Új Dunántúli Napló, 1999. január (10. évfolyam, 1-30. szám)

1999-01-25 / 24. szám

1999. január 25., hétfő Befektetési Tanácsok Dünántúli Napló 7 Emelkedett a BUX A Budapesti Értéktőzsde hi­vatalos indexe, a BUX 6228 ponton fejezte be pénteken a tőzsdenapot, ami 434 ponttal, azaz 7,5 százalékkal maga­sabb elmúlt hétvégi záróérté­kénél. A részvénypiacon az új, égy órával meghosszabbí­tott kereskedésnek köszönhe­tően nagyon magas, 110 mil­liárd forintos forgalom bo­nyolódott le. A legtöbb üzletet ezen a héten is a Mol, a Matáv, az OTP, a TVK és a Richter pa­pírjaival kötötték a brókerek, sorrendben 52,0, 23,6, 13,7, 7,6 és 4,0 milliárd forintos ér­tékben. A nagy és közepes forgalmú részvények közül majdnem mindegyiknek emelkedett az árfolyama. A vezető részvények közül a 14,1 százalékkal 10 950 forin­tig erősödő OTP szerepelt a legjobban. Nagyon jól teljesí­tett a 9,1 százalékkal 2710 fo­rintig felértékelődő TVK, a 8,1 százalékkal 5700 forintig emelkedő Mól, és a 7,5 száza­lékkal 1290 forintig jutó Ma­táv is. A hetet 9590 forinton befejező Richter árfolyama csak 1,7 százalékkal emelke­dett. A hét sztáija ezúttal a kö­zepes forgalmú papírok közül kikerülő NABI volt. Az Egyesült Államok piacára bu­szokat gyártó vállalat részvé­nyei 25,4 százalékkal 3500 forintig szárnyalt. E részvény sikere magával ragadta a tőzsdén szereplő másik két gépipari vállalat papírját is: az 1575 forintig erősödő Rába 12,5 százalékkal, a 2850 fo­rintig jutó Mezőgép pedig 9,6 százalékkal drágult. A tőzs­dén kívüli piacon is emelked­tek az árak. A sztár az An­tenna Hungária Rt. részvénye volt, amelynek árfolyama 25 százalékkal növekedett. H Részvények árfolyamalakulása a BÉT-en I. 22-én Részvény megnevezése Záióái Változás Forgalom (db) BÁV 1500 / 218 BorsodChem S08S \ 139 227 Danubius 4150 4416 Egis 4500 11 176 Fotex 103 . ^ 110 970 Matáv 1290 2 175 750 Mezőgép 2850 / 22 249 Mól 5700 \ 1 873 260 OTP 10 950 \ 258 650 Pick 8650 2521 Piimagáz 2310 23 601 Rába 1575 / 6535 Richtet 9590 \ 129 360 TVK 2710 131 423 Zwack 5400 \ 2158 Kárpótlási jegy 300 22 930 A BUX-index alakulása: 6228,06 (-164,34 pont) Ne váltsuk be a kétszázas érméket! Folyamatos bankjegyreform Néhány héttel ezelőtt, az öt­százassal öttagúra bővült az új típusú bankjegysorozat. A hatodik és egyben utolsó címlet, az ötezer forintos ki­bocsátása tavasszal várható. Az év elején kivonták a forga­lomból a régi százforintos bankjegyet és az 1993-ban ki­adott nagyméretű százas ér­mét. A mindössze hat évet élt érme bevonását az indokolta, hogy könnyen összetéveszt­hető volt a húszforintossal. Az új bankjegysorozat első tagja, a tízezres, 1997. július óta szerepel a készpénzforga­lomban. Akkoriban a bérek és az árak növekedése indokolta a jelenlegi legmagasabb cím­let megjelenését. A következő bankjegy a kétezer forintos volt, majd azt követte az új ezres, utána pe­dig a papír kétszázas megje­lenése. Ezután hozták forga­lomba az új ötszázast, amely­nek kibocsátására a bank ille­tékese szerint azért volt szük­ség, mert az utóbbi tíz évben jelentősen visszaesett a forga­lomban lévő bankjegyek da­rabszámún belül az ötszáza­sok aránya. A régi ötszáz forintos to­vábbra is használható, egé­szen 2000. december 1-jéig. Akkor ugyanis az MNB ki­vonja a forgalomból. A bevo­nási határidőt követően to­vábbi két évig az MNB, a hi­telintézetek és a posta pénztá­rai törvényes fizetőeszközre beváltják. Hasonlóan kétéves az elévülési idő a régi ezres esetében is, aminek bevonását jövő év szeptember 1-jére tűzte ki a jegybank. A papírszázas elévülési idejét es év december 31-ben határozta meg a pénzintézet. Az ezüst alapanyagú kétszáz forintos érméket idén április 3-ig váltják be törvényes fize­tőeszközre, bár az ezüst árát tekintve az jár jobban, aki megtartja. (h. gy.) VÁLTOZÓ KAMATOZÁSÚ ÉRTÉKPAPÍROK Kötvény Vételi nettó árf. Eladási nettó Inflációs tőke- árfolyam növekmény Felhalm. kamat Eladási bruttó árf. 2000/B 102,5­­­2000/C 102,0­­­2003/F 97 99 5,56 104,56 2003/H 97 99 6,04 105,04 2004/F 97,20 99,20 16,76 115,96 2004/G 96,20 98,20 15,69 113,89 2005/C 100,00­­­2005/D 96,50 4,46 98,50 2,93 105,89 Bruttó árfolyam = nettó árfolyam + esedékesség napjáig felhalmazott kamat. Esedékesség: készpénzfizetés esetén a tárgynap átutalással történő fizetés ese­tén a szerződés megkötését követő 5 naptári nap. A Magyar Államkincstár há­lózatában 5 millió forint névértékű államkötvény vételére, valamint 20 millió forint névértékű államkötvény eladására vállal kötelezettséget. A fenti eladási árfolyamok minimum 100 ezer forint névértékű diszkont kincstárjegy eladá­sára jelentenek kötelezettségvállalást. Az új kötvény hozama évente kétszer kerül kifizetésre fotó: laufer László / Államkötvény az unokáknak .ilBl mm . jZ I _ ■ __ Ja nuár közepén tízéves államkötvényt bocsátott ki az Állam- adósság Kezelő Központ. Az ilyen fix kamatozású, hosszú távú értékpapír piaci megjelenése azt jelenti: az állami pénzügyek irányítói a gazdaság stabilitásában bíznak. PÉCS A befektetők régóta várják már a hosszú távú, az értékpapírpia­con a legbiztonságosabbnak számító kötvény megjelenését. Érthető ez a nagy érdeklődés, hiszen a különféle alapok (nyugdíj, befektetési) a rájuk bízott pénz nagy részét szeretik biztonságban tudni, a portfólió csak kisebb hányadával hazar­díroznak, és vásárolnak nagy kockázatú, de az átlagos ho­zamszintnél jóval több pénzt fialó papírokat. A január 14-én eladásra kí­nált tízéves futamidejű állam- kötvény fix kamatozású (évi 9,5 százalék), a hozam évente két alkalommal kerül kifize­tésre. A felkínált papírok iránt óriási volt az érdeklődés, az első aukción a 9,8 százalékos hozamszinten már nem lehetett hozzájutni a kötvényhez. Az ár­folyam azonnal emelkedni kez­dett, ugyanakkor a már több éve a piacon szereplő 3 és 5 éves állampapírok iránt csök­kent az érdeklődés, emiatt ho­zamuk 0,3-0,5 százalékponttal mérséklődött. Ez érthető is, a potenciális befektetők a szabad pénzüket átcsoportosították az egy évtizedig biztonságosan kamatozó állampapír vásárlá­sára. Ez a kötvény csak úgyne­vezett számlapénzként szere­pel, vásárláskor fizikailag nem jelenik meg, a vásárlásokat számítógépen tartják nyilván, a befektető igazolást kap tulajdo­náról. Mint azt a Baranya megyei forgalmazótól, a Magyar Ál­lamkincstár helyi igazgatósága illetékesétől, Papp Józsefné be­fektetési vezetőtől megtudtuk, a megyében is leginkább a nagy- befektetők vásárolták a tízéves államkötvényt. Kisebb mennyiségben a ma­gánszemélyek is jegyeztek az értékpapírból, s ez meglepetést is okozott a pénzintézetnél. Az egyéni befektetők ugyanis - az eddigi tapasztalatok szerint - inkább a 3, ennél kevésbé az 5 éves kötvényeket kedvelték. A tízéves állampapírnak viszont azért van sikere az egyéni be­fektetőknél - magyarázta Papp Józsefné, mert hosszú távon ez­zel akarják megteremteni gyermekük, unokájuk anyagi biztonságát. Nagy haszon - nagy kockázat Az év elején a brazíliai pénzleértékelés és rész­vényárfolyam-süllyedés rengette meg alapjaiban a világ pénz- és tőkepiacait, a Realbank jogosít­ványainak megvonása és a betétesek részleges kártalanítása pedig a magyar bankpiacot. Hozzá kell szoknunk, hogy a pénznek még a legkevésbé kockázatos módon, állampapírban vagy hitel- intézetben való elhelyezése is kockázattal jár. S a kockázat, valamint az elérhető hozam - s az el­szenvedhető veszteség is - nagyobb, ha vállalati kötvényt, befektetési jegyet, tőzsdén jegyzett rész­vényt, tőzsdén kívüli értékpapírt vásárolunk. A veszteség többnyire nem abból ered, hogy pénzünket elsikkasztják, hanem abból, hogy akik befektetésünket kezelik, rosszul ítélték meg vala­mely ország, régió, gazdasági ágazat, cég, bank, adós jövőjét. S nem kell ahhoz hivatásos befekte­tőnek lennünk, hogy tudjuk, a jövő bizonytalan, s ezért az előrejelzések is bizonytalanok. Mérték­adó, lényeges értesülések gyűjtésével és feldolgo­zásával e bizonytalanságot valamelyest csök­kenthetjük, de meg nem szüntethetjük. Annyi kockázathoz - a pénzveszteségnél na­gyobbakhoz is - hozzászoktunk már, s igyekszünk úgy viselkedni, hogy mérsékeljük a kockázatot. Vannak a „befektetési viselkedésnek” is kocká­zatmérséklő magatartási szabályai. A legfonto­sabb, hogy ne legyünk mohók, inkább gyanakod­junk, ha valaki az átlagos hozamnál többet kínál pénzünkért. Ne tegyünk fel egy lapra mindent, ne egyetlen részvényfajtát és ne is kizárólag részvé­nyeket, ne egyetlen bankot tüntessünk ki bizal­munkkal. A diverzifikálás - a vagyon, s annak ke­zelésének megosztása formák és intézmények kö­zött - ugyan nem mentesít az egész piacot sújtó bajoktól, de mérsékli az esetleges veszteséget s persze, az elérhető nyereséget is. Az egész piacot érintő visszaesés, például a BUX zuhanása ese­tén, viselkedjünk higgadtan s ne felejtsük: ilyen­kor nem eladni, hanem venni kell! Ne egyetlen bankban tartsuk takarékbetéteinket, hiszen minden egyes bankban lehet névre szóló be­tétünk, s családtagjainknak is külön-külön. Ezek - kamatostul, egymillió forintig - biztosítva vannak, beleértve a devizabetétet is. Bank- és bróker­választásnál pedig adjunk előnyt a neves anyahá­zak tulajdonában lévőknek, illetve a nagy bankok­nak, amelyeket már csak piaci részesedésük, ügyfe­leik száma miatt sem hagyhat egyetlen kormány sem tönkremenni. Bácskai Tamás Oldalszerkesztő: Hírbörze SEAQ. Londonban az elekt­ronikus tőzsdére (SEAQ) bevezetett magyar részvé­nyek mindegyike veszített értékéből pénteken, a buda­pesti záróárúknál viszont - a TVK és a Cofinec kivételé­vel - magasabb árfolyamot értek el a papírok. Az OTP árfolyama 3,60 dollárral, a Richteré 2,88 dollárral süly- lyedt a SEAQ-on. A Mol- részvények értéke 1,50 dol­lárral, a Matáv-papíroké 1,18 dollárral csökkent. A Richter 3 százalékkal maga­sabb árfolyamot ért el Lon­donban, mint Budapesten. A Matáv 1,5 százalékkal, az OTP 1,3 százalékkal, a Dé- rnász 1,2 százalékkal többet ért a SEAQ-on, mint a hazai tőzsdén. Igénybejelentés a Reál­banknál. Megkezdődött a kárigények bejelentése a Reálbanknál. A jelentkezé­sek nincsenek szigorú határ­időhöz kötve, a kifizetések ideje is inkább a teljesítéssel kapcsolatos problémáktól függ, nem pedig az igények beadásának sorrendjétől. A Reálbankkal összefüggő kérdésekre az ÓBA hangúj­ságjánál kaphatnak választ az érintettek a 431-2882-es telefonszámon. Csökken az alapkamat. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) évi 17-ről 16 száza­lékra csökkenti a jegybanki alapkamatot február 1 -jén. Az MNB indoklásé szerint az alapkamat csökkentését a bankközi kamatok és hosszú lejáratú banki kamatok mér­séklődése teszi lehetővé. Az alapkamat csökkenésével egyidejűleg a hitelintézetek egy évnél hosszabb lejáratú refinanszírozási hiteleinek kamatlába évi 17 százalék­ról 16-ra változik. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 357,09 Japán jen (100) 189,64 Svájci frank 156,67 USA-dollár 215,71 Euró 250,63 Átváltási arányok: 1 euró = 6,56 frf, 1,96 dem, 1936,27 itl, 13,76 ats. MAGTAR ÁLLAMKINCSTÁR DISZKONTKINCSTÁRJEGYEK ÁRFOLYAMA DKJ kód Lejárat Hátralévő Vételi Vételi Eladási Eladási időtartam árfolyam hozam(%) árfolyam hozam(%)­1999.02.10 17 99,08 17,84­­­1999.02.24. 31 98,43 17,62­­­1999.03.10. 45 97,81 17,40­­­1999.03.24. 59 97,21 17,18­­­1999.04.07 73 96,63 16,95­­­1999.04.21 89 96,08 16,73­­­1999.05.05. 103 95,49 16,73 96,27 13,73­1999.05.19. 115 94,90 16,76 95,78 13,76­1999.06.02. 129 94,32 16,79 95,28 13,79­1999.06.16 143 93,74 16,82 94,80 13,82­1999.06.30. 157 93,16 18,85 94,31 13,85­1999.07.14. 171 92,59 16.88 93,83 13,88­1999.07.28. 185 92,03 16,91 93,35 13,91­1999.08.11. 199 91,47 16,94 92,87 13,94­1999.08.25. 213 90,92 16,96 92,40 13,96­1999.09.08. 227 90,37 16,99 91,93 13,99­1999.09.22. 241 89,98 16,72 91,57 13,82­1999.10.06. 255 89,29 17,04 89,87 14,44­1999.10.20. 269 88,75 17,07 90,66 13,87­1999.11.03. 283 88,22 17,10 90,08 14,10­1999.11.17. 297 87,70 17,12 89,63 14,12­1999.12.01. 311 87,18 17,15 89,18 14,15 JEGYBANKI KAMATOK (%)x (Érvényben: 1998. december 15-től) Alapkamat ..................................................................... 17,00 A pénzintézetek egy évnél hosszabb lejáratú refinanszírozási hitelei.......................................................................18.00 Egzisztenciahitel..... .................................................................................3,00 START hitel..............................................................................................12,75 Él őállat-kínálat Malac 20 kg (Szigetvár) 5-5,5 ezer Malac 20 kg (Siklós) 4-5 ezer Malac legfeljebb 20 kg (Pécs) 4,5 ezer Malac legfeljebb 20 kg (Mohács) 4-5,5 ezer Munkaló (Mohács) 148,3 ezer Borjú (Mohács) 40,8 ezer Süldő (Siklós) 5-6 ezer Süldő (Pécs) 6-7 ezer Anyakoca (Pécs) 47 ezer Békéssy Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom