Új Dunántúli Napló, 1999. január (10. évfolyam, 1-30. szám)

1999-01-25 / 24. szám

6 Dünántúli Napló Gazdasági Tükör 1999. január 25., hétfő ARCÉL A csapatmunka híve a DÉDÁSZ új vezetője Februártól új vezérigazgató, Faluska Zoltán irányítja a DÉDÁSZ Rt.-t. A bonyhádi születésű 43 éves szakember 1979-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen villa­mosmérnökként, később mérnök-közgazdász diplomát is szerzett. Korábban a DÉDÁSZ szekszárdi üzletigazgatósá­gát vezette, majd a cég személyügyi igazgatója lett. Nős, családjával Szekszárdon él. Röviden Kesztyűsök adománya. Százezer forintos támoga­tást nyújtott az OK Magyar Kesztyú'gyártó Kft. a siklósi Dózsa György úti óvodá­nak. A cég minden évben azon települések gyermek- intézményeit jutalmazza, ahol a kft.-nek telephelyei működnek. (I) Az adózás új rendje. Ta­nácskozást tart az adózási változásról a vezetési tudo­mányos társaság január 18- án a Patria Szállóban. Feb­ruár 2-án ugyanitt a társada­lombiztosítás új szabályozá­sáról hallhatnak tájékozta­tást a résztve veik. (I) A VILÁG PIACAIN Egy helyben toporgó árak Tartott árszint alakult ki az elmúlt napokban a nemzet­közi búzapiacokon. Az Ag- rograin jelentése szerint a tőzsdéket inkább a techni­kai jellegű kereskedés uralta, a nagy alapok vételi ügyletekkel fedezték el­adási pozícióikat. Ez meg­akadályozta az árak jelen­tősebb csökkenését. A piaci szereplők fi­gyelme az orosz tender felé irányult. Az orosz segély- program keretében az Eu­rópai Unióval kötött bú­zamegállapodást várhatóan január végén írják alá. Az EU első lépésben valószí­nűleg 280 ezer tonna fran­cia (intervenciós) búzát fog szállítani. A hírek szerint Oroszország Ukrajnával is tárgyal 1 millió tonna búza vásár­lásáról, amelynek árát gáz­zal egyenlítené ki. jelenleg a búza tonnánként 107 dol­láron cserél gazdát FOB francia kikötőben. A kukorica piacán is tar­tottak a jegyzések. Argen­tin jelentések szerint a ku­korica vetése január else­jén 93 százalékos volt, a vetések állapota jónak mondható, kivéve a száraz­sággal küszködő déli és középső területeket. A ké­sőbbiek során a termés szempontjából sok múlik majd e vidékek csapadék­ellátottságán. A kukoricá­ért - FOB Mexikói-öböl­ben - 96-102 dollárt adnak jelenleg. Wágner Katalin — Életrajzi adataiból kitűnik, hogy eddigi pályafutása szinte teljes egészében a DEDASZ- hozköti.-Valóban, már a Budapesti Műszaki Egyetemet is a cég ösztöndíjasaként végeztem el, és utána végig a DÉDÁSZ al­kalmazásában álltam. Hét évvel ezelőtt a pécsi JPTE Közgazda­ságtudományi Karán mérnök­közgazdászként szereztem má­soddiplomát. Tanulmányaim során a vállalati kultúrával, megváltoztatásának lehetősé­geivel foglalkoztam mélyeb­ben. A szolgáltató nagyvállalat átalakításában sok lehetőségem volt és lesz is kamatoztatni ezeket az ismereteket. Jakab István, a MAGOSZ társ­elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta: már évek óta indo­kolt volt az agrárágazat e szek­torának kiemelt támogatása. A mostani szabályozási rendszer révén a gazdák könnyebben juthatnak hozzá a támogatá­sokhoz, mindössze egyetlen fel­tételt kell teljesíteniük: regiszt­ráltatni magukat. Az európai uniós csatlako­záshoz közeledve ugyanis el­engedhetetlenül fontos, hogy a földművelésügyi kormányzat pontos információkkal rendel­- Újdonsült vezérigazgató­ként milyen filozófiával kezd a munkájának?- A siker lényegét három fő pontban látom. A hangsúlyt a csapatmunkára kell helyezni, amin belül elkötelezett embe­rekre kell építeni. Az eredmé­nyesség ugyancsak fontos eleme a céljaink közös megha­tározása, a feladatok összehan­golt végrehajtása. A módszert kipróbálhattam már a szek­szárdi üzletigazgatóság vezető­jeként, illetve személyügyi igazgatóként, és a filozófiát megtartom új beosztásomban is.- Mit tekint az első' fontos feladatának? kezzen az árutermelői körről. Ám szükséges a pontos nyil­vántartás a támogatások igény- bevételéhez is. A MAGOSZ képviselője rendkívül időszerűnek tartja, hogy felgyorsuljon a családi gazdaságok nyugati típusú szö­vetkezése, e nélkül ugyanis nem tudnak versenyképesen csatlakozni az EU-hoz. A finanszírozásról szólva Ja­kab kifejtette: a családi gazda­ságok és gazdaszövetkezetek forgóeszközzel történő ellátá­sához intenzív banki részvé­- Az EU-csatlakozás, illetve az energiapiaci liberalizáció előkészületeiben már eddig is sok változás történt a cégnél. A szervezeti átalakulás még nem zárult le, a munkát folytatni kell. Az átalakulást ma már nem az jellemzi, hogy a dolgo­zóknak távozniuk kell, sokkal inkább egyes tevékenységek kiszervezéséről van szó a szol­gáltató társaság versenyképes­ségének növelése érdekében. Az anyavállalatról leszakadó kisebb cégek között van olyan, ami teljes mértékben dolgozói tulajdonba kerül, mások DÉ- DÁSZ-tulajdonban maradnak. Ezek a társaságok a továbbiak­ban piaci körülmények között működnek majd, a kezdeti idő­szakban a DÉDÁSZ Rt. azzal támogatja őket, hogy munkát ad számukra.- Magánemberként hogyan mutatná be néhány mondatban a DÉDÁSZ új vezérigazgató­ját?- Családommal Szekszárdon élünk, a későbbiekben tervez­zük Pécsre költözésünket. Fele­ségem a tolnai megyeszékhe­lyen a Kereskedelmi Bankban dolgozik, 18 és 14 éves lánya­ink tanulnak. Elfoglalt ember vagyok, ennek ellenére több kedvenc szabadidős elfoglalt­ságom is van. A focit mindig nagyon szerettem, a mai napig szívesen rúgom a labdát, ha al­kalmam van rá. A sportok kö­zül még a tenisz vált kedven­cemmé. Kikapcsolódást jelent számomra a vadászat, és szek­szárdi lévén bortermeléssel is foglalkozom. Valamennyi hob­bim a pihenést, a szakmai mun­kából való kiszakadást hozza meg számomra. Kaszás E. telre van szükség. A pénzinté­zeteket érdekeltté kell tenni en­nek a szektornak a pénzhez jut­tatásában. Jelenleg a bankok a szá­mukra jelentéktelen összegű hi­telkérelmekkel nem szívesen foglalkoznak, ha mégis, akkor a hitelképesség elbírálásánál a családi gazdaságok harmadosz­tályú minősítést kapnak, ami azt jelenti, hogy magasabb ka­matot kell fizetniük. A társelnök sürgeti az állam szerepvállalását a hitel garantá­lásában és a kamatok részbeni átvállalásában. Létfontosságú­nak tartja a családi vállalkozá­soknak újabb finanszírozási forrást jelentő földjelzáloghitel intézményének mielőbbi bein­dulását is. Újvári Gizella A gazdakörök elégedettek az új agrártámogatási rendszerrel Többen, többet, egyszerűbben A Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége a tavalyinál átlát- hatóbbnak és kiszámíthatóbbnak tartja az idei agrártámoga­tási rendszert. Azzal, hogy a kistermelők és családi gazdaságok egyszerűbben és nagyobb arányban jutnak az állami pénzek­hez, javulhat versenyképességük, jövedelmezőségük. Rossz szántókból jó erdő lehet Energiaültetvények - akácból, hároméves ciklussal Az alacsony termőképességű, tíz aranykorona-értékűnél rosz- szabb minőségű szántók kitűnően hasznosíthatók erdőtelepí­téssel. Különösen abban az esetben érvényesül ez az előny, ha ezek az erdők olyan energiatermelő ültetvények, amelyeknek fáit már a telepítéstől kezdve úgy gondozzák, hogy három év múlva aprítékként kazánokat fűtsenek velük. A minap, egy magánerdő-tulaj- donosoknak szervezett debre­ceni tanácskozáson - amelynek témája a biomassza hasznosí­tása volt - rámutattak, hogy a kormány egyelőre nem nyújt kellő támogatást ahhoz, hogy az energiaerdők telepítése nye­reséges legyen, pedig mint mondták, jelenleg hazákban egy hektár erdő ültetése - tő­számtól és művelési fajtától függően - 120 és 176 ezer fo­rint között mozog, s ennek az összegnek haszonnal kellene megtérülnie. Az erdészek szerint a három­éves életciklusú energiaerdők telepítését az is indokolja, hogy azokkal nemcsak a rossz ter­mőképességű földek hasznosí­tása, hanem hatékony, környe­zetkímélő energiaforrás előállí­tásának feltételei is megterem­tődnek. A problémával foglal­kozó szakértők szerint a jelen­legi energiaültetvények legfon­tosabb fafajtája az akác lehet, mert ennek aprítéka biobrikett formájában magas fűtőértéket képvisel. Az akáczúzalék ma­gas hőfokon és nagy nyomáson összepréselve olyan szilárd, hogy épületekben akár beton­elemeket is helyettesíthet - hangzott el a fórumon. Jelenleg Tatán és Sárospata­kon működik az erdőhasznosí­A befektetett összegnek rövid időn belül meg kellene térülnie tás során keletkező hulladékot felhasználó erőmű. Különösen nagy jelentősége van ezeknek a hőerőműveknek, mert minimá­lis a károsanyag-kibocsátásuk, és távlatilag villamosenergia- hasznosításra is alkalmasak. A kombinált ciklusú erőművek Svédországban és Ausztriában már hatékonyan működnek. Újra zakatolnak a gépek MOHÁCS A különböző minőségű, a színskála minden árnyala­tában készült kézimunkafo­nalakból valamikor egész hegyek vártak kiszállításra a raktárakban, innen látták el szinte az egész országot. Egyszerűen csak rongygyár­nak hívták a városban a TE- MAFORG-ot, azt az üzemet, amely a nyolcvanas évek vé­gén még több mint hatszáz embert alkalmazva hulladék textíliák feldolgozásával, új­rahasznosításával foglalko­zott. 1988-tól aztán megkez­dődött a fokozatos leépítés náluk is. A dunaparti gyár­részt évekig bérlőknek adták ki, kesztyűszabászattól disz­kóig több célra is igénybe vet­ték tőlük, majd tavaly eladták. A részvénytársasággá ala­kult cég a mélypontján 35 dolgozóra apadva teljesen visszavonult a Budapesti or­szágúti telephelyre. Itt a hul­ladék rongyok válogatása, fel­tépése soha nem szűnt meg, de a termelés mennyisége alaposan lecsökkent, ám mel­lette új feladatokra rendez­kedtek be: elindították a vat­tagyártó gépsort, és a múlt évben fonodái gépeket szerel­tek össze az egyik csarnok­ban, ahol az év végétől két műszakban 25 ember ipari fonalat készít. A TEMA- FORG Rt. Mohácsi Gyárának a létszáma pedig januárban 84 főre emelkedett. B. M. Drága a virágtermesztés BARANYAI KÖRKÉP Az üvegházi virágok piacán erősödik a verseny. Annyi biztos, hogy nagyobb hasz­not könyvelhet el az a ke­reskedő, aki maga neveli a növényeket vagy boltjához közeli termesztővel tart üz­leti kapcsolatot. Somogyapátiban például most már két árus is nyitott üzletet. Nagy a kihívás, mégis mindegyik bitik abban, hogy lesz forgalma. Az egyik Szi­getvárról, a másik a főváros­ból rendeli meg a színes por­tékákat. Amelyik vállalkozó távoli helyről szállít, azért kényszerül erre, mert taníttató mestere iskolai költségei fel­vállalásáért cserében erre kö­telezte. Baranya megyébe Szeged minden részéből ér­kezik portéka. Napjainkban kevesen van­nak azok, akik saját telken alakítanak ki kertészetet, mert sok vesződséggel jár a ter­mesztés és drágába is kerül. Nagyon kell figyelni egyebek között a talaj minőségére, a megfelelő fűtésre és világí­tásra. A jószágtartásnál is fá­rasztóbb és kockázatosabb ez a foglalkozás. Akik vállalják, és évtizedeken át kitartanak, rangos hírnévre tesznek szert, mint például a hoboli, a pécsi és a pellérdi gazdasági közös­ségek. A sásdi Hömyéken, ahol biztosított a szinte folyamatos öntözéshez szükséges talaj-, kút- és patakvíz, most - a hosszú ideig tartó bezárás után - felújítják a fóliáskertet és az üvegházakat. Csuti J. Büntetés versenykorlátozásért A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa 5 mil­lió forintra bírságolta meg a Magyar Könyvvizsgálói Ka­marát, mivel a gazdasági ver­seny korlátozásának tilalmába ütköző cselekményt követett el. A versenytanács azért ma­rasztalta el a kamarát, mivel az etikai szabályzatának „Hirdetés, ajánlkozás” című 4. fejezetében reklámtilalmat, míg „Együttműködés a kollé­gákkal” című fejezetében közvetett módon minimálár meghatározást írt elő. m m £ M J ™ Az ELCOTEQ Network Corporation vezető európai elektronikai gyártó cég, melynek központja Finnországban van. A konszern forgalma 1996-ban 200 millió USD volt. A cég számítógépekhez, ipari és fogyasztási elektronikai berendezésekhez gyárt késztermékeket és részelemeket. Az ELCOTEQ 1998-ban egy új, modern elektronikai gyárat épített Pécsett, közép-euró­pai piacra szánt termékek gyártására, ÚJ, PÉCSI VÁLLALATUNKHOZ KERESÜNK MUNKATÁRSAKAT AZ ALÁBBI MUNKAKÖRÖKBE^ MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI MÉRNÖK Elvárások:- Felsőfokú műszaki végzettség- Ismeretek és gyakorlat az’elektronikaipar és a minőségbiztosítás területén- PC-ismeret- Angol nyelvtudás RENDSZERFEJLESZTŐ Elvárások:- Felsőfokú számítástechnikai (informatikai) végzettség- Software/Hardware ismeretek- Hálózati rendszerek ismerete- Több éves, számítógéprendszerrel kapcsolatos gyakorlat- Angol nyelvtudás. Előnyt jelent: BAAN rendszer ismerete. Jelentkezés szakmai önéletrajzzal: ELCOTEQ MAGYARORSZÁG ELEKTRONIKAI KFT. 7630 Pécs, Finn u. 3. Lukács Judit, tel.: 72/509-137, fax: 509-115 (80) i

Next

/
Oldalképek
Tartalom