Új Dunántúli Napló, 1999. január (10. évfolyam, 1-30. szám)
1999-01-22 / 21. szám
6 Dünántúli Napló Háttér - Riport 1999. január 22., péntek M indig is úgy kalkuláltam, hogy kettőnk közül én megyek el előbb - mondja a nyolcvanhetedik évében járó férfi. A csend szinte hallható. Pazar festmények, érték és emléktárgyak között régi barátként beszélgetünk a szép, nagy lakásban. Míg italt tölt, apámról beszél, akit jól ismert.- Hányszor jött édesapád négyötökkel az üzletembe. Eleven fiúcskák voltatok, te voltál a legkisebb. Apátok fél szemmel engem lesett, hogyan dolgozok, a másik szemével meg arra ügyelt, hogy ne essen bajotok, míg a székeket összetolva vonatoztok a kis műhelyemben - meséli derűsen. Még négyéves sem voltam, amikor apám meghalt, ezekre hogyan is emlékeznék?- Irigyeltem apádat a stramm fiaiért. Nekem, nekünk nem adatott meg a gyerek. Talán már nem is bánom - emlékezik. Kamaszkoromban ismertem és szerettem meg őt. Három és fél éve vesztette el a feleségét. Az egyetlen közeli hozzátartozóját. A temetésen, a friss hant végébe nyomott fejfánál fogadta a részvétnyilvánításokat, szálfaegyenesen állta a rá nehezedő, mind nyomasztóbb súlyt. A magányét.- Kilenc évi udvarlás után, negyvenkét évesen házasodtam. Pedig azt hittem, sosem fogok megnősülni. Negyvenegy évet éltünk együtt. Szép volt. Boldogok voltunk. Vége - mondja elérzékenyülve. Tudom, az emlékezet a legjobb mozigépész. Pillanatok alatt levetít milliónyi kellemes, szép és feledhetetlen pillanatot, és kimerevít kínos és gyászos perceket. Látom, az arcán most a felesége haldoklásáról és haláláról szóló rész pereg le ismét. Ki tudja hányadszor. A szemében könnyek.- Hogy bírod a magányt?- Nehezen. Szerencsémre nagyon szeretem a szakmámat és a munka tart életben. Muszáj dolgoznom, amíg csak tudok - feleli a világ legtermészetesebb hangján. Mintha egy huszonéves megszállottat hallanék. Fényképeket vesz elő. A hétvégi ház, a még közösen telepített és oly gondosan ápolt rózsákért. Legtöbb képen ott a felesége is mosolyogva, komolyan, szomorúan. Egészségesen és betegen. ■ - Nélküle olyan üres a lakás. A közösen teremtett otthonunk - szakad ki belőle a sóhajt. A fiatalasszony alig van túl a harmincon. Nemrég halt meg a férje közlekedési balesetben. Ittasan vezetett.- Jobb így a gyerekeinknek is, higgye el - állítja. Megdöbbent ez a kijelentése. Az arcán, a hangjában semmi bánat, keserűség, még csak enyhe szomorúság sincs.- Hogyhogy jobb így? Zavarba jön. Mint az imént, amikor megmutatta a gyerekszobát, és a szőnyegpadlón néhány zoknit láttam szanaszét. Vagy amikor az esküvői képüket meglátva önkéntelenül elszóltam magam: de szép pár.-Nagy szerelem volt a miénk, repültünk a boldogságban a házasságunk elején. Inni kezdett. Ahogy egyre többet ivott, mind kegyetlenebb volt hozzánk. Rettegtünk, amíg csak itthon volt. Most már megérti, miért mondtam azt, hogy mindhármunknak jobb így? - néz rám kérdőn. Kávéval, süteménnyel kínál, közben mesélni kezd. A rendszeres verésekről, amelyek alól a fia és a lánya sem volt kivétel. Amikor az italozás miatt kirúgták a férjét a munkahelyéről, még inkább pokollá vált az életük. Ráadásul apránként elvitt eladni amit csak tudott, hogy legyen pénze italra.- Miért kezdett inni a férje?- Ezt azóta sem tudom. Eleinte magamat vádoltam, hogy biztosan nem járok eléggé a kedvében, de ez nem igaz. Szerettem és mindent megtettem érte feleségként, társként, gyermekei anyjaként. A kávéja jó erős, a süteménye finom. Látni rajta, jólesik az elismerő szó.- Kérdezhetek kényeset is?- Megígérte, hogy se a nevemet, se semmi olyat nem ír bele a riportba, amiről bárki rám ismerhetne. Kérdezzen, hisz magának ez a szakmája.-Amióta megözvegyült, van társa? Úgy elpirul, ákár egy csitri. Ujjai közt forgatja a kávéskanalat, babrál az öngyújtóval. Már- már visszavonnám a kérdést. Amikor rám szegezi végre a tekintetét, zavaromat látva elneveti magát.- Uram, ha hiszi, ha nem, én lennék a legboldogabb, ha igennel felelhetnék. Ha lenne olyan férfiember, aki elfogad, aki szeret és én viszontszerethetném, aki a gyerekeimnek apja lehetne, ők meg a gyermekei. Ilyet nem találtam még, de nem adom fel a reményt. Ismét mesél. A sanda férfitekintetekről. Azokról, akik az özvegyasszonyban csak a szabad prédát látják. A gusztustalan ajánlatokról. Sok ilyen megalázó helyzetben volt része. Magamban talán meg is érteném a kakaskodókat, hisz belajdonságát. Ami miatt biztonságban érezte magát mellette. Ha betegeskedve is, de az éltette, hogy ketten vannak, neki a férjét minden körülmények között el kell látnia. Ez adott erőt, örömet, életcélt. A férje halála óta mind jobban gyötri a fájdalom, az elvesztése miatt. Azóta az alig másfél szobás, amúgy sem hivalkodó berendezésű lakásból már hiányzik a mélyhűtő.- El kellett adnom. Mit tartsak benne, és kinek? Hiába meg ne fizessem az áramot - legyint. Fia, menye, unokája és dédunokája a vigasza. Jönnek is hozzá, ő viszont ritkán'mozdul ki a lakásából.- Amíg el tudom látni magam, nem akarok senkinek a terhére lenni - szipogja. Tizenkét éves kora óta dolgozott. A nyugdíja huszonkétezer forint. Ehhez egy éven át kapja elhunyt férje nyugdíjának a felét, azt követően a húsz százalékát. A postás még havi harmincnégyezer forinttal csenget be hozzá. A rezsi igen magas, a gyógyszerek is egyre drágábbak, és azokból is egyre többfélét kell szednie.- Ma se fűtöttem be. Spórolni kell - kér tőlem elnézést a hideg konyhában. Hokedlin ülünk. Még jó, hogy nem vettem le a kabátomat. Ő is melegen öltözött. De nemcsak a fű- tetlenség miatt borzongok. Mit tehetnék érte? Gondolataimból csendes mondatával zökkent ki:- Csak ne lennének azóta olyan hosszúak a napok.- Szevasz, apu. Képzeld ötös lett a matek dogám. Koszi, hogy segítettél a felkészülésben - vágódik be a szobába a lakli gimnazista srác, ám amikor meglát, illedelmesen köszön, bemutatkozik és elnézést kér, hogy csak úgy berontott. Az öt- venhez közelítő apa elkapja a fiát, cuppanós puszit nyom a homlokára, elismerően kezet ráz vele. A fiú magunkra hagy. Az apa büszkén újságolja, ha a nagyobbik fia továbbra is így jeleskedik a tanulásban, biztosan bejut az orvosi egyetemre. Az édesanyja hivatását szeretné folytatni. Ahogy az utolsó mondat elhagyja a száját, elkomorul. Gyanítom, mire gondol.- A párom de boldog lenne, ha tudná, hogy a halálát köveszélgetőtársam tényleg szemre- való teremtés. Csak a szeme ne lenne időnként olyan szomorú. Szedelőzködnék, amikor megszólal a cspngő. „Na megjött végre a kisebbik, a nagy- csoportos Pöttömke az oviból” - mondja boldogan, s már repül- De hisz anyuci nem maradt magára! Itt vagyok neki én is, meg a tesóm is.-Amióta elment a párom, egyre nehezebben telnek a napok - sóhajt az özvegyasszony. is az ajtóhoz. A hazaérkező kislány boldogan csimpaszkodik édesanyja nyakába. Amikor meglát kezicsókolommal köszön, és barátságosan felém tart.- Maga az az újságíró bácsi, akiről anyuci említette, hogy jönni fog? És mire kíváncsi? - hadarja a kis kíváncsi. Kérdezne még mást is, de nem hagyom.- Olyan nénikről, bácsikról írok, akik özvegyek.- Mi az, hogy özvegy?-Hogyan is mondjam hogy megértsd? Pöttömke, az özvegy az, aki magára maradt. Elcsodálkozik. Édesanyjára néz, mint aki nagyon nem ért valamit. Aztán angyali mosoly ül az arcocskájára. . Elsírja magát. Néhány éve ismerem őt és a férjét. Egyszerű, kedves, rendes emberek. Akár pótszüleimmé is fogadtam volna őket, pedig most, a beszélgetést követően is oly keveset tudok róla, róluk.- Édes fiam, nekem már csak egy vágyam van. Meghalni - mondja határozottan. Kijelentése mellbe vág. Ugyan sejtem, miért ez a halálvágya, de biztosra nem vehetem. Elmúlt nyolcvanéves. Júliusban halt meg a párja. Augusztusban lettek volna negyvenkilenc éve házasok.-Megértettük egymást, rendes ember volt. Minden munkát kivett a kezemből - sorolja elhunyt férje néhány jellemző tuPöttömke, az özvegy az, aki magára maradt tőén a gyerekeink még jobban tanulnak, még segítőkészebbek. És mindent megtesznek, hogy feledtessék velem, de önmagukkal is a hiányát - fakad ki belőle.- Miben halt meg a felesége?-Rákban. Néhány hét alatt elvitte. Ennek már jó két éve.- Képes pótolni a hiányát?- Mi mást tehetnék? Szerencsére a családi üzem fenntartása annyi időmet és energiámat elvisz, hogy nincs időm siránkozni az özvegységem miatt. A lakás jó ízléssel berendezett, kényelmes, otthonos, tiszta. Fotelokba telepedve beszélgetünk. Előttünk az asztalkán kávé, rágcsálnivalók és a jöttömre megbontott boros- flaska. ő épphogy csak kóstolónyit ivott belőle. Viszont már a harmadik cigarettánál tart, míg én, a nagy bagós csak egyen vagyok túl. Tele lehet feszültséggel, de ügyesen leplezi.-Most értékelem csak igazán a feleségem háziasszonyi áldozatvállalását, ahogy rám szakadt a háztartás. Ha lehet, elosztjuk egymás között a tennivalókat. így én sem szakadok bele, a fiaim is megtanulják a legfontosabbakat - dicsekszik. A családi képekről a felesége kedves, életvidám teremtésként mosolyog ránk.- Ritkán jutottunk el étterembe, az igaz, de a vasárnapi ebédeket együtt készítettük. A feleségem volt a főszakács és a fő mókamester. Mindennel időre elkészültünk, s közben majd szétvetette a konyhát a féktelen jókedvünk. A halála óta az ő emlékének is adózva továbbvisszük ezt, az általunk haladó hagyománynak nevezett ökörködést. Azért is, hogy őt továbbra is köztünk tudhassuk. Hogy az elvesztése ne fájjon annyira.- Van valami amit nagyon szeretne?-Ha arra gondol, hogy egy egészséges, korombeli férfiembernek nőre is szüksége van, igazat adok önnek. Én még nem dolgoztam fel magamban a történteket, még megvan a párom, tehát foglalt vagyok. Ha csodát lehetne tenni, feltámasztanám a feleségemet. De hát ez lehetetlenség. Azt tényleg szeretném, hogy ne kerüljek utcára és egészségesek maradjunk. A többiért legtöbbet mi magunk tehetünk, ha nagyon akarjuk. Megjött a fiatalabbik fia is. Vidáman és örömmel újságolja hogy matekból ő is ötös dogát írt, és kimegy valami harapnivalót készíteni nekünk. Ő is megkapja anyai jutalomként a cuppanós puszit a homlokára, és az elismerő atyai kézfogást.- Hát nem furcsa? - kérdi derűsen az apa. - Mindkettő épp ma írt matekból ötös dolgozatot. Pedig nem is ikrek. B. Murányi László J Ajánljuk adóinkat! 1999. január 28-án 50% kedvezménnyel jelentetjük meg azon alapítványok adatait, akiknek az adózók felajánlhatják személyi jövedelemadójuk 1%-át. Bővebb információ az 505-026 -os telefonon kérhető. Dünántúli Napló Pécsett oZlipi KFT éh Pécs Mohácsi u.18. Tel :72/21 -37-37 a Széchenyi téren az Elefántos Házban REPREZENTATÍV Osztályos PADLÓSZŐNYEG VENDÉGLÁTÓ HELYISÉG MŰANYAGPADLÓ bérelhető. Telefon: M 72/332-330 (1452) PRIMO MOBILI BÚTORHÁZ 1999-ben is rendkívüli akciókkal várja kedves vásárlóit. Már RÉSZLETRE is megvásárolhatja Olaszország legszebb bűtorait! Készleten lévő bútorainkból most 20-40% KEDVEZMÉNYT biztosítunk! 500 ezer Ft feletti vásárláskor régi bútorát megegyezés alapján beszámítjuk! Primo Mobili Kft. Mecsek Plaza (volt Mecsek Áruház) III—IV. emeletén Pécs. Ybl Miklós u. 10. Tel.: 72/251-791, 255-637 Nyitva tartás: hétköznap 9-19 óráig, szombaton 9-13 óráig, vasárnap 9-12 óráig Szezon végi akció!!! GAS-termékek 30-50% árengedménnyel! Original GAS Jeans Superstore Pécs, Forrás Üzletház GAS Jeans Bank Pécs, Király u. 30. GAS Stock Depo Pécs, Kereskedők Háza, Rákóczi u. 46-48.
