Új Dunántúli Napló, 1999. január (10. évfolyam, 1-30. szám)

1999-01-22 / 21. szám

1999. január 22., péntek Hazai Tükör Dünántúli Napló 3 Ünnepségek a magyar kultúra napján Himnusz-konferencia Tudományos ülésen emlékez­tek meg tegnap Budapesten a Himnusz születésének 176. évfordulójáról, és az ünnepi programok országszerte ma folytatódnak. A kézirat tanúsága szerint Köl­csey Ferenc 176 éve, 1823. ja­nuár 22-én fejezte be Hymnus című költeményét, és az évfor­duló napja immár tíz esztendeje ünnepe a magyar kultúrának. Ebből az alkalomból tegnap emlékülés helyszíne volt az Or­szágos Széchényi Könyvtár, ahol - többek között - Hámori József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ve­zetője és Nemeskürty István író­történész tartott előadást. A nemzeti bibliotéka dísz­termében alkalmi kiállításon mutatják be annak a kézirat­együttesnek a legérdekesebb darabjait is, amelyeket a kultu­rális tárca vásárolt meg a könyvtárnak, illetve a Magyar Országos Levéltárnak. A levél­tárban is lesz kiállítás, ma nyí­lik meg restaurált kincsekből egy bemutató, és ugyancsak ma nyújtja át Hámori József a Mó­rái SűMzfor-díjakat. A központi ünnepségnek a gödöllői Gras- salkovich-kastély ad helyet. A Magyar Állami Operaház­ban ünnepi dalest lesz neves énekesek közreműködésével, Sütő'András Balkáni gerle című darabja a Nemzeti Színház mű­sorrendjében szerepel. A Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány díjait szombaton adják át Budapesten a kultúra és a tudomány terüle­tén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyiségeknek, der Félmillió közalkalmazott reálbére csökken Országos tiltakozás várható Országos demonstrációkkal fejezi ki elégedetlenségét a közszféra munkavállalóit képviselő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, amennyiben nem sikerül a közalkalmazottaknál, a köz- tisztviselőknél elfogadható reálbéremelést elérni - jelen­tette be csütörtökön Szabó Endre, a SZÉF elnöke. Számításaik szerint a közszféra 800 ezer dolgozója közül 400-500 ezernél reálbércsök­kenéshez vezet a kormány bér- és adópolitikája, s ennek mér­téke egyes rétegeknél elérheti a 10 százalékpontot. Ez elfogad­hatatlan számukra. A fenti adatok birtokában tárgyalásokat kezdenek a kor­mánnyal, s amennyiben ezek nem vezetnek eredményre, kü­lönféle országos demonstráció­kon fejezik ki elégedetlenségü­ket. A szakszervezeti szövetség célja, hogy a 40 milliárd forin­tos költségvetési tartalék egy részéből valósítsák meg a köz­szférában az elfogadható mér­tékű béremelést - mutatott rá Szabó Endre. A szakszervezeti szövetség elnöke foglalkozott a közszféra modernizációjára, a köztisztvi­selők teljesítményének méré­sére vonatkozó kormányzati el­képzelésekkel. Az érdekképvi­selet nem ellenzi a modernizá­ciót, de elutasítja, ha azt előké­szítetlenül akarják a szférára rákényszeríteni. A szövetség kész vitát kezdeni az érdek- egyeztetés korszerűsítéséről, ha a kormány ehhez partner lesz. Három év múlva állhat a párkányi Mária Valéria híd Megvan az építési engedély Megadták a magyar hatósá­gok a végleges építési enge­délyt az Esztergom és Pár­kány között újra felépítendő hídra. Erről tegnap tájékoz­tatta Regős Szilveszter, a ma­gyar-szlovák vegyes bizottság magyar vezetője a szlovák közlekedési tárca illetékeseit Párkányban. Magyarország már korábban kezdeményezte a háború idején lerombolt Mária Valéria híd újjáépítését, de a Meciar-kabinet ideje alatt nem sikerült meg­egyezni a beruházás költségme­gosztásában, bár a szlovák vo­nakodásnak politikai okai is vol­tak. Közben lejárt az a határidő, ameddig pályázni lehetett volna az építkezéshez szükséges PHARE-támogatásra. A tárgyalások a két ország­ban lezajlott választások után kezdődtek újra. A két fél el akarja érni, hogy benyújthassa igényét az európai támogatásra. Erre információink szerint feb­ruár végén kerül sor, s legkeve­sebb 5 millió eurónyi összeg nyerhető el. Boros István, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisz­térium helyettes szóvivője la­punknak elmondta: az építke­zés egy éven belül megkezdőd­het, és ha a beruházás a terve­zett ütemben halad, 2001-re állni fog a Mária Valéria híd. A költségeket a két kormány fele­fele arányban állja. (s) Vagyon helyett számháború Az idén eddig kétszáz önkormányzat jelentette be, hogy csat­lakozik a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségé­hez, amely most a legnagyobb ilyen tömörülés, több mint 1600 tagja van. Országszerte sorozatban tartják regionális tisztújító küldöttgyűléseiket. A kaposvári gyűlésen csütör­tökön dr. Köllner Ferenc, a szövetség főtitkára elmondta: az egyre erősödő TÖOSZ-tól azt várják a tagok, hogy to­vábbra is harcosan képviselje érdekeiket. Ragaszkodnak ah­hoz, hogy a település működ­tetéséhez szükséges közmű­vagyon önkormányzati tulaj­donban legyen. Az ülés résztvevői szorgal­mazták, hogy mielőbb jöjjön létre megállapodás a kormány, a privatizációs szervezet, a vevők és a települések között, mégpedig az önkormányzati érdek elsőbbsége alapján. E megállapodásban ismerjék el, hogy a közművagyon tulajdo­nosai az önkormányzatok, amelyek készek azt koncesz- sziós működtetésre átadni a je­lenlegi szolgáltatóknak. Szük­ség van azonban azoknak a hi­teleknek a rendezésére is, amelyeket éppen e beruházá­sokhoz vettek igénybe. Dr. Köllner Ferenc emlé­keztetett arra, hogy a privati­zációs szerződések 8 százalé­kos eszközarányos nyereséget garantálnak a vevőknek. Ez önmagában is áremelést ger­jesztett. A sors furcsa fintorá­nak nevezete, hogy a vevők nem teljesítették a beruházásra vonatkozó szerződéses kötele­zettségüket, helyettük az ön- kormányzat fizetett. Ezáltal helyi forrásból, közpénzből nőtt az a vagyon, ami után a társaságok nyereséget köve­telnek. Az emelkedő árakat a lakosság egy része nem képes megfizetni, helyettük - segé­lyekkel - újfent az önkor­mányzat fizet. Köllner szerint nincs szük­ség számháborúra, mindenki tudja, hogy milyen közműva- gyont kell megkapnia az ön- kormányzatnak. Ha a kormány ragaszkodik a készpénzhez, akkor fizesse ki a vevőt a pri­vatizációs szerződés garanciá­inak megfelelően. (lengyel) Az egészségügyben elkerülhetetlen az információs forradalom Megbízható asszisztens: a komputer A teljes egészségügyi költségvetés 10 százaléka megtakarít­ható lenne a számítógépes, rendszerek korszerűsítése és az új információs technológiák alkalmazásával - hangzott el azon a budapesti kerekasztal konferencián, amelyen az ágazat ve­zető szakemberei tanácskoztak. Dr. Frajna Imre, az Ország- gyűlés Egészségügyi és Szo­ciális Bizottságának alelnöke szerint az információs forrada­lom az egészségügyben elke­rülhetetlen. Bár a gépek soha nem he­lyettesíthetik az orvost, segít­séget nyújthatnak abban, hogy magasabb színvonalon és a költségekkel takarékosabban bánva gyógyíthassanak az or­szág legtávolabbi kisközségi rendelőiben is. A korszerű in­formatikai rendszerek ugyanis diagnosztikai, terápiás útmuta­tókkal látják el az orvosokat és automatikusan megírják a szükséges beutalót, laborató­riumi vizsgálatkérőt, beteg- tájékoztatót és receptet. Az összevethető adatok fel­használhatóak lennének a vényellenőrzésben, a betegsé­gek gyakoriságának megálla­pításakor és az orvosok mun­kájának minősítésénél. A poli­tikus szerint mindez csak megfelelő emberjogi, adatvé­delmi garanciákkal képzelhető el, amelynek szabályait a tör­vényhozásnak kell lefektetnie. Dr. Erdős Attila orvos, in­formatikai menedzser szerint Magyarországon a háziorvo­sok legnagyobb hányada már használ számítógépet, de a fej­lesztések mind a hardverek, mind a szoftverek szempont­jából elkerülhetetlenek. A szakember szerint a most forgalomban lévő betegnyil­vántartó programok a 2000. évforduló után jobb esetben csupán megbízhatatlanná, rosszabb esetben működés- képtelenné válnak. Az új in­formációs rendszer bevezetése és működtetése ugyanakkor megvalósítható lenne az évi 10 milliárd forintos egészség­ügy-finanszírozási megtakarí­tás töredékéből is. (németh) Jó étel, kellemes ital és kedves kiszolgálás kell a sikerhez Indul a bor és a gasztronómia éve A Magyar Turizmus Rt. 1999-re meghirdette a magyar gasztronómia évét, amit ma nyitnak meg Keszthelyen. Az idén számos helyszínen rendezvények sora hivatott a hazai ételek és a magyar bor hagyományait öregbíteni. A sorozat­nak az erkölcsi elismerés mellett gazdaságilag is mérhető haszna lesz - nyilatkozta lapunknak Kupa Mihály, a Magyar Gasztronómiai Akadémia elnöke.- Mit vár a rendezvényektől?- Magyarország biztosan többletbevételre számíthat az eseménysor kapcsán, hiszen a magyar vendéglátás újra szín­vonalassá vált. Nagyon jó éte­lekkel, italokkal, kiváló ven­déglátással várhatjuk a turis­tákat külföldről és belföldről egyaránt. Már közkedvelt az a magyar konyha, amelyik nem „úszik a zsírban”.- Idegenforgalmi vonzerői képviselnek a magyar ételek?-Igen, sok külföldi azért jön hozzánk, hogy a különle­ges magyar ízeket élvezhes­sék. Ebből a - nevezzük - gasztronómiai turizmusból komoly bevétele származhat az országnak. S az sem elha­nyagolható szempont, hogy az elégedett vendég jó hírünket kelti a világban.- Hogyan változott a ven­déglátás az utóbbi években ?- Konyhánk a kiegyezés után élte fénykorát. Budapest híres volt kiskocsmáiról, ven­déglőiről. Akkoriban Európa legjobb éttermeiben magyar főszakácsok dolgoztak. Az ’50-es évektől hanyatlott a vendéglátóipar, de manapság újra jól szereplünk. Kitűnő a hazai borászat is. Az összes történelmi borvidék gazdag kínálatot nyújt. Eddig több mint 200 szál­loda, vendéglátó és boros­gazda jelezte, hogy az asztali örömök esztendejének ren­dezvénysorozatában részt kí­ván venni. (sts) Hírcsatorna Rendőrkézen. Münchenben elfogták a Globex Rt. tavaly óta szökésben levő két vezetőjét, Vajda Lászlót és Vellai Györ­gyit - közölte tegnap délután a müncheni magyar konzulátus. Alaptalan vádak. Simicska Lajos, az APEH elnöke Eörsi Má­tyás SZDSZ-es képviselő szerdai vádjára reagálva kijelentette: an­nak „semmilyen ténybeli jogi alapja nincsen”. Megdöbbentőnek tartja, hogy banktitok tárgyát ké­pező iratok ilyen módon foroghat­nak közkézen és ezt egy párt sajtó­anyagként publikálhatja. Elhárult a sztrájkveszély. Tegnap a BKV Rt. menedzs­mentje és érdekképviseletei alá­írták az 1999. évre szóló bér­megállapodást. A buszvezetők 15 százalékos, személyenként 14 ezer forintos béremelést, a villamoságazat dolgozói 13 800 forintot, a központi igazga­tás dolgozói 13,5 százalékos béremelést kapnak. Nemzeti Egységfront. Ezen a néven új társadalmi szervezet bejegyzését kezdeményezte csütörtökön a Fővárosi Bírósá­gon Szabó Lukács. A MIÉP volt alelnöke elmondta: a tömö­rülés legfőbb célja, hogy erköl­csi megtisztulást hirdetve kiutat mutasson a MIÉP tagjainak. Pelikán tanúskodott. A vámőrség nyomozó hivatalának munkatársai csütörtökön tanú­ként hallgatták meg Pelikán Lászlót, az adórendőrség veze­tőjét egy aranycsempészési ügyben - tudatta a hivatal. Nyert az Universum. A Pesú Központi Kerületi Bíróság csütör­töki döntése nyomán az Univer­sum Youth Hostels Kft. ismét bir­tokba veheti a budapesti, Nyár utca 6. szám alatti diákszállót. Az ellenérdekelt fél, az Emitus Kft. alkalmazásában állt Szekeres Imre MSZP-alelnök felesége, Vásárhe­lyi Katalin is, akit tanúként hallgat­tak meg. „Csak” marihuána. A 25 éves rendőrtiszt halálával végző­dött közúti balesetet okozó Csá­szár Előd vérében és vizeletében a szakértők nem találtak amfeta- minszármazékot, egyedül a can­nabis (marihuána) vizsgálata lett pozitív - ismertette az Országos Igazságügyi Toxikológiai Intézet szakvéleményét Zamecsnik Péter védőügyvéd. Elhunyt Czine Mihály. Éle­tének 70. évében tegnap el­hunyt Czine Mihály egyetemi tanár, az irodalomtudomány doktora - tudatta az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem, a Ma­gyar Tudományos Akadémia és a Magyar írószövetség közös közleményben. Bonbon-díjak. Hajdú István, a Magyar Rádió Rt. elnöke elmúlt évi munkájuk elismeré­seként humoristáknak, előadóknak, producereknek nyújtotta át a Bonbon-díjat. Farkasházy Tivadar az eseményen elmondta, hogy a Rádiókabaré 30. születésnapjának alkalmából 30 adásból álló sorozat kezdődik februárban a Kossuth rádióban. fotó: feb/kallus györgy KÉTSZÁZEZER FORINTNYI NYEREMÉNY! á* Az Ügyes címlapján az utolsó amerikai szűz, Brooke Shields. ** Nick Slaughter trópusi hőségben. 9* Az ünnepelt: Cseh Tamás. ** Vágó István, a muzsikus műsorvezető. ** Mit tanácsol Galambos Erzsi? 'á Palota a Duna partján. V A lassúság világbajnokáról. ** Ön vajon kíváncsi? - megmondja az Ügyes tesztje. V A tánc másra is jó. ** Bond nem évül el, csak átalakul. ^ Pizza apróban. Az ÜGYES női rejtvény- és viccmagazin továbbra is az igényes olvasók kedvence. JANUÁR 22-TŐL KAPHATÓ AZ ÜGYES 2. SZÁMA A 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom