Új Dunántúli Napló, 1999. január (10. évfolyam, 1-30. szám)

1999-01-22 / 21. szám

4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1999. január 22., péntek Hírcsatorna Demonstrációra készül Babarcszőlős három ci­gány szervezete január 31- én. A résztvevők egyórás békés felvonulásukkal azt akarják elérni, hogy az ön- kormányzat több munkale­hetőséget biztosítson, enge­délyezze a rőzsegyűjtést az erdőben, a falufórumon pe­dig számoljon be a község pénzügyi helyzetéről. (cs) Dr. Szita László pécsi történész az Aranyfüst című műsorban az MTV 1 január 23-i adásában arról beszél, hogy az oszmán bi­rodalom hazai pusztításait eltúlozzuk, miként azt is, hogy a hódoltság utáni tele­pítések csak a Habsburg-ér- dekeket szolgálták. Műsor­kezdés reggel 6.15-kor. (cs) Személyben ezentúl köz­területen csak az parkol­hat, aki havi ezer forint használati díjat fizet. A ren­delkezésre azért volt szük­ség, hogy megelőzzék a ta­laj további szennyeződését, és hogy így is bevételhez jusson az önkormányzat. Mindenki köteles az autóját az udvarán tárolni. (cs) Ketújfaluban és kör­nyékén a pincékből szi­vattyúzzák ki a talajvizet, mert veszélybe kerültek a kazánok, a tárolt tüzelő­anyag és termény. Zádoron és Endrőcön van úgy, hogy két-három naponta újra kezdik a vízkiemelést. Bel­vízben áll a kiskertek több­sége is. (cs) A pécsi Árpádházi Szent Erzsébet Ápolási Intézet Németországból kapott berendezéseket csaknem hatmillió forint értékben, mivel pályázott a német belügyminisztériumban. Az ágyak és éjjeliszekrények egy része január 21-én érke­zett meg kamionnal a Szo­ciális Háló Egyesület léte­sítményébe.' (cs) Észak-Baranyában a kombájnokat követik az ekék, hogy időben végez­zenek a kukoricabetakarí­tással és a jócskán megké­sett mélyszántással. Sok még a letöretlen termény Mekényes, Hajmás és Má- gocs határában - főként a magángazdák földjein, (cs) Vízállás és hőfokok a Dunán és a Dráván: Mo­hács 332 cm, apadó, 3,5, őr­tilos -105 cm, apadó, 3,0, Barcs -26 cm, áradó, 3,6, Drávaszabolcs 65 cm, áradó, 2,1. Aruház épül a Béke park földjén Értetlenség, a zöld területet féltő aggodalom, és heves tiltako­zás áradt a Béke parkjában összegyűlt emberekből a tegnapi ködös, hideg délutánon. Szebb napokon gyerekzsivaj és a sé­táló, pihenő emberek szavai töltik meg az alig tizenöt éves fák közötti teret. Tegnap könnyek is hullottak. A fákat siratták. Értse meg, asszonyom, én csak a munkámat végzem fotó: Müller a. PÉCS, KOVÁCSTELEP-Nézze meg mi történik itt! Hétfő reggel óta sorban ássák körül a fákat, és azt mondják, hogy áttelepítik őket, mert itt, a Béke park egy részén áruház épül - fakad ki az egyik kovács­telepi lakó, aki - csakúgy mint a mellette állók - rendszeresen eljön ide, hogy pihenjen, ki­kapcsolódjon. - Tudtuk, hogy a főút mellett építkezni fognak, hiszen többektől telkeket is vá­sároltak emiatt. De arról nem volt szó, hogy a parkot így megcsonkítják - mutatja a zöld­terület harmadánál földbe vert karókat egy másik tiltakozó. A 6-os út mellett elterülő Béke parkot - amelytől néhány száz méterre évekkel ezelőtt a Metro Áruház felépült - 1984- ben adták át. Rendeltetése nem utolsósorban az volt, hogy a harmincezres lélekszámú Uránváros lakóinak megfelelő, a szabály szerint is kijáró zöld­területet biztosítson. A közel­múltban a vá­ros önkor­mányzata ér­tékesítette az út menti utolsó lakó­házak és a kék-hyper- market kö­zötti területet, és egyben eladta a parknak azt a részét is, amely „idegenül” éke­lődött be a leendő új áruház te­rületére. Hétfőn a munkával megbízott Biokom Kft. kerté­szeti brigádja elkezdte a fák át­telepítését, és sokak számára csak most vált világossá, hogy a terület rendezésével a park is közvetlen veszélybe került.- Egy hektárnyi területet vá­sárolt meg a beruházó a park­ból, az adásvétel utolsó fázisa épp a napokban zajlott le - tá­jékoztatott a választókerület képviselője dr. Kunszt Márta (képünkön). - Az elképzelések­ről az önkormányzat az előírá­soknak megfelelően tájékoz­tatta a lakosságot, a hivatal fo­lyosóján, és egyéb hir­detésekben is olvasni lehetett a terveket - mondta a képviselőnő. Többen úgy vélik, hogy az áruház meg­épülhetne a park meg­csonkítása nélkül is, hi­szen legyen bármilyen monumentális az épület a kiszolgáló egységek­kel együtt, a megvásá­rolt terület akkora, hogy talán két hyper­market is elférne rajta. Az önkormányzat ille­tékesei szerint nagy alku árán váltak csak meg a zöld négyzetmé­terektől, de a városnak most súlyos forintokat jelentett a jó vásár. A fák áttelepítését már jóváhagyták a hatóságok, de több engedélyezési eljárás még folyamatban van. Ha ezek elé nem gördül akadály, akkor az áruház vélhetően úgy épül majd fel mint a hozzá hasonlók: gombamód. • Ma még a park bejáratánál állnak Szatyor Győző faműves szobrász alkotásai, amelyek sorsa egyelőre bizonytalan.- Engem kész tények elé állí­tottak még novemberben. Jelen­leg úgy néz ki, hogy vagy a te­rületen belül helyezik át a szob­rokat, vagy a Kertvárosba ke­rülnek - mondta az alkotó. G. Detky Rita városi főkertész szerint az engedélyeket csak na­gyon szigorú feltételek mellett adták ki, ami többek között azt jelend, hogy a teljes terület har­minc százalékát be kell füvesíte­nie majd a beruházónak, és bok­ros, fás, ligetszerű felszínt kell kialakítania. A most körbeásott fákat már ide szánják. A kovács­telepieket ez nem vigasztalja, hi­szen a park helyén egy hatalmas csarnok képe lebeg előttük. Ez nincs is messze a valóságtól, hi­szen a főépületet a családi házak mellé tervezték. A lakók mind­emellett a korrekt tájékoztatást is hiányolják, és úgy döntöttek, hogy mindent megtesznek az ér­dekeikért. Aláírást gyűjtenek és levelet fogalmaznak. S. G. Kommentár az 1. oldalon) A felvásárlási árak csökkenése miatt ráfizetéses a sertéstartás * Áprilisban várható a húsáremelés Jelenleg még tart a boltokban a sertéshúsakció, december óta tartósan alacsony az ár. Ez az állapot azonban a vége felé jár, az idei felvásárlási árak miatt gazdaságtalanná válik a terme­lés, s több mint egyharmaddal csökken majd az állatlétszám. BARANYAI KÖRKÉP Tavaly ősszel még 372 ezer ser­tés volt Baranyában, karácsony előtt az ünnepi kereslet növe­kedésével már több mint 50 ezerrel csökkent az állomány. A telepeken további fogyás várható, ugyanis a miniszté­rium január első hetében ismét mérsékelte a felvásárlási irány­árat. Tavaly decemberben erre az évre E-minőségi kategóriá­ban (ez hasított félsértésnél több mint 50 százalékos szín­húskihozatalt jelent) még 270 forintos kilogrammonkénti árat hirdettek meg, ezt csökkentette most a Föld­művelésügyi és Vidékfej­lesztési Mi­nisztérium (FVM) 223 forintra. Az új felvásárlási ár áprilistól ér­vényes. Kosa Ferenc, az FVM helyettes ál­lamtitkára ezt a lépést azzal in­dokolta, hogy a gazdálkodók az idén költségcsökkentő norma­tív támogatásokat is kapnak, s a magasabb árgaranciák megha­tározásakor ezzel még nem számoltak. Tavaly a hazai ser­tésárak a minőségi támogatá­sokkal együtt 50-70 forinttal voltak magasabbak a mérték­adó EU-s áraknál - ez is az in­tézkedés mellett szólt. Ebből a pénzből már nem le­het kijönni — fakad ki Straub István (képünkön), a Baranya Megyei Agrárkamara sertésosz­tályának vezetője -, hiszen ta­valy decemberben is éppen hogy csak nyereséges volt az ágazat termelése. Ezért a dél­dunántúli régió (Baranya, So­mogy, Tolna, Zala megye) ser­téstenyésztői, a gazdakörök, a parasztszövetség, a termelő- szövetkezetek szövetsége, va­lamint az agrárkamarák elkészí­tették az ágazat jelenlegi álla­potának felmérését, valamint a felvásárlási árak csökkentése után várható helyzet elemzését. Ezt szeretnék megvitatni az FVM miniszterével. Ha állami beavatkozással nem történik meg az ágazat konszolidációja, még az is elő­fordulhat, hogy nyárra száz­ezerrel kevesebb lesz majd a megyében is sertésállomány. Az agrártárca szerint ez nem is lenne nagy baj, ugyanis az orosz pénzügyi válság miatt az export is csökkent, s a termelés visszaesésével beáll majd a ke­reslet-kínálat viszonylagos egyensúlya. B. G. Nyolcszáz forint lesz a karaj? Az elkövetkező két-három hétben még nem változnak a hús­árak a pécsi Fellbach Rt. által működtetett Fema és a Konzum Áruházban. Miseta Zoltán kereskedelmi vezető viszont nem tartja kizártnak, hogy ha az állatállomány drasztikusan csökken, a sertéshús ára jelentősen növekedni fog, s szeptemberben 800 forintért lehet majd vásárolni a rövidkarajt. Speidl Ferenc, a bó- lyi Apró Hús Kft. ügyvezetője is áremelésre számít, de szerinte az nem lesz több, mint 10 százalék. Újra folyó vízügyeink PÉCS A legna­gyobb vitát Kukái And­rem a szokványos meder­ben csordogált tegnap a képviselő-testületi ülés: az elhangzott felszólalásokból kiderült, hogy sztrájkve­szély fenyegeti a várost, van, ahol egészségre ártalmas az ivóvíz, Szabolcsfaluban pe­dig a szennyvíz az utcára tör az emésztőgödrökből. Dr. Kékes Ferenc, a megyei közgyűlési elnöki elfoglalt­sága miatt január 31-ei idő­ponttal lemondott városi kép­viselői mandátumáról Nürnberger Géza nyugdíjas bányász kerül a helyére —, Ré­vész Mária pedig arról szá­molt be, hogy a Magyar Rá­dió kuratóriumába történt be­választása összeférhetetlen azzal, hogy pártszínekben lép­jen fel a testületben, ezért a továbbiakban csak egyéni vé­leményét közli. Bejelentették azt is, hogy 9 szakszervezet egyezséget kö­tött, ha a január 28-ai találko­zón nem kapnak garanciát a pedagógusok 16 (szeptember­től további 3) és az egyéb közalkalmazottak 13 százalé­kos béremelésére, akkor sztrájkbizottságot alakítanak. rásnak (ké­pünkön), a Kommunális Bizottság el­nökének a Mecsek-ol- dal közmű- vesítési előterjesztése váltotta ki. A kérdés az volt, hogy a város csak egy részprogramot valósít meg (III—IV. ütem), s elveszít több százmillió fo­rintnyi céltámogatást, vagy a Daindolok területén (V-VII. ütem) is kiépítik a szenny- és ivóvízhálózatot. Végül is a teljes beruházásra voksoltak a képviselők, ami 650 millió fo­rintos önkormányzati támoga­tást jelent az elkövetkező 3 évben. Ezt a döntést sürgette a tisztiorvosi szolgálat is, mert egy friss vizsgálatuk szerint a Daindolok környékén olyan szennyezett a talajvíz, hogy a kutak vize ivásra alkalmatlan. Ezért e hét szerdájától elren­delték itt a palackos és tartá­lyos ivóvízellátást. Pénze ugyan nincs a város­nak fejlesztésre, de a testület megszavazta, hogy Szabolcs­faluban is hozzájárul a csa­tornázáshoz 2001-ig 375 mil­lió forinttal. Mészáros B. E. PORTRÉ Tovább tart neki a vásárlás Már több mint negyven éve a fogyasztóvédelemben dolgozik, tehát megyei viszonylatban biztosan rekordernek tekinthető Horváth Lászlóné, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület megyei elnöke, aki - mint az alábbiakban kiderül - az átla­gosnál mindig valamivel hosszabb ideig vásárol.- Nem tudok kibújni a bőröm­ből az üzletekben sem, úgyhogy gyakran felhívom a kereskedők figyelmét a hiányosságokra. Persze mindig mondom, hogy én nem kukacoskodni akarok, hiszen a többségük tisztességes, de nem tudnak mindenre odafi­gyelni - mondja a Pécsi Vörös Meteor egykori röplabdázója, aki csapatában egykoron fel- adóposzton játszott. A labdákat adta tehát csak fel és nem az álmait, úgyhogy sok nehézség után felsőfokú áruforgalmi szakvizsgát tett, majd elkezdett dolgozni a mostani fogyasztó­védelmi felügyelőség elődjé­nél. A fo­gyasztóvéde­lem hőskorá­ban mindösz- sze hat bara­nyai fel­ügyelő volt, és az embe- mmmmmmmm reknek „fillé­res” gondjaik voltak.- Nagyon jó kis csapat volt, eleinte motorral jártuk a me­gyét. Sok panasz érkezett hoz­zánk, hogy hígítják, vizezik az italokat, vagy hogy a hétfillé­res stelázsipapírt 10 fillérért árulják. A rögzített árak meg­szűnése, tehát ’68 után egyre több ügyünk lett. Horváth Lászlóné nemcsak a fogyasztók védelméről, a Horváth Lászlóné 1935-ben született Pécsett. 1957-ben kezd el dolgozni a Kereskedelmi Felügyelőségen. 1991-től nyugdíjas. 1995-től tevékenykedik a megyei fogyasztóvédelmi egyesületben, melynek tavaly óta elnöke. Két gyermeke, két unokája van. Férje a megyei asztalitenisz-szövetség főtitkára. sporttal való kapcsolatról sem tudott soha lemondani. Az egyre több fogyasztói panasz­szal foglalkozó civil szerveze­ten kívül a nemrég megalakí­tott Pécsi Asztalitenisz Egye­sület elnöke is.- Az egyik legfőbb célunk most az, hogy újra legyen NB 11-es női asztalitenisz a város­ban, a Spartacus megszűnése miatt ugyanis megvan a veszé­lye annak, hogy a sok tehetséges fiatal sportoló elkallódik. A kettős el­nökre egyes üz­letekben szinte parafenomén- ként tekintenek, hiszen neki minden kis sza­bálytalanságon megakad a szeme.- Ha 150 terméken feltüntet­ték az árat, de kettőn nem, én észreveszem. Ha a zöldséges­nél belenyúlok a ládába, álta­lában a rohadtat veszem ki. Mindig kiszúrom a lejárt sza­vatosságot is. Ha meglátnak, sok helyen már mondják: „Megjött a röntgenszemű Ilike. " Nimmerfroh F. Bériöt talált a szálló PÉCSVÁRAD Márciustól várhatóan mű­ködtetőre talál az István Ki­rály Szálló. A képviselő-testü­let által támasztott igények­nek kell az üzemeltetőnek megfelelnie. A május elsejétől október ti­zenötödikéig terjedő időszakra talált üzemeltetőt a szálló - mondta el lapunknak Fenyvesi János jegyző. Mint megtudtuk, az önkormányzat olyan feltéte­leket támasztott, melyek szerint a bérlő köteles biztosítani az ét­terem működését, valamint a vármúzeum zavartalan látogat- hatóságát. Fenyvesi János el­mondta, hogy a vár rehabilitá­ciójával kapcsolatban pályáz­tak, jelenleg várják a kincstár döntését. T. G. t á

Next

/
Oldalképek
Tartalom