Új Dunántúli Napló, 1999. január (10. évfolyam, 1-30. szám)
1999-01-05 / 4. szám
1999. januar S., keuu Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 Idén szemétdíj helyett kommunális adót szednek SELLYE A december utolsó munkanapján megtartott testületi ülésen a képviselők döntöttek a kommunális, adó januári bevezetéséről. Az új adónem elsősorban a magánszemélyek szemétszállításának díját tartalmazza, de a testület a későbbiekben ebből szeretne különböző kommunális jellegű beruházásokat is megvalósítani.- Egy évre lakásonként 4000 forint lesz a kommunális adó. Ezt két részletben, márciusban és szeptemberben kell befizetni - tájékoztatta lapunkat dr. Fekete Zsolt aljegyző. - Amennyiben a lakástulajdonosok között valaki 70 év feletti, akkor a lakás után nem kell adót fizetni. Ha pedig 60 feletti a lakás bármelyik birtokosa, akkor 50 százalékos fizetési kedvezmény jár. Mindezek mellett a kisváros jegyzőjénél egyéni elbírálás szerint a többgyermekesek és a szociálisan rászorultak is kaphatnak fizetési kedvezményt. A képviselők szerint a négyezer forintos adó az idősek és a háromtagúnál nagyobb családok számára is kedvezőbb, mint a személy szerint fizetendő szemétszállítási díj lenne. Gy. Z. Szervezni PÉCS Februárban új, érettségire épülő szakképzési forma honosodik meg az Apáczai Csere Gimnáziumban. A tanfolyam ideje két év. Az önkormányzat a közelmúltban közgyűlési határozatban is kifejezte egyetértését, egy 30 fős osztály indítását. Húsz éves korig lehet jelentkezni, a 13. és 14. évfolyamon elsajátítandó ismeretek „szociális szervező és gondozó” szakmára képesítenek, tudtuk meg Csirke Ernőtől, a gimnázium igazgatójától (képünkön). Az érdeklődők döntő többsége nő. Az országos képzési jegyzékben szereplő, középfokú , gondozni végzettséget adó szakmával a szociális szférában - idősek otthona, családsegítő irodák, gyámügy területén lehet elhelyezkedni. A középszintű képesítést adó képzés ebben a formában újdonságnak számít. Egy főre jutó költsége 72 ezer forint évente, míg az önkormányzat által az államtól igényelhető normatív támogatás ösz- szege 103 800 forint. Tehát a fenntartónak nem jelent többletkiadást. Az iskolában már hagyományos a humán szervezői képzés, a tanárok felkészülten várják az új feladatot. B. R. Nyit a város felé a kollégium KOMLÓ A múlt év végén a Kazinczy Szakközépiskola kollégiuma három pályázatával is nyert a Közoktatás Fejlesztéséért Alapítványnál. Az egyik pályázat, amelyen a kollégium - eddigi tevékenységének kibővítésére - 600 ezer forintot nyert, egy ifjúsági klub kialakításáról szólt. A klubnak kötött és kötetlen programjai egyaránt lesznek. Ahogy azt Mandel Andrásáé igazgató elmondta, nemcsak a kollégisták és középiskolások lehetnek tagjai a közösségnek. Az egyébként koedukált intézménybe ezentúl bármelyik fiatal beléphet, aki elfogadja a klub házirendjét. Mivel a városban jelenleg nincs mozi, a vezetők és a diákok közösen úgy döntöttek, hogy a kollégiumban egy filmklubot is kialakítanak. Majd’ 200 ezer forinttal gyarapodott az intézmény azáltal, hogy a Kincses Ágnes nevelőtanár vezette néprajzi szakkör az értékek megőrzésére, valamint eszközök gyarapítására pályázott. Az áprilisban, valamennyi megyei középiskola részvételével a Kazinczy kollégiumában megrendezendő néprajzi hétre 100 ezret nyert el az intézmény. D. G. A déli IC már el sem indult Mivel a MÁV Rt. továbbra sem fogadta el a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének huszonegy százalékos béremelési követelését, tegnap nulla órakor ismét sztrájkba kezdtek a VDSZSZ tagjai. A MÁV pécsi igazgatóságának területén csak a kora délutáni órákban jelentkeztek az első komolyabb fennakadások. A szakszervezet szerint a munkáltató törvénybe ütköző módon igyekezett rávenni a vasutasokat a munkára, és ahol ez nem sikerült, a kollektív szerződést megsértve váltotta le a szolgálatban lévő embereket. A MÁV cáfolta mindezt. PÉCS - BUDAPEST A hajnali órákban még zavartalannak tűnt a forgalom Pécs és a főváros között annak ellenére, hogy Baranya megyében a nagyobb vasúti csomópontokhoz kötődő vonalakon, így Pécs és Pécsvárad, Sellye és Harkány, illetve Pécs és Mohács között hétfőn csak egy-egy vonatpár közlekedett. Később kiderült, hogy a felénk tartó postavonat Nagytétény térségében elakadt, de ez sem okozott különösebb gondot, hiszen a szerelvényre nem rakták fel a küldeményeket a postai alkalmazottak, hanem a helyzetre felkészülve a közúton szállították el Pécsre. A közölt adatok szerint a pécsi igazgatóságon 89-en nem vették fel a munkát a hajnali szolgálatosok közül.-A szám megtévesztő, hiszen csak ennyien válaszoltak igennel arra a kérdésre, hogy sztrájkolni fognak-e. Valójában nagyobb a nem dolgozók létszáma - vélte Sznyida András, a VDSZSZ területi munkatársa. - A MÁV Rt. dupla vezénylést alkalmazott, vagyis azokra a helyekre, ahol VDSZSZ-dol- gozó állt, új embereket vezényelt, vagy az állomásfőnököknek adta át a szolgálatot. Ez sérti a kollektív szerződést - folytatta. Információink szerint a pécsi igazgatóságon is előfordult, hogy szolgálati lakásuk, vagy egyéb kedvezményük elvesztésével fenyegették meg a szak- szervezeti tagokat.- Elképzelhető, hogy több vonat műszaki kocsivizsgálat nélkül futott ki a nap folyamán a pályaudvarról. Összesen több vonat indult, mint amennyit a még elégséges szolgáltatás tartalmaz, és mi a plusz szerelvényekért nem vállalhattunk felelősséget - mondta a VDSZSZ tisztségviselő. Az elégséges szolgáltatás szerint minden vonalon legalább két pár szerelvény közlekedett a nap folyamán, vagyis - ha az ember rászánt néhány plusz órát - meg lehetett fordulni két állomás között. Azok a szerelvények, melyeket a MÁV e minimum felett indított útnak, sokszor nem érték el a céljukat, vagy bizonyos szakaszokat busszal kellett megtenniük az utasoknak. Este fél öt után öt perccel elindult egy személy- vonat Budapest felé, melynek végső céljaként Puszta- szabolcsot határozták meg. Onnan autóbusszal vezetett az út Jo- vább. A kora esti órákig kétszázhuszonnyolc sztrájkolót jegyeztek az igazgatóság területén, és A postavonatra várva közéjük tartozik az a hetven pályamunkás is, aki - bár nem vesz részt a forgalom irányításában - nem vette fel a munkát.- A menetrend szerinti járatok hetven százalékát elindítottuk, de ez persze nem jelenti azt, hogy minden szerelvény elérte volna a célját. Nincs tudomásom arról, hogy műszaki felülvizsgálat nélkül indult volna el szerelvény - mondta Sülé Ferenc (képünkön), a helyettes területi igazgató. A MÁV Rt. helyi vezetői cáfolták, hogy területükön munkahelyük elvesztésével vagy bármi mással megfenyegették volna a sztrájkolókat.-A kritikus helyekre biztonsági okokból valóban olyan embereket vezényeltünk ki, akik FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ vállalták a munkát, de ez a MÁV egy előzetes elvi állásfoglalása miatt történt így, mely szerint ilyen esetekben ennek az eljárásnak nincs törvényi akadálya - ismertette a helyettes igazgató. A pályaudvarokon és a kis forgalmú vonatokon felkészültek, a vártnál türelmesebbek voltak az utasok. Ez persze nem vigasztalja azt, aki egyetemi vizsgáról, tárgyalásról maradt le a sztrájk miatt. Lapzártánkkor még folytak az egyeztetések. Amennyiben nem születik megállapodás, ma is a tegnapi rendszerben járnak a vonatok. Aki a sztrájk alatt is a vasutat választja, indulás előtt mindenképpen tájékozódjon az utazási lehetőségekről (tudakozó: 72-312-443). S.G. Száz forint lesz a burgonya? A környező országokban rossz volt a termés, ezért megnövekedett a magyar burgonyakivitel. A terméktanács azt prognosztizálja, hogy megismétlődhet a három évvel ezelőtti krumplihiány, s száz forint fölé emelkedik az ára. BARANYAI KÖRKÉP A nyugat-európai országokban a fagy miatt nem tudták betakarítani a termés egy részét, a hiány megszüntetésére magyar termelőktől is vásároltak burgonyát. A terméktanács az export miatt attól tart, hogy a tavaszi hónapokban megismétlődhet a három évvel ezelőtti drágulás. A siklósi és a mohácsi zöldségkereskedők jelenleg még „előszelét” sem érzékelik a hiánynak, de azt állítják: ha az alföldi termelők jobban járnak az exporttal, biztosan hiány lesz a piacon, hiszen szinte az egész ország onnan vásárolja a krumplit. A Pannon Zöldért Kft. igazgatója, Berta Sándor (képünkön) szerint az alföldi felvásárlóhelyeken már most érezhető az áremelkedés, viszont ezt még betudják a januári „normális” árváltozásnak. Meglátása szerint egyáltalán nem volna meglepő áprilisban a 100 forintos ár, hiszen december végén már 80 forintért kínálták a csarnokban. Horváth Attila, a szentlőrinci burgonyatermelő Solanum Kft. igazgatója viszont nem látja ilyen sötéten a helyzetet. Áz export nem lesz tartós - mondja -, mert a nyugat-európai minőségi igényeknek* nemigen felel meg a magyar krumpli. B. G. A burgonya árváltozása Baranyában (lorint/kilogiamm) 1995 1996 1998 1998 1998 1998 dec. márc. aug. szept. okt. dec. Hírcsatorna Egy grazi domkappeimeister, Josef Döller dirigálta a pécsi bazilikában az év végi hagyományos hangversenyt. A vendégkamagy most mutatkozott be Baranyában a püspökség meghívására. Az énekesek Saint- Seans kevésbé ismert oratóriumát is tolmácsolták, (cs) A vasárnapi székelysza- bari kéménytűz is arra int, hogy át kell nézetni a szakemberekkel az öreg füstelvezetőket. A szabálytalanul beépített farészek ugyanis gyakran kigyulladnak és a lángok veszélyeztetik a lakást. (cs) A karásziak újévi területi köszöntőmondó versenyt tartanak január 9-én a község teleházában. Benevezni lehet régi népi, sőt saját alkotásokkal is. (cs) Érdeklődés a vár iránt PÉCSVÁRAD Hivatalosan október végével - amint arról már lapunk is beszámolt - lejárt a vár bérleti szerződése, melyet a korábbi üzemeltető a jelenlegi körülmények között nem kívánt megújítani. Az önkormányzat ezért év végén új pályázatot írt ki, mely szerint ez év elejétől akár már használható is lenne a műemlék épület. Bár hivatalos megkeresés még nem érkezett, érdeklődő már jelentkezett a múlt év végén a városházán, de egyelőre még további megbeszélésekre van szükség a vállalkozó és a város vezetése között. Ny. Sz. Regionális foglalkoztatási együttműködés pályázati forrásból A PHARE valamennyi magyarországi fóruma támogatja a négy dél-dunántúli megye közös, a munkanélküliség hatékonyabb kezelését célzó pályázatát. Az elnyert 177 millió forintot többek között a sikeres pályaorientáció megvalósítására, illetve a női munkanélküliség csökkentésére fordítják. matos együttműködése mellett Zala dolgozza ki a régió foglalkoztatási PECS-SZEKSZARD A Baranya Megyei Munkaügyi Központ vezető közreműködésével megyénk, valamint Somogy, Tolna és Zala megye összesen 177 millió forintnak megfelelő támogatást nyert el a legégetőbb foglalkoztatási problémák kezelésére. A témában tegnap Szekszárdon tartott egyeztetésen már az egyes al- programok felelőseit is megválasztották. • - Az érintett megyék folyakoncepcióját, Somogy a tartósan munka- nélkülieknek nyújtható hatékony szociális segítség- nyújtás, Tolna a sikeres pályaorientáció kereteit állapítja meg, míg megyénk a női munkanélküliség kezelésének módozatait tárja fel - tájékoztatott Janovics László (képünkön), a Baranya Megyei Munkaügyi Központ igazgatóhelyettese. A PHARE által támogatott program teljes futamideje másfél év, de az egyes elemek által biztosított lehetőségek - megyénként pályaorientáló információs központ, a tartós munkanélkülieket segítő szociális szolgáltatási háló - a kirendeltségeken keresztül már idén eljuthatnak a munkanélküliekhez. A megyei munkaerőpiaci szervezet már most rendelkezik olyan önkormányzati, illetve a különböző civil szervezetektől származó együttműködési nyilatkozatokkal, amelyek garanciát adhatnak a sikeres indulásra. Kaszás E. A holtak emléke is kötelez SÁSD Az önkormányzati temető bővül, a belvárosi sírkert pedig várhatóan kegyeleti emlékhely lesz. A vasúton túli Új temetőben a harmadik, immár utolsó parcellaszinten kezdték meg az új sírhelyek kialakítását. A többi szint elég gyorsan megtelt nyughelyekkel. Tavalytól például majdnem hetvenen alusszák itt örök álmukat, az elmúlt csaknem két évtized alatt pedig, amióta a jelenkori temetkezési hely működik, - mintegy félezer holtnak adták meg a végtisztességet. Sajnos az utóbbi esztendőkben mind többen halnak meg, és kevesebben születnek. A születők száma 1998-ban nem érte el az ötvenet. A város vezetősége már most azon gondolkodik, hogy déli irányban bővíti az Új temetőt. Idén megteremtik a pénzügyi feltételt, jövőre pedig parcelláznak. A centrum csaknem háromszáz éves sírkertjéről sem feledkeznek meg helytörténeti értékei miatt sem. Új sírokat azonban nem jelölnek ki, csak a kripták használhatók, míg a régi sírhantba hamvvedret lehet elhelyezni. S ha elég lesz a pénz, a Hősök tere emlékparkját bővítik. Ahogy eljő az idő, az elhagyott fejfák alól exhumálják a földi maradványokat, és ha nincs hozzátartozó, egy helyen hántolják el a csontokat, ahogy ez történt a kopj áfás kert építésekor is. Csuti J. Lehetőség tartós munkanélkülieknek