig érő szájjal mosolyszimbólummá vált az egész világon. Egy francia cég most magáé­nak mondja az ötletet, ezért a rajzoló ellentámadásba lendült. Szeretné, ha október elseje ezentúl a mosoly világ­napja lenne. Az ehhez kapcsolódó programban az értékesített vigyori jelkép minden egyes fillérét (legyen annak forrása kitűző, matrica vagy éppen fogtetoválás) jótékony célra kí­vánja felajánlani. Indul tehát a világ­méretű vigyorháború. (kul) Koalíciós kötélhúzás Feszülnek az ellentétek • Ötpontos küzdelem • Ha fizet, zsarolliatóvá válik Az elmúlt napokban minden újságolvasó ma­ga elé képzelhette a képet: egyik oldalon a Fidesz-vezetők, a másik oldalon a kisgazda politikusok fogják a kötél végét és folyik a „húzd meg - ereszd meg”. Mindkét csapat óriási erővel megpróbálja a maga javára el­dönteni a küzdelmet. Ki miért feszítette a kötelet? Mi­ben tükröződött a Fidesz és a Független Kisgazdapárt nézet- eltérése az utóbbi hetekben? Torgyán József, az FKGP elnöke élesen ellenezte a fideszes Deutsch Tamás ifjúsá­gi és sportminiszter tervét az egyesületi sportlétesítmények központi kezelésbe vételéről. Igaz, Torgyán doktor ezúttal a Fradi elnökeként szállt csatába, de mindkét oldalon felsorakoz­tak a pártkatonák is. Lányi Zsolt (FKGP), az Or­szággyűlés honvédelmi bizott­ságának elnöke bírálta Deutsch Tamás sportminisz­tert azért, ahogyan elbánt az MLSZ elnökségével, ezen belül elnökével. Nem tartotta de­mokratikusnak a miniszter módszereit. Répássy Róbert fideszes frakcióhelyettes az említett kér­désekben - szavai szerint - „el­harapódzó kisgazda-nyilatko­zatokra” utalva némiképpen erős szavakkal minősítette a Kisgazdapárt belső viszonyait. Valamiféle „utódlási harcot” vélt felfedezni a koalícióstárs háza táján. A kisgazdapárt parlamenti frakciója nyomatékosan jelezte, hogy ellenzi Pokorni Zoltán (Fi­desz) oktatási miniszter tervét egyetemek, főiskolák összevoná­sáról. A frakció meg akarja őrizni az agrár-felsőoktatási intézmé­nyek önállóságát, s ezen keresz­tül a kisgazda vezetésű agrártár­ca súlyát ezen a területen is. Bánk Attila, az FKGP frakció- vezetője - minden bizonnyal az Ausztráliában tartózkodó pártel­nök helyett - finoman kikérte magának a fideszes „kulcslyuk- leselgetést”, másrészt kijelentet­te: pártjában utódlási harcról be­szélni (a Fidesz részéről) hangu­latkeltő feltételezés. Bíbor Tatnás Itt tartunk most. Nem kevés tény azonban máris arra enged követ­keztetni, hogy ezekben a kérdések­ben a Független Kisgazdapárt sor- ra-rendre meg akarja fizettetni a Fi­desszel a koalíció árát. S ha most ez az FKGP taktikája, akkor a Fidesz nehéz problémák elé néz. Ha fizet, zsarolhatóvá válik, ha nem, gyen­gülhet a koalíció. A kötél tehát feszül. Magvarok: EGYÜTT Magyar Állandó Érte­kezlet néven politikai konzultatív testület lét­rehozását mondta ki a tegnapi magyar-ma­gyar konferencia záró- dokumentuma. A kon­ferenciát ezentúl éven­te megismétlik. Orbán Viktor miniszter- elnök, Martonyi János külügyminiszter, a ha­táron túli magyar szer­vezetek nevében pedig Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli el­nöke mondott beszédet. Felszólalt a nyolc, hatá­ron túli magyar szerve­zet elnöke, valamint a parlamenti pártok kép­viselői. A miniszterelnök kijelen­tette, a NATO tagjaként a kormánynak az az érde­ke, hogy a lehető legrövi­debb időn belül sor ke­rüljön a bővítés második körére, a környező or­szágok csatlakozására. Leszögezte, nemzeti kul­túránk csak a határon tú­li magyarok kultúrájával együtt teljes. „Magyarország euro- atlanti integrációja két­ségtelen előnyökkel jár a határainkon túl élő ma­gyarok számára is” - je­lentette ki Orbán Viktor. — STOP! A gyermekek szexuális kizsák­mányolása ellen küzdő nemzet­közi szervezet, az ECPAT tagjává vált a Család-, Gyermek- és Ifjú­ságvédelmi Egyesület. A szom­szédos országokban nagyon sok gyermeket kényszerítenek arra, hogy áruba bocsássa testét. A szakemberek szerint az ottani piacok telítődése után Magyaror­szág lehet a következő állomás. Celladam: betiltva? Félelemben A napokban csaknem 30 ezer súlyos beteg reszket azért, hogy életük utolsó szakasza emberhez mél­tó lehessen - tudatta la­punkkal Bányai P. Mihály, a Társadalmi Szervezetek Konföderációjának ügyve­zető elnöke. Elmondta: évente ennyien lehetnek azok a daganatos betegek, akik javuló közér­zetüket a Celladam-ter- mékeknek tulajdonítják. Őket halálfélelemmel töl­tötte el a hír, miszerint az Országos Gyógyszerészeti Intézet a minap visszavonta a készítmények gyártási en­gedélyét. Soros rendezvé­nyükre, vagyis a tegnapi Ci­vil Akadémiára azonban (sokadszorra) hiába várták az OGYI képviselőjét, hogy magyarázza meg a döntést. Borvendég professzor any- nyit mondott: nem kíván részt venni a fórumon. Kovács Ádám, a Celladam feltalálója érdeklődésünkre elmondta: immár 10 esz­tendeje azonos körülmé­nyek között folyik a gyár­tás. A gyógyhatásúnak mi­nősített cseppekkel és kú­pokkal elégedettek a bete­gek. A klinikai kezelés során használt injekciókról is pozi­tívak a visszajelzések. A fel­találó ezért beadta felleb­bezését az OGYI döntése ellen. (cs. b. j.) i A i

Next

/
Oldalképek
Tartalom